Somogyi Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-14 / 162. szám

2003. Július 14., hétfő H A Z A I TÜKÖR 3. OLDAL KASZASHOW ORCIBAN. Nyolcadik alkalommal lendültek a kaszák a Somogy megyei Orciban a nemzetközi aratófesztiválon. A közéleti személyiségek bemuta­tója és a kaszakőhajítás után a profi aratók vették birtokba a kijelölt táblákat. A csapatok versenyében idén is a vajdaságiak vágták a legszebb rendet. A nap díszvendége Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter volt, aki a gazdáknak tartott agrárfórumon hangsúlyozta: a kormány egyik legfőbb felada­ta, hogy az elmúlt években kialakult agrárhátrányt az Unióba való belépésig le­dolgozza ______________________________________FOTÓK; SOMOGYI HÍRLAP/KOVÁCS TIBOR HA LÜNNEP BAJÁN. Nyolcadik alkalommal rendeztek halünnepet Baján; a nép­ünnepélyen idén több mint 2000 bográcsban rotyogott a - zömmel bajai - halászlé. Széli Péter, Baja polgármestere azt mondta: a bográcsokban mintegy 20 tonna hal főtt, amihez körülbelül 15 ezer kilogramm pirospaprikát és több tonna hagymát használ­tak fel. Mintegy 60 ezer ember mulatott a Duna-parti városban, kétezren főzték is a kedvenc hallét. Közben a színpadokon kulturális műsorok szórakoztatták a közön­séget, éjfélkor csodás tűzijátékkal zárult a nyolcadik bajai halászléfőző-fesztivál. FOTÓ; PETŐFI NÉPE/LÖRINCZI CSABA Csábító munka külföldön Budapest A felvételizni szándékozó középiskolások 53 százaléka néhány hónapig hazánkon kívül is szeretne dolgozni - derül ki a Felvételi Infor­mációs Szolgálat országos középiskolai felméréséből, amelyben 414 középiskola 26 678 diákja vett részt. A lányok a néhány hónapos, míg a fiúk a hosszabb külföldi mun­kavállalásra nyitottabbak. A né­hány évig tartó külföldi tanulást a megkérdezettek ötödé részesíti előnyben, míg 45 százalékuk né­hány hónapos tanulmányokat tervez. Hazánk uniós csatlakozá­sát illetően a felvételizni szándé­kozó diákok 79 százaléka feltét­lenül, illetve nagy valószínűség­gel igennel voksolt volna a nép­szavazáson. Velük szemben 11 százalék nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg nemmel szavazott volna, és 8 százalék feltétlenül ellenezte volna a csatlakozást. (A hiányzó 2 százalék nem vála­szolt erre a kérdésre.) Mindezek ellenére a felsőokta­tásba készülő diákok 15 százalé­ka nincs tisztában azzal, hogy Magyarország mikor csatlakozik az Európai Unióhoz. Hat százalé­kuk úgy véli, hogy már az idén, 5 százalékuk pedig azt hiszi, 2005 lesz a csatlakozás dátuma. További négy százalék nem tud­ta eldönteni, hogy a megadott három évszám közül melyik az igazi. Ezen a téren a jogi és igaz­gatási szakokra pályázók bizo­nyultak a legtájékozottabbaknak (88 százalék helyes válasz), míg a művészeti szakokra pályázók mindössze 81 százaléka jelölte meg 2004-et a csatlakozás éve­ként. EUROPRESS Liberális kötélhúzás Budapest Bár az SZDSZ vezető politiku­sai tagadják, hogy széthúzás van a párton belül, a márciusi tisztújító kongresszuson el­hangzott kritikák után az or­szágos tanács (ot) ügyrendjé­nek legutóbbi módosítása szült véleménykülönbségeket a szabaddemokratáknál. Egy héttel ezelőtt 160 SZDSZ-es politikus az ot ügyrendjének megváltoztatása miatt Szabad Ta­nácskozás néven új fó­rumot hozott létre. Em­lékezetes: a testület leg­utóbbi döntése értelmé­ben csak az ot tagjai és a meghívott vendégek vehetnek részt a testü­let ülésein. Legutóbb a márciusi tisztújító kongresszuson fogal­mazódtak meg kritikák a pártvezetés felé, és az ott más véleményen lé­vőket képviselő Bauer Tamás főszerepet vállalt az új fórum létrehoza­talában is. Béki Gabriella, az ot korábbi elnöke barát­ságtalan és indokolatlan lépés­nek tartja az ügyrend megváltoz­tatását, és ahhoz hasonlította a döntést, mintha a parlament ház­elnöke kitiltaná a karzatról az ér­deklődőket. Az egy héttel ezelőtt lezajlott tanácskozás célja, hogy fórumot biztosítson az izgalmas politikai vitáknak, ha ezt az ot ülésein már nem lehet megtenni- nyilatkozta az Europressnek a politikus. Béki közölte: javasolni fogják az ot ügyrendjének vissza­állítását. A résztvevők a párt vezetésé­től eltérően kritikusabban érté­kelték a kormány egyéves mun­káját. Béki Gabriella úgy véli: a kormány gazdaságpolitikája ki­számíthatatlan, és a kabinet nyil­vánvalóan túlköltekezett. A kép­viselő szerint nincs széthúzás a párton belül, de a párt vezetése be van szűkülve, és pár ember „jár körbe” a fontos pozíciókban. Pető Iván, a testület je­lenlegi elnöke és Kuncze Gábor pártelnök is úgy véli: a párt parla­mentjének titulált ot megfelelő nyilvános­ságot biztosít, az ügy­rendi változatást nagy többséggel fogadták el. Kuncze lapunk kér­désére úgy reagált: csak a párt hivatalos fóru­mait ismeri el, így csak ezeken kíván részt ven­ni. A pártelnök nem foglalkozik az új fó­rummal. Ha az orszá­gos tanácsban javasla­tot tesznek a kérdés újratárgyalására, erre van lehető­ség - mondta a pártelnök, és hoz­zátette: ő nem fogja ezt javasolni. A szembenállók a tanácskozás folytatását tervezik, de Béki Gabriella reméli, találnak komp­romisszumos megoldást az ügy­rendi kérdésben. Az országos tanács legközelebb szeptember­ben Ül Össze. BARANYA RÓBERT Kevesebben takarékoskodnak Vezető szempont a rövid lejáratú bankbetét és életbiztosítás A Gfk Piackutató Intézet félévenként vizsgálja meg tizenegy EU-országban, a csatlakozó országokban, Oroszországban, Svájcban, Törökországban és az USA-ban a lakosság vagyoni helyzetét, befektetéseit és szokásait. Megállapították, hogy csökkennek a magyar háztartások megtakarítással kapcsola­tos várakozásai. A múlt évben a lakosság 80, ta­valyelőtt pedig 72 százaléka vá­lasztotta azt, hogy legalább any- nyit tud megtakarítani, mint az előző évben, ezzel szemben az idei megkérdezetteknek csak a 40 százaléka gondolta így. A megtakarítási lehetőségek szempontjából a magyar vélemé­nyek kevésbé hasonlítanak a cse­hekére és a lengyelekére, inkább az EU-országokéra. Ott ugyanis két éve még a megkérdezettek 72_ százaléka beszélt kisebb-na-’ gyobb megtakarítási lehetőségek­ről, idén azonban már csak 59 százalék. Arra a kérdésre, hogy magánvagyonukból ingatlanok nélkül melyik befektetési típusba ruháztak be, a rövid lejáratú bankbetétet, és az életbiztosítást nevezte meg a magyar válasz­adók 11-11 százaléka, utána a nyugdíjalap következik 7 száza­lékkal. Nyugat-Európában a megkér­dezettek 79 százaléka tekinthető magán pénzügyi befektetőnek, ahogyan két évvel ezelőtt is. Ki­magaslik a rövid lejáratú bank­betét 59 százalékkal, majd az életbiztosítást 30, a részvényt és a nyugdíjalapi tagságot egyaránt 15 százalék nevezte meg. Oroszor­szágban a választók 26, az USA- ban 64 százalékának van befekte­tése. Mindkét országban a rövid lejáratú bankbetét a legelter­jedtebb. A felmérők feltették azt a kér­dést: ha ön személyesen ma 7 millió forintot fektethetne be, ho­gyan osztaná fel ezt a pénzt a kü­lönböző lehetőségek között? A legnépszerűbb a rövid lejáratú bankbetét volt 21 százalékkal. Utána a kötvény 19 százalékkal, a részvény 16 százalékkal követke­zett. A cseheknél és a lengyelek­nél hasonló kérdésre második legnagyobb számban az élet- biztosítást említették. Nyugat- Európában is a rövid lejáratú bankbetét vezette a sort 39 száza­lékkal, azt követte a kötvény 19, az életbiztosítás 18, a nyugdíjalap 16 és a részvény 15 százalékkal. Az adatokból kitűnik, hogy a gaz­dasági helyzet Európa valameny- nyi országára csalóiéin azonos hatással van. KOÓS TAMÁS A HÁZTARTÁSOK VAGYONÁBÓL BERUHÁZOTT PÉNZ MEGOSZLÁSA BEFEKTETÉSI TÍPUSOK SZERINT AZ EGYES ORSZÁGOKBAN, 2003 TAVASZÁN. A VÁLASZADÓK SZÁZALÉKÁBAN Befektetési típus Magyarország Csehország Lengyelország 11 EU-tagország átlaga Részvény 3 6 4 15 Részvényalapú befektetési alap 2 5 1 11 Más befektetési alap 2 6 1 7 Kötvény 3 6 3 10 Rövid távú bankbetét 11 39 36 59 Életbiztosítás 11 33 18 30 Nyugdíjalap 7 31 12 15 Egyéb befektetés 3 21 4 12 Nincs pénzügyi befektetése 79 50 51 21 Forrás: Gfk Piackutató Intézet C0RNEJ2. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 259.0000 263.5000 USD 228.0000 232.0000 GBP 370.0000 385.0000 CHF 166.0000 171.5000 SKK 6.1000 6.5500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: július 11. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Kifogásol a tárca A köztársasági elnöknek keddig kell eldöntenie, aláírja, norma- kontrolira az Alkotmánybíróság­hoz utalja, vagy újratárgyalásra visszaküldi az Országgyűlésnek a közoktatási törvény módosítá­sát - mondta Schillinger Erzsé­bet, a Köztársasági Elnöki Hiva­tal szóvivője. Az Országgyűlés június 23-án módosította a köz­oktatási törvényt, amelyet az el­lenzéki pártok, valamint a szak­mai érdekképviseletek közül a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is kifogásolt. A Fidesz szerint a közoktatási tör­vény módosítása nélkülözi a leg­csekélyebb társadalmi és szak­mai egyetértést. Az Oktatási Mi­nisztérium vezetése sajnálattal veszi tudomásul, hogy a közok­tatási törvényről a köztársasági elnök csak az ellenzék vélemé­nyét hallgatta meg - közölte a tárca, mivel a sajtóból értesült arról, hogy Mádl Ferenc pénte­ken hivatalában fogadta a Fidesz oktatáspolitikusát, Pokomi Zol­tánt, és megbeszélést folytattak a közoktatási törvényről. „A köztársasági elnök nem jelezte, hogy esetleges fenntartásai miatt az Oktatási Minisztérium állás­pontjára is kíváncsi lenne” - áll a tárca tájékoztatásában. mti _________Hírek_________ Első negyed Az év végén vagy a jövő év ele­jén kézhez kapják a 13. havi nyugdíj első negyedét a nyug­díjasok - mondta az MSZP parlamenti frakcióvezetője Kisgyónbányán, a párt székes- fehérvári szervezete által ren­dezett politikai pikniken, mti Nem vonul vissza Az Országos Rabbiképző - Zsi­dó Egyetem budapesti zsinagó­gájának péntek esti istentiszte­letét követően, a hívők „szim­pátiatüntetésének” hatására Schweitzer József szóban visz- szavonta lemondását, mti Azbeszt: tilos Nem gyártható, illetve nem hozható be az országba 2004. január elsejétől azbeszttartal­mú sík vagy hullámpala, 2005. január elsejétől pedig már a meglévő készletek forgalma­zása, felhasználása is tilos - áll a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tájékoztatójában. MTI Ismét földrengés Kevesen észlelték a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Sály község környékén a vasárnap hajnali, a Richter-skála szerinti 3,1-s erősségű földrengést. A helybéliek arról számoltak be, hogy károk sem keletkez­tek. Egy héten belül már másodszor mozdult meg a föld a falu térségében, mti Esküt tettek 362 őrmester tett esküt a buda­pesti Hősök terén szombaton. Szenes Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke azt mondta: a közeljövőben kivá­lasztják a Magyar Honvédség vezénylő zászlósát, amely poszt a tiszthelyettesi karrier csúcsa lesz, és az ezt betöltő személy a vezérkari főnök mel­lett dolgozva az összes tiszt- helyettes felelős vezetője és képviselője lesz, mti______________, ■ Budapest (\Ő)' Villás, akció ^ BITUMENES PLASZTOMERBITUMENES / | % ZSINDELY LEMEZEK 2003. július 14,-augusztus 14. között 2003. július 14.-augusztus 31. között Villás bitumenes zsindelyek már Villás APP alátétlemezek már 1270 Ft+áfa/m2 ártól 487 Ft+áfa/m2-10% akciós áron Alátétlemez a bitumenes zsindelyhez Villás APP zárólemezek már 156 Ft+áfa/m2 akciós áron 668 Ft+áfa/m2-10% akciós áron A PM zsindelyekre 30 év a garancia!!! Kimagasló (+140 °C-os) hőállósággal!!! nyár' bedolgozhatóság!!! 12 óv vízzárósági garanciával!!! |^B|||Í|^9 Villás Hungária Kft. Biiiligiliiiili 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 6. I www.villas.hu I Telefon: 06 92 550 351,550 359 I Telefax: 06 92 550 350

Next

/
Thumbnails
Contents