Somogyi Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-02 / 152. szám
2. OLDAL Hírek Pozsonyi közvetítés A „radikálisan módosított” kedvezménytörvénynek nincsenek diszkrimináló elemei, így Pozsony és Budapest között nyitott az egyezség lehetősége - mondta Rolf Ekesus. Az összeurópai szervezet (EBESZ) Pozsonyban tárgyaló kisebbségi főbiztosa szerint ugyanakkor kérdéses: képesek lesznek-e a felek a vitás kérdések tisztázására, mti Bocsánatkérés A Zsidó Világkongresszust aggasztja az antiszemitizmus általa tapasztalt felerősödése Európában, és szeretné elérni, hogy a katolikus püspökök nyilatkozatban kérjenek bocsánatot a holokauszt idején a katolikus egyház által tanúsított hallgatásért. Israel Singer, a szervezet elnöke megerősítette: magyarországi látogatásán fel fogja vetni a kérdést a katolikus püspöki kar konferenciáján, mti Visszavonulás Az izraeli hadsereg egy-másfél hónapon belül visszavonul a 2000. szeptember végén kezdődődött palesztin felkelés, az intifáda előtt általa elfoglalt vonalak mögé - jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök. Közben egy izraeli bíróság határozatának megfelelően három földgyalu kezdte meg a Názáretben fekvő Angyali Üdvözlet-bazilika közelében épülő mecset alapzatának lerombolását, mti Halálbüntetés Hatályba lépett az emberi jogok európai egyezményéhez kapcsolódó jegyzőkönyv, amely minden körülmények között tiltja halálbüntetés kiszabását Európában. Az Európa Tanács 45 tagállamából 41 írta alá az eredeti egyezményhez csatolt dokumentumot, mti A Kreml aggódik Moszkva számol azzal a lehető- | séggel, hogy kedvezőtlenül ala- I kulhatnak Oroszország és az Európai Unióhoz csatlakozó tíz állam kétoldalú kapcsolatai - jelentette ki az orosz külügyminiszter. A ma hazánkba látogató, és kedden Pozsonyban tárgyaló Igor Ivanov orosz külügyminiszter közölte: szlovákiai látogatása éppen a kétoldalú kapcsolatok megőrzésének szándékát bizonyítja, mti Atomfegyver Az amerikai hírszerzés szerint Észak-Korea össze akarja kapcsolni nukleáris és rakétatechnológiáját, ezért olyan technológia kifejlesztésén munkálkodik, amelynek révén nukleáris töltetet állíthat elő rakétaarzenáljához. MTI Amerikai büntetés Csaknem negyven ország eshet el a washingtoni katonai segélyektől azért, mert nem kötelezte el magát kétoldalú egyezményben, hogy nem ad ki amerikai állampolgárt a Nemzetközi Büntetőbíróságnak. Az amerikai kongresszus a katonai segélyek megvonásának terhe mellett az ilyen egyezmények megkötésének a határidejét július elsejében rögzítette, mti Barlangrajzok Négyezer éves rajzokat találtak a kelet-ausztráliai Wollemi Nemzeti Parkban. A mintegy 200 különböző ember- és állat- ábrázolás az elmúlt ötven év egyik legjelentősebb leletének számít. A barlang pontos helyét a vandálok miatt titokban tartják. A falfestmények nem tartoznak a világ legidősebb barlangképei közé: a dél-franciaországi lascaux-i barlangban talált rajzok körülbelül tizenötezer évesek, míg a Chauvit-ban feltártak huszonötezer évesre tehetők, mti ■ , , _ .. • 2003. Júuus 2., SZERDA VILÁG TŰKOR __________________________________________ Nő az iraki ellenállás Cipővel veri a kiégett amerikai páncélost egy mérges bagdadi FOTÓ: EUROPRESS/ARCHÍV A háború május elsején bejelentett „vége” óta több mint hatvan amerikai katona vesztette életét, egyharmaduk merénylet áldozata lett. Mind több jel mutat arra, hogy a „felszabadítóknak” szervezett gerillaháborúval kell szembenézniük. Bagdad Tegnap négy amerikai katona vesztette életét az iraki fővárosban, mert terepjárójukat rakétatalálat érte. Robbanások rázták meg Fallúdzsa iraki várost is, ahol rakétagránátot lőttek ki az amerikaiak támaszpontjára, majd ismeretlen merénylők amerikai katonákra támadtak Bagdad közelében. Fallúdzsában hat ember halt meg, a sebesültek száma tizenöt. Az ismétlődő merényletek, rajtaütések, szabotázsakciók arra utalnak, hogy napról napra nő az ellenállás a Szaddám Húszéin rezsimjét megdöntő haderővel szemben. A Focus című német hírmagazin értesülése szerint egyre nyugtalanabbak a washingtoni illetékesek. Minden jel szerint szervezett gerillaharcról van szó, amelyben a főszerepet az egykori iraki hadsereg tisztjei játsszák. Ők a rendszerváltozás legnagyobb vesztesei, hiszen jövőjük kilátástalan, és megszűnt minden létalapjuk. Korábban komoly kenőpénzeket vágtak zsebre azért, hogy a vesztegető hadkötelesnek ne kelljen a tűzvonalba mennie. A katonáknak járó élelmiszeradaggal is ők rendelkeztek, majd annak nagy részét a piacon értékesítették. A korrupciónak hála luxuskörülmények között élhettek a diktátor kiszolgálói. Most azonban több százezren az utcákon lődörögnek, és első szóra beállnak önkéntesnek, hogy kiűzzék a „betolakodókat”. A washingtoni hadügyminisztérium hozzákezdett az új iraki hadsereg felállításához, és erre egyelőre 48 millió dollárt különítettek el. Szó sincs azonban arról, hogy a régi rendszer szekértolói bármiféle szerepet kaphatnának. Ők tehát éppúgy a megszállók elleni harc elkötelezettjei, mint a volt titkosszolgálatok „alámerült” munkatársai. europress Váltás Európa élén Siivio Berlusconi már eddig is Olaszország leggazdagabb embere, milliárdos médiafejedelem és egyben olasz miniszterelnök volt - most keddtől pedig féléves időtartamra az Európai Unió legfőbb képviselőjévé válik, hiszen Olaszország tölti be július l-jétől az EU soros elnöki tisztségét. Róma Az olasz kormányfő ellen valóságos médiaoffenzíva folyik külföldön. A The Economist című brit hetilap szerint habár Olaszország július 1-jével átveszi az EU soros elnöki posztját, Siivio Berlusconi olasz kormányfő alkalmatlan a jelenlegi helyzetben szükséges vezetői szerepre, s ezért a lap lemondásra szólította fel a politikust. A The Independent című brit lap hétfői számában már úgy fogalmazott, hogy „Európát az undor egyesíü most, hogy Berlusconi kerül az EU trónjára”, de még a tekintélyes német Dér Spiegel is azt írta címlapján, Berlusconi képe fölött, hogy „Immár egész Európában játsszák a Keresztapát”. Hogy mivel vádolják az olasz kormányfőt? Azzal, hogy miközben a mostani, bonyolult körülmények között (a következő egy évben dönteni kell majd az EU alapokmányáról, végigvinni a szervezet kibővítését, s rendezni az iraki háború miatt szétzilálódott sorokat az EU-tagállamok között) a soros elnöki tisztséghez- mint a The Economist fogalmaz- „tisztánlátásra, kifinomult diplomáciai érzékre és kikezdhetetlen megbecsültségre alápuló erkölcsi magasságra van szükség”, Berlusconi nem felel meg ennek a követelménynek. Az olasz miniszterDÉR SPIEGEL elnök ellen az elmúlt években büntetőügyek folytak (a legutolsóban a kormánykoalíció által ellenőrzött parlament épp a napokban „mentette meg őt”, mentelmi jogot adva neki és négy más olasz köz- jogi méltóságnak). ___________■ GYULAY ZOLTÁN Az állam feje Mádl Ferenc hétfőn aláírta a kórháztörvényt, amely tegnap hatályba is lépett. Ezt megelőzően a jogszabályt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, amely még aznap- az ellenzéki képviselők és Mádl Ferenc távollétében - változatlan formában ismét megszavazta. A köztársasági elnök ekkor alkotmányértelmezési kérdésekkel az Alkotmánybírósághoz fordult: élhet-e újfent a vétójogával, a parlament nem szegte-e meg a házszabályt, nem alkotmánysértő-e formális meghívásának mellőzése? Politikai vagy alkotmányos kérdésről van itt szó? Az államfő hivatalba lépése óta ötödször esett gondolkodóba; háromszor az Alkotmánybíróság neki adott igazat. Most viszont nem a törvény normakontrollját kérte, hanem saját jogkörének az értelmezését. A Harmadik Köztársaság esetében történt már ilyen: a taxisblokád után, a rádió- és tévé- alelnökök kinevezésével kapcsolatban Antall József miniszterelnök Göncz Árpád államfő szerepének a tisztázását kérte. Göncz Árpád nem tagadta meg ugyan az aláírást, csak arra hivatkozott, hogy „ésszerű határidőn belül” dönt; végül a kormányfő visszavonta az előterjesztést, mert nem kívánta a legfőbb közjogi méltóság tekintélyvesztését. Magyarországon az államfő jogkörét „közepesen gyenge”- ként határozzák meg. Feladata a demokratikus rend védelme, a pártok fölöttiség, a kiegyensúlyozó szerep - ami nem több, mint muskáüidísz az asztalon. Közvetlenül nem politizálhat, nem kelhet egyetlen párt védelmére - és fordítva. Mádl Ferenc nemzetközileg is elismert jogász, aki - bevallottan - konzervatív értékeket vall. Tudja, a kórháztörvénnyel kapcsolatos álláspontját az ellenzékkel nem kifejezetten rokonszenvező egészségügyi szakszervezeti vezető és más szakmai szervezetek is támogatják. Mégis fel kell tenni a kérdést: tervezett lépései nem fokozzák-e a további megosztottságot? EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 HÁMORI ZOLTÁN A vasprefektus Vasakaratú rendőrfőnök kell. Budapesten valami baj van. Merthogy ez már nem mehet így tovább. Gergényi Péter dandártábornok Budapest rendőrfőkapitánya mostantól. ^Nem véletlenül. Emiatt egyik szemem sír, a másik nevet. Ő volt Bács-Kiskunban hét évig a rendőrfőkapitány. Mivel itt élek, talán mondhatok róla valamit. Sok mindennek nevezték őt itt; mondták róla, hogy vasprefektus, igazi rendőr, showman, szadista, keménykezű vezető, a többit nem is mondom. Milyen rendőr is ő? Szerintem jó. És miért nevet az egyik szemem? Őszinte leszek: nekem már elegem volt abból, hogy zászlóstól őrvezetőig minden rendőr megállított az úton Bács-Kiskunban, hogy próbáljam már valahogy megfékezni - ahogy persze tőlem telik - Gergényi ámokfutását, mert tönkreteszi saját beosztottjai életét. Lehetetlent követel, mindenkitől a maximumot, ő meg közben éli világát, szerepelget a tévében folyton- mondták. Miért sír a másik szemem? Mert Gergényi tábornok jó rendőr. Szeret szerepelni? Szeret. Jó kapcsolatot akar a sajtóval? Jót. Csökkent a bűnözés a megyében, amíg ő volt a főnök? Csökkent. Elkapták a gyilkosokat? El. Tud beszélni, amikor kényes kérdésekről kérdezik? Tud. Utálják a beosztottai? Utálják. Megannyi pozitív vonás. Ezért sír a másik szemem, hogy elmegy. Abban viszont biztos vagyok, ha Gergényi Péterre bízták volna a Fradi-pálya védelmét, akkor és ott nem történt volna az a botrány ami történt. A tábornok azt mondta búcsúzáskor Kecskeméten: nyolcszor annyi beosztottam lesz Budapesten, mint Kecskeméten. Ennyivel nagyobb a feladat. Viszont az alapelv ugyanaz. Neki elhiszem. Azt is mondta, úgy búcsúzik, mint a fogorvosok a betegtől: ugye nem fájt annyira? Dehogynem, mondaná minden beteg, meg beosztott rendőr. Alighanem a bűnözők is. Hajrá, tábornok úr! (Szurkolónyelven.) EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430 as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. __________________ÁLLÁSPONT____________________ Bú csú Magyarországtól A román fővárosban képviseli hazáját július közepétől Wilfried Gruber. A nagykövet három éven és három hónapon át vezette a budapesti német külképviseletet. Budapest „Gazdag tapasztalatok, kellemes benyomások birtokában mondok búcsút állomáshelyemtől” - ösz- szegezte újságírók előtt az eltelt időszakot Wilfried Gruber, aki először 1974-ben járt hazánkban. Apósát, a budapesti francia nagykövetet látogatta meg. A csaknem harminc év alatt „rengeteget változott az ország - előnyére. Aki elégedetlenkedik, megfeledkezik a fejlődésről”. S ez tükröződik a kapcsolatok dinamikus fejlődésében is. Németország hárommil- liárd euró értékben exportál Magyarországra, míg a tőlünk oda irányuló kivitel meghaladja a teljes exportunk ötven százalékát. A német diplomata természetesen találkozott hibákkal, negatívumokkal is. Az uniós csatlakozástól alig egy év választja el Magyarországot, ám még van mit behoznia, főleg az agrá- riumban, a mezőgazdasági ki- fizetőhelyek felállításában - fejtegette. Miközben „talán túlzott” várakozások előzik meg a robbanásszerű bővítést, kérdés: miként alakul a magyarok gazdasági teljesítőképessége, helyt tudunk-e állni az új versenyhelyzetben. A német vállalkozók dolgát nem egyszer megkeseríti a hatóságok (APEH, vámhivatalok) akadékoskodása, de a bérköltségek növekedése is közrejátszik abban, hogy a befektetők a térség más országai felé is tájékozódnak. 2004 fontos dátum a földrész történelmében. S hogy mit várnak a németek a megnagyobbodott Uniótól? „Németország évi tíz- milliárd euróval a legnagyobb nettó befizető, s abban érdekelt, hogy működőképes legyen a 25 tagú közösség” - válaszolta az Europress kérdésére Wilfried Gruber. „Kisebb és nagyobb tagállamok egyaránt azt remélik, hogy nyernek a bővítéssel, egyenrangú partnerek lesznek.” A búcsúzó nagykövet egyedülállónak nevezte a határon túl élő magyarok magas számát, s kívánatosnak mondta a kedvezménytörvény keltette viták rendezését. TORONYI ATTILA Egy koszovói kalandjai Budapest A magyar határőrség nem vette őrizetbe Hasim Thaqi koszovói diplomatát, mivel nemzetközi körözését visszavonták; Kovács László külügyminiszter megbeszélést folytatott a koszovói ENSZ- megbízottal, de kiadatásról szó sem volt - közölte Tóth Tamás külügyi szóvivő. „Elképesztő és légből kapott dolgok a kiadatási tárgyalásról szóló információk, mert a magyar diplomácia közbelépésére hétfő este gond nélkül, zavartalanul tovább utazott Párizs felé Hasim Thaqi koszovói diplomata” - mondta Tóth Tamás azokra a külföldi hírforrásokra reagálva, miszerint Budapesten rövid időre őrizetbe vették a Koszovói Demokrata Párt elnökét. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója hozzáfűzte: az ORFK a határőrségtől kapott értesítést, hogy .egy Interpol által körözött férfi jelentkezett kilépésre a repülőtéren, aki Pristinából érkezett és Párizsba kívánt tovább utazni. Az ORFK az Interpollal felvette a kapcsolatot, hogy fenntartják-e a diplomata körözését, de azt a választ kapták, hogy intézkednek annak visszavonásáról. Pristinában a Koszovói Demokrata Párt főtitkára hétfő este jelentette be, hogy hétfőn a budapesti repülőtéren őrizetbe vették Hashim Thaqit, a feloszlatott Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) volt vezetőjét, a Koszovói Demokrata Párt elnökét. Az albán politikus, aki jelenleg a koszovói parlamentnek is tagja, Francia- országba tartott Budapesten keresztül. ■