Somogyi Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-09 / 185. szám

4. OLDAL MEGYE KÖRKÉP 2003. Augusztus 9., Szombat Hírek KÉSIK A MEDERKOTRÁS. Már csak jövőre kezdhetik meg a balatoni mederfenék tisztítását az arra vállalkozó pályázók. Ér­deklődő ugyan már akad a Bala­toni Fejlesztési Tanács és a MH turisztikai államtitkársága által a vízminőség védelmére kiírt 65 millió forintos pályázati keretére, de kész pályamunka még nem érkezett be. A nyertesek 10 millió forintig, vissza nem térítendő tá­mogatás segítségével, elsősorban a kiemelt üdülőkörzetekben te­hetik fürdésre és kikötésre alkal­masabbá a tóparti vizeket, (vá) FEJTŐ FILMJE. Filmforgatásra érkezett Nagykanizsára a világhí­rű író, újságíró, történész Fejtő Fe­renc. A professzor a város szülöt­te és díszpolgára. Spitzer Barbara rendező filmjében a 94 éves író gyerek- és ifjúkora színhelyei, él­ménye^ elevenednek meg. A for­gatást csütörtökön kezdték, s ek­kor találkozott Fejtő Ferenc a vá­ros vezetőivel s egy koncertet ren­deztek tiszteletére a zsinagógá­ban. Tegnap este a helyi zsidó hit­község látta vendégül, (va) GÉPTÁMOGATÁS. Somogybán új mezőgazdasági, technológiai berendezések, eszközök beszer­zésére 465 pályázatot nyújtottak be a mezőgazdasági termelők. A fejlesztési elképzelések szerint 6,9 milliárd forint értékű gépbe­szerzést igényeltek. Eddig 5,3 mil­liárd forint gépvásárlás valósult meg, ehhez 1,3 milliárd forint visz- sza nem térítendő támogatást igé­nyelhetnek a gazdálkodók, (vt) PÁLYÁZATBÓL KAMERA. A simonfai önkormányzat egymillió forintot nyert az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályáza­tán. Az összegből személyi számí­tógépeket, nyomtatókat, digitális kamerát vásárolnak, amelyeket a könyvtárban helyeznek el, így a lakosság is használhatja őket. (bá) ÉGŐ SZALMABÁLÁK. Három szalmabála lobbant lángra egy pótkocsis teherautón tegnap Jákó külterületén. A tüzet a ka­posvári tűzoltók fékezték meg; a kár 3 millió forint, (vá) n Új hivatal a gazdálkodókért A gazdáknak az a legfontosabb, hogy az újon­nan megalakult Mezőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatal (MVH) úgy épüljön ki, hogy minden uniós és nemzeti támogatás a lehető leggyorsab­ban jusson el hozzájuk. Ezt Pásztohy András or­szággyűlési képviselő (MSZP) mondta tegnap. Kaposvár Az MVH központja július elsejével jött létre a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fel­ügyelete alá tartozó Agrárintervenciós Központból és a Sapard Hivatalból. Pásztohy András elmondta: fon­tos az is, hogy az új hivatal megyei FM Hivatalokból és regionális Sapard-hivatalokból, s az ott dolgozó szakemberek részvételével alakul ki, így olyan szak­emberek bonyolítják le az európai uniós támogatáso­kat, akik hasonló vagy azonos feladatot láttak el ko­rábban. Az új hivatalhoz átcsoportosított létszám 750-800 fő lesz, ami 150 új alkalmazottal egészül ki.- Az MVH, mivel a Sapard Hivatalnak is a jog­utódja, ezért a még hátralévő Sapard-pályázatok be­fogadását, bírálását, ellenőrzését s kifizetését is le­bonyolítja - mondta a képviselő. Hozzátette: 2004. január 1-től az Agrár- és Vidékfejlesztési Opera­tív Program fejlesztési támoga­tásként fogadja be az EU Orien­tációs Alapból finanszírozott tá­mogatásokat. Új támogatási for­maként foglalkozik majd az EU Garancia Részlegéből finanszíro­zott úgynevezett kísérő intézke­désekkel - egyebek között a ked­veződen adottságú térségek, er­dőtelepítési s agrár-környezetkímélő technológiák támogatásával. Kiemelte: az MVH koordinálja jövő­re az uniós piacszabályozási intézkedéseket, s itt ke­rülnek befogadásra és kifizetésre a közvetlen föld­alapú és állatalapú támogatások. A tervek szerint 2005-től vagy 2006-tól az új szervezet foglalkozik majd a nemzeti támogatások kifizetéseivel is. A kép­viselő úgy véli: az intézmény fontosságát mutatja az is, hogy 2004-ben 230 milliárd forint támogatás kifi­zetését intézi, ami 2006-ra várhatóan 340 milliárd fo­rintra emelkedik. VARGA TÍMEA Pályázókat toboroz Nincs nap, hogy ne hallanánk ar­ról, milyen nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok és a vállalkozók. Nincs forrás a to­vábblépéshez. Az érem másik ol­daláról ritkábban esik szó, arról, hogy a lehetőségeket és főleg ko­moly pénzeket kínáló pályázato­kat hogy tudják kihasználni a bajban lévők. A pályázói kedv és aktivitás ugyanis jócskán hagy kívánnivalót maga után. Kaposvár Legutóbb a Regionális Területfej­lesztési Tanácshoz a térség- és tele­pülésfelzárkóztatási célelőirányzat­ra benyújtott pályázatok elbírálásá­nál döbbentette meg a megye veze­tőit a somogyi érdektelenség.- Zsáktelepülések útépítésére és útfelújítására, vállalkozók munkahelyteremtő beruházásai­ra, műszaki fejlesztésre és szak­mai tanácskozásokra, informati­kai fejlesztésre, vízvezeték-gázhá­lózat, belterületi útburkolat kiépí­tésére, iskolai, óvodai, művelődé­si, szociális és egészségügyi intéz­mények felújítására, eszközbe­szerzésre közel 2 milliárd forint állt a régió rendelkezésére - mondta dr. Gyenesei István, a me­gyei közgyűlés elnöke, a döntést megalapozó javaslatot tevő bizott­ságnak a vezetője. - Az első ütem­ben három megyéből 142 igény érkezett be, ám ebből mindössze 20 volt a somogyi. (A somogyi nyertesekről és az általuk elnyert 245 millió forint támogatásról a közelmúltban lapunk is beszá­molt.) Nem kis erőfeszítésembe került elérni, hogy a források több mint felét tartalékolta a Regionális Fejlesztési Tanács, a második ütem-re. Ezzel esélyt adtunk azoknak a somogyi pályázóknak is, akik - részben rajtuk kívül álló okok miatt, néha pedig egyszerű kényelmességből - lassabban mozdulnak. Szerencsénkre Bara­nya és Tolna megyei kollégáimat sikerült meg-győznöm. Elfogad­ták, hogy a régióban a belső a megye együttműködés erősítése, nem pedig a „ki kit győz le” gondo­lata az, ami iga­zán előrevisz. Gyenesei Ist­ván elmondta: az elmúlt hetek­ben közvetlenül keresték meg a lehetséges pá­lyázókat, az elmaradott térségekbe tartozó településeket. Ennek ered­ményeként sikerült további 40 pá­lyázatot begyűjteni. Reményei sze­rint 400-450 millió forintnyi támo­gatást tudnak még az elosztható egymilliárd forintból Somogyba hozni.- Augusztus végéig lehet be­nyújtani a további pályázatokat, amelyeknek előkészítéséhez munkatársaim a megyei önkor­mányzat területfejlesztési főosztá­lyán a szabadságok mellett is fo­lyamatosan minden segítséget megadnak. ___________ ■ Pia ci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Szigetvár Dombóvár Nagykanizsa Burgonya 120-130 100 120-130 80-120 120-140 60-130 Káposzta 70 100 100 100 100 100 Kelkáposzta 150 250 150 140 150 180 Paprika 100-180 90-200 150-180 100-180 80-220 120-180 Paradicsom 100-180 140-190 150 100-170 140-250 120-180 Uborka 120-200 250 100-140 100-140 99-199 200 Petrezselyem 100 250/cs 200/cs 180/cs 420/cs 200/cs Sárgarépa 160-180 180 250 160 180 259 Tojás 10-18 15-20 18 14-17 15-18 14-19 Hagyma 150 185 180 130 85-160 180 Fokhagyma 450 500 450 400 530 480 Karfiol 150 190-220 200 150 180 300 Spárgatők 100 100 100 80 80 Zöldbab 220 240 400 200 220 280 Cskukorica 40-50 45 3040 3040 30-50 30-50 Szilva 140 200 150 140 150-180 150 Szülő 180-280 250 250 250 400 120-300 Alma 50-180 200-350 100 120 140 160 Őszibarack 120-260 120-200 280-300 120-300 150-560 150-380 Dinnye 50 48 40 40 45 3945 Vadászkirályt választ az országgyűlés Lábod Titkos szavazással vadászkirályt válasz­tanak az augusztus húszadikai lábod- nagysalléri vadász országgyűlésen. A szakma színe-java vadászfórumon osztja meg egymással gondolatát, a nagyközön­ség gasztronómiai és íjászbemutatóra, szarvasgomba-vadászatra és díjugrató versenyre hivatalos. A finom falatokról neves szakácsok gondoskodnak, a ven­dégek ingyen vadételt kapnak.- Tizenkét éve minden esztendőben megtart­juk a vadásznapot, most hármas célt fogal­maztunk meg - mondta dr. Bálint Ferenc, a Lábod Rt vezérigazgatója a vadász-ország­gyűlés programjának ismertetésekor. - Egy­részt a hazai vadászoknak mutatjuk be a he­lyi értékeket; azt szeretnénk, ha minél több belföldi vendég jönne hozzánk. A szakmai programhoz kötődve a vadhúsfeldolgozás, - értékesítés helyzetét, piaci lehetőségeit ismer­tetjük és kóstolóval egybekötött bemutatót tartunk. A vadászokat külön fórumra hívjuk. Ezen kérdést intézhetnek a megyei és orszá­gos szervezetek vezetőihez, megoszthatják egymással gondolataikat. Lehetőséget terem­tünk a kulturált véleménycserére, legalább száz résztvevőre számítunk. Augusztus húszadikán, szerdán a fél tízes megnyitó után Hubertus ökumenikus mise lesz, tíz órától vadászfórum, és ekkor kezdő­dik az 1. kategóriás lovas díjugrató verseny. Délelőtt mérik össze ügyességüket a szaká­csok; tizenegy 105 literes kondérban fő az étel, a hozzávaló krumpli ezerliteres üstben puhul. A vadételek kedvelői többek közt szarvas-, őz- és vaddisznópörköltet kóstolhatnak meg, a mesterszakácsok között találjuk Bodrogi Gyu­la színművészt, valamint az országgyűlési képviselő­ket: dr Kolber Istvánt, dr Such-man Tamást és dr. Szabó József Andort. A dél­utáni lovas-huszár bemuta­tó után II. és III. kategóriás díjugrató verseny kápráz­tatja el a nézőket, és a hely­színen lehet jelentkezni a kutyaszépségversenyre. A vadászkirály- és a nagyvad- ászjelölés után „szarvasgomba-vadászatra” hívják a vendégeket; ezúttal Gorozs Lajos or­szággyűlési képviselő egy világgyőztes kutyá­val tart bemutatót. Érdekesnek ígérkezik Kassai Lajos lovász­íjász produkciója, este hétkor pedig kiderül, hogy ki birtokolja egy éven át a vadászkirály cí­met. A győztes egy szarvasbika, egy dámbika és három tarvad kilövésének jogát kapja aján­dékba. HARSÁNYI MIKLÓS Virtuális vadászat Ezenfelül egy sor kísérő programot szerveztek; a vadász képzőművészek tárlatán kívül lesz virtuális vadászat és be­mutatják dr. Cey-Bert Róbert Gyula aznap megjelenő leg­újabb, a magyar vadgasztronómiáról szóló könyvét is. A ren­dezvényre legalább ötezer vendéget várnak, a fővédnök dr. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Lamperth válasza Répássynak Dr. Lamperth Mónika kaposvá­ri országgyűlési képviselő (MSZP) belügyminiszter visszautasítja Répássy Róbert fideszes képviselő hozzá inté­zett kérdéseit a K & H bróker­cége ügyében, „azok egyértel­mű politikai jellege és negatív célzatossága miatt”. „Kérdései alapján arra következte­tek, Ön mindenáron összefüggést igyekszik felmutatni a K & H bró­kercége és férjem ügyvédi tevé­kenysége között, azzal a kevéssé titkolt szándékkal, hogy eszköz­ként használva negatív kampányt folytasson ellenem” - hangsúlyoz­ta dr. Lamperth Mónika, a Somo­gyi Hírlaphoz is eljuttatott válaszle­vélben. Répássy Róbert még július 25-i sajtótájékoztatóján bejelentette: a Fidesz írásbeli kérdéseket fogalma­zott meg több kormánytaghoz. A belügyminiszternek azt az össze­foglaló kérdést tette fel: müyen kapcsolatban áll ő vagy közeli hoz­zátartozója a K & H bankcsoporttal vagy Kulcsár Attila gyanúsítottal? A belügyminiszter azt kifejezet­ten sérelmesnek és etikátiannak tartja, hogy Répássy Róbert „és legutóbb Demeter Ervin is” azt a látszatot akarja kelteni, mintha az ő családtagjai is érintve lennének az ügyekben. A belügyminiszter 4 pontban megfogalmazott válaszá­ban hangsúlyozta: férje, Jegesy András ügyvéd ügyfelei közé tar­tozik a K and H Bank, amelyet munkaügyi, munkajogi kérdések­ben képvisel. „Sem más ügyekben, sem más cégcsoporthoz tartozó vállalkozáshoz nincs és nem is volt köze.” Lamperth Mónika kitért ar­ra is, hogy férje ez év március 1-ig valóban egy olyan ügyvédi iroda tagja volt, amely - a K & H volt ve­zetőinek ajánlására - egy rövid ide­ig a Britton cégtől bérelt irodarészt. „Férjem március 1-jét követően kü­lönvált ügyvédtársától és önálló irodát tart fenn Budapesten, a Ná­dor utca 20. alatt. Sem a brókercég­gel, sem a Brittonnal nincs ügyvédi szerződése, még munkajogi vagy peres ügyek vitelére sem” - áll a le­vélben. A politikus tájékoztatta Répássy Róbertét arról, hogy ele­get tett vagyonbevallási kötelezett­ségének és a nyilvánosság is tájé­kozódhat saját és családtagjai va­gyoni helyzetéről, pénzügyi meg­takarításairól. Hozzátette: bankszámláját az OTP-nél vezeti, és egyeüen, 3 mil­lió forintos építési hiteltartozásuk van, normál kamatfeltételekkel. „A K & H Bank vezetőivel sem nekem, sem közeli családtagomnak nincs és nem is volt tartós, személyes, vagy pénzügyi jellegű kapcsolata” - hangsúlyozta a belügyminiszter. Lamperth Mónika a levélben megemlítette, hogy protokolláris jellegű eseményeken, munkameg­beszéléseken találkozott a bank­csoport képviselőjével. A politikus ezt természetesnek tartja, a hozzá tartozó ügyek, az önkormányza­tok, a közigazgatási vagy a rendé­szeti szervek vonatkozásában pe­dig szükségesnek. A belügyminiszter leszögezte levelében: a Répássy Róbert által feltett kérdések többsége sérti az alkotmány és a házszabály vonat­kozó rendelkezéseit, amelyek sze­rint interpelláció és kérdés csak a címzett feladatkörébe tartozó ügy­ben tehető fel. „Rendkívül károsnak tartom, hogy a Fidesz képviselői a tényék­től teljesen elrugaszkodva, gyakran szóbeszédekre hivatkozva egymás után tesznek kísérletet arra, hogy a K & H Equities brókerbotrány ürü­gyén politikai kampányt folytassa­nak” - szögezte le Lamperth Móni­ka, aki ezzel az adott ügyet lezárt­nak tekinti. ■ Újra igényelhető a mikrohitel Kaposvár A tavalyi évvel ellentétben idén már igényelhető a mikrohitel. Er­ről és a területfejlesztési pályáza­tok felhasználásáról tájékoztat­ták a kis- és középvállalkozókat tegnap a kereskedelmi és iparka­marában. Az idén ismét igényelhetnek a vál­lalkozók mikrohitelt - mondta Ko­vács Tibor, a megyei vállalkozói központ mikrohitel-me- nedzsere. - 1993 óta működik a mikrohite- lalap, ami a kis- és kö­zépvállalkozások fej­lesztéséhez nyújt segít­séget. Néhány éve az 3 millió forint maximális összeget 6 mülióra, a hároméves futamidőt pedig ötre emelték. Eh­hez viszont már nem tudta fenntartani magát az alap, ki­ürült. Most a kormányzatnál az ösz- szeget 3 millióban határozták meg a futamidő módosítása nélkül, s azt forgóeszközhöz sem lehet fel­használni. Előny viszont, hogy kezdő vállalkozás is igénybe vehe­ti. A kölcsön kamata a szerződés- kötés időpontjában érvényes jegy­banki alapkamat. A törlesztésben meg lehet állapodni havi és ne­gyedéves időszakban is. A pályáza­tokat a vállalkozói központnál és a területi irodákban lehet leadni. Ko­vács Tibor elmondta: fedezetként lakóingatlant is elfogadnak. A ké­relmezőnek az igényelt összeg 20 százalékával hozzá kell járulnia a beruházáshoz. Csaknem 150 millió forint áll rendelkezésre a hitelnyújtáshoz a vállalkozói központnál. Ez évvégé­ig várhatóan 40-50 mülióval növek­szik, s így legalább 70 pályázatot tudnak elfogadni. A szakember hozzátette: egymillió fo­rint alatt nem érdemes felvenni a hitelt, ugyan­is a járulékos költségek - közjegyzői díj, érték- becslés, pályázatírás - túlságosan is megdrá­gítják az igénylést. Ábelné Kotánszki Gyöngyi, a Somogy Megyei Területfejlesz­tési Tanács gazdaság- fejlesztési koordinátora elmond­ta: idén kilenc pályázatra, egye­bek mellett a turisztikai, az út­fenntartási és -fejlesztési, a terü­letfejlesztési, a kis- és középvál­lalkozói és a beruházásösztönzé­si célelőirányzatra, valamint a környezetvédelmi és a munka­erő-piaci alapra adhatják kérel­meiket a vállalkozók. Idén csak elektronikusan kitöltött űrlapo­kat fogadnak el. A pályázatokat augusztus végéig lehet beadni a megyeházán. __________Csokonai Ki égett somogyi legelők (Folytatás az 1. oldalról) Béres Tibor állattenyésztési vezető elmondta: a 150 hektár gyepterü­let kiégett, így a 400 tehénnek a le­geltetés mellett egyedenkén 10 ki- lónyi silótakarmányt, 4-5 küó szé­nát kell adni. A szénamennyisé­gük azonban a tavalyihoz hason­ló, mintegy 80 vagonnyi idén is.- A csapadékhiány okozta szá­razság miatt a legelők többségén a legeltetés feltételei nem biztosítot­tak - hangsúlyozta Varga Gábor, a megyei FM Hivatal vezető helyet­tese. - A hasznosított gyepterüle­ten a tavalyi, hektáronkénti 1781 kiló szénahozammal- szemben idén csak 1000-1250 kilogramm várható. Hozzátette: a legelők re­generálódására csak augusztus közepén kerül sor, ezért szükség- szerű a kukoricatarlók legeltetése. A téli és a tavaszi takarmányszük­séglet biztosítása miatt az állattar­tók nem mondhatnak le a kukori­caszár és az egyéb mezőgazdasá­gi, ipari melléktermékek felhasz­nálásáról Sem. VARGA TÍMEA \ A

Next

/
Thumbnails
Contents