Somogyi Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-02 / 230. szám
10. OLDAL KÉK Rabok távoktatása BUDAPEST Digitális középiskolát avattak Szirmabesenyőn, a Fiatalkorúak Regionális Büntetés- végrehajtási Intézetében. A távoktatásos képzés során a 19 fogva tartott és 30 dolgozó az interneten keresztül kapja a tananyagot és a feladatokat a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanáraitól. A tanítást egy 20 munkaállomásos számítástechnikai laborban valósítják meg. A képzés végén a diákok érettségi vizsgát tehetnek. Az informatikai tárca közlése szerint egyedülálló kezdeményezés segít az intézet lakóinak, hogy felkészüljenek a civil életbe való visszatérésre. europress ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Jogszerű oszlatás Jogszerűen járt el a 2002. július 4-i Kossuth téri tüntetés feloszlatásakor a rendőrség a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint. A bíróság elutasította az ezt vitató állampolgári keresetet. A feloszlatás jogellenességének megállapítását egy magánszemély kérte, mert véleménye szerint az erőszakos rendőri fellépés sérti a gyülekezési és a szólásszabadság jogát, mti Frontális ütközés Négyen súlyosan megsérültek, amikor frontálisan összeütközött egy kamion és egy személygépkocsi Csongrád megyében, Derekegyház és Nagymágocs között - tájékoztatott a rendőrség. Az elsődleges adatok szerint a kamion egy kerékpáros előzésébe kezdett, figyelmen kívül hagyva a szemből érkező autót, mti Árokba borult Egy bolgár férfi életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült, amikor személygépkocsijukkal az E75-ÖS út Csongrád megyei szakaszán, Szegedtől nem messze árokba borultak. A vizsgálat szerint feltehetően előzni akart a német rendszámú autó vezetője, de a szemből érkező forgalom miatt visszatért sávjába. A gépkocsi vezetője valószínűleg túlkormányozta az autót, s az út széli árokba szaladt. Fiatal utasa a helyszínen életét vesztette, mti Madárcsempészek Egy 26 éves olasz madárcsempészt füleltek le az ártándi határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a személyautó hátsó ülésén egy hűtőtáskában több megtisztított madártetem között három védett mezei verebet és egy ugyancsak védett fitisz füzikét találtak. Az olasz férfi ellen a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság természet- károsítás gyanúja miatt indított gyorsított eljárást, europress Elrántott kormány Senki nem sérült meg abban a buszbalesetben, amely szerdán délelőtt a 100-as főúton történt. A Vértes Volán távolsági autóbusza Kisbér-Budapest között közlekedett, amikor a jármű vezetője egy szabálytalanul kanyarodó teherautó miatt félrerántotta a kormányt, s emiatt az útpadkára szaladt, europress Benzinespalack Benzinespalackokat dobott szerdán hajnalban ismeretlen tettes egy szigetszentmiklósi családi ház udvarába. A tüzet még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült eloltania a házban lakóknak. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár számottevő. Az ügyben a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás miatt indított eljárást, europress ■ TŰKOR 2003. Október 2., Csütörtök HH B KAMION AZ ÁROKBAN. Sódert szállító teherautóba rohant egy kamion a 3-as út mentén az aszalói almáskertnél a reggeli órákban. A kamion vezetőjét a tűzoltók feszítővágókkal szabadították ki; nyaki és gerincfájdalmakkal kórházba szállították. _______________________________________fotó: ádám jános Hú sz nyelvvizsgázó zsaru Budapest Romológiai képzésben és nyelvoktatáson vesz részt kétszáznegyven Pest megyei rendőr. A kapitányság az Oktatási Minisztérium és a PHARE pályázatának keretében 100 ezer eurót kapott a programra. A május végén záruló képzésen legjobban teljesítő húsz rendőr középfokú nyelvvizsgát tesz roma nyelvből. A közel kilenc hónapos képzésben szakemberek oktatják a rendőröket. Az első foglalkozásokon romanép-ismereti előadásokat hallgat 160 rendőr, illetve elsajátítják a roma nyelv alapjait. A program első szakasza tíz hétig tart, a hét egyes napjain Budapesten, Dunakeszin, Cegléden és Szigetszentmiklóson oktatják majd a környék rendőreit. December végén „házivizsgát” tesznek a rendőrök roma nyelvből. A legjobban teljesítő 20 zsaru januártól újabb nyelvórákat vesz majd, és a képzés végén megpróbálkoznak a középfokú nyelvvizsgával. A képzés második szakaszában 240 rendőr konfliktuskezelő tréningeken vesz részt. A romológiai program májusban ér véget. Németh Ágnes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési főosztályának vezetője azt mondta: a kapitányság hivatásos állománya 1870 fős, tehát a zsaruk körülbelül 13 százaléka végzi el a tanfolyamot. A jelentkezés fakultatív: a képzésben részt vevők 70 százaléka egyenruhás - azaz járőr, közlekedési rendőr, Rendőrök nyelvtudása Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint az állomány 40196 tagja összesen 3593 alapfokú, 2299 középfokú és 640 felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványt tudhat magáénak. A statisztikából nem derül ki, de több olyan rendőr van, aki nemcsak egy, hanem több idegen nyelvet is beszél. albán 3 lengyel 16 angol 2736 német 2237 arab 4 norvég 1 bolgár 1 olasz 111 cigány 127 orosz 810 cseh 7 perzsa 1 eszperantó 77 portugál 1 finn 6 román 62 francia 214 spanyol 51 görög (ógörög) 1 svéd 4 héber (ivrit) 1 szerb 16 hindi 2 szlovák 24 holland 2 szlovén 1 horvát 30 török 2 japán 1 újgörög 1 kínai 3 ukrán__________________ 1 latin 9 összesen 6563 Le kell bontani a falakat Pozitívan értékelem a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság erőfeszítéseit, és támogatom a képzést - mondta az Europressnek Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal romaügyi államtitkára. A politikus diszkrimináció elleni lépésként értékeli a képzést. Szerinte ez a program is közelebb visz minket ahhoz, hogy a cigánykérdés többé ne legyen tabu, és hogy értékként ismerjék el e nagyszámú kisebbség kultúráját és hagyományait. Hozzátette: mindkét oldalnak hozzá kell kezdenie a falak lebontásához, tehát a cigányságnak is tudatosítania kell, hogy a rendőrség értünk, és nem ellenünk van. körzeti megbízott: ők érintkez- megismerkedjenek a roma ha- nek legtöbbet az emberekkel, gyományokkal és így könnyeb- köztük a romákkal is. A „tanú- ben teremtsenek kapcsolatot lók” 30 százaléka bűnügyi nyo- munkájuk során a romákkal. A mozó, illetve minden körzetből konfliktuskezelési tréningen eljön egy-egy vezető is. tanultakat pedig más területeken A főosztályvezető szerint a is hasznosítani tudják majd a képzés célja, hogy a rendőrök rendőrök. farkas Melinda Életeket mentettek az apróságok Rendőri DADA Az 1992-ben indult DADA-program (Dohányzás, Alkohol, Drog, AIDS) a rendőrség bűnmegelőzési-ifjúságvédelmi munkájának szerves része. A kisiskolásoknak egyenruhás rendőrök osztályfőnöki órákon tanítják, hogyan ismerjék fel a vészhelyzeteket, hogyan gondolják át a következményeket, és ezek alapján utasítsák el az ártalmas szereket. Budapest Dicséretben és jutalomban részesített öt 10-12 éves gyereket a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője, mert a kisiskolások megmentették mások életét. A rendőrség kezdeményezte, hogy a kis hősök Életmentő Emlékérmet kapjanak.- Nagyon féltem ám, mert elsodort minket a víz - mesélte az Europressnek az a 12 éves copfos kislány, aki egy hatéves kisfiút mentett ki júliusban az Ipolyból. Szabó Anett a családjával sátorozott Tésán, amikor meglátta, hogy a gyermeket elsodorja a víz. A kislány utánaugrott a fuldoklónak és kimentette a vízből. Szintén egy fuldokló életét mentette meg egy 10 éves fiú a szentendrei strandon. Pásztor László még a nevét sem ismeri annak a 4 éves gyereknek, akit kihúzott a vízből. Az alig egy méter magas életmentő focilabdát kapott a rendőröktől bátorságáért. Ignácz István dandártábornok szerint ha a gyerekek nem cselekszenek azonnal, akkor a rendőröknek államigazgatási eljárást kellett volna indítaniuk. A kis hősök nélkül ugyanis három ember életét vesztette volna. A harmadik személy egy 50-es éveiben járó férfi, akit három bicikliző 12 éves kisgyerek talált meg két hete egy szántóföld mellett, Szigetszent- mártonnál. A földön fekvő beteg a gyerekek szerint már nem reagált semmire. Az életmentők értesítették a körzeti megbízottat, aki az iskolájukban DADA-programot tanít nekik. Potoczki Attila főtörzsőrmester elmondta: a férfit kórházba utalták, ahonnan két nappal ezelőtt egészségesen távozott. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte, hogy a gyermekek Életmentő Emlékéremben részesüljenek. A díj odaítéléséről később döntenek. NAGY ESZTER DÓRA Bíró elé citálták a bíróságot Kaposvár Ezekben a napokban került a Tolna Megyei Bíróság elé az a nem mindennapi ügy, amelyben hét magánszemély beperelte a Somogy Megyei Bíróságot. Keresetükben hétmillió forint kártérítést követelnek egy bírósági végrehajtó által okozott kár miatt. Az ügy előzménye, hogy egy barcsi végrehajtó ellen csalás és sikkasztás miatt emelt vádat az ügyészség. A férfi négy év alatt 15 gazdasági társaságot és 19 magán- személyt károsított meg összesen több tízmillió forinttal úgy, hogy az általa behajtott pénzekkel sajátjaként rendelkezett. A büntetőügyben ugyan még nem született ítélet, de a károsultak egy csoportja kártérítési pert indított. Szerintük a Somogy Megyei Bíróság kötelessége lett volna ellenőrizni a barcsi végrehajtó tevékenységét, a törvény szerint ugyanis a bíróság elnökének kell felügyelni a végrehajtások törvényességét. A károsultak úgy vélik: ez a barcsi esetben nem történt meg. A megyei bíróság álláspontja szerint a hatályos törvényben szereplő ellenőrzési feladataiknak eleget tettek, a végrehajtót a jogszabályoknak megfelelően rendszeresen vizsgáltatta bíróság elnöke. Ráadásul a sikkasztást is egy bírósági belső vizsgálat tárta fel, amelynek nyomán a megyei bíróság elnöke feljelentést tett. Szerintük azért sem áll fenn kártérítési kötelezettség, mert a végrehajtó a bűncselekmény elkövetésekor nem volt a megyei bíró- ság alkalmazottja. jakab edit Bodrog Község Képviselő-testülete Bodrog község, Osztopán Község Képviselő-testülete Osztopán község közigazgatási területére pályázatot ír ki a 27/1996. (X. 30.) BM rendeletben meghatározott kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatási feladatok ellátására A közszolgáltatás időtartama: 5 év. Pályázat benyújtásának határideje, a megjelenést követő 15. nap. A pályázatot a következő címre kell benyújtani: Bodrog Osztopán Körjegyzőség Szatmári Ibolya körjegyző 7444 Osztopán, Fő u. 11. Részletes pályázati kiírás településenként 5000 Ft ellenében Szatmári Ibolya körjegyzőnél vehető át. A Balaton Fejlesztési Tanács a Miniszterelnöki Hivatal által biztosított fejlesztési forrás terhére pályázatot hirdet a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetbe tartozó települések településrendezési tervei elkészítésének, felülvizsgálatának támogatására. A pályázati célok megvalósításához rendelkezésre álló keretösszeg: 18.000 eFt. A pályázatok ajánlott küldemény formájában történő postára adási határideje: 2003. október 31. Bővebb felvilágosítás kérhető, valamint a pályázati egységcsomag beszerezhető a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezeténél (8600 Siófok, Batthyány u. 1. Tel.: 84/317-002), illetve letölthető a www.balatonregion.hu honlapról a pályázati kiírásokat tartalmazó menüpont alatt. Értesítés! ___________________________ Tá jékoztatjuk tisztelt fogyasztóinkat, hogy 2003. október 4-én és 5-én (szombat, vasárnap), valamint október 11-én és 12-én (szombat, vasárnap) reggel 9 órától 18 óráig társaságunk Kaposvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő zártkertekben vízmérő leolvasást végez Kérjük, hogy a fenti időpontokban tartózkodjanak zártkerti ingatlanjaikon, vagy biztosítsák a vízmérő órák hozzáférhetőségét, hogy a leolvasásokat a társaság megbízottjai el tudják végezni. Azokon a zártkerti fogyasztóhelyeken, ahol társaságunk nem tudja elvégezni a vízmérő órák leolvasását, ideiglenes átalányt számláz. Tisztelettel: Kaposvári Vízművek Kft. (112673) Szezonban, ahciós áron! A PRILLINGER HUNGÁRIA KFT. 2003. október 1-től a raktárkészlet erejéig AKCIÓS ÁRAKON KÍNÁLJA AZ ALÁBBI TERMÉKEKET: 1. EKEALKATRÉSZEK____________________/nettó árak Ft/dbl a. , Rábawerk Condor- Mölbro gyártmányú ekevas (20 dtriói) 4200,- V & N gyártmányú ekealkatrészek lista ár-10% \- jú árfekvésű origlnál FRANK termékek b„ IH 10-720- Mölbro gyártmányú orrbetétes ekevas jobbos és botos (20 db-tél) 3000,- Mölbro gyártmányú orrbelét 850,- V S N gyártmányú ekealkatrészek lista ár-10 %- |ó árfekvésé origlnál FRANK termékek c. , Vogel & Noot (UN 400-as ekelejhez)- Mölbro gyártmányú orrbetétes ekevas lobbos és balos (20 diriéi) 3200,' - Mölbro gyártmányú orrbetét PK-8 800,- valamennyi ortglnát V & N termák lista ár-10 % d. . Kverneland ,4 #- raktáron léve ekealkatrészek lista ár-10 % 2.0R0S. MFKA, kakorica betakarító adapter- behordó füles lánc 7t tagos. olas2. KOSA 8800,- egyéb alkatrészei "V‘ lista ár-10%- ékszíjak nagy választékban! 3. Hidraulika tömlők i IP lista ér-20% 4. Claas ékszíjak rendkívüli kedvezmény | Jm*- csavarok, csavaranyák -10 % 5. Grammer gyártmányé gépjármű ülések 12 különböző típus lista ár-10% KARÁCSONYRA MÁR MOST! 6. Kedvezményes Brúder és Rolly Toys játékakclé 2003. december 3l4g lista ár-10 % Használja ki a lehetőséget, most a szezon alatt vásároljon kedvezményes árakon. Ne feledje: A PRILLINGER ALKATRÉSZ KÍNÁLAT ÉS SZAKTUDÁS PARTNEREI SIKERÉNEK KOVÁCSA. PRILLINGER HUNGÁRIA KFT. fníJtwXf] Kaposvár, Jutái u. 16. Tel./Fax: *2/312-645; 424-929 \Íü][UplAl)