Somogyi Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-29 / Vasárnap Reggel, 26. szám

2003. JUNIUS 29. SZTÁROK ÉS SZTORIK Fekete Pákó mulat Miközben magyar mulatós dalokat énekel, koncertjein csokipéniszt osztogat. Példaképe Zámbó Jimmy, akitől a haját is irigyelte. Ugyanakkor a nigériai Lagzi Lajcsi szeretne lenni és világsztár. Oludaya Lapite exjoghall- gató már nem lapít a jogi egyetemen, hanem Pákó néven robbantott a lakodalmas popban. Joruba nyelven a Pákó azt jelenti, szexőrült. Kedvence az Add ide a didit, vagy ahogyan ő énekli: Adidela didit. kapni a cédéboltokban. Fel­megyek a színpadra, a ra­jongók sikoltoznak, szinte széttépik a ruhámat. Fo­gom a mikrofont, jobbra­■ - Nigériából érkeztem Pestre tanulni, miután ösz­töndíjat kaptam a jogi egye­temre, de három év után rá­jöttem, hogy kezdenem kel­lene valamit, a pénzem is fo­gyóban volt, és elkezdtem zenélni. Benne lehet a ritmus véremben, mert már Nigériá­ban is csináltam mulatós ze­néket esküvőkön. Magyaror­szágon lakodalmas zenékkel kezdtem diszkókba járni, a Csokoládé Party Night című műsorommal színes bőrű ze­nész csávókkal és táncoslá­nyokkal. Láttam a tévében, hogy milyen sikere van Zámbó Jimmynek, a Dáridó- nak, gondoltam, hasonlót csinálok.- Helyben vagyunk. Zámbó Jimmy a példaképe.- Nagyon szeretem őt. Szíven akasztott, amit éne­kelt, és a haját is irigyeltem. A Jó asszony mindent meg­bocsát című dala olyan, mintha belém szállt volna. jobban bejön nálam. Ugyan­azