Somogyi Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-30 / 228. szám

2003. Szeptember 30., Kedd HIRDETÉS 13. OLDAL TORZSOK TEMETKEZÉSI ÜGYELET Halottszállítási megrendelés Kaposvár és környéke: 06-30/2565-444, 06-30/6367-003 Fonyód: 06-30/2565-400 „Váratlanul ért halálod, Búcsú nélkül mentél el, Aludd szépen örök álmod, Soha nem feledünk el." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett, drága kislányunk, testvérem, unokánk, unokahúgunk, PALFI HENRIETT somogyjádi lakos tragikus körülmények között 17 éves korában szerető szíve megszűnt dobogni. Drága halottunk temetése október 2-án, csütörtökön, a 12.30 órai gyászmi­sét követően 13 órakor lesz a somogyjádi Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezüton mondunk köszönetét mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló szerettei „Hogy milyen volt? Különb, mint a többi. Százszor is és még ezerszer is. És mennyi jót tudott volna tenni! Az ég is csak az ilyet szereti...?" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett, drága fiunk, RÁCZ ATTILA (Maughly) somogyjádi lakos tragikus autóbalesetben 20 éves korában elhunyt. Temetése októ­ber 2-án, csütörtökön, 14 órakor lesz a somogyjádi Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető fér­jem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk, fiam, SCHMIDTIMRE ráksi, volt tátompusztai lakos életének 49. évében türelemmel viselt, súlyos betegség után elhunyt. Temetése október 1-jén, szerdán, 15 órakor lesz a ráksi temetőben. Ez­úton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Külön köszönjük dr. Németh Anna háziorvos áldozatos segítő munkáját. Gyászolják: felesége, leánya, fia, veje, menye, unokái, testvérei, édesapja t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOSA FERENCNÉ somogysárdi lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése október 1-jén, szerdán, a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a somogysárdi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. GULYÁS KÁROLYNÉ látrányi lakos életének 79. évében hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése október 2-án, a 10 órai gyászmise után, a látrányi temető­ben lesz. Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, FEHÉR JÓZSEF Zamárdi, Hársfa u. 9. sz. alatti lakos elhunyt. Temetése október 2-án, a 10 órai szentmise után lesz a zamár­di régi temetőben. Gyászolja felesége és családja Megrendüléssel tudatjuk, hogy SCHMIDTIMRE ráksi lakos, a Gazdász Kft dolgozója 49. évében elhunyt. Temetése októ­ber 1-jén 15 órakor a ráksi temető­ben lesz. Az elhunytat a Gazdász Kft saját halottjának tekinti A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN * i, KAPOSVÁR, Toldi u-ban IV. em-i 3,5 szobás la­kás eladó 9,6 M Ft. 20/395-7389.------ •107881’ BE FEKTETŐKNEK eladó ingatlanokat kere­sünk, garanciával. 06-1-238-0474.-------------111680­IN GATLANOKAT vásárolunk. 30/463-5750.--------;----------------------------*111757* BA LATONLELLÉN csendes, jó helyen lévő bőví­tés alatt álló családi ház kedvező áron eladó. Irányár 11M Ft. 20/9643-040.-------------------------------------*112010* KAPOSVÁR, Búzavirág u-ban 2 szobás, mfszt­i, erkélyes lakás eladó. 82/421-886.-------------------------------------*112031* MEZÖCS0K0NYÁBAN 3 szobás, gázos, felújí­tott családi ház eladó. 82/421-886.-------------------------------------*112031* EX CLUSIVE 290 m!-es családi ház, parkosított udvarral, Kaposvártól 5 km-re eladó. 06- 30/6395-660,06-30/637-8603.------------------------------■-----*112103* ZS ELICSZENTPÁLI szőlőhegyen pince, szőlővel és gyümölcsössel eladó. 30/2769-761.------------------ *112306* SIÓFOKHOZ 6 km-re, Ságváron családi ház nagyméretű garázzsal eladó. Tel.: 19-20 óráig 82/319-384.-------------------------------------*112371* SO MOGYASZALÓ-ANTALMAJORBAN 2 szoba, összkomfortos családi ház, nagy telekkel el­adó. Irányár: 4 M Ft. 82/704-717-------------------------------------*112471* CS 0K0NYAVIS0NTÁN nyaraló eladó. I.ár: 3,3 M Ft T.: 06/30-9014-325--------------------------------—--*112068* BÉ RELNÉNK, esetleg megvásárolnánk 80-100 m2-es lakótelepi v. lakótelep környéki üzlethe­lyiséget Kaposváron. 30/9273-264.-------------------------------------*112473* 8 T0P0NÁR0N Veres P. u. 41-ben társas­ház jellegű, udvari családi ház eladó. 82/424-510,17 óra után.-----------------:--,------‘-------—*112523* KA POSVÁR, Nyár u-ban utcai, összkomfortos, 4 szobás, kertes családi ház garázzsal, mel­léképületekkel eladó. 30/9596-084.-------------------------------------*112549* KAPOSVÁR, Baross G. u. 31. alatt épülő tár­sasházban lakások és üzletek leköthetők. Vár­ható befejezés 2004. év vége. 20/9608-025, 20/455-9458.---------------------1---------------*112550* TÉ GLA, EGYEDI GÁZOS 1,5 szobás, 1. emeleti lakás eladó az Arany J. utcában. Irányár: 7,5 MFt. Tel.: 82/526-022, 20/252-1441.-----------------------j-------------*112574* KA POSVÁRON a donneri városrészben 2 szin­tes, 5 szobás családi ház eladó. Tel.: 30/ 4583-594, 70/5212-503.-----------------------------------*112579* HÁ CS0N 3 szobás családi ház eladó. Tel.: 85/330-155.-------------------------------------*112583* 8 MARCALI gyógyfürdő közelében 2 szobás lakás eladó. 30/498-8517.----------------------------------—*112585* KA POSVÁR, Arany J. u-ban 1,5 szobás, egyedi gázos téglalakás eladó. 20/337-5530.-------------------------------------*112596* FŐ UTCÁN Kaposváron, 1 db 75,5 m2-es és 1 db 77 m!- es, új társasházi lakás 80%-os készültséggel, vagy kulcsrakészen eladó. 30/403-4735.-------------------------------------*112597* 0RCIBAN összkomfortos ház műhellyel, ga­rázzsal, ipari árammal eladó. 82/705-032.---------------------t-----------;--*112609* KA POSVÁR belvárosában új, igényes, 90 m!- es, kétszintes, cirkó fűtéses lakás reális áron eladó (a parkolás megoldott). Tel.: 06-70- 244-4121,17 óra után.------------------------------------*112636* KA POSFÜREDEN, a Rezeda utcai sorházban 3 szoba+nappalis, 2 fürdőszobás ház, garázzsal eladó. Ár: 23 M Ft. Érdeklődni a 06-30-959- 2036,17 óra után 82-416-838. _________JÁRMŰ_________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228.-------:----------------------------- *92186* TE TŐBOXOK, TETŐCSOMAGTARTÓK Svéd és magyar minőségben, minden jármű típushoz. Geiger és Társai Kft Kaposvár, Dom­bóvári u. 2. Tel.: 82/423-171. H-P-ig.---------.---------------------------*102590* GO LF CL 1.4 katalizátoros, sok extrával eladó, 1,2 M Ft. 20/395-7389, 70/313-8036.