Somogyi Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-17 / 165. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Július 17., Csütörtök ||| ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Az asztalon hagyta Hatvanháromezer forintot zsákmányolt az a tolvaj, aki Nyíregyházán besurrant egy asz- szony lakásába, és elemelte az asztalon hagyott pénztárcát. A tettest még keresik, europress Elfogták a szökevényt Rendőrkézre került a Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőr- főkapitányság fogdájából megszökött trió harmadik tagja is. Rácz László egyik rokona dunaszegi házának pincéjében bújt el, ott fogták el. Az eddigi vizsgálatok szerint a szökést döntően emberi mulasztás tette lehetővé, végrehajtásához azonban hozzájárulhatott a régi fogdaépület állaga is. Mint ismert, a szökevények kibontották a cella falát, és kereket oldottak, mti Frontális ütközés Három ember megsérült a 2A főúton, amikor egy mikrobusz és egy személykocsi frontálisan összeütközött kedden este. A sérültek állapota súlyos, kórházban ápolják őket. mti Telefontolvajok A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás gyanúja miatt keresi a grafikán látható nőt és két társát. A tolvajok május 24-én délután Budapesten, a Műegyetem rakparton megszólítottak egy budapesti fiatalkorút és elvették a mobiltelefonját. A rendőrség kéri, hogy aki tud valamit a tolvajokról, az hívja a 107-es segélyhívót, europress Veszélyes valutás Csalót keresnek a budapesti rendőrök. Az ismeretlen tettes május 23-án dél körül Budapesten, a Petőfi Sándor utcában valutaváltás során 97 ezer forintos kárt okozott „ügyfelének”. A rendőrség kéri, hogy aki tud valamit a csalóról, hívja a 107-es segélyhívót, europress Megkéselte unokáját Elfogták azt a gödöllői férfit, aki hátba szúrta unokáját. A 67 éves S. László július 15-én este előzetes szóváltás után egy 25 cm pengehosszúságú vadászkéssel hátba szúrta 23 éves unokáját, majd karon szúrta a fiú védelmére kelő K. Jánost. Az unoka életveszélyesen, míg K. köny- nyebben sérült meg. europress Elcsavargott nyugdíjas Megtalálták azt az idős szakolyi férfit, aki július 14-én kerékpárral indult közelben lévő méhkaptáraihoz, ám nem érkezett haza. Kedden este Biri és Nagykálló között a határban egy földúton találtak rá, a napraforgótáblából jött ki a férfi. A tudata zavart, egészségi állapota kielégítő. EUROPRESS Besurranókat fogtak Négy váci, illetve Vác környéki férfit vett őrizetbe a napokban a Siófoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya, akik a Balaton déli partján az elmúlt hetekben besurranásos lopásokat követtek el. A siófoki bíróság a gyanúsítottakat a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján előzetes letartóztatásba helyezte. Az eddigi adatok alapján a társaság mintegy ötven rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsít-ható. Feltehetően a bűncselekményekkel kapcsolatba hozható három további személy is, akik egyelőre ismeretlen helyen tartózkodnak, de felkutatásukra a nyomozást több szálon foly- tatja a rendőrség. __________■ VÉTLEN SÉRÜLT. Súlyos baleset történt szerdán háromnegyed nyolckor a békéscsabai hűtőház előtt, a Kétegyházi úton. Egy Opel Corsa a város felől érkezett, és szabályosan szeretett volna balra nagy ívben lefordulni az üzem parkolójába, miközben egy mögüle feltehetően nagy sebességgel érkező, régebbi típusú Porsche szabálytalan előzésbe kezdett, és nekicsapódott. Az ütközés következtében a sportkocsi bevágódott a hűtőház parkolójába, és ott további három személyautót megrongált. A vétlen kocsiban az egyik utast súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A baleset során további két személy - egyikük egy parkolóban álló autóban ült - könnyű sérüléseket