Somogyi Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-31 / 177. szám
14. OLDAL K R Ó NIKA 2003. Júuus 31., Csütörtök Mikor-hová PÉNTEKEN Balatonlellén 19.30- kor Caesar estek kezdődnek a Caesar borozónál. A régi muzsika kertje című összeállításban közreműködik: Faragó Laura ének, Tálas Ernő ének, Sebestyén János zongora. A műsort Dombóvári Gábor vezeti. Fonyódon 20.30-kor a Help! ad koncertet a kikötő-fesztivál- sátorban. A hónap végéig látható a Kapós Art egyesület kiállítása a Kék és Vörös Kápolnában Balatonbogláron. Balatonakaliban, a Vasút tér 4. szám alatt látható Vinczellér Imre és Garbuczky Ágnes közös kiállítása a Mozaik Art Galériában. A tárlaton átfogó képet kapnak munkásságukból az érdeklődők. ■ Megszámolták a csillagokat Ausztrál csillagászok szerint tízszer annyi csillag van a látható világegyetemben, mint ahány homokszemcse a Föld összes tengerpartján és sivatagában. Á fenti kijelentés nem hangzik valami tudományosan, de arra mindenképpen jó, hogy sejtsük: ez nagyon sok csillag lehet. Persze ezt eddig is tudtuk, de ausztrál csillagászok most a legnagyobb teljesítményű műszerek használatával megpróbáltak új becslést adni a csillagok számára. Eredményeiket a Nemzetközi Csillagászati Unió (1AU) Sydneyben megrendezett éves találkozóján jelentették be: eszerint a látható univerzum csillagainak becsült száma kb. 70 kvintillió, azaz 7xl022 csillag (a 7 után még 22 darab 0-át kell írnunk). A csillagok valós száma - tehát azokkal együtt, amelyeket nem láthatunk műszereinkkel - még ennél is sokkal több lehet. Legyőzik a sötétség urát A legnagyobb európai cirkuszfesztiválon, Monté Carlóban is bemutatják a Magyar Nemzeti Cirkusz négy különleges produkcióját. Ezeket tekinthetik meg az érdeklődők - és még tíz műsorszámot - esténként Balatonlellén. A kilenc éve az országot járó társulat nyaranta hagyományosan Lellén üt tanyát. Szerencsések, akik láthatják a műsorukat, mert ők nemcsak hirdetik, hanem valóban különlegesek, egyediek, színvonalasak. Ők még „nem felejtették el” a különösen a gyerekek körében népszerű állatprodukciókat; a 28 éves Sandra elefánt, aztán tigrisek, tevék, zebrák produkciója kápráztatja el a publikumot. Nagyon sok lovasszámuk van: arab telivérek, holland friesenek vonulnak a porondra (az utóbbiak történelmi nevekre hallgatnak: Romulus, Remus, Marcus, Brutus...), s rácsodálkozhatunk az idomítás magas fokára. Bulonéz lovon lép színre Richter Flórián, aki az idén megkapta a kulturális minisztertől a legnagyobb szakmai elismerést jelentő Hortobágyi Károly-díjat. A lovasakrobata olyan szabókat (köztük hátraszaltót is) mutat be lóháton, amit senki más a világon.- Ilyen nehéz gyakorlatra még Forgásban a „Szemafor” senki sem volt képes; januárban lesz a Monté Carlo-i cirkuszfesztivál, arra is készülök a produkciómmal - árulta el Richter Flórián, aki egy másik, Richter Edithtel közös lovasszámmal is föllép a világfesztiválon. Richter Edith lovas hintós produkcióját is bemutathatja ugyanitt, Stipka Robi pedig azt, ahogyan a frieseneket táncoltatja. Az artisták hercege legyőzi a sötétség urát - ez is Richterék egyik különlegessége. Aki kedveli a cirkuszt, el kell látogasson a leilei óriássátorba! a Tarka sorok Magyarázat • - Láttam, hogy az előbb megcsókolta a lányomat - dörren rá a mama az udvarlóra. - Nem szeretem az ilyesmit!- Hát éppen ezért csókoltam meg őt. Sürgős- Úristen, rohannom kell haza, mert nyitva felejtettem a gázt...- Ne idegeskedj, hiszen te nem vagy otthon úgysem...- Én nem, de az anyósom otthon fekszik.- Na látod! Akkor te csak nyerhetsz az ügyön!- Dehogy nyerhetek. Muszáj hazarohannom, mert csak takarékon hagytam nyitva... Lassú- Ki az abszolút lassú?- Aki a csigát stoppolja. Pénz beszél...- Jean, milyen hangot meg csaholást hallok kintről?- A pénz beszél, a kutya ugat, uram. Reménytelen- Mi az abszolút reménytelen?- Kopasz emberrel hajba kapni. Tizenhat- Megőrjítesz, Dezső! Akármit mondok, mindent kijavítasz, és ez már így megy tizenöt éve.- Tizenhat, drágám, tizenhat éve. Alacsony- Ki az abszolút alacsony?- Aki a szőnyeg alá is csak létrával tud benézni. Rabsors Két rab beszélget.- Te miért ülsz? - kérdi az egyik.- Mert kiraboltam a bankot.- És te?- Azért, mert elfáradtam. ■ Skandináv Lottó A nyerőszámok: I. : 5,12,14,18, 22, 24, 25 II. : 1, 10, 17, 21, 25, 27, 29 ■ BOLTVEZETŐKÉPZÉS: 82/510-666. *107847* HEVERŐVÁSÁR már 19 900 Ft-tól, a raktárkészlet erejéig. Hamvai Lak- berendezési Áruház Kaposvár, Baross G.u. 2. *107859* A KING' a Ford Tamás Autósiskola következő intenzív tanfolyama augusztus 11-én kezdődik. Diákoknak kedvezmény! OKÉV: 030052-02. Akkr.l.sz.:/AL-430. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422-130, kinga.ford@axelero.hu *107955* r------------------------------------------, Ma ünnepli 81. születésnapját ÖZV. PÁNTICS JÓZSEFNÉ A jó Isten éltesse sokáig. Szeretettel köszöntik: , gyermekei, unokái, dédunokái, Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: LENGYEL JÁNOS Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, TAKÁCS ZOLTÁN, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 E-mail cím: somogyihirlap@axels.hu Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSQHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 1345 Ft, negyed évre 4035 Ft, fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft Hirdetésfelvétel: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Wm Nyáron szezonvégi áron I i j f I 1 J I .. • i .. ■ i 11 f 1 Nyári vásár a nyár középén! Várható időjárás: f i & <£3 <£2> í,rH "apM le,hM 4* * *•* <£b párás ködös borult <0 0 0 zápor zivatar esős cCK crx 9*D sP havas eső hózápor havazás I---------ü To vábbra is nagy nedvesSSE&TlSMS nyire erősen felhős időre számíthatunk. Legfeljebb rövid időszakokra szakadozhat föl a felhőzet. Többfelé várható újabb eső, __0 zápor, helyenként zivatar is előfordul. Készítette KöZ|e|(e(|gSmefeora|óg{a az fl||janz Hungária Biztositó támogatásával Nyugaton hideg-, keleten melegfronti hatásra számít- AlüailZ Ölt) hatunk. Többfelé nedvesek lesznek az utak. Hungária ^ Drágulás a horvát tengerparton Az idén júniusban átlagosan 6,7 százalékkal emelkedett a vendéglátó-ipari szolgáltatások ára a horvát tengerparton a tavalyi időarányoshoz viszonyítva - írta vasárnapi számában a Vecernji list című zágrábi újság. A legnagyobb példányszámú horvát napilap szerint legjobban az éjjeli szállás drágult, 12,4 százalékkal. A horvát tengerparti nyári árak az idén májusi árakhoz viszonyítva is 1,7 százalékkal emelkedtek. A tavalyi időarányoshoz viszonyítva 1,7 százalékkal drágultak az italok a tengerparti vendéglőkben, 1,7 százalékkal az üdítők, 1,3 százalékkal az ételárak, 4,8 százalékkal a halételek árai, 3,2 százalékkal a készétel-, 2,5 százalékkal a salátaárak. Csak a gyorsételek és a kenyér ára csökkent - írta a Vecernji list. Dubrovnikban a lap szerint előkelőbb vendéglőkben 12 kunát (1 kuna/37,2 forint) fizettetnek egy csésze kávéért, a pizza ára pedig 28-ról 35 kunára ugrott. Egy adag tintahal 40-71 kuna, a hal 99-150 kuna, egy adag húsétel 55-85 kuna, a palackozott borok pedig 110 kunától emelkednek, fajtától függően 1000 kunánál többre is. ■ Daewoo Kaposvár 7400 Kaposvár, Zöldfa utca 58. Tel: 82 /526-710 • Fax: 82/526-709 MBÉMÍk%láa^| Mobil:06-30-650 8338