-------------------------------------*107881* FI AT Punto II. 1.2,2000-es, sötétzöld metál, 5 ajtós, nagyon sok extrával eladó. Ár: 1,8 M Ft. Tel.: 20/3648-664.-------------------------------------*112021* OMEGA Combi 2.0 I. 95.07. benzin-gáz, full automata nélkül eladó. 30/396-3302.------------------------------*112348* 8 LADA 1300 márciusig műszakival eladó. 20/981-0979.---------------.----------------------*112564* MITSHUBISHIL200 GLS 2003. 4. havi, metál fekete eladó. 06-30/2357-171.-------------------------------------*112570* VW CARAVELLE 1.9 TD, 1993.12. havi, 7 sze­mélyes szgk. eladó. 06-30/235-7171.-------------------------------------*112572* VW GOLF II. 1.3 benzines, garázsban tartott, megkímélt állapotban eladó. Tel.: 06/20/538-3986.----------------------*112575* 20 03. OKTÓBER 3. Műgaker Guminap Kaposváron a Fazekas M. u. 150. alatt. Megakedvezmények, téli gumi­abroncs-bemutató!------------------------t---—-----*112587* ÁL LÁST KÍNÁL KAPOSVÁRON a Füredi u. elején a Tesco kö­zelében, 71 m!-es, 3 szobás, erkélyes, 3. em- i lakás (10,6 M Ft) + garázs (2,6 M Ft) eladó. 82/411-563, 06-30/3789-053.-------------------------------------*112114* KA P0SFŐN építési telek eladó 82/713-529.---------------'■---------- *112520* HA RKÁNYBAN 2. em.-i, 1 szobás, erkélyes apartman eladó. 72/216-044, 06/20/438- 9381 —----------------------------------*112119* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1/210-4904, 210- 4673.-------------------------------------*112198* BA LATONSZABADI-SÓSTÓN nyaraló eladó. 48 m! + tetőtér, 10,5 M Ft. 20/9177-556. GYAKORLOTT C02 hegesztőket és szer­kezeti lakatosokat keresünk kiemelt bérezéssel, balatonfüredi üzembe. A hegesztőknek minősítés nem szüksé­ges. 30/269-5355. *112186* KŐMŰVEST, kőműves vállalkozót kere­sek október elejére, Kaposvárra. Tel.: 82/511-148. *112207* TAKARÍTÓNŐT, 40 felettit keresek Kaposvárra, délutánra, lehet rokkant-nyugdíjas is. Tel.: 06- 20/3313-685.-------------------------------------*112443* RAK TÁROS MUNKAKÖRBE kaposvári munkahelyre targoncás vizsgával munkatársat keresünk. Tel.: 20-982-9972.-------------------------------------*112403* KÖ TETLEN munkaidőben végezhető, egész megye területén, kérdőív kitöltésére keresünk 17 év feletti diákokat. Saját gépkocsi előnyt jelent, de nem feltétel. 82/321-570,82/318- 904.-------------------------------------*112405* BELVÁROSI fodrászüzletben, Kaposváron 2 fodrászszék kiadó. 06-20/935-3262.--------------------------- *112426* MAGAS Cédrus Szociális Otthon, Kőkút-Gyön- gyöspuszta, (postacím: 7535 Lad-Gyöngyös- puszta 1.) következő állásokat hirdeti - ügyvi­teli alkalmazott: feltételek középfokú végz. Windows, Excel felhasználói szintű ismerete, az állás 11. 01-től betölthető; - diplomás ápoló: feltétel szakirányú főiskolai végzettség. Pályázatot Torkos Tamás igazgatónak címezve kérjük benyújtani.-------------------------------------*112450* NE MZETKÖZI Brókercég most nyíló kaposvári irodájába keres tapasztalatokkal rendelkező vezetőket. 72/510-561-------------------------------------*112487* TA KARÍTÓNŐT heti 2x4 órába, villanyszerelőt 4 órás részmunkaidőre felveszünk Kaposvár­ra. 82/506-115.