szenvedett. fotó: békés megyei hírlap/kovács Erzsébet Pénzt követeltek a rendőrök Két rendőrtiszthelyettes szolgálati viszonyát szerdától megszüntette a rendőrség. Az indok: zsarolással gyanúsítják őket. Az eljárást őrizetbe vétel mellett a Fővárosi Ügyészség folytatja. Budapest A főkapitányság etikai bizottsága Gergényi Péter dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya utasítására kedden ült össze. A testület úgy döntött, hogy a gyanúsítottak munkaidőn kívüli magatartásuk miatt a hivatásos szolgálatra méltatlanná váltak; szolgálati jogviszonyukat július 16-ai hatállyal felmentéssel megszüntették. A főtörzsőrmester és az őrmester az 1. kerületi rendőrség munkatársai voltak. Egyikük egyenruhában, másikuk civilben egy IV. kerületi műszaki üzletben azzal az ürüggyel zsarolta meg a tulajdonost, hogy hamis CD forgalmazása miatt feljelentik: összesen 500 ezer forintot követeltek tőle. A megzsarolt férfi vallomása szerint 400 ezer forintban egyeztek meg. A‘civil ruhás rendőrrel indultak el a lakására a pénzért, miközben a sértett értesítette a rendőrséget. Az akcióosztály egyik munkatársa a civil ruhás rendőrt az utcán, a lakás közelében fogta el, mielőtt pénzátadásra került volna sor. Az egyenruhás tiszthelyettest a rendőrök akkor vették őrizetbe, amikor szolgálatra jelentkezett az első kerületi kapitányságon. Az eljárást a Fővárosi Ügyészség Nyomozóhivatala őrizetbe vétel mellett folytatja, a gyanúsítottakat kedd este hallgatták ki. Az ügyészség hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntette miatt indított eljárást a társtettesek ellen; előzetes letartóztatásuk indítványozásáról pénteken döntenek. A zsaroló rendőröket 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a büntető törvénykönyv - mondta az Europressnek Borbé Zoltán, a Fővárosi Ügyészség szóvivője. A hamis CD-k ügyében a IV. kerületi rendőrség folytatja a nyomozást a műszaki üzlet tulajdonosa ellen; bizonyítékok hiányában egyelőre eljárás nem indult - tudta meg az Europress Kozák László rendőrségi szóvivőtől. NAGY VAJDA ZSUZSA Lángra lobbantotta a lakást A gyújtogató sógora és kislánya a lakásban volt Feltehetően szerelemféltés állt annak a tűzesetnek a hátterében, amely kedden este 7 óra után történt Szegeden, a Londoni körút egyik házának 2. emeleti lakásában. A gyújtogató súlyos égési sérüléseket szenvedett, a lakásban tartózkodó kislány és nagybátyja csak könnyebben sérült meg. A 49 éves H. J. azzal gyanúsítható, hogy bement szomszédjának lakásába - miközben annak sógora és négyéves kislánya bent tartózkodott -, egy kannából üzemanyagot locsolt szét, majd azt meggyújtotta. H. ezt követően a lakásból távozott, miközben ő is megsérült. Egy, a lépcsőházban tartózkodó személy eredt a gyújtogató férfi nyomába. A helyszíntől néhány száz méterre utolérte, és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatta. A lakásban rekedt férfi és a kislány csak az ablakon keresztül tudott a lángok elől kimenekülni. A szomszédok által kifeszített pokrócba dobta nagybátyja a kislányt mintegy 10-12 méter magasról, aki kisebb zúzódással megúszta az esetet. A férfit a tűzoltók menekítették le az ablakból. A mentők a férfit és a kislányt füstmérgezés gyanújával elszállították. Sérülésük nyolc napon belül gyógyuló, a bűncselekmény gyanúsítottja azonban nyolc napon túl gyógyuló, első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett. A gyújtogató férfit őrizetbe vették, és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérlete alapos gyanúja miatt indított eljárást ellene. STEINER KATA Kézzel ütötte agyon Kecskemét Megölte saját nagymamáját egy férfi kedden este Kecskeméten, mert az asszony számon kérte az asztalról eltűnt 2 ezer forintot - mondta Ferenczi