Somogyi Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-20 / Vasárnap Reggel, 29. szám
8 INFORMATIKA 2003. JULIUS 20. HÍREK Brüsszel besegít Kemecsének ■ Az első önkormányzati SAPARD-támogatásról szóló szerződést írták alá Nyíregyházán a hét elején. Az Európai Unió anyagi segítségével a kemecsei helyhatóság alakíthat ki információs hálózatot a nagyközségben. A mintegy 4500 lakosú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település gazdasági cégeinek és vállalkozásainak informatikai hátteret biztosító számítógépes rendszer kialakításához Brüsszel - utólagos finanszírozással - hatmillió forintot utal át. A Nyíregyháza tőszomszédságában fekvő nagyközségben a helyhatóság előbb a könyvtárban, majd az iskolában hozott létre informatikai központot. eMagyarország: arccal a kisposták felé ■ Idén első alkalommal mind a hat régióban rendeznek eMagyarország-táborokat, amelyek munkájában a közép- iskolás korosztály, az informatikára legfogékonyabb 14-18 év közötti generáció vesz részt. Az informatikai miniszter az esélyteremtés fontos eszközének nevezte az eMagyarország program megvalósulását, amely „az információs technológiák társadalmasítását” jelenti. Kovács Kálmán a napokban arról is szólt, hogy ezen programra összesen hárommilliárd forintot kívánnak fordítani. Az összegben szerepel a kispostaprogram is; aminek köszönhetően mintegy 400 helyi postahivatal adhat otthont az adott település infobázisának. Megduplázott Intel-profit ■ A világ vezető félvezetőgyártója, az amerikai Intel közölte, hogy a chipek eladásainak megugrása következtében megduplázta nyereségét. A vállalat negyedéves árbevétele 6,8 milliárd dollár lett az egy évvel korábbi 6,32 milliárd után. Az Intel ugyanakkor közleményében úgy vélte: a növekedés oka, hogy a számítógépgyártók és egyéb chipfelhasználók jelentős raktárkészleteket kívánnának felhalmozni. Toshiba-Citizen csodaóramű ■ A Laks olyan órákat dobott piacra, amelyek szíjába memóriát építettek. Vagyis a szükséges inoformációk ezentúl mindig és szó szerint kéznél lehetnek, sőt bármikor számítógépre csatlakoztatható a kis adathordozó. A biztonságot jelszavas védelem garantálja, az ehhez szükséges driver CD szintén helyet kapott a James Bond- filmekbe illő óramű dobozkájában. A különleges szerkezetbe egyébként a Toshiba gyártja a memóriát, míg a Citizen az időmérő egységet jegyzi. HONLAPOZO I I www.kft.hu ■ A KFT együttes abszurd ötleteihez, stílusához abszolút passzoló honlapot tekinthet meg az a zenebolond, aki a gagyipop napi hallgatása helyett még mindig inkább az élő muzsikálásban élen járó, a kel- lemetes hangzáshoz mondanivalót is mellékelő bandákat favorizálja, s hajlandó kedvenceit akár a neten is kifürkészni. Minthogy Laár Andrásék mindig is híresek voltak arról, hogy nem ragadnak le az utólag szépnek kikiáltott magyar (h)ősi rock időknél, az is természetesnek tetszhet, hogy weblapjuk illeszkedik a mai elvárásokhoz. A most húszéves, de éppen új cédét készítő dalárda hozza a korhű formát és bírja szusszal, webdizájnos ötletekkel is. A zenekar privát rádióadása is a kft.hu-n át közelíthető meg. Sulinet ingatag alapokon Ismeretes, hogy a sokat szapult Sulinet Expressz beindítása az előzetes tervekhez képest hosszú heteket késett. A hivatalos verzió szerint a jókora csúszás oka elsősorban a programot monitorozó rendszer kiépítési nehézségeinek tudható be. Azonban gyanítható, hogy a buktához a pénzügyi visszaéléssel vádolt Magyar Bálint oktatási miniszter és az ellenzék zűrzavaros adok-kapokja is nagyban hozzájárult. co o P3 O O CN I hO PCxforgalmazók M$gy. HP 19 ibm JS 8 Albacomp Dell Fujitsu-Siemens ■ Az elképzelés alapján lényegében minden olyan család előtt megnyitották az évi egyszeri, 60 ezer forintos adó- kedvezmény sanszát, ahol államilag elismert oktatási rendszerben oktató vagy tanuló családtag van. Tény, sokáig húzódtak a „biztonsági lépcsők” kiépítési munkálatai, azaz a vártnál tovább tartott, mire sikerült elérni, hogy a kedvezményekhez valóban az arra jogosultak férjenek hozzá. Hasonló, mi több, nagyobb léptékű kezdeményezésekre a világ más tájain is szép számmal vannak példák. Pestiesen szólva például nem semmi az a kampány, ami épp Dél- Koreában folyik. A távol-keleti állam cirka 13 300 milliárd vont (10,9 milliárd dollárt) szán arra, hogy 2005-ig minden háztartásnak legyen szélessávú internet-hozzáférése. (A 48 millió lakosú ország már most is a világ legjobban internetesített társadalma: összesen 10 millió háztartásnak van már ez idő tájt is világvevő modeme.) Visszatérve a Sulinet- hez, a program július eleje óta folyamatosan startol: a pályázaton győztes 54 cég közül ugyanis mindmáig csak 32-vel sikerült szerződnie „állam bácsinak”. Két nyertes esetében már biztosnak látszik, hogy a szaktárca végül eláll a kontaktus szignózásától. Amúgy országszerte vagy 700 komputerárudában lehet már akciós gépeket vételezni. Magyar Bálint úgy látja, hogy a program sikere nagyban növelheti a honi PC-forgalmazás tisztaságát is. Beszállítónak ugyanis csak az a vállalkozás jelentkezhet be, amelyik vállalja a szigorú előzetes ellenőrzést. Mindazonáltal a Sulinet Expresszt temérdek kritika is éri a kínált gépezetek ára és a hitelkonstrukciók miatt. A harcedzett gépépítők nagy része a Sulinet kedvezményei hallatán jobbára ironikus megállapításokat tesznek. Többségük ugyanis biztos abban, hogy fű alatt, haveri alapon sokkallta ütőképesebb és még mindig olcsóbb konfigurációkat lehet kreálni, mint a nép elé vetett sulis módszerrel. Persze akadnak olyanok is, akik feldicsérik Magyar szívügyét. Az egyik diadalittas pályázó képviselője például kifejtette: a nagy versengés szinte garantálja az olcsó árakat. Az sem mellékes persze, hogy az áruhitelt nyújtó bankok némelyikével sikerült méltányos megállapodásra jutni, ennél fogva az átlagosnál kedvezőbb feltételek mellett akár önerő nélkül is vásárolhatnak (sz) ámítógépet az arra jogosultak. Való igaz, hogy a Postabank a futamidőtől függően 23,4 és 23,7 százalék közötti - vagyis a 29-40 százalékos átlaghoz képest olcsóbb - hiteldíj mutatóval „villog” és a K&H hároméves konstrukciója (26,08%) sem hangzik rosszul, ámbátor utóbbi esetben félelemre adhat okot a gyűrűző bróker- botrány, előbbi cég pedig a folytonos átalakulás állapotában van, igy senki sem tudhatja, mit hoz a holnap? Szabó ZoltAn Attila Munkavállalói mankó ■ Munkavállalói pc-programot hirdet az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM), amelynek lényege, hogy azon cégeknek, amelyek munkavállalóiknak számítógépet adnak, vagy fizetik otthoni internetezésüket, ezt követően nem kell kifizetniük az eszköz, valamint a web-csatlakozás után a 44 százalékos személyi jövedelemadót, illetve a 29 százalékos társadalombiztosítási járulékot. A kedvezmények igénybevételével kapcsolatos állásfoglalás még júliusban megjelenik az APEH értesítőjében. ■ Az Accenture 20 millió forintos támogatásával új Cisco hálózati informatikai laboratóriumhoz jutott a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF). A laboratórium megnyitó ceremóniáján közölték: a Cisco Hálózati Akadémián (CNA) az idén mintegy kétszáz diák végez, s közülük százan a BMF-en diplomáztak. A CNA 5 éve működik Magyarországon, világszéles oktatási rendszerükhöz 151 ország csatlakozott, s közel félmillió diákot számlálnak. Az akadémiai szisztéma amúgy nyolc modulból áll, s az utolsó négy kecsegtet mérnöki oklevéllel. Az oktatási programot a Cisco eleddig 200 millió forinttal, az oktatási tárca 50 millió forinttal, az Accenture 51,5 millió forinttal - az idén újabb 24 millió forinttal -, az Axelero pedig 17 millió forinttal segítették. A hálózati akadémiákon elektronikus formában folyik az oktatás, a diákok a Cisco e-learning rendszerén keresztül, kurzusonként 70 órában, on-line gyakorlatokkal kibővített módon ismerkedhetnek meg a tananyaggal. Mobilveszély ■ A stockholmi Országos Útfelügyelet (SNRA) 48 autóvezetővel szimulátoron végzett kísérletet. Vizsgálatuk végeredményeképpen azzal a megállapítással álltak elő, hogy a vezetési reakcióidőket összehasonlítva semmilyen eltérés nem tapasztalható a mobilját vezetés közben kézben tartók illetve a csakis kihangosító szerkezeten át trécselők népes tábora között. A svéd kísérlet megerősíti a Psychological Science folyóiratban közzétett korábbi elemzést, amely szerint a kihangosítóval történő, vezetés közbeni telefonálás sem mérsékli a baleseti kockázatokat. GSM-sztrádadíj ■ Egy, a GSM-hálőzatára épülő technikai újításnak köszönhetően a jövőben lehetségessé válhat egy olyasféle rendszer kiépítése, amely alapján az autós pontosan annyit fizethet a sztrádahasználatért, amennyi utat csakugyan megtett a gigantikus betoncsíkon. Németországban már működik hasonló rendszer, amely a teherfuvarozásban érdekelt cégeknek lehetővé teszi az autópályadíj kilométerenkénti elszámolását. Az ottani követőrendszerhez tartozik a központ térképes adatbázisa is. Elképzelhető, hogy Magyarországon is létesülhet egy ilyen informatikai bázis, amelyre rácsaüa- kozhat az autópálya-felügyelet is. Mindez nálunk is a teherfuvarozásban hozna áttörést, hiszen a GSM-kapcsolat révén kiszámítható lenne a ténylegesen használt útszakasz. Az Ön testében 6 kg hasznos baktérium él. A bélrendszerben lévő hasznos baktériumok tartják fenn ~«>**.—.—. bélflórájának egyensúlyát. Csak az egészséges bélflóra ProtexiivRestare képes megtermelni immunanyagainak 70 %-át. Ön helyreállíthatja béiflórája egyensúlyát az emberi É&Slk szervezetben előforduló 7 legfontosabb LaetobaciUtis és Bifidus baktérium törzset tartalmazó komplex probt- etikus készítménnyel, a PROTEXIN-nel. A speciális gyemiekformuJával növelheti gyermeke ellenáUóképességét, és megelőzheti az új közösségbe való kendekkor-bölcsödé, óvoda. Iskola- a betegségek kialakulását. Ha Ön a PROTEXIN-ncl helyreállítja béiflórája egyensúlyát,- HK-gsükszorozza szerv ezete ellenálló képességét.- semlegesíti az amifáoiikumok Ixd flórái károsító hatását.- csökkenti a kváesztehnszmtjét.- >eg«i a vitaminok termelődését (K és B-viiamin. FoLsav),- nx'gakadáluizza a székrekedés kialakulását.- megelőzi az. utazók liasmenéses panaszait.- megelőzi a bélgombás megbetegedéseket tcandidiasis).- dtávolitM a s/alxidgyököket (rákmegelőző hatást ér el). Szakoméi ajánlásra Is sokan használják kiváló ered- |' ■*. ménnyd a PROTKXlN-t. mdy mar löhh uum 20 ursrighen PfAtAviff a piaewzttó pmhrotikus termék | /jfj ,-**■•*; Keresse a gyógyszertáruk! vtn. a gyétgynöwny holtok- j bán valamint a dm diogériákhan és a Skála Centrum I ^ Áruházak! wn f ‘ Forgalmazza: \ Itaminkosár Kft. IIP Budapest. ~-r - Budafoki út 79. Telefon; 209-108*