Somogyi Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-21 / 194. szám
2003. Augusztus 21., Csütörtök KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Tetőt, ablakokat újítottak fel Ezen a nyáron 19 intézményt újított föl a kaposvári önkormányzat 87 millió forint értékben. Négy óvodában és iskolában tették rendbe a tetőt, hat intézményben rekonstrukcióra szorul a tető, néhányban pedig az ajtókat-ablako- kat kell kicserélni. A 25-30 éve emelt lapostetős házak tetői vannak a legrosszabb állapotban. E munkák közül is kiemelkedik a Madár utcai óvoda szigetelése, erre 19 millió forintot költöttek. Az ablakok és az ajtók a legtöbb intézményben egyidősek az épülettel; itt hiába fűtenek télen, a meleg nagy része nem marad a tantermekben. Erre panaszkodik évek óta a Zrínyi iskola is, ezért ott is kicserélték a nyílászárókat. A Kinizsi-lakótelepi iskolában a vizesblokk teljes felújítása 5,6 millió forintot tett ki. A keretből két illemhelyet alakítottak ki a mozgáskorlátozottaknak. Az intézmény többéves kérése valósul meg e nyáron. Megvizsgálták az önkormányzathoz beérkezett intézményi igényeket, s a kért összegnél 9 millióval kevesebbet fogadtak el. Később 8 millióval megemelték a felújításokra szánt pénzt a hitel terhére. Évekig 50 millió forintot tudtak e célra fordítani, de mindig arra törekedtek, hogy növeljék a rekonstrukciókra szánt pénzt. Hamarosan elkészülnek az Együd művelődési központ fűtésének a korszerűsítésével is, ez 20 millió forintba kerül. Két nagy intézményberuházásba kezdett a somogyi megyeszékhely. A 450 középiskolai diák elhelyezésére szolgáló kisgáti kollégium szeptember 1-jétől élettel telik meg. Jövőre elkészül a tanétterem és a tanszálloda is, ennek a kivitelezése is jó ütemben halad. Az utóbbinak a kialakítása 1,2 milliárd forintot kíván. A következő években a város egyik legfontosabb feladata lesz az intézményfelújítás. Ha valamennyi problémát orvosolni szeretnének, akkor félmilli- árd forintra lenne szükség. A legfontosabb és a fontos igényeket igyekeznek rangsorolni. A nyáron tíz kivitelező cég dolgozott az óvodákban és az iskolákban. __ SZABÓ KINGA Fe lújítás csak pályázatból A város két intézménye szorul teljes felújításra. A Belügyminisztériumhoz ismét pályáznak a Rippl-Rónai közlekedési szakképző és az Eötvös műszaki középiskola, Gyergyai kollégium teljes épületegyüttesének a rekonstrukciójára. Ha elfogják a címzett beadványt, akkor megvalósul az összesen 2 milliárd forint értékű beruházás. Ugyancsak pályáznak a Baross kollégium átalakítására is. Itt a munkák értéke 2 milliárd forintot tesz ki. Látogatható a Hősök temetője A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a megyei temetkezési kft, illetve Kaposvár támogatásával újították föl tavaly a Szigetvári utcai hősök temetőjét. 2001 nyarán merült föl az a lehetőség, hogy ezen a területen alakítsák Id a Dunántúl egyetlen II. világháborús magyar katonatemetőjét. 1912-ben a balkáni háborúban elesett két török katonát temették először a kegyeleti parkba. A kilencven évvel ezelőtt kialakított Szigetvár utcai temetőbe öt évig folyamatosan temettek közpénzen. Kaposvár vezetése 1892-ben döntött arról, hogy a donneri városrészben a szentpáli és a lonka- hegyi út találkozásánál létesítsenek temetőt. ■ Pályáznak a csatornára Megrendelték azoknak az utcáknak a csatornázási tervét, ahol még nem épült ki a hálózat. S az önkormányzat már befejezte a tervek engedélyeztetését is. A tervezett beruházás huszonhét utcát érint, ezek többsége a szentjakabi városrészben van. Akad olyan utca is, ahol a szennyvíz nagyobb esőzésekkor az utcára ömlik, s ez már közegészségügyi gondot okoz. A csatorna kiépítésével az ilyen problémák teljesen megszüntethetők. A város meglevő rendszereihez igazodva az úgynevezett gravitációs szennyvízelvezetés kiépítését tervezik. Ezek a munkák 858 ingatlant és 3500 kaposvári lakost érintenek. Szentja- kabon nem utolsó szempont, hogy ezáltal megszűnik a jelentős környezetszennyezés is. Az önkormányzat adja a szükséges saját erőt, a nagyobb részre pedig pályázatot nyújt be szeptemberben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vízügyi célelőirányzatára. Bíznak benne, hogy a beadványt kedvezően bírálják el, s a munkát akár már tavasszal elkezdhetjük. A Pécsi utca eddig kimaradt részén, a Kelet-Ivánfa, a Nádasdi, a Nap, a Csillag, a Móricz Zsig- mond, a Nyírfa, a Hajnal, a Dankó Pista, a Hold, a Bástya, a Monostor, az Ivánfa- hegyalja utcában, a Béla király közben, a Malom, a Szegfű, a Gilice, a Krúdy Gyula, a Tinódi, a Tüskevár, a Badacsony utcában, valamint a 48-as ifjúság útja északi oldalán a Hunyadi és a Szent Imre utca közti szakaszon, illetve a Virág utca középső részén, a Bajcsy-Zsilinszky és a Vöröstelek utca között a szennyvízberuházás több száz millió forintba kerül. ■ Falunapon vigadott Töröcske A legszebben rajzolókat egy-egy tortával jutalmazták a falunapon FOTÓ: LANO RÓBERT Már a sokadik falunapot tartották tegnap Töröcskén. A szervezők és a résztvevők azonban a mostanit tartották a legmozgalmasabbnak; a településrész apraja-nagyja ott volt a neki tetsző rendezvényeken. Egy éve nyitotta meg kapuit a közösségi ház, ezért ehhez a naphoz kapcsolódik a rendezvény - tudtuk meg Nagyné Farkas Henriettától az intézmény vezetőjétől. A hagyományos és ezért már megszokott eseményeket, mint az aszfaltrajzverseny, a rönk- és sodrófahajítás, a zsákban- futás, a foci, megtartották. Új elem, hogy föllépett a Gyermekkuckóklub. A 8-12 éves gyerekekből álló csoport zenés, táncos show-műsort adott elő a helybeliek nagy örömére. Évek óta nem volt Töröcskén tűzijáték, s az idén erről is gondoskodtak a szervezők. A falunapot a részönkormányzat, az Együd Árpád művelődési központ és helyi vállalkozók támogatták. Azok a diákok, akik a legszebben rajzoltak az aszfaltra, tortát kaptak ajándékba. A legeredményesebb focicsapat pedig egy vándorkupával lett gazdagabb, ha csak egy évre is. A rendezvény zenés ébresztővel kezdődött, majd futóversennyel folytatódott. Az ünnepi játszóház keretében zászlót készíthettek és gyöngyöt fűzhettek a gyerekek. Nagy sikere volt a pónilovaglásnak, a biciklis ügyességi versenynek és a táncháznak. Délután a kicsik vidám vetélkedőn próbálhatták ki az ügyességüket, leleményességüket. Volt kakasütés, csokievő és lufifújó verseny, valamint szellemi vetélkedők. Kora este a Kaposfői Fúvószenekar lépett föl a parkban. A napot utcabál zárta. SZABÓ KINGA A falu nevezetessége Védett és fokozottan védett orchideák nyílnak Töröcskén. Somogybán még egyetlen településen csodálhatok meg ezek a növények, ezért a helyiek úgy gondolták: egyfajta idegenforgalmi látványosságként is szolgálhat. HŰTŐSZEKRÉNY Nyerjen kétszer a Somogyi Hírlappal! Ajándéksorsolás előfizetőink között 1 000 000 Ft értékben! KERÉKPÁR Minden oi.yan előfizetőnk között AJÁNDÉKOKAT SORSOLUNK SZEPTEMBERBEN, AKI ELŐFIZETŐNK JÚLIUS, AUGUSZTUS, SZEPTEMBER HÓNAPBAN? 12 ÉRTÉKES AJÁNDÉK TALÁL MAID GAZDÁRA SZEPTEMBERBEN 20ÁN, NYILVÁNOS SORSOLÁSUNKON. Legyen Ön is vendégünk, ünnepeljünk együtt! A Somogyi Hírlappal Ön kétszer is nyerhet - először amikor olvassa, biztosan. Másodszor pedig, reméljük ■ a sorsoláson! Nyeremények: ROBOGÓ HÁZIMOZI SZÁMÍTÓGÉP TELEVÍZIÓ MOSÓGÉP MIKRÓ DVD BARKÁCSGÉP FÚRÓGÉP RÁDIÓS MAGNÓ A sorsoláson «.-sak lermaéR'/rtftt s/x'inílwk vehetnek rés/l, kór ólotok ó# ««/. Axoi Springer Magyarország dolgozni turul. A sorsolás közjegyző jelen letelten tiiiténik. A köpök illns/tráckík. S 1 A sorsoláson o/ok is rcs/t vesznek, akik a sorsolás napján báróin hónapus folyamatns clŐfizetéRsel rendelkeznek. Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap Tudjahe ■ ■■ Az 1943-ban épült Államépítészeti Hivatal épületében napjainkban a különböző pártok irodái találhatók. Az ingatlan falán az 1956. november 4-én meggyilkolt hősi halottak emlékére emléktáblát helyeztek, előtte pedig kopjafát állítottak. A Szent Imre utca 14. számú ház helyén a város által 1922-ben építtetett szoba-konyhás szükséglakások álltak. Szomszédságában létesítették a Turul-, a későbbi Dózsa-sportpályát. Megszüntetése után, a ‘70-es, ‘80-as években készültek el Pázmándy Margit tervei alapján azok az épületek, amik ma a református általános iskolának, az egészség- ügyi főiskolának, valamint a megyei rendőr-főkapitányságnak adnak helyet. Ez a három épület egy teret ölel körül, ahol 1985. április 4-én leplezték le ünnepélyesen a Lenin és a Magyar Tanácsköztársaság című szobor- csoportot, Varga Imre alkotását. Ezeket a szobrokat a kaposvári közgyűlés határozatára 1991. október 14-én távolították el, de már cseppet sem ünnepélyes kö- rülmények között. __________■ VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Lászlóné: - Miért engedik meg, hogy a Zárda utca páros oldalán az árusok kipakoljanak a járdára? Gyalog és babakocsival is nehéz arra közlekedni. Sárái Péter vagyongazdálkodási igazgató: - A Zárda utca páros oldalán levő üzletek és egy vendéglő előtt árubemutatásra és vendéglátó-ipari élőkért telepítésére kötöttünk közterület-bérleti szerződéseket, mivel ezt a járda szélessége lehetővé teszi. Az az előírás, hogy a biztonságos közlekedésre legalább másfél méternyi széles járda maradjon, ez pedig minden esetben biztosítva van. ■ TÖBB A TOVÁBBTANULÓ. Ma az érettségizett diákok 42 százaléka tanul tovább. A város vezetőinek célja, hogy 2010-re minden második kaposvári fiatal részt vegyen valamilyen felsőfokú képzésben. A felsőoktatás szervezeti reformjának köszönhetően 2002. január 1-jén megalakult a Kaposvári Egyetem. Az intézmény elkészítette 2010-ig szóló fejlesztési tervét, s az ott dolgozók magas szintű felkészültsége folytán kiváló mi- nősítést kapott, (szk) _______■ Hol lywood multiplex PREMIER T3-A GÉPEK LÁZADÁSA* 91146 (sz) 14:30, 16:45,19:00,21:15; MERÜLÉS A FÉLELEMBE* 91132 (f) 14:00, 16:15, 21:00; OVI APU 91144 (sz) 14:45, 16:45, 18:45, 20:45; ART TEREM MEGVÁLTÓ SZEX* 87572 (f) 18:30; TÖBB A SOKKNÁL* 91123 (f) 16:30, 18:45; JOHNNY ENGLISH 83372 (sz) 14:15 *94397* Kérdezzen! | Már sms-számon, illetve e-mail | címen is jelezhetik közérdekű kérdéseiket Kaposvár bármely vezetőjéhez. Az sms-en, az e- mail-en, vonalas telefonon érkezett kérdéseiket mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. A vonalas telefonon érkezett kérdéseket továbbra is üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, adják meg nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. Tel.: 82/316*165 SMS: 06-30/30-30-524 E-mail: kovacsg@axels.hu PIZZCRIA £S S0R0Z0 : topomért), Rákóczi ti. 39. M.: 82/480-MQW^ ( ; fgy riongulo/cs helyen, baófsógos Icömyezefcen érezd | ; jólmogodnófanlt. Egyporiár fet^^sőire/váruniic/ \ i—■ ......:......................i A D ÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a viitamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan E oigáltatást biztosító fejlesztés érdekében joznak a társaság szakemberei. Ennek loszlopy G. utcában a 2-12. számig, az Ady számig, a Kossuth téren a 4-5. számig 2003. 8 órától 12 óráig áramszünet lesz. tt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- tésükel kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató