Somogyi Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-01 / 151. szám
2003. Július 1., Kedd S P ŐRT 11. OLDAL Versenyek lóval, autóval Két helyszínen is versenyeztek a somogyi lovasok fotó: török anett Kaposvár, Balatonlelle Kaposvárra, a III. Meistro kupa lovasversenyre, illetve a Kishegyi Lovasklub versenyére is hívták Somogy lovasait a hét végén. Néhányan úgy oldották meg a dilemmát, hogy mindkettőn részt vettek. Kaposváron, a Meistro Kupa fogathajtó versenyen kilenc induló állt rajthoz, ám a lovas ügyességi versenyen is jóval többen próbálkoztak. Pedig ez nem volt könnyű: a lovaglás mellett íjjal kellett lőni, illetve a Kötél Speciális Mentők Egyesülete által bravúrosan kiépített kötélpályán vízi átkelést kellett végrehajtani. Voltak könnyebb feladatok is, például a borkóstolás a lovaspincénél. Lassan már megszokott lesz a hajts és vezess versenyszám, ahol a résztvevőknek az akadálypályát fogattal, majd gépkocsival is le kell küzdeniük. Eredmények: Fogathajtás: 1. Makai László (Somogysárd). 2. Meiszterics László (Meistro Lovas Klub - Kaposvár) 3. Félix Imre (Meistro Lovas Klub - Kaposvár). Hajts és vezess: 1. Sáli István (Somogyfajsz), 2. Gyulavári Gergely (Meistro Lovas Klub - Kaposvár), 3. Félix Imre (Meistro Lovas Klub - Kaposvár). A lovas ügyességi versenyt a Meistro Bútor csapata nyerte a Postabank, illetve a Gálosfai Csipetcsapat előtt. A díjakat Baranyai Sándor, a megyei FM-hivatal vezetője adta át. A programot a Meistro Lovas Klub kislányainak bemutatója és egy fergeteges Somogyi Betyár Show zárta, amelyen tűzugratást, asszonyverést és egyéb népies lovasjátékokat tekinthetett meg a közönség. ❖❖❖ Ötödik versenyét rendezte meg a hétvégén a Kishegyi Lovas Klub. Idén először az országos lovasszövetség bejegyzett versenyén vehettek itt részt a díjugratók, míg a fogathajtók amatőrfordulón versenyeztek. Augusztusban itt rendezik a megyei fogathajtó amatőr bajnoki fordulót. Kevés üyen szép környezetben található versenypálya fogadja a lovasokat, mint a kishegyi. Kenéz István polgármester a klub tevékenységét méltatta megnyitójában, amellyel megteremtette a népszerű lovassport alapjait a balatoni városban. A győztesek: akadályhajtásban Böröcz József (Kőröshegy), vadászhajtásban Szabó Zoltán (Lelle). A legeredményesebb versenyző Gosztola József. Hajts és vezess: Sáli István (Somogyfajsz). Díjugratás: a C0 kategória: Cserháti Balázs (Simontomya), Cl kategória: Ress Gábor (Budapest) és Kiss Bence (Székesfehérvár) C2 kategória: Bálint László (Siófok), C3 kategória: Maszlag Anita. _____________CSONKA, ROFRICS, GALPONYI Kawasa ki nyílt motokrossz magyar bajnokság Németh kettős győzelme Budapest Ezúttal is ellenállhatatlanul versenyzett Németh Kornél, a Kawasaki nyílt magyar bajnokság 250 kcm-es géposztályában ismét kettős győzelmet aratott a Hungaroring területén kialakított pályán. A második helyet Grillmayer Gábor szerezte meg, akinek legnagyobb ellenfele a szlovák Thomas Bucenec volt. A 125 kcm-es Köztársaság Kupában a szlovák Juraj Sinko mindkét futamban győzött a magyarok előtt, első helyét az utolsó körökben tudta biztosítani. Eredmények, 250 kcm: 1. Németh Kornél (Neptun SE, KTM) 50 pont, 2. Grillmayer Gábor (Valvoline Kawasaíd Team, Kawasaki) 37, 3. Thomas Bucenec (szlovák, KTM) 32, 4. Andrej Biltic (szlovák, Honda) 28, 5. Andrej Krychfalushi (ukrán, Yamaha) 22. 125 kcm: 1. Juraj Sinko (szlovák, Honda) 50 pont, 2. Borka János (Moto- Complet SE, KTM) 37, 3. Soóky Zsolt (Integrál Gyál, KTM) 35, 4. Kamrás Károly (Reál Motorcentrum, Honda) 30, 5. Stefan Zelko (osztrák, Yamaha) 28. ■ Ifjúsági, felnőtt uszonyos és búvárúszó országos bajnokság Taroltak az adorjánosok Hajdúszoboszló Tizenkét aranyérmet szereztek a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE felnőtt sportolói a Hajdúszoboszlón megrendezett uszonyos és búvárúszó országos bajnokságon. Hajdúszoboszlón rendezték meg az uszonyos és búvárúszó országos bajnokságot. A megmérettetésen az egész hazai élmezőny képviseltette magát, köztük a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE sportolói is. A somogyiak - a hagyományokhoz hűen - remekül szerepeltek a viadalon.- Mindenkivel maradéktalanul elégedett vagyok, hiszen az elért eredmények önmagukért beszélnek - mondta Kovács László, a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE edzője. A három válogatottunk: Lábodi Laura, Erdődy Beatrix és Vinkler Péter teljesítményével kiharcolta a felnőtt világbajnoki részvételt. Az országos bajnokság kellemes meglepetése Gréczi Attila volt, aki remek idejével (100 méteren uszonyos úszásban új országos csúcsot ért el) megúszta a junior vb szintidejét. Attilának még lesz egy kvalifikációs viadala, de ha ezt az eredményt tudja produkálni, akkor biztosan ő utazhat a válogatottal. Eredmények: Felnőttek: Férfiak: 100 m-es búvárúszás: ...2. Gréczi Attila , 3. Vinkler Péter. 800 m-es búvárúszás: ...3. Vinkler Péter. 50 m-es uszonyos úszás:... 3. Gréczi Attila. 400 m-es uszonyos úszás: ... 2. Vinkler Péter, 3. Neu Gábor. 400 m- es búvárúszás: ... 3. Vinkler Péter. 100 m uszonyos úszás: 1. Gréczi Attila. 800 m uszonyos úszás: ... 2. Vinkler Péter. 4x200 m váltó: 1. Kaposvári Középületkivitelező Ador- - ján SE [Neu Gábor, Gréczi Attila, Gábor J. Attila, Vinkler Péter), új egyesületi országos csúccsal. 1500 m-es uszonyos úszás: 1. Vinkler Péter, 2. Gábor J. Attila, 3. Neu Gábor. 200 m-es uszonyos úszás: ...2. Vinkler Péter. 45H00 m-es uszonyos váltó: 1. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE [Fullér Balázs, Neu Gábor, Gréczi Attila, Vinkler Péter). Nők: 50 m-es búvárúszás: 1. Erdődy Beatrix. 400 m-es búvárúszás: 1. Lábodi Laura, új országos csúccsal. 800 m-es uszonyos úszás: 1. Lábodi Laura. 50 m uszonyos úszás: ... 3. Erdődy Beatrix. 200 m uszonyos úszás: ...3. Lábodi Laura. 1500 m uszonyos úszás: 1. Lábodi Laura, új országos csúccsal. 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE (Erdődy Beatrix, Kiss Eszter, Fullér Noémi, Lábodi Laura), új egyesületi országos csúccsal. 100 m-es búvárúszás: 1. Erdődy Beatrix. 800 m-es búvárúszás: 1. Lábodi Laura. 4x200 m-es uszonyos váltó: 1. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE [Erdődy Beatrix, Kiss Eszter, Fullér Noémi, Lábodi Laura). Ifjúságiak: Fiúk: 50 m uszonyos úszás: ...3. Kovács László. 800 m búvárúszás: ...3. Kovács László. 200 m uszonyos úszás: ...3. Kovács László. 1500 m uszonyos úszás: ...3. Kovács László. 800 m uszonyos úszás: ...3. Kovács László. 4x100 m-es váltó: ...2. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE [Kovács László, Puzder Zoltán, Nagy Márk, Bekker Dávid). 4x200 m-es váltó: ...2. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE [Kovács László, Puzder Zoltán, Nagy Márk, Bekker Dávid). Leányok: 50 m búvárúszás: ...3. Tóth Renáta. 400 m búvárúszás: 1. Tóth Renáta. 100 m búvárúszás: ...2. Tóth Renáta. 800 m búvárúszás: 1. Tóth Renáta. 4x100 m-es váltó: ...2. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE [Tóth Renáta, Pálfi Petra, Lelovics Nikolett, Kovács Zsófia). 4x200 m-es váltó: ...2. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE [Tóth Renáta, Pálfi Petra, Lelovics Nikolett, Kovács Zsófia), molnár Dőltek a csúcsok Lábodi Laura 400 méteren búvárúszásban, míg Gréczi Attila 100 méteres uszonyos úszásban javította meg az országos csúcsot, a váltóban pedig a 4x1 OO-as és a 4x200-as leánycsapat is felülmúlta az addigi rekordot. __________________LABDARÚGÓ NB l/B________________ Tovább épül a stadion ________ Kaposvár An nyi már bizonyos, hogy az őszi bajnoki nyitányon nem lesz mérkőzés a Rákóczi stadionban. Sőt megkockáztatjuk: még a következő hetekben sem, ám a garanciális munkákat végzőknek más a véleménye. A játéktér olyan állapotban van, mint egy évvel ezelőtt. Elegyengetve a talaj, fű azonban nincs. Czimmerman Árpád létesítményvezető szerint most jobb a helyzet. Mint megtudtuk tőle, befejeződtek azok a feltáró munkálatok, melyek révén remélhetőleg sikerült kideríteni: a pálya déli oldalán miért nem működött a vízelvezető rendszer. Állítólag nemcsak megtalálták az okokat, hanem azokat meg is szüntették. Beszintezték a játékteret, ám visszavan még a puding próbája... A gyeptéglázást vetéssel helyettesítik. Mint Czimmerman Árpád elmondta, a kivitelező cég újítással áll elő. A hasonló nagyságrendű területre előírt négy-öt mázsa helyett egy tonna(!) fűmagot vet el. Szak- véleményük szerint a jelenlegi talajszerkezet jó tápértékű, így ez az új módszer gyorsabb és tartósabb eredményt hoz. Ha minden az elképzelés szerint halad, akkor a munkálatokat végzők szerint augusztus végén már mérkőzésre is alkalmas lesz a játéktér. Ám az óvatosságot jelzi, hogy a klub karbantartói a Cseri úti pályán is elvégeznek bizonyos munkálatokat. A stadion környékén közlekedők azt is láthatják, hogy folytatódnak a nézőtéri munkálatok is: az északi kapu mögötti lelátó átépítése folyik. Már felhúzták az alatta kialakítandó szociális helyiségek falait, ezt követik a zsaluzási munkálatok. Időközben megtörtént a végleges felmérés, és Kecskeméten elkezdődött az ösz- szekötő betonelemek gyártása. Ha elkészül, ez a lelátó is olyan képet mutat majd, mint a nyugati, melynél ugyancsak túl vannak a felméréseken és folyik a tető- szerkezet tartóinak gyártása. A beépítési tervek szerint július második felében kezdik el és három hét alatt be is fejezik. Mindez az első ütem része, melyet folyamatosan követ a következő. Annak során a déli lelátó - amely egyelőre állóhely marad - újul meg. Egyidejűleg elkészül a kerítés, helyükre kerülnek a világítás tartóoszlopai és helyére kerül egy korszerű eredményjelző is. A létesítményvezetőt úgy tájékoztatták, hogy szeptember közepén akár esti mérkőzést is rendezhetnek a stadionban. jutási Hírek LOVASSPORT. Budapesten a Nemzeti Lovarda adott otthont a hétvégén a Budapest Bajnokságnak, ahol kiválóan szerepeltek a kaposvári Lovasakadémia SC sportolói annak ellenére, hogy saját lovuk betegsége miatt köl- csönlovpn indultak. A „B2” kategóriában Major Gyöngyi a második helyet szerezte meg, „Bl”- ben pedig Baksa Zsófia bronzérmet vehetett át. A műlovas „Cl1’ kategóriában Skandera Dominika negyedik, Bence Krisztina ötödik helyen végzett, míg „C2” kategóriában Bence Balázs kilencedik lett. (w) EDZŐKÉPZÉS. Az MLSZ Edzőképző Központ UEFA „B” licenszes edzőképző tanfolyamot szervez augusztus 18-tól szeptember 24-ig, heti három alkalommal. Jelentkezni július 10- ig lehet a SLASZ címén, (w) TRIATLON. Nagyszerűen szerepeltek a Lőrinciben rendezett 10. Aranyfácán országos és nemzetközi triatlonversenyen a kaposvári versenyzők. Olimpiai távon (1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás) a nőknél Svéd Krisztina (Buda Cash Team), a férfiaknál Héczey András (Buda Cash Team), míg a sprint távon (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás) Báli Péter (Aréna Vitái TSC) szerzett ezüstérmet. (w) VITORLÁZÁS. Tizennégy hajóosztályban 92 vitorlás indult az év egyik legnagyobb nagyhajós versenyén Balatonfüreden, a Raiffeisen Priváté Banking Kupán. A szervezők 2 futam alapján hirdettek végeredményt. A két legnépszerűbb sportos kategória közül az Asso99-eseknél a Rick Gergely kormányozta Rock me baby győzött, míg a 80D hajóosztályban a névadó szponzorról elnevezett, vitorlás volt a legjobb. Az „Asso99” osztályban Rock me baby (Rick Gergely) végzett az első helyen, a második helyet a Peecasso (Szilvássy Attila) szerezte meg, míg a harmadik helyre Ou Sáli (Tuss Miklós) futott be. A „80D” osztályt Raiffeisen.hu (Pfeningberger András) nyerte a Déli szél (Fináczy György) és a Nekem 8 (Ujhelyi-Gáspár Miklós) előtt. ■ Rendkívüli közlemény! Ismét 9% feletti a betéti kamat az Erste Banknál. 9,18%* Három hónapos ismétlődő betét | 06 40 556 444 ERSTEÉ Szlovák Fitnesz Bajnokság Sanovita Rt megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 26. HETI TOTÓ Remekeltek a kaposváriak Pozsony Kiválóan szerepeltek a Somogyi Rendőr Sportegyesület versenyzői a szlovák nemzetközi bajnokságon. Csapatversenyben és - Garamvölgyi Melindának köszönhetően - egyéniben is aranyérmet szereztek a kaposváriak, akik az első helyeken kívül több remek eredménnyel térhettek haza. A Somogyi Rendőr SE igazolta a sportágban kivívott hazai és nemzetközi hírnevét - így Magyarországról meghívottként méltóan képviselte hazánkat a nemzetközi megmérettetésen. A tizennégy egyesület 110 sportolóját felvonultató versenyen a legfényesebb eredményt, azaz a dobogó legfelső fokáért járó aranyérmet Garamvölgyi Melinda vehette át a Fitnesz Forma +164 cm-es kategória mezőnyében. Szintén ebben a kategóriában Horváth Szabina a negyedik helyen végzett. A -164-cm-es kategóriában is remek eredmények születtek; Ács Marianna ezüstérmet, Lénárt Kinga bronzérmet nyert. A bajnokságon gyermekek is szerepeltek. A legkisebbeknél - a Sas Melinda és Vitkainé Hercegh Anita edzőpáros által felkészített versenyzők - a nézők vastapsa mellett mutatták be gyakorlataikat. A 10 év feletti korcsoportban tucatnyi induló közül Oláh Dóra ezüst-, míg Vass Bernadett bronzérmesként állhatott a dobogóra. Forgács Petra negyedik helyen, Balázs Brigitta az ötödik helyen végzett. Gyermek fiú kategóriában Balázs Dávid a második helyet szerezte meg. ___________________ VÖLGYI Bala tonboglár Már négy fordulóval a pontvadászat vége előtt eldőlt, hogy a Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságot a Balatonboglár nyeri. A bogiáriak a második vonalból felkerülve diadalmaskodtak, és valószínűleg vállalni tudják az NB III-as tagságot is. Összeállításunkban Pintér Tiborral, a Balatonboglár technikai vezetőjével beszélgettünk.- Milyen elvárásokkal vágtak neki az első osztálynak?- A csapat célja az első ötbe kerülés volt, ezt szerencsére sikerült túlteljesítenünk és az együttesünk megnyerte a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságot. Azt azonban senki sem gondolta, hogy ilyen fölényesen fogunk diadalmaskodni és a klub történetében először feljut(hat)unk az NB III-ba.- Kikkel erősítették a keretet?- Az idény előtt a legnagyobb erősítés az volt, hogy együtt tudtuk tartani a gárdát. Az átigazolási időszakban egyetlen játékost - Pergert - igazoltunk.- Kikkel lehetnek maradéktalanul elégedettek?- Az egész együttes kiemelkedő teljesítményt nyújtott az idény folyamán. Ha mégis valakiket ki kellene emelni, akkor Molnár Ferencet, Brakszatóriszt és a játékosedzőnket, Mészáros Józsefet említeném.- Melyik találkozóm emlékszik vissza a legszívesebben?- A bajnokság legfontosabb mérkőzése a legelső összecsapás volt, amikor is Felsőmocsoládon vendégeskedtünk. Ezen a találkozón 4-3-ra nyertünk, ami megadta az alaphangot a folytatáshoz.-Azév negatívuma?- Sajnos ez is a mocsoládiakhoz fűződik. Ki ne emlékezne a botrányos véget ért rangadóra.- Honnan tudják előteremteni a szerepléshez szükséges pénzt?- A legnagyobb támogatónk az önkormányzat és sikerült megnyernünk egy vállalkozót is, aki egy komolyabb összeggel segíti a klubot. Ezenkívül a helyi cégeknek is nagyon sokat köszönhetünk.- Tudják vállalni az NB Ill-at?- A jelenlegi állás szerint igen, de még folyik az egyeztetés a szponzorokkal és az önkormányzattal. Többen jelezték, hogy szeretnének távozni, ezért igazolnunk is kell. MOLNÁR TOTÓNYEREMÉNYEK. Sze rencsejáték Részvénytársaság tájékoztatása szerint a huszonhatodik fogadási heti totó nyereményei (a jövedelemadó levonása után) a következők: 13 plusz egy találatos szelvényt egy darabot találtak, nyereménye 4 millió 118 ezer 632 forint. Az egy darab 13 találatos szelvény 1 millió 176 ezer 752 forintot; a 12-esek (negyvenkilenc darab) 36 ezer 23 forintot; a 11-esek (640 darab) 2758 forintot; a 10-esek (4600 darab) egyenként 640 forintot érnek. GÓLTOTÓ. A Szerencsejáték Részvénytársaság tájékoztatása szerint a huszonhatodik fogadási heti góltotó nyereményei (a jövedelemadó levonása után) a következők: Sem hattalálatos, sem öttalálatos szelvényt nem találtak, a tizenegy darab négy- találatos szelvény egyenként 4381 forintot ér. ■ A bogiáriak mérlege Harminc mérkőzésen 21 győzelmet aratott a Balatonboglár csapata. Hét alkalommal döntetlent játszottak és mindössze kétszer hagyták el vesztesen a pályát. Hetvennyolc rúgott góljuk mellett tizenhatot kaptak. Miután négy büntetőpontot levontak az együttestől hatvanhat egységgel - kilenc pont előnnyel - nyerték meg a bajnokságot.