Somogyi Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-18 / 218. szám
2003. Szeptember 18., Csütörtök SPORT 11. OLDAL EnterNet Internet Férfi Kosárlabda Liga Labdarúgó NB I „B” csoport - 6. forduló Röplabda Üj amerikai a kaposváriaknál Kaposvár Első lehetséges idegenlégiósát teszteli a héten a Kaposvári Kosárlabda Klub együttese, amely mától a zalaegerszegi Göcsej kupán szerepel. Tegnap délelőtt csatlakozott a kaposvári csapathoz az amerikai Dérnek Crayton, aki 1975-ben született Alaba- mában. Az arkansasi Little Rock egyetemen töltött évei után egy esztendőt Venezuelában, majd két évet a spanyol harmadik ligában játszott. Onnan került Finnországba a Tampere környéki BC Nokia együtteséhez, mellyel az elmúlt szezonban egészen a döntőig jutott. A végül második helyen záró csapatban 22,4-es pont- és 13-as lepattanóátlagot ért el. A négyes poszton szereplő kosaras 202 cm magas és 98 kiló. A nőüen és gyermektelen fiatalember elmondása szerint teljesen alkalmazkodott az európai kosárlabdához, és fő erősségének a lepattanószerzést tartja.- Az új amerikai játékos kipróbálására remek alkalom lesz a Göcsej Kupa, ahol elsősorban a csapatépítés lehet a célunk - így Kmézics Zorán a tegnapi edzés után. - Továbbra is a sérült Dzu- nics és valószínűleg Varga R. nélkül kell felvennünk a küzdelmet, de ezúttal nem lesz rajtunk olyan eredménykényszer, mint a kaposvári torna alkalmával. Több taktikai variációt szeretnénk kipróbálni és arról is egyértelműen meg kell győződnünk, hogy a jövőt Craytonnal képzeljük-e el. A Göcsej kupán a horvát Zadar, Kaposvári KK, a Falco és a Zalaegerszeg alkotja az A-csopor- tot. A B-csoporba a cseh Opava, a Marc- Körmend, az Atomerőmű SE és a Gu- naras FC Dombóvár került. kun A kaposváriak programja: Szeptember 18., csütörtök: Kaposvári KK- Falco KC Szombathely 16.15 óra. Szeptember 19., péntek: Kaposvári KK- Zadar 16.30 óra. Szeptember 20., szombat: Zalaeger- szeg-Kaposvári KK Szeptember 21., vasárnap: A3-B3 9 óra. A2-B2 10.45 óra. A1 -B1 14.15 óra. Suzuki Kupa nemzetközi diák és serdülő judoverseny Tizenöt érem Somogynak Esztergom Jól szerepeltek az őszi versenyévad első kiemelt utánpótlás-viadalán, az Esztergomban rendezett Suzuki Kupa nemzetközi diák és serdülő judoversenyen a somogyi reménységek. A Sánta Diana és Böröcz Zsolt vezette kaposváriak, a Janecsek László által felkészített barcsiak, valamint az idősebb és ifjabb Kovács László által irányított mosdósiak összesen 15 medált - hét arany, három ezüst és öt bronz elosztásban - gyűjtöttek össze. A tekintélyes éremkollekció azt bizonyítja, hogy a somogyi judosok a nyarat nemcsak pihenéssel, hanem komoly felkészüléssel is töltötték, azaz az őszi végén esedékes korosztályos országos bajnokságokon komolyan kell majd számolni velük. A somogyi eredmények Diák „D” korosztály. Leányok. 37 kg:... 4. Jámbor Erzsébet (Barcsi VSE). Plusz 40 kg: 1. Banicz Vivien (Kaposvári Nehézatlétikai SE). Fiúk. 23 kg: ... 3. Toldy Levente (Barcsi VSE). 26 kg: 1. Láng Ádám (Barcsi VSE), ... 5. Vránics Levente (Barcsi VSE). 35 kg: ... 5. Rédei István (Barcsi VSE). Diák „C” korosztály. Leányok. 45 kg: 1. Pál Brigitta (Barcsi VSE). Fiúk. 30 kg: ... 2. Morapitiye Sunil (Kaposvári Nehézatlétikai SE). 36 kg: 1. Hegedűs Botond (Kaposvári Nehézatlétikai SE). Diák „B” korosztály. Leányok. 30 kg: 1. Bemáth Kata (Mosdósi Judo Club), ... 3. Kapottal Adrienn. 44 kg: 1. Púpos Virginia,... 5. Szeidl Dorina. 49 kg: 1. Tóth Enikő, 2. Jámbor Anna (mind Barcsi VSE). Fiúk. 35 kg: ... 5. NémethRichárd (Barcsi VSE). Diák „A" korosztály. , Leányok. 52 kg:... 2. Nagy Viktória (Kaposvári Nehézatlétikai SE). 56 kg: ... 5. Magyar Nikolett (Mosdósi Judo Club). Fiúk. 34 kg:... 5. BónaBence (Mosdósi Judo Club). Serdülő korosztály. Leányok. 50 kg:... 3. Nagy Viktória (Kaposvári Nehézatlétikai SE). Fiúk. 40 kg: ... 3. Veres-Székely Alpor (Mosdósi Judo Club). 66 kg:... 3. Szabó Kristóf (Kaposvári Nehézatlétikai SE).______ fenyő NABI Kaposvári Rákóczi FC-Bp. Vasas 1-0 (1-0) Sokszor így vigyáztak a Rákóczi védői a Vasas játékosaira fotó: láng Kaposvár Úgy tűnik, a Vasas jó ellenfél Kaposváron. A patinás fővárosi együttes, a tabella második helyezettje most is - mint hajdanán az élvonalbeli nyitányon - győzelmi reményekkel érkezett, ám pont nélkül távozott. Hogy ehhez Fortuna kegye is kellett? Megítélés kérdése, de hát ez is benne van a játékban. A hétköznap ellenére is nézőcsúcs született. A bajnokesélyes, egy vereséggel érkező, ismert nevű labdarúgókat felvonultató Vasas ellen közel kétezren töltötték meg a lelátót. Már a 6. percben Máté lövése a védőkről vágódott vissza, a másik oldalon pedig Schultz labdája okozott gondot Balajczának. A 23. percben nem mindennapi góllal szerzett vezetést a Rákóczi. Egy hazai felívelés után a védők kifejelték a labdát, amely akadálytalanul szállt a vendég kaputól mintegy 35 méterre álló Oláh felé. A játékos habozás nélkül kapásból kapura bombázott, s a labda a vetődő Posza mellett a jobb alsó sarokban kötött ki (1 -0). Csak rövid időre zavarta ez meg a vendégeket, akik rendezték a soraikat, és támadásba lendültek. Ám miután a szabadon hagyott területen a hazaiak is rendre veszélyeztettek, visszavettek az iramból. A 34. percben Oláh beadása után Máté fején kecsegtető helyzetben csúszott meg a labda; válaszként Rob került helyzetbe, de az üres kapu mellé emelt. Szünet után jó időre nyomasztóvá vált a Vasas fölénye. A Rákóczi elkövette azt a hibát, hogy teljesen visszahúzódott a kapujához, és elsősorban a rombolásra törekedett. A 60. percben Aranyos előtt ajtóablak nyitva volt, de ordító helyzetben lyukat rúgott, majd Balassa csaknem a saját kapujába csúsztatta fejjel a labdát. Ahogy fogyott az idő, úgy lett egyre idegesebb a hangulat. A hazaiak szerencséjére a mind feszültebb fővárosiak már nem tudták tudatosan szőni az akcióikat; mind többet kapkodtak, siettették a befejezéseket, és vagy hibáztak, vagy pedig a hősiesen küzdő hazaiaknak sikerült semlegesíteni az akcióikat. A Rákóczi a forduló nagy meglepetéseként szerezte meg a három pontot, s így hazai pályán továbbra is százszázalékos. A szurkolók méltán hálás tapsa kísérte le a győztes csapatot a pályáról. így játszottak Kaposvár, Cseri sportcentrum, 1800 néző: V.: Solymosi (Iványi, Berki Zs.) NABI Kaposvári Rákóczi FC: Balajcza - Mező, Balassa, Barna - Finta, Bank, Máté, Oláh, Huzmi - Farkas, Andruskó. Edző: Prukner László. Bp. Vasas: Posza - Szilveszter, Plókai, Tóth A., Aranyos - Fűzi, Kovrig, Schultz, Sallai - Weitner, Rob. Edző: Tamási Zsolt. Csere: Fűzi helyett Szabó A. a 62., Szilveszter helyett Vass a 66., Andruskó helyett Nagypál a 67., Huzmi helyett Petrók a 68., Weitner helyett Nagy L. a 76., Oláh helyett Petronovics a 84. percben. Sárga lap: Aranyos a 29., Szilveszter az 57., Weitner a 65. percben. Szögletarány: 1-5 (1-3). Jók: Balajcza, Mező, Balassa, Máté, ill. Tóth A., Aranyos, Schultz. Prukner László: - Két ellentétes félidőt láthattunk. A jó játékerőt képviselő Vasas ellen végül az akarat felülkerekedett. Tamási Zsolt: - Sok helyzetet kihagytunk, míg a hazaiak helyzet nélkül egy átlövéssel nyerni tudtak. Gratulálok a győzelmükhöz. JUTÁSI RÓBERT További eredmények: Dunakanyar-Vác FC- Hévíz FC 2-1 (2-0) FC Tatabánya Autó-Trader- Bp. Honvéd 0-1 (0-0) Pápa-Dabas FC 5-0 (1-0) Szolnoki MÁV-Neusiedler FC- Bodajk FC 3^1 (1-2) Balassagyarmat-REAC 1-1 (0-0) Dunaújváros-BKV Előre 0-1 (0-1) Kecskemét-FC Szeged 0-1 (0-1) A Diósgyőri VTK 1910 Borsodi Sör-Nyíregyházi Spartacus FC mérkőzést - a vendégek Magyar Kupa-kötelezettsége miatt - októ- ber 1-jére halasztották. _________■ Hu zmi a kezdőben A kaposvári csapat újoncot avatott tegnap; a saját nevelésű Huzmi Gábor először szerepelt kezdőként, s az első félidőben több szép megoldással igazolta a bizalmat. A mérkőzés fontosságát jelezte, hogy a Vasas volt legendája, a 81 éves lllovszky Rudolf is eljött a somogyi megyeszékhelyre. Megyei Jogú Városok II. Országos Sporttalálkozója Szolnok A Tisza-parti városban rendezték meg a Megyei Jogú Városok II. Országos Sporttalálkozóját. A 17 jelentkező csapat között volt a kaposvári együttes is, melyben felnőtt amatőr sportolók szálltak harcba a minél jobb helyezésért. A gárda gerincét a tavalyi tagok alkották, akik Egerben akkor a második helyig jutottak. A szokásnak megfelelően a rendező város határozta meg azokat a sportágakat, amelyekben indulni lehetett. Eredmények: Tájékozódási túraverseny: ...2. Kaposvár (Fodor Péter, Kósa Eszter, Terlaki Edit, Hamvainé Máté Anita, Koch Eszter). Minigolf: ...2. Kaposvár (Horváthné Márkus Ildikó, Péterné Szarka Klára, Stefler Péter, Szerb György). Vízi vetélkedő: 1. Kaposvár (Kovács László, Kenyeres Tibor, Hegedűs Lajos, Szigeti Ágnes, Herczog Szilvia, Böröczi Viktória). Floorball: ...7. Kaposvár (Takács László, Horváth Jenő, Dross Zoltán, Puska Zoltán, Kertész Gabriella, Császár Judit, Nadobán Szilvia). A városok közötti verseny végeredménye: 1. Kaposvár, 2. Veszprém, 3. Békéscsaba. Győzelmével Kaposvár a 2004-es viadal rende- zési jogát is megszerezte. kun Megyei körkép Bár hivatalosan csak szombaton kezdődik a kézilabda NB II bajnoki küzdelemsorozata, a Siófoki VSE egy előrehozott mérkőzésen már a héten mérkőzést játszott Zalaegerszegen. A négy somogyi női csapat módosított kerettel - két helyen új edzővel - várja a rajtot. A célokról és a változásokról érdeklődtünk a somogyi csapatok háza táján. Csurgói NKC Csurgón a legnagyobb újság, hogy egy évtizedes távoliét után visszatért az egykori siker edzőpáros férfi tagja, Kátai Ferenc. Az anyai örömök előtt álló és ezért a játékot is ideiglenesen abbahagyó Balogh Veronika helyett a felkészüléstől ő irányítja a csapatot. A játékosedzőn kívül tanulmányai folytatása miatt Bódis Beáta, Csordás Adrienn és Bátorfi Mária is távozott Csurgóról. Helyükre három korábbi játékosuk tért vissza. Szabó Gabriella és Buncsák Ildikó egyaránt szülés után vállalja ismét a játékot, Máté Kinga pedig egy dunaújvárosi és nagyatádi kitérőt követően játszik ismét anyaegyesületében. Hogy kiapadhatatlan a csurgói utánpótlás, jelzi, négy saját nevelésű fiatallal bővült a felnőtt keret. Hottó Viktória, Pallag Éva, Bodzsár Noémi és Huszics Ildikó az ősszel már bajnoki mérkőzésen rendszeresen bemutatkozhat az NB Il-es együttesben, melynek a célja szolidan a biztos bentmaradás. A csurgóiak augusztus 12-től heti három edzéssel készültek a bajnokságra. Petőfi SE Fonyód Szeretne előbbre lépni és a középmezőnyben végezni a fonyódi csapat, fogalmazta meg terveiket Kocsis Géza, aki továbbra is edzi a Petőfi SE csapatát. Négy „új” játékossal várják a rajtot. Kapinya Kézilabda NB II - nők Krisztina Kaposvárról, Csöndé Zsuzsa Pécsről igazolt Fonyódra. Ketten tértek vissza a korábbi játékosaik közül. A kapus Fonyódy Emese, aki legutóbb Marcaliban védett, szülési szabadságát követően, Reichert Sabina pedig tanulmányait befejezve egy év kihagyás után áll ismét csapata rendelkezésére. Távozó most nem volt, hisz alig nyolcán fejezték be az előző tüskés úttal teli bajnokságot. A fo- nyódiak augusztus 20-tól két hétig naponta gyakoroltak és a rajtig három edzőmérkőzést is játszottak. Szerették volna a megyei diákolimpiái bajnok balatonszentgyörgyi serdülőket utánpótlás csapatként benevezni a bajnokságba, de sajnálatukra az országos szakszövetség módosított versenykiírása ezt nem tette lehetővé. Kutasi NKK Új edzővel várják a rajtot Kutason is. Péter Zsolt helyett a tavasszal még Nagyatádon aktívan kézilabdázó Vékony Tamásné irányítja az együttest. Az előző bajnokságban szereplő csapatból hárman hiányoznak. Tanulmányai miatt Francz Nóra Pécsre, Ámon Ivett pedig Budapestre távozott, Péter Zsoltné úgy döntött, hogy visszavonul. Az ő helyükre igazolták Sárvárról a több poszton is szerepeltethető Németh Bernadettet és kettős igazolással játszhat Nagyatád mellett Kutason is a jövőben Göncz Tünde. Az új edző rendelkezésére álló tizenkét fős keret augusztus 4-től heti három alkalommal készült, s úgy indulnak neki a bajnoki küzdelmeknek, hogy ne legyen kiesési gondjuk. Siófoki VSE A siófoki csapat volt a legfrissebb, hisz már kedden sikeres bajnoki rajtot vettek. Továbbra is Lapos Gábor edzi a csapatot, amely rutinos játékosok vonatkozásában láthatóan meggyengült. Kiss Olívia Pécsre igazolt a Peachoz, Stemóczki Adrienn pedig Pesten kezdte meg főiskolai tanulmányait. Rekovszki Rita egészségügyi okok miatt meghatározatlan időre abbahagyta az aktív játékot. Idegenből nem igazoltak a siófokiak, viszont saját utánpótlásukból Béli Tímeának, Ster Nikolettnek és Dabóczi Adriennek lehetőséget nyújtanak arra, hogy helyet követeljenek maguknak a csapatban. Tizenhárom játékos áll mostantól a szakvezető rendelkezésére, ők augusztus 21-től heti két edzéssel készültek a bajnokságra. Továbbra is a 4-es számú iskola tornatermében játsszák mérkőzéseiket és a bajnoki fináléra a középmezőnybe várják csapatukat ________ JUTÁSI Tis zaújváros A várakozásnak megfelelően magabiztos győzelmet aratott tegnap este Tiszaújvárosban a Demeter György szövetségi kapitány által irányított magyar férfi röplabdaválogatott Azerbajdzsán ellen; az egykori (Kántor Sándor, Koch Róbert, Dávid Zoltán, Tomanóczy Tibor) és jelenlegi (Gubik János, Gelencsér Balázs, Geiger András) kaposvári játékosokra épülő együttes 3-1 (13, -23, 19, 19) arányban nyert az olimpiai előselejtezőn. A visszavágót - miután az azerik feladták a pályaválasztói jogukat - ma este játsszák szintén 18 órakor a tiszaújvárosi városi sportcsarnokban, fenyő Kispályás labdarúgás Balatonszárszó A „100 éves a somogyi labdarúgás” centenáriumi rendezvény- sorozat keretében rendezték meg Balatonszárszón azt a női kispályás labdarúgótornát, amelyen a megyei bajnokságban érdekelt nyolc alakulat mérettetett meg. A szervezésért és a lebonyolításért a Somogyjádi Szabadidőklub felelt, míg a pályákat és a felszereléseket a házigazda Balatonszárszói SE, a díjakat pedig a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség biztosította. A végeredmény: 1. Zselic- szentpál, 2. Barcs - a döntőben 6-0 -, 3. Kaposhomok, 4. Kadarkút - a bronzmérkőzésen 3-1. A balatonszárszói centenáriumi női kispályás labdarúgótorna legjobb mezőnyjátékosának a ladi Takács Lászlónét, a legjobb kapusnak pedig a kadarkúti Kollárovics Szilviát választották meg, míg a gólkirályi címet a zselicszentpáli Jakabfi Zsanett hódította el 12 találatával, fenyő Tenisz Kaposvár A kaposvári tenisz Grand Prix tegnapi játéknapján a legjobb 16 egyéni induló lépett pályára, s megkezdte küzdelmét a nyolc férfi páros is. A mérkőzéseket megtekintette Taróczy Balázs, az MTSZ szakmai igazgatója is, aki két napot tölt Kaposváron. Egyéniben három magyarért szoríthattunk, köztük az előző este lapzárta után nyerő Fonó Lászlóért. A mieink közül Bardóczky Kornél 6:1,6:2-re verte a spanyol Mást, s a négy közé került. Sajnos, ez a többieknek nem sikerült. Balázs Györgyöt a svéd Lindstedt, Fonó Lászlót pedig az algír Ouahab búcsúztatta. A párosoknál két magyar duó került szembe egymással. Bardóczky Koméi az egyéniben vesztes Fonó Lászlóval párost alkotva 6:4, 6:3-ra legyőzte a Balázs György, Kiss Sebő kettőst, míg a bogiári Both József a budapesti Szatmári Adriánnal együtt egy cseh párost búcsúztatott 6:3, 6:2 arányban. __ jutási Jó l kezdődött Zalaegerszeg NK ZalaegerszegSiófoki VSE 25-31 (10-12) Siófoki VSE: Somogyiné - Tuti (2), Tolinger(4), Szűcsi. (2), SzabóN. (4), Bálványosi (10), Béli (4). Csere: Boros, Borza (4), Kertész R. (1). Edző: Lapos Gábor. A női kézilabda NB II Délnyugati csoportjának előrehozott hétközi bajnoki nyitányán az első játékrészben még tartotta a lépést siófoki ellenfelével a házigazda zalaegerszegi együttes. A második félidőben aztán egyre nagyobb fölénybe került a vendég Balaton-parti alakulat, s ha a találkozó hajrájában biztos győzelmük tudatában nem vesznek vissza a lendületükből, még nagyobb is lehetett volna a különbség a két csapat között. fenyő l •* I i