Somogyi Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-24 / Vasárnap Reggel, 34. szám

2003. AUGUSZTUS 24. Rekordot döntöttek Tegnap rendezték meg Atádon az ország egyetlen hosszú távú triatlonversenyét, a közel más­fél millió forint összdíjazású Ironman Nagyatád 2003-at. A vasemberek erőpróbáján öt ko­rábbi győztes is rajthoz állt, ám a dobogó legmagasabb fokára a férfiaknál Lehman Tibor (TVK Mali Tiszaújváros), míg a höl­gyeknél Harsányi Zsuzsanna (Proathlon) állhatott fel. * Nagyatád adott otthont az Ironman Nagyatád elnevezésű (pénzdíjas) XIII. országos hosszú távú triatlon bajnokságnak, amely egyben nyílt nemzetközi verseny is volt. A via­dalon új részvételi rekordot állítot­tak fel, amire már az előnevezések- ből is számítani lehetett, hiszen a megmérettetés előtt már 258-an je­lezték részvételi szándékukat. A mindenre elszánt triatlonistáknak embertpróbáló távokkal kellett megküzdeniük, ugyanis 3,8 km úszást, 180 km kerékpározást és 42,2 km futást kellett teljesíteniük. A viadal érdekessége, hogy a népes mezőnyben 17 hölgy is volt, és 44 külföldi sportoló is érkezett a kihí­vásra: horvát, szlovén, szerb-mon­tenegrói, szlovák, román, lengyel, orosz, ukrán, be­lorusz, német, svájci és francia sportolók is rajt­hoz álltak. Egyéniben 259-en indultak el, ez csúcsnak számít, hiszen ta­valy 197-en vol­tak - mondta Herr Éva az Ironman 2003 egyik szervezője. - A váltóban 92 egység állt rajt­hoz, ami szintén rekord. Minden­képpen meg kell említeni a fogya­tékkal élő sporto­lókat, akik 89-en vannak az esemé­nyen. Közülük egy vállalta az egyéni megmé hogy megjavít­sák idejüket, ha­nem arra, hogy teljesíteni tudják a távokat. Ezen­kívül rengeteg vi­zet és ásványi sót veszítenek, s a kiszáradás is ve­szélyezteti őket, ezért sokat kell inniuk.- Amikor a szövetség elnöke lettem két ígére­tet tettem mondta dr. Sze­keres Imre, a Ma­gyar Szocialista Párt alelnöke, or­szággyűlési kép­viselő, a Triatlon Szövetség elnö­ke. - Az egyik az volt, hogy nem­csak nézőként, rettetést a többiek váltóban szere­pelnek. Sajnos a nagy hőség eléggé megviseli a triatlonistákat, ezért a résztvevők nem arra törekednek, hanem verseny­zőként is részt veszek a viadalokon. A másig pe­dig: népszerűsíteni fogjuk ezt a sportágat. Végigmentem a pályán és örömmel tapasztaltam: rengete­gen szurkolnak a vállalkozó ked- vűeknek. Az elnökséggel „váltó­ban” indulunk a megmérettetésen, most nekem a futás jutott. Ez a táv hosszabb, mint amit eddig teljesí­tettem, így takarékoskodnom kell az erőmmel. Az alelnök végül is lefutotta a 6,8 kilométert, és elmondása sze­rint elégedett volt eredményével. - Jó közepes időt sikerült elérnem, annak ellenére, hogy a hőség rá­nyomta bélyegét a teljesítményem­re. A hossz első harmada után éreztem, hogy baj van és spórol­nom kell az erőmmel, ezután még egy hajrára is futotta. Minden tisz­telet megjár mindazon sportolók­nak, akik végigcsinálták ezt az embertpróbáló kihívást. Az abszolútban a férfiaknál Lehman Tibor (TVK Mali Tisz^- újváros) bizonyult a legjobbnak megelőzve Michal Siejakowskit és Márton Lászlót (Kistarcsa UTK). A hölgyek mezőnyében Harsányi Zsuzsanna (Proathlon) állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, míg a második Kovács Fatima (SZVSE Batta), a harmadik pedig Danka Olga (Széchenyi SZSE Győr) lett. Molnár Döntős a Kaposvár Kaposvári