-------------------------------------*112491* A SOMOGY Megyei Büntetés-végrehajtási Inté­zet felvételre keres hivatásos állományába férfi biztonsági felügyelőket /érettségi bizo­nyítvány szükséges/. További feltétel: 35 éves felső korhatár. Bérezés a HSZT. szerint. Jelent­kezés a személyzetisnél: 82/529-740.-------------------------------------*112493* KÖ NNYŰ betanított munkára, azonnali kez­déssel Zala megyei munkahelyre munkaerőt keresünk. Tel.: 06-20/419-1624. A KAPOSFIL Fonalgyártó és Értékesítő Kft. női és férfi munkavállalókat alkalmazna 3 műszakos betanított munkára! Utazási hozzájárulást térítünk! Jelentkezés: munkanapokon 8.30 és 10.30 között a Kft. Jutái út 24. alatti telephelyén. MAGYARORSZÁG legnagyobb számítástechni­kai oktatásokat szervező cége felvételt hirdet bővülő kaposvári irodájába. Feladat: az okta­tásunk iránt érdeklődők személyes tájékozta­tása. Agilis, dolgozni akaró fiatalok jelentke­zését várjuk. Gépkocsi előnyt jelent. Kereseti lehetőség: 150-200 E ft. Időpont személyes elbeszélgetésre a 82/410-050-es telefonszá­mon kérhető a mai napon 10-17 óra között.---:---------------------------------*112501* SZ AKKÉPZETT péket felveszünk Kaposvárra. Tel: 30/9562-751. OKTATÁS SZŐLŐSGYÖRÖKÖN új nem lakott ház 112 m! 150 e Ft/m2 eladó. 30/471-8114.-------------------,----:------------*112238* HA RKÁNYBAN 1 szobás apartman, fürdőhöz közel eladó. Tel.: 72/212-650,20/390-8005------------------------------------7*112276* RU HA-CIPŐ, és egyéb termékek értékesítésé­hez női-férfi kollégákat keresünk. Gépkocsi szükséges. Telefon: 30/255-6197, 30/440- 2985.-------------------------------*112252* KÖ ZÉPFOKÚ végzettséggel akár Ön is képvisel­heti cégünket lakóhelyén. Marcali Nagyatád, Kaposvár vonzáskörzetében. 20/570-0517.-------------------------------------*112356* SZ ERKEZETLAKATOSOKAT és képesített he­gesztőket keresünk dombóvári munkahelyre. Dologidő Kft. Kaposvár, 48-as Ifj. út 44. 82/512-112, 30/946-4051.-------------------------------------*112400* KÉ Z- lábápoló, műkörömépítő OKJ-s képzés indul szeptember 26-án Kaposváron. Részlet- fizetés, munkanélkülieknek kedvezmény. Kapós Bróker Kft. Információ 30/458-2105.-------------- *110714* DI ALÓG NYELVSTÚDIÓ folyamatosan indítja tanfolyamait. Adókedvez­mény, részletfizetés, hallgatói kedvezmények. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422-129. AL189.-------------------------------------*110961* BALATON NYELVSTÚDIÓ Siófok, Fonyód, Marcali: indítja angol, német, olasz, francia, beás tanfolyamait, szakmai vizsgára készítőit. OKÉV: 03-0006-02. 85/560-270, 84/319-419, 20/9454-104. Áfa mentes képzések.--------------------------- *111507* MASSZÁZSTANFOLYAM indul Kaposváron, okt. 20-án délutánonként. 70/537-4955.---------------- *111646* A BOGLÁRI lovasiskola akciós, őszi lovasok- tatást hirdet: iskolalovaglás, terápiás lovag­lás, tereplovaglás. Csoportok, diákok részére 50% kedvezmény! Tel.: 85/353-200.