Somogyi Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-19 / 193. szám

KÉK TÜKÖR 2003. Augusztus 19., Kedd Hl ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Fának rohant Belehalt sérüléseibe az a sofőr, aki autójával egy fának rohant Lepsény belterületén. A baleset hétfőre virradó éjszaka, fél tíz körül történt a Fejér megyei településen. A sofőr túl nagy sebességgel hajtott, majd elvesztette ural­mát az autó felett, europress Áruházi lopás Közel 30 ezer forint értékben próbált meg kozmetikai cikke­ket eltulajdonítani egy páros az egyik nagykanizsai hiper- marketből. A nagykanizsai fér­fi és zalaegerszegi hölgy egy festékes dobozban próbálta meg a termékeket kicsempészni, europress Fékezés nélkül Az úttesten feküdt az a 46 éves férfi, akit vasárnap éjszaka sze­mélygépkocsi gázolt halálra a 36-os főúton Nagycserkesz kö­zelében. Az autót vezető nő ké­sőn észlelte és fékezés nélkül elütötte a heverő testet, europress Halálos ütés Életét vesztette a helyszínen egy 52 éves férfi, akit szóvál­tást követően megütött egy másik férfi vasárnap egy XXIII. kerületi vendéglőben. Halált okozó testi sértés megalapo­zott gyanúja miatt indított el­járást a rendőrség az elkövető ellen, mti Vízi baleset Nem találták meg a holttestét annak az osztrák turistának, aki vasárnap merült el a Balaton vi­zében. A baleset vízibiciklizés közben történt. A riasztás nyo­mán a vízirendőrök és a hely­színre hívott búvárok este nyolc órától késő éjszakáig keresték az eltűnt férfit, mti Belehalt sérüléseibe Hátulról elsodort egy 14 éves lányt segéd-motorkerékpárral egy 21 éves, cserépfalui fiatal­ember szombat éjszaka Cserépfalu és Bogács között. A motoros fiatalember más­nap reggelre a lakásán, felte­hetően a baleset során szer­zett sérüléseibe belehalt. A lány sérülései 8 napon belül gyógyulóak. europress Börtönbe szállították 10 hónap börtönbüntetés letölté­se miatt körözött férfit igazoltat­tak a dunaújvárosi rendőrök. A férfit a Fejér Megyei Bíróság ke­reste. A személyt a rendőrök el­fogták, majd a Pálhalmai BV In­tézetbe Szállították. EUROPRESS Kerekes és fagylaltos Súlyos sérüléseket szenvedett az a kerékpáros, akit fellökött egy fagylaltárus tricikli a 63-as fő­úton. A baleset vasárnap este történt, a Fejér megyei Vajta és Cece között. A fagylaltárus segéd-motorkerékpár tükrével ütközött neki a kerékpárosnak. EUROPRESS Vendéglői rablás Késsel a bevétel átadására kényszerítette egy 25 év körüli férfi a Thököly út egyik étkez­déjében az alkalmazott hölgyet Budapesten. Az anyagi kár 50000 forint. A XVI. kerületi rendőrség eljárást folytat isme- reüen tettes ellen, europress Kétes horgász Horgászni indult a Dráva partra, és a rendőrségen kötött ki az a férfi, aki a parton pechjére a sel- lyei határőrség járőrébe botlott. A kocsija ellenőrzésekor ugyan­is kiderült: a rendszám nem a járműhöz tartozik, és az alváz­számot és motorszámot is más autóról kölcsönözték. Az Opel Kadettet és gazdáját büntető fel­jelentéssel adták át a szigetvári városi rendőrkapitányságnak a határőrök. ■ Harcban a lángokkal Kigyulladt a katolikus főiskola tetőszerkezete Kigyulladt a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola tető- szerkezete hétfő délután, a tűzoltók a riasztás után rövid idő­vel nagy erőkkel vonultak a helyszínre, hogy megfékezzék a lángokat - közölte a Pest megyei tűzoltóság ügyeletes tisztje. Zsámbék Velsics Gábor elmondta: összesen 9 fecskendővel, 8000 literes víz­szállító, valamint emelős kocsik­kal vonultak a tűzoltók a főisko­lához, és este hat órára még pró­bálták eloltani a magasba csapó lángokat. A riasztáskor harmadik fokozatúnak minősített tüzet a lángok elharapózásával a ki­emelt, ötös fokozatba sorolták át - közölte az Országos Katasztró­favédelmi Főigazgatóság (OKF) munkatársa. Hosszú Enikő, az OKF szóvivője az Europress kér­désére elmondta: az épület egyik tornya és több mint 50 méter hosszú tetőszerkezete teljesen le­égett. A másik toronyra részben, az iskolának otthont adó ódon kastélyépületre egyáltalán nem terjedtek át a lángok. Több mint 60 tűzoltó nagy erőkkel végezte az oltást. A mun­kálatokat nehezítette, hogy a kör­nyéken kevés a víz és gyenge nyomás alatt vannak a tűzcsa­pok. A vízszállításba a Zsámbéki Önkéntes Tűzoltó Egyesület négy autóval és egy 7000 literes tartály- kocsival kapcsolódott be - mond­ta az egyesület elnöke sziréna­hangok közepette. Jelen volt a bicskei, a tatabányai, az érdi, a budapesti, a törökbálinti, és az ercsi városi tűzoltóság is. A tűz keletkezésének körülmé­nyei egyelőre nem ismeretesek. Az oltás este hét órára nagy rész­ben sikeresen lezárult, ilyen eset­ben azonban igen nagy az újra- gyulladás veszélye - tette hozzá a szóvivő. Amint sikerül a lángokat megfékezni, kezdődik a tűzvizs- gálat, a veszélyek és a károk fel­mérése. Személyi sérülésről egy­előre nem érkezett bejelentés. Az öreg kastélyépület teteje oltás közben több helyen beszakadt, a tűzoltók életveszélyes körülmé­nyek között dolgoztak. NAGY VAJDA ZSUZSA A gyanúsított a kihallgatáson mindent bevallott; azt mondta: élvezettel ölte meg a barátnőjét FOTÓI TAIPUS ATTILA Elgázolta és megbecstelenítette Brutális módon meggyilkolt fiatal lány holttestét találták meg vasárnap este nyolc óra után Fényeslitke külterületén. A hely­színelés során a rendőrök felfigyeltek egy, a közelben bá­mészkodó, gyanúsan viselkedő fiatalemberre. Később kide­rült, ő követte el a véres gyilkosságot. Fényeslitke A város külterületén, egy erdős- bokros részen talált rá a lemezte­lenített fiatal lány holttestére egy férfi, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A látvány annyira megdöbbentette a megtalálót, hogy sokkos állapotba került. A helyszínt biztosító rendőrök is azt mondták: ilyen kegyetlenség­gel még nem találkoztak munká­juk során. A bűncselekményeknél bevett szokás, hogy a rendőrség felve­szi az éppen a helyszínen tartóz­kodó kíváncsiskodók adatait, hátha tudnak valami érdemleges információval szolgálni. így tet­tek azzal a 21 éves tornyospálcai fiatalemberrel is, aki a rendőrség kérdéseire flegmán válaszolga­tott. A rendőröknek már ez gya­nús volt. A fiatalember egy időre eltűnt a helyszínről, majd újra visszatért és egyre furcsábban viselkedett. A rendőrökben erő­södött a gyanú: a férfinak köze lehet a gyilkossághoz. Megbilin­cselték, majd ekkor a fiatalem­ber bevallotta: ő követte el a gyil­kosságot. A részletes, beismerő vallo­másában a 21 éves tettes azt mondta: évek óta együtt járt a vele egykorú kisvárdai lánnyal, akit már többször bántalmazott féltékenység miatt. Vasárnap a pár együtt ment el a diszkóba és a fiatalember már ekkor tudta: megöli a lányt. A diszkó után a mit sem sejtő barátnőjét a már említett erdős-bokros területre csalta és ott többször megütötte. De ez még csak a kezdet volt. A földre kerülő lányt tovább ütötte, rúgta, majd beült a kocsijába és többször áthajtott rajta. Azon­ban még ez sem volt elég: a már halott lánnyal egy fadarab segít­ségével fajtalankodott, kivájta a szemét és még egyszer meg­taposta. Ezek után még arra is kísérletet tett, hogy felgyújtsa áldozatát. A rendőrség különös kegyet­lenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt őrizetbe vette a fia­talembert, aki mindenki megdöb­benésére azt mondta: élvezettel ölte meg barátnőjét és nem bánta meg tettét. A 21 éves, középfokú végzett­séggel rendelkező fiatal egyéb­ként már nem először kerül szembe a törvénnyel. Korábban apját szúrta meg egy vasvillával, ám akkor a bíróság börtön helyett próbaidőre bocsátotta. Az ügy kapcsán elrendelték a fiatalem­ber elmeorvosi vizsgálatát. BARANYA Falfirkász a pácban A nyári szezonban néha egé­szen különleges ügyek kerülnek a rendőrök elé. Ilyen volt az az ügy is, amelyben nemrégiben nyomoztak a fonyódi rendőrök Nyikon Ti­bor rendőr főhadnagy vezetésével. Az ügy egy „ártatlan” falfirká­val indult: egy 20 éves soproni fiatalember Balatonfenyvesen töl­tötte szabadságát, s ki­használva az időt, meglehetős profiz­mussal hatalmas gra- ffityt festett a fenyvesi állomás falára. A rendőrök nem értékel­ték a „művészetét”, annál is in kább, mert a rongálás bűncse­lekménynek számít. Bevitték £ fiatalembert, aki szívesen elme­sélte „alkotói pályafutását”: el­mondta, hogy Sopronban már több mint 20 falfestést készített, sok borsot törve ezzei a városatyák és a rend­őrök orra alá. De Prá­gában, Bécsben és Ber­linben is turnézott nem mindennapi hob­bijával. A szenvedé­lyes „falfirkász” több száz négyzetméternyi felületet festett már te­le. A rendőrök a ház­kutatás során festékfla­konokat, festékszórókat, masz­kot foglaltak le tőle, alkotói díj helyett pedig vélhetően a bíró­ság előtt kell felelnie színes „ki- bontakozásaiért”. ________jakab Sz emtanúkat keresnek 2003. augusztus 12-én 9 óra 41 perckor egy luxemburgi állam­polgár egy fehér Audi 100 típu­sú személygépkocsival közle­kedett Balatonöszöd külterüle­tén, a 7-es főúton, Siófok felől Fonyód irányába. Eddig tisztázatlan körülmé­nyek között hátulról nekiütkö­zött az előtte haladó Skoda 120 L típusú személygépkocsinak, átlökte a szembejövő forgalmi sávba, ahol az nekiütközött a szembejövő, egy német állam­polgár által vezetett Kia Carens típusú személygépkocsinak. Az ütközés következtében a Skoda vezetője a helyszínen életét vesztette, utasai - egy fiú és egy férfi - nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedtek. Az Audi vezetője nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenve­dett. Az ügyben a Siófoki Rendőr- kapitányság szakértők bevoná­sával folytatja a vizsgálatot. Ké­rik mindazokat, akik a baleset időpontjában ezen az útszaka­szon közlekedtek és a balesettel kapcsolatban bármilyen infor­mációval rendelkeznek, jelent­kezzenek a Siófoki Rendőrkapi­tányság közlekedésrendészeti osztályán (8600 Siófok, Sió u. 12-20.), a 06/84/310-700-as te­lefonszámon, a 107-en vagy a 80-200-676-os zöldszámon. Fejpénz a gyilkosért Egymillió forint nyomrave­zetői díjat ajánl a rendőrség a csákvári emberölés ügyé­ben. A Fejér Megyei Rendőr­főkapitányság így kéri a la­kosság segítségét a közel­múltban Csákváron történt emberölés elkövetőjének kézrekerítésére. Az ismeretlen személy 2003. jú­lius 26-a (szombat) huszonegy óra és huszonkét óra között ha­tolhatott be egy idős, csákvári idős Széche­nyi úti lakásába. Ezen a napon közve­títette a televízió este a vízilabda-világbajnok­ság döntőjét. Az isme­retlen brutálisan bán­talmazta az egyedül élő 89 éves férfit, aki az elszenvedett sérü­léseibe belehalt. A rendőrség mindazok jelent­kezését kéri, akik a brutális rab­lótámadás elkövetőjének felde­rítéséhez érdemi információval rendelkeznek, tegyenek beje­lentést a nyomozást végző Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Nyomozó Osztályán. Azok je­lentkezését is várja a rendőrség, akik az ellopott Nokia 5110-es mobiltelefonnal, és 953900175- es gyártási számú, McCULLOCH, Electramac 312 1500W láncfűrésszel kapcsolat­ban információval rendelkez­nek, vagy tudnak olyan sze­mélyről, aki eladásra kínált fel hasonlókat, vagy az el­telt időszakban vásá­roltak hasonlót, álta­luk ismert vagy isme­retlen személytől. A bejelentők személyét bizalmasan kezeli a rendőrség. Bejelentést tehetnek a 06-22/541-600-as központi számon, vagy a 107-es, 112-es segély­hívó számok bármelyikén. Bejelentéseiket megtehetik a 06-80-200-607-es zöldszámon is. EUROPRESS Holttest a pályaudvaron Ercsi Feltörtek egy tanyát Minden mozdíthatót elvittek l>óc Fej nélküli férfiholttestet ta­láltak az Ercsi vasútállomá­son hétfő hajnalban. Egyelőre nem tisztázott, hogy a férfi milyen körülmények között lelte halálát, a helyszíni szemlén azonban a rendőrség kizárta az idegenkezűséget. A lefejezett férfire reggel öt óra után lelt rá egy utas a vasútállo­máson. A hajnalban megtalált holttest a sínek között feküdt, nem messze tőle a fejét is megta­lálták. A szemle során kiderült, hogy a fej leválását okozón kívül más külsérelmi nyom nem volt a holttesten, idegenkezűségre utaló nyom sem merült fel. Egyelőre nem tudni, hogy a férfi egyáltalán a sínek között lelte-e halálát, ugyanis a MÁV főmenetirányítási ügyeletén azt mondták: az érintett vágányokon áthaladó vonatok vezetői nem észlelték, hogy elgázoltak volna valakit. Korábban volt már olyan eset, hogy ismeretlen tettesek ha­lottat csempésztek a sínek közé, így próbáltak gyilkosságot bal­esetnek feltüntetni. Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtóügyeletese nem kí­vánt részletekbe bocsátkozni az üggyel kapcsolatban, mivel még csak elsődleges információk van­nak a rendőrség birtokában. Mivel a fej nélküli férfi holttes­tén nem találtak külsérelmi nyo­mokat, a rendőrség államigazga­tási eljárás keretében folytatja a vizsgálatot. Ha valóban vonat gá­zolta el a férfit, akkor valószínű­leg öngyilkos lett. A holttestet a szemle során sikerült azonosíta­ni: a férfi egy 43 éves ercsi lakos, többet azonban nem árult el róla egyelőre a rendőrség. Róbert Meghalt egy kisfiú Törtél Halálos áramütést szenvedett vasárnap Sz. Gergő hétéves törteli kisfiú. A családi házban a kisfiú édesapja, Sz. Lajos a ház udvarán* valamint a ga­rázsban engedély nélkül nagy­teljesítményű villanymotoro­kat tekercselt. A férfi a ház falán lévő villanyóraszekrény alatt található Al-es elektro­mos elosztóról, a 380 V-os elektromos biztosítékokhoz különféle kábeleket csatlakoz­tatott. A garázsban lévő elekt­romos vezeték végei és azok csatlakoztatási pontjai nem voltak elszigetelve, és a fém elektromos kályhához érve a garázs falán lévő fűtőtest cső­vezetékei feszültség alá kerül­tek, így ezek érintése közben érte halálos áramütés a gyer­meket. EUROPRESS A bejelentést követően alig 14 órával lopás gyanúsított­jait fogták el a szegedi nyo­mozók. A rendőrségre az el­múlt hét közepén érkezett feljelentés, miszerint Dóc külterületén lévő tanya épü­letébe ismeretlenek behatol­tak, és minden mozdíthatót magukkal vittek. A lopási kár 70000 Ft. A rendőrök munkáját kezdetben nehezítette, hogy az említett ta­nyát a sértett viszonylag ritkán keresi fel, így az eltulajdonítás pontos időpontját nem lehetett megállapítani, a felfedezését megelőzően egy hónapra volt te­hető. A Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtószolgálata szerint a renc őrök azonban az intézkedések során - adatgyűj­tés, tanúk meghallgatása - egy napon belül beazonosították az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható személyeket, akik a bűncselekmény közelében lak­nak - egy 35 éves nő és két fia, akik közül az egyik még fiatalko­rú. A náluk megtartott házkuta­tás során az eltulajdonított tár­gyak kb. fele előkerült. A három személy ellen lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. Mivel az elmúlt időszakban több, hasonló módon elkövetett bűncselek­mény is történt a környéken, jelenleg ellenőrzés tárgyát képe­zik, hogy ezen bűncselekmé­nyekkel kapcsolatban is össze­függésbe hozhatóak-e az említett személyek. EUROPRESS

Next

/
Thumbnails
Contents