Kosárlabda Klub-Brno (cseh) 82-65 (26-23, 14-18,18-11,24-13) Újabb sikerrel folytatta szereplését a losonci nemzetközi előkészületi férfi tornán a Kaposvári Kosárlabda Klub csapata. Az első nap győzelme után jól alakult a folytatás is a kaposváriak szem­pontjából. A sérült Dzu- nicsot és Dénesi nélkülöző somogyiak 13-1-es sza­kasszal kezdtek a Brno el­len. A negyed végére fel­jött a cseh alakulat, amely a félidő végéig meg is for­dította az eredményt. A Kmézics-együttes termé­szetesen nem adta fel, és a két hátra lévő játékrészt megnyerve győzni tudott. A felkészülés ezen szaka­szában megmagyarázható a némiképp visszafogott dobóteljesítmény, a vé­dekezés minőségét pedig a 65 kapott pont hűen tükrözi. A csapat vezér- egyénisége ezúttal a 25 pontig és 10 lepattanóig jutó (dupla-dupla) Sztojan Ivkovics volt. A kaposváriak vasárnap 11 órakor az E.S.O. Lucenec ellen zárják a tornát. így játszottak Losonc, 250 néző. Kaposvári Kosárlabda Klub: Simon (17/3), Varga R. (7/3), Szőke (9), Trepák (13), Ivkovics (25). Csere: Beck (4), Tömösváry (2), Filipovics (5), Hendlein (-). Vezetőedző: Kmézics Zorán. Kun LABDARUGÓ NB II Tatai Honvéd AC-Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki 3-1 (1—0) Tata, 200 néző. V.: Kepe (Gyarmati, Kovács G.) Tatai Honvéd AC: Berecz - Schmidtmayer, Német, dr. Veréb, Tóth, Kádas (Unger a 73. percben), Bombicz, Czanik (Ferkó a 46. perc­ben), Andai, Fábián (Purgel a 63. percben), Vincze. Edző: Ferling Béla. Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki: Tánczos - Kadarkúti, Tamás, Bozsó, Szabó, Tóth G., Horváth, Virágh, Vizdár (Illés a 46. perc­ben), Czékmány (Dede az 56. percben), Tolnai (Bencze a 75. percben). Edző: Hanusz János. Gyors előnyhöz jutott a hazai csapat: már a második percben 11-esből gólt lőtt a Tata. Ezután kiegyenlítődött a mérkőzés, enyhe tatai fölénnyel. A második félidő elején a vendégek támadtak, ám egy kontrából to­vább növelte előnyét Ferling Béla együttese. 2-0 után még a vendégek hálóőre egy 11-est is védett. A nagyberkiek ezután csak szépíte­ni tudtak a villanyfényes mérkőzésen, de pontot nem tudtak szerezni annak ellenére, hogy a mezőnyben nem játszottak rosszul. Gólszerzők: Fábián, Kádas, Vincze, illetve Virág Bóna Károly LABDARUGÓ NB I Balaton FC-Debreceni VSC-MegaForce 1-0 (0-0) Óriási mezőnyfölényben játszott a Debrecen, amely egy akció alatt kétszer is a kapufát talál­ta el. Ennek ellenére mégsem sikerült előny­nyel zárnia a félidőt, amely egy óriási siófoki lehetőséggel zárult. A gyenge első 45 perc után alaposan belehúztak a csapatok, és élve­zetes második játékrészt produkáltak. Ez első­sorban a siófokiaknak volt köszönhető, akik megérdemelten szerezték meg a 3 pontot - még úgy is, hogy elhibáztak egy büntetőt. így játszottak Siófok, 2500 néző. V.: Szarka. Balaton FC: Csernyánszki - Radics, Kuttor, Hegedűs (Juhász 36. p.), László - Győrök (Mészáros 88. p.), Virág, Kovács, Usvat - Vörös, Csordás (Sitku 75. p.). Edző: Csertői Aurél. Debreceni VSC-MegaForce: Tomic ­Nikolov (Kiss Z. 63. p), Éger, Szekeres, Sely­mes - Böőr, Sándor (Madar 21. p.), Habi, Halmosi - Bajzát, Sumudica (Csehi 79. p.). Edző: Szentes Lázár. Gólszerző: Csordás a 66. percben. Kiállítva: Szekeres a 77. percben ALLAMHAZTARTASI KUPA Sportolnak a köztisztviselők A második napjához érkezett a XIII. Államháztartá­si kupa elnevezésű