László, a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Megdöbbentő tragédia történt két napja Kecskeméten. A szomszédok rendőrt hívtak kedden este a Halasi út egyik házához, mert hangos veszekedés zajait hallották kiszűrődni. Mire azonban a járőrök kiérkeztek, a vita rendeződni látszott. A házban egy 66 éves asszony lakott unokájával és élettársával. A rendőröknek azt mondták, valóban támadt egy kis nézeteltérés közöttük, de már megbeszélték, és ígérték, nem hangoskodnak tovább. A rendőrök ezzel távoztak. A béke azonban nem tartott sokáig, fél óra múltán újra fellángoltak az indulatok. A vita azon folyt, hogy eltűnt az asztalról 2 ezer forint. Az unoka - egy 32 éves férfi - dühében rátámadt a nagymamájára és bmtálisan ütlegelte az idős asz- szonyt. A nő élettársa próbálta megfékezni a dühöngő), de nem sikerült, ezért a szomszédba ment segítséget kérni. Mire visszaértek, az asszony már eszméletlenül feküdt a földön, unokája pedig még mindig ütlegelte. Ketten ártalmatlanították a verekedőt, majd mentőt hívtak, de a nagymama a fején és az arcán olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudtak segíteni rajta. Az unokát a rendőrség a helyszínen őrizetbe vette, C. 1.-nek emberölésért kell majd a törvény előtt felelnie. ■ Vascsővel vágta fejbe Inke _______________ Sú lyos koponyasérülésekkel szállítottak kórházba kedden késő éjszaka egy 41 éves inkei férfit. A nyomozás eddigi adatai szerint a késő esti órákban a férfit háza udvarán bántalmazták. Feltehetően az elkövető és az áldozat valamin összeszólalkoztak, s a támadó ezt követően egy vascsővel többször megütötte a sértettet, fejére is több ütést mért. A férfi a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya folytatja az eljárást. A bűncselekmény elkövetésével - a nyomozás adatai alapján - egy 37 éves kaposvári férfit gyanúsítanak. A rendőrség súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt szakértők bevonásával tovább folytatja a vizsgálatot, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit őrizetbe vették. ■ FIGYELEM! ZSELICVAD Megnyílt Kaposvár egyetlen vadhúsüzlete, ahol előhütve és fagyasztva j kínáljuk szarvasból, őzből és vaddisznóból készült friss j termékeinket kedves vásárlóinknak. Szeretettel várjuk | az érdeklődőket kedden, I ij pénteken és szombaton 1 a kaposvári Vásárcsarnoknál, \ a Laktanya utcában. Péter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola Akkreditált állami nyelwizsgaheiy LEGYEN ÖN AZ 5000. HALLGATÓNK! SZAKMA ÉS NYELVVIZSGA EGY HELYEN! Szeptember 1-jén induló, iskolarendszerű szakképzések érettségizetteknek; Eegyetemi felvételi mentességet nyújtó AIFSZ szakok: ✓ idegenforgalmi szakmenedzser (Budapesti Gazdasági Főiskola), ✓ logisztikai műszaki menedzserasszisztens (Budapesti Műszaki Egyetem), ✓ jogi asszisztens (Pécsi Tudományegyelem), ✓ pénzügyi szakügyintéző (Nyugat-Magyarországi Egyelem, Sopron), 23 év alatt, nappali tagozaton teljesen ingyenes képzések az alábbi szakokon: ✓ idegenvezető, ✓ idegenforgalmi technikus, ✓ irodavezető, ✓ vámügyintéző, ✓ gazdasági informatikus, ✓ nemzetközi logisztikai menedzser, ✓ külkereskedelmi ügyintéző, ✓ marketing- és reklámügyintéző, ✓ újságíró. Valamennyi szakunk levelező tagozaton is indul szombati tanítási napokkal. Nappali tagozaton a kollégiumi elhelyezés ingyenes. Felvételi időpont: 2003. július 12., július 26. szombat Ingyenes tájékoztató tüzet kérhető: 22-348-103 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. MAGYAR ÜZLETEM BERKÉPZŐ AKADÉMIA Kaposvári Tagintézménye a 2003/2004-es tanévre meghirdeti OKJ-s szakképesítéseit az alábbi területekre: Egyetemi, főiskolai felvételi mentességet nyújtó akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképesítések: kereskedelmi szakmenedzser (nappali és esti tagozat), idegenforgalmi szakmenedzser (nappali és levelező tagozat), Diákhitel igényelhető! MÉG NEM KÉSŐ! • JELENTKEZÉS FELTÉTELE: 18-23 ÉVES KOR (nappali tagozat) ÉRETTSÉGI BIZONYÍTVÁNY JELENTKEZNI LEHET: PENTA UNIÓ OKTATÁSI CENTRUM 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12/a Telefon: 82/320-160, 82/422-480, OM azonosító: 035496 82/411-763 A Balaton-Coop Kereskedelmi Rt. az alábbi egységeit hirdeti meg BÉRLETI ÜZEMELTETÉSRE 250 m2 alapterületű üzlethelyiség (Siófok, Dózsa Gy. u. 25.) 120 m2 alapterületű ABC üzlet (Szántód, Móricz Zs. u. 13.) 140 m2 alapterületű kereskedelmi egység (Szántód, Kilátó u. 1.) 119 m2 alapterületű Presszó-bár (Szántód, Kilátó u. 1.) Érdeklődni lehet: a Balaton-Coop Rt. Központjában a 84-310-815-ös telefonon. Az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium Kaposvár, Pázmány Péter u. 17. szám alatti intézmény az alábbi állásokat pályáztatja meg: 3 fő férfi kollégiumi nevelő tanár 1 fő női kollégiumi nevelő tanár Feltételek:- egyetemi képzettség,- kollégiumi pedagógia szakos végzettség vagy,- matematika-fizika szakos középiskolai tanári végzettség,- német-angol szakos középiskolai tanári végzettség vagy,- német-francia vagy,- angol-francia szakos középiskolai tanári végzettség. Kollégiumi nevelői gyakorlattal rendelkezőket előnyben részesítjük. Szolgálati lakás igénybe vehető. A pályázathoz kérjük szíveskedjenek szakmai önéletrajzot, valamint a diplomáról másolatot mellékelni. Pályázat benyújtási határideje: 2003. július 30. Pályázat elbíráslási határideje: 2003. augusztus 29. Állás betölthető: 2003. szeptember 1 -jétől Bérezés: Kjt. alapján A pályázatot az intézmény címére Kiss Károly kollégiumi vezető nevére kérjük benyújtani. (10682; PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Váltó-4 Libra Rt. 1023 Budapest, Bécsi út 3-5. (továbbiadban Kiíró) nyilvános pályázatot hirdet aluiajdonában tévő Siófok, Vitorlás utca 14., 15/b, szám alatti 6780,6786 helyrajzi szánni 4662 m1 alapterületit, üdülőépület és udvar; 6782 helyrajzi számú 257 m1 alapterületű, beépítetlen terület besorolású ingatlan értékesítésére. 1. Az ingatlan értckcsítéscnekncttó minimálára: 19U00G0UÖ Ft. 2. Az ingatlanon két épületben elhelyezve 154-11 szobás szálloda üzemei. 3. A Váltó-4 Libra Rt a siófoki kikötőben, 2015-ig terjedő időszakra, 14 db kikötőhelyre használati joggal rendelkezik, amelynek átruházásához a Balatoni Hajózási Rt. hozzájárulása szükséges. 4. Az ajánlattevőnek vételi szándéka bizonyítására ingatlanonként 3 000 000 Fi-ol, azaz három millió Ft-ot ajánlati biztosítékként a pályázat benyújtásának határidejéig át kell utalni a Váltó-4 Libra Rl. által a HVB Bank Hungary Rt-nél ajánlati biztosíték fogadására nyitott 109! 8001 -0000042 7-57430017 számú bankszámlájára. 5. A pályázati dokumentáció megvásárlása a pályázat benyújtásának elengedhetetlen feltétele, amely ingatlanonként 30 000 Ft i áfa, azaz. harmincezer Ft \ áfa összegén vásárolható meg titoktartási nyilatkozat ellenében., 2003. július 17-től munkanapokon 9-14 óra között a Váltó-4 T.ibra Rt. titkárságán (1023 Budapest, Bécsi út 3-5. TV. emelet). 6. A pályázatokat a Váltó-4 Libra Rt. titkárságára (IÖ23 Budapest Becsi út 3-5. ÍV. emelet) cégjelzés nélküli, zárt borítékban „Siófok Vitorlás utcai ingatlan" megjelölésével, 3 (három) példányban kell benyújtani. A pályázat benyújtásának időpontja: 2003. július 31-én 8-10 óráig. 7. A pályázatra vonatkozó kérdésekre Pécs Imréné projekt menedzser (1023 Budapest,Bécsi út 3-5. IV. emelet, telefon: 326-00-83,326-00-85) válaszol, illetve az érdeklődök rendelkezésére áll. 8. A Kiíró fenntartja ajogot, hogy a pályázatokat eredménytelennek nyilvánítsa. Szeged