----------------------------_ *111923* AB ISÁI OKTATÁSI KÖZPONT Irodavezető, számítástechnikai műszerész, titkárnő képzés, gépírás, számítógép-kezelő képzés. -30% minden tanfolyamunk! Munka- nélküliek, GYES-en, GYED-en lévők részére tá­mogatás kérhető! Tel.: 82/415-681. (03- 0082-03) AL-194. —------;---------------------------*111993* TÁ RSASHÁZKEZELŐ és Ingatlanközvetítő-Érték­becslő OKJ-s képzés indul Kaposváron. Kapós Bróker Kft. 30/384-2871. OKÉV: 03012502---p--------------------------------*112109* KÉ PESSÉGFEJLESZTÉS tanulási-és magatartási zavarok korrekciója. 30/238-7613.-------------------------------------*112319* KISTELJESÍTMÉNYŰ kazánfűtő és kazánkezelő tanfolyamok indulnak október közepén Ka­posváron a Megamos Kft. (Nyt. sz.: 03-0088- 02) szevezésében. Jelentkezés: Sipos Vilmos­nál 06-30/968-8229 vagy 72/324-842 tele­fonszámon.-------------------------------------*112152* OL ASZ kezdő és haladó a Kopernikusz Nyelviskolá­ban. Tel.: 82/321-303,20/9177-842.-------------------------------------*112610* NÉMET NYELWIZSGÁT SZERETNÉL? Nyelvtanfolyamok 8 különböző tudásszinten. Kezdő szint október 22-én, vizsgaelőkészítő nov. 6-á. Beszédcentrikus módszerrel. Ingye­nes tudásszintfelmérés. Kezdő tanfolyam okt. 22. Falvai és Társa Kft LITE Nyelviskola. OKÉV: 03-0022-02. Kaposvár, Zárda u. 21., 82/415-920.-------------------------------------*112499* NÉ MET oktatás, korrepetálás. 20/3470-830.-------------------------------------*112545* NÉMET középhaladó a Kopernikusz Nyelviskolában. Tel.: 82/321-303, 20/9177-842. ---------------------------------*112610* NÉ MET nyelvtanárt oktatási feladatok ellátá­sára felveszünk. Jelentkezés: „Kaposvár" jel­igére a kiadóba. __________KIADÓ__________ KA POSVÁR, Bajcsy Zs. u. 50 sz. alatt 31 m!-es dupla iroda kiadó. 20/513-8032.------------------■------------------*112382* SZ OLGÁLTATÁS GÉPKÖLCSÖNZŐ! Kaposvár, Fő u. 50. 82/429-693, 30/901- 8305. (Slendy udvar) ___________ *98963* RE DŐNY AKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 35- 70% kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak + 10%! 82/413-384, 30/620-8258.-----------------------------------—*103443* KÚTFÚRÁS-JAVÍTÁS garanciával. 30/9477-953.----------------------------- *109940* FÜ RDŐKÁDAK, mosdók újra zománcozása, bontás nélkül garanciával. 06-30/204-2144. ■<-*Áf-c ■•■•-) ..' '.-.Mr r: *110720* REDÖM AKCIÓ! Most akár 50 %-ot is spórolhat! 85/560-289, 30/260-9801 KORALL Sörözőbe pultos-felszolgálót kere­sünk. Kaposvár, Füredi u. 108. 70/538-5794.-------------------------------------*112541* NÉMET család keres gyermekfelügyelőt. Je­lentkezés: Familie Reusch Heiligánackerweg 6. 72 574 Bad Urach. __---------------------------------*112556* ÉP ÍTŐIPARI vállalkozás felstöket felvesz magas kereseti lehetőséggel Kaposvár és 20 km-es vonzáskörzetéből. 30/277-3846.------------------------;------------*112588* ÜZ EMVEZETŐT keresünk Kaposvárra, italpa­lackozó üzembe, min. technikumi végzettség­gel. Fényképes önéletrajzot 112594. számra a kiadóba kérünk.-------------------------------------*112594' AUTÓBUSZVEZETŐT hétvégi és hétköznap dél utáni munkára felveszünk kaposvári munka helyre, (lehet nyugdíjas is). 30/9598-957. PALATETŐ felújítás, zsindelytekercs ragasztás több színben, lapostető szigetelés. 06- , 20/9318-900.---------------------*---------------*111432* TÉ GLA B-30-as raklapon, ár 80 Ft/db Balatonfűzfőn eladó. Tel.: 06-30/473-7185.