szabadidősport fesztivál. A so­mogyi megyeszékhelyen megrendezett háromna­pos eseményen mintegy 850 köztisztviselő külön­böző sportágakban méri össze erejét. | Pénteken kezdődött és ma fejeződik be Kapos­váron, a városi sport­ig csarnokban és a városi : uszodában az Állam- :: háztartási kupa elneve- S zésű szabadidősport í feszüvál. A 13. alkalom- ; mai megrendezett via- 1 dal házigazdája a Ma- I gyár Államkincstár So- t mogy Megyei Területi I Igazgatósága. A verse­li nyen a Magyar Állam- kincstár (20) Területi Igazgatósága, a Magyar Államkincstár, a Pénzügyminisztérium, a Belügymi- : rűsztérium és az Államadósság Kezelő Központ Rt 26+2 | főben maximált csapatai (összesen mintegy 850 köz- ; tisztviselő) mérik össze tudásukat. Az eseményen 18 | számban vetélkedhetnek az együttesek és a szervezők I díjazzák a legjobb egyéni teljesítményeket is. Somogy megye csapata a nyitányon a kosárgálán j | alkotott maradandót, miután a Pénzügyminisztérium ; és a DFC együttesei mögött a képzeletbeli dobogó har- ( madik fokára állhatott fel. A zárónapon a szellemi ve­télkedő és az igazgatók versenye lesz. Az első nap eredményei: Darts: 1. Bács-Kiskun me­gye, 2. Jász-Nagykun-Szolnok megye, 3. Vas megye: Váltófutás: 1. Heves megye, 2. Pénzügyminisztérium, 3. Főváros. 4x50 méteres úszás: 1. Heves megye, 2. Pénzügyminisztérium, 3. Zala megye. Kosárgála: 1. Pénzügyminisztérium, Államadósság Kezelő Központ Rt; 2. DFC; 3. Somogy megye. Súlylökés: 1. Főváros, } 2. Heves megye, 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. : Streetball, nők: 1. Pénzügyminisztérium, 2. Heves megye, 3. Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Távolug- I rás: 1. Főváros, 2. Fejér megye, 3. Pénzügyminisztéri- ) um. Lövészet: 1. Baranya megye, 2. Magyar Állam- kincstár, 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. A második nap eredményei: Tenisz: 1. Magyar Ál- | lamkincstár, 2. Pest megye, 3. Pénzügyminisztérium. 1 Asztalitenisz: 1. Magyar Államkincstár, 2. Pénzügy- I minisztérium, 3. Tolna megye. Sakk: 1. Pénzügymi- I nisztérium, 2. Belügyminisztérium, 3. Bács-Kiskun 1 megye. Teke: 1. Győr-Moson-Sopron megye, 2. Pest megye, 3. Főváros. Férfi streetball: 1. Hajdú-Bihar megye, 2. Pénzügyminisztérium, 3. Magyar Állam- kincstár. Tollaslabda: 1. Bács-Kiskun megye, 2. Fővá- : ros, 3. Magyar Államkincstár, Államadósság Kezelő Központ Rt. Labdarúgás: Békés megye, 2. Hajdú-Bi­har megye, 3. Komárom-Esztergom megye. Női röp­labda: 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2. Borsod- Abaúj-Zemplén megye, 3. Veszprém megye. A pont­verseny állása: 1. Pénzügyminisztérium, 2. Heves megye, 3. Főváros. Molnár Somogyi Apróhirdetések TETŐKLINIKA Kft! Tavalyi áron vállaljuk palate­tős házak bontás nélküli felújítását, mintás bitumlemezes szigeteléssel. 20% kedvez­mény! 15 év garancia! www.tetoklinika.hu 06- 20/9959-700, 20/3345425. ♦108438* ÚJ ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS Kaposvár, Jutái u. 41. 82/320-949. *108443* ÉPÍTKEZŐK figyelem! Asztalos és faipari mun­kák, ajtók, hőszigetelt ablakok, beépített bú­torok, egyedi méretben is, helyszíni felmérés­sel megrendelhetők kedvező áron. 82/315- 619. • 108718* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30-65% engedmény. Hevederzár. 82/320- 880. •109197* REDŐNY, rexi, szúnyogháló, h.zár 40-70% eng., kamatmentes hitel 82-429-537. *109340* REDŐNY, reluxa, napellenző, h.ajtó 40-70% eng. kamatmentes hitel. 82/429-537. •109341* SZEMÜVEGKERETEK 50% kedvezménnyel. Cvikker Optika, Kaposvár, Tallián Gy. u. 7.82/410-989. •109520* ÉPÍTŐIPARI-szakipari munkálatok végzése, rö­vid határidővel. Családi házak, nyaralók, épí­tése, felújítása, szigetelése. 30/411-0649, 30/977-2898. •109563* VEGYES BÚTORVÁSÁR HITELRE IS! Kaposvár, Helyőrségi Klub, Németh I. fasor 7. 20-40% engedménnyel! Szekrénysorok 55000 Ft-tól nagy választékban. 4 elemes konyha 37500 Ft-tól, sarok étkező garnitúra 29500 Ft-tól, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválaszték! Nyitva: H-P. 9-18, Szó.: 9-13. *107749* ÚSZÓMEDENCE FEDÉS ívelt egymásba tolható, eloxált alumínium vázszerkezet, víztiszta polycarbonát felület, kevesebb vegyszer-kevesebb alga, kora ta- vasztól-késő őszig tiszta és meleg uszodavíz, biztonság kényelem-higiénia megfizethető áron. 30/225-7213. •109119* 8 HÓKRISTÁLYGÉP 3 tartályos GBG típusú és lágyfagylaltgép nagyon jó állapotban el­adó. Irányár: 270 E Ft, 520 E Ft. 85/352-807, 06-20-3372-077. *109289*----------VASÁRNAPI-------------- Az Axel Springer Ma­So mogyi Hírlap zető igazgató. Főszer­kesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2003-ban 1 hónapra 395 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 NÁLUNK csak a kamatot kell törleszte­ni, lakáshitelt 800 000 Ft-15 M Ft-ig azonnal, gyorsan intézünk. Konstrukci­ónkban több fajta adókedvezményt és az állami támogatásokat is igénybe ve­heti. Telefon: 06-30/6364-466. *109285* TŐZEG parkosításra illetve kertészeknek eladó 15 m3-től. Tel.: 30/8513-845. *109312* ZSÁKOS oltott mész 1500 Ft/q, szállítva. Tel: 06-20/973-1091. *109351* 8 NÉMET iroda 2004-es szezonra balatoni nyaralókat-házakat keres vendégei részére, katalógus és internet megjelenés ingyenes. Info: 85/362-061,30/994-0594. •109390* HORVÁTORSZÁGBAN Trogirban igényes újszerű lakókocsik teljes felszereléssel igényeseknek kiadók. 30/946-3787. *109448* KAPOSVÁRON belvároshoz közeli ipartelepen közművesített, 1776 m! területű, 170 m!-es, 2 szintes, új bemutatóterem, iroda és 150 m!- es raktár eladók, melyek kimondottan ipari, kereskedelmi tevékenységre alkalmasak. Tel.: 06-30/9594-060. *109571* BANKI HITELEK szabad felhasználású, bármire fordítható, la­káscélú-fejlesztés, hitelkiváltás, vállalkozó kft-k, Bt-k részére is. Hiteltanácsadó Bt. Telefon: 20/445-3345. *109516* OLASZ hajvizsgáló mikro kamera, termékkel és vevőkörrel sürgősen eladó Telefon: 20/397-1206 •109662* TABI bevezetett büfé eladó. Telefon: 30/9576-223. •109717* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON a Gyakorló iskolával szemben, 2,5 szobás lakás hosszú távra kiadó. Telefon: 30/233-8352. FELÚJÍTOTT, jó állapotú, 2 szobás, beépített konyhabútoros, egyedi gázfűtéses belvárosi lakás alacsony rezsivel, hosszú távra szep­tembertől igényesnek kiadó. Tel.: 06-30/447- 8296. *107682* 8 KAPOSVÁRON belvárosban, 150 m!-es új lakás kiadó. 20/3393-541. •108490* BELVÁROSBAN téglaépületben 2,5 szobás bú­torozott, felszerelt lakás igényesnek kiadó. 30/9401-109. *109272* T0P0NÁR0N diáknak szoba kiadó. 82/417- 488. •109287* a BUDAPEST Móricz Zs. krt közelében igé­nyes 3,5 szobás lakás tulajdonostól 2-3 diák­nak kiadó. Tel.: 06-30/260-9316. •109361* KAPOSVÁRON szoba kiadó konyha és mellék- helyiségek használatával, 1 fő igényes diák ré­szére 17 E Ft+rezsi. 82/428-330. *109412* KAPOSVÁRON Tesco mellett 2 szobás lakás hosszú távra kiadó. 30/6362-141 82/385- 452 *109495* a KAPOSVÁR belvárosában egyedi gáz fű- téses udvari lakás kiadó. 20/9919-442. •109509* KAPOSVÁRON, frekventált helyen bútorozott lakás október 1-től kiadó. 70/2444-588. *109511* a KAPOSVÁR belvárosi 36 m!-es bútoro­zott, gázfűtéses lakás kiadó. 06-94/358-146. •109574* BUDAPESTEN a Westend közelében, a Lehel téri metrónál, elsősorban diáklány részére, fürdőszoba és némi konyhahasználattal, különbejáratú szoba hosszú távra kiadó szep­tember 1-jétől. Tel.: 06-30/315-8135. •109582* 8 BELVÁROSI bútorozott 1 szobás lakás ki­adó. 82/313-621. *109672* KAPOSVÁR, Szántó u-ban 1 szobás, gázos la­kás diáknak kiadó. 30/498-2586. TÁRSKERESÉS KAPOSVÁRI fiatal hölgy szabadidő partnerét keresi. 30/529-7243, 20/572-8676. 8 KORREKT diszkrét társkereső. 30/9945- 968. •109324* SZABADIDŐ partnert keresek. 70/540-4361. *109366* ALL AT 8 HOLSTEIN Frizz tehén üsző borjával el­adó. Ár megegyezés szerint. 30/529-1602. •109362* 8 40 kg-os malacok eladók. 30/566­3445,85/503-885. •109407* PULI kölykök törzskönyves szülőktől eladók. 82/431-113. •109564* NÉMET vizsla spriccelt 1,5 éves auka törzs­könyvel alap idomítva eladó. 20/365-8033. •109568* ÉLŐCSIRKE árusítás Kadarkút-Vótapusztán, augusztus 30-án, 8-12 óráig. Tel.: 06- 30/520-8483, 82/721-350. •109646* 8 HIDEGVÉRŰ kanca csikók, 2 db 1,5 éves és egy darab 2 éves eladók. 30/365-1125. Ár: 700 E Ft. •109711* ÁLLÁST KERES ZÁRT 1,5 to-s kisteherautóval munkát válla­lok. Minden megoldás érdekel. 30/381- 9215. •109486* ASZTALOSMUNKÁT, bútor összerakást válla­lok. Tel.: 82/428-920, 06-20/992-19-19. _______ELVESZETT_______ KA POSVÁR, Tüskevári u. 13. sz. alól elveszett egy 1 éves barna palota pincsi. Arca fekete, Utoljára kék színű sétáltató hámot viselt. Ké­rem, ha valaki magához vette és ha becsüle­tes, adja vissza v. hívjon: 30/447-5922, mert nekem az életet jelenti! *109644* APRÓ-CSEPRŐ BONTÁSBÓL, cserép, gerenda, szalufa, gáz- konvektor, gáz és villanybojler, ablakok, redőnyök, tégla eladó. 20/423-0645. AKCIÓS dupla keretes bontott ablakok, 1,78 x 1,42-es eladók. Telefon: 30- 2655-054. *109706* GARAZS KAPOSVÁR, Biczó közben garázs eladó. 82/413-695, 20/313-8159. *108792* MEZŐGAZDASÁG 8 LOVASTANYA eladó Kaposváron. 20//3393-541. •108490* AKÁC, ÉGER, TÖLGY, NYÁR és más erdők, ill. rönkök vétele. Luca-Holz Kft Barcs 30/3367-926, 82/460-960. •108986* VÁGÁSENGEDÉLLYEL rendelkező erdőt veszek készpénzért. 06-20/9567-278. *109345* AKÁC tűzifát vennék magas áron, kp. fizetéss- sel. Tel.: 30/336-9805. •109359* a ELADÓ 400-as kombinált faipari gyalu­gép, 500-as szalagfűrész. 82/414-599. *109526* B TRITIKÁLI eladó. 82/482-120. *109550* RIZLINGSZILVÁNI szőlő eladó. 85/327-377. •109566* NAGYSZAKÁCSI és Gadány között 2 ha szán­tóföld sürgősen eladó. 20/365-8033. •109567* DINNYEVÁSÁR! utoljára Kaposváron az OBI parkolóban. Mi­nőségi dinnyék, amíg a készlet tart. *109716* VÖRÖSBOR szőlő eladó. Tel.: 82/373-162. •109728* 7 Vén tCalóz s Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok ; q (üvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 30/504-2044■ k 3 Ebéded mellé djándék ; 3 Miller sört kínálunk! i tazzLazzizza?nz7i7!7an77!777n7znnTTZ7 k I V sportEI

Next

/
Thumbnails
Contents