------------------------—----------*111942* HA JGYÓGYÁSZATI STÚDIÓ várja kedves vendégeit az Irányi D. u. 3. sz. alatt. 82/414-005, 70/3343-803.-------- *112069* RE DŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30- 70% engedmény. Hevederzár. 82/320-880. _________VEGYES_________ BÚT ORVÁSÁR HITELRE IS! Kaposvár, Helyőrségi Klub, Németh I. fasor 7. 20-40% engedménnyel! Szekrénysorok 55000 Ft-tól nagy választékban. 4 elemes konyha 37500 Ft-tól, sarok étkező garnitúra 29500 Ft-tól, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválaszték! Nyitva: H-P. 9-18, Szó.: 9-13.--------------------------------*----*107749* AK KUMULÁTOR Hulladékakku átvétel. Kaposvár, Toponár, Kó­csag u. 57.82/422-639.------------------------------------*111154* BÖ HÖNYEI gombapince és felszíni épületei, hasonló tevékenységre bérbeadóak. Tel.: 30/298-3448.-------------------------------------'111978* ÚJ ÉS használt vendéglátóipari gépek vétele - eladása. Tel.: 84/322-989.---*112251* SO LISUN 53/5 felújított szoláriumgép 800 000 Ft-os áron eladó. 06-30/256-0169. •112446* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON belvárosi 1,5 szobás, bútoro­zatlan lakás kiadó. 30/851-7796.-------------------------------------*112057* KAPOSVÁR belvárosában alacsony rezsijű, bú­torozott, gázos lakás 2 fő részére kiadó. 82/ 311-726.------- —r--------— ---------:-----*112395* KA POSVÁRON a Kinizsi Itp-i 55 m2-es, felújí­tott lakás, alacsony rezsivel, részben bútoroz­va, október 20-a után kiadó. Tel.: 20/545- 1366.------------------------------------*112487* 8 FONYÓDON 3 szoba, összkomfortos, kü­lön bejárattal lakás kiadó. 85/363-826.------------------------------------*112490* KA POSVÁR, Fő u-i új társasházban 1 szobás, igényes lakás, a ház alatt mélygarázsban ko­csibeállóval kiadó. 82/319-611 napközben.-------------------------------------*112563* KA POSVÁRON 2 szoba összkomfortos, bútoro­zatlan lakás kiadó. 06-30/2357-171.-------------------------------------*112572* 8 KAPOSVÁRON főbérlö nélküli lakásban diáklány albérlő társnőt keres. 8 E Ft+rezsi+kaukció. 82/316-130. •112620* TÁRSKERESÉS ÉLETTÁRS-PARTNERKÖZVETÍTÉS. 82/421-886.------------------------------------*111929* SI ÓFOKI 24 éves vékony lány partnert keres. 70/553-4383. —-----------------------------------*112221* 8 KORREKT, diszkrét társkereső. 30/9945- 968.--------------------- *112347* __________ÁLLAT__________ MA NGALICA négyes-mentes törzstenyészetből 4-6 hónapos 35-50 kilogramm közötti koca­süldők, korlátozott számban leköthetők. Ugyanitt hízó is kapható. 06-30/9310-170.-------------------------------------*110015* HÍ ZÓSERTÉSEKET vásárolunk készpénzért. Érdeklődni munka­napokon 8-15 óráig a 83/311-745, este a 30/507-3725 telefonon. — -------------------------------*111031* MA LACOK eladók. 82/319-974.------------------------------------*112096* 8 MALACOK eladók Magyaratádon. 30/539-4275. *-------------------------------------*112277* EL ADÓ 20 db Holstein-Friz vemhes üsző, hár­masmentes állományból. Tel.: 30/9578-469, 30/4740-816.-------------------------------------*112285* 8 ÉLŐ pulykák eladók. 30/601-8843.---------—-----------------------*112359* 8 SÜLDŐ 17 db eladó. 82/377-463.----------------------------1--------*112578* 8 HÍZÓNAK valók kb 80 kg eladók. 85/330-353. — -------------------------------*112582* WE IMARI vizsla kölykök kitűnő vizsgás szülők­től eladók. 06-30/287-7547.------------------------------------*112586* ÁL LÁST KERES EGYETEMI jogi végzettséggel, angol és német kf. nyelvvizsgával rendelkező, pályakezdő nő állást keres. 30/452-5740.--------------1---------------------*112600* AP RÓ-CSEPRŐ 8 K 18-as kombi kazán, Hajdú 120 l-es vil­lanybojler, konvektorok eladók. 20/981-0979.---------------------------------*112565* FA GYASZTÓSZEKRÉNY 220 I eladó Kaposvá­ron. Telefon: 82-312-541. _________GARAZS_________ FÜ REDI u-ban garázs eladó. Ugyanitt mobilga­rázsok megrendelhetők. 30/9593-697. KAPOSVÁR, Virág u. 11. sz. alatt mélygarázs eladó. 20/9608-025,20/455-9458.---------5---—Xi----1H-——----—*112550* ZÁ RDA közben garázs kiadó. 30/4188-038.---------------------:---------------*112551* ME ZŐGAZDASÁG KUKORICA betakarítási bérmunkát vállalok új, nagy teljesítményű kombájnnal, igény esetén szállítással. 30/939-7722. •112157* MARHATRÁGYA szállítással megrendelhető. 06-30/2592-251.-----1------------------------------*112354* AK ÁCERDŐT keresek vágásengedéllyel, vagy akác tűzifát vennék magas áron, kp.-ért. Tel.: 30/336-9805.--------------------------- *112429* FIG YELEM! Akciós burgonya és hagyma vásár a kaposvári nagyvásártéren minden nap. — -’-----------------—--------*112569* ÉG ER erdőt, III. kitermelt rönköt vásárolok! Készpénzfizetéssel. 30/9697-564.------------------------------*112576* PA NORÁMÁS MTZ friss műszakival eladó. 06­30/9052-234. Irányár: 580 000 Ft. — - *112622' ADÁS VÉTEL KAZÁNOK, RADIÁTOROK gyári áron garanciával. Akár kiszállítással. 20/947-5970. •111155* PARKETTA, LAMBÉRIA hagyományos parketta 1998 Ft/m2, osztrák lambéria 1298 Ft/m2, hajópadló 1598 Ft/m2. 20/947-5970. —:----------------------------------*111155* BO NTÁSBÓL tégla, faanyag, cserép eladó. Ka­posvár, Fő u. 84. 30/969-7914. ________________________*112019* ________PÉNZPIAC________ JE LZÁLOGHITELEK, személyi hitelek kiváltása 5%-os kamatra. 06-70/293-2889. ...............................................*112008* HI TELÜGYINTÉZÉS minimálbérrel, akár terhelt ingatlanra is. 06-70/524-9641.- ° ■ . *112(114* RENDEZVÉNY LAKODALMAK, rendezvények szervezését le­bonyolítását vállalja 200 főig a “Dorottya” üz­letházon belül a “Nagyi Konyhája és Sütödéje". Hidegtálak, torták kívánság sze­rint. 30/323-7170. •108069* _________RÉGISÉG_________ TA BERNÁKULUM 300 éves gyűjtőnek eladó, kereskedők kíméljenek. 30/290-9293.-------------------------------------*112334* XI X. századi neves magyar festők munkáit ke­resem készpénzért. Mobil: 30/263-0322.----------------- *112338* RE STAURÁLT régi bútorok eladók: tölgyfa étke­zőasztal, fenyő szekrény, üveges vitrin, fésül- ködö asztal, tonett fogas, székek. Kaposvár. 70/311-0435. — -----------------------------------,-------------*112577* Pé cs közelében, a dinamikusan fejlődő BICSÉRDEN önkormányzati lakások eladák, új kimérésű építési telkek, jelentkezés sorrendjében igény szerint leköthetők. Érdeklődni a Polgármesteri Hivatalban a 73/472-297,73/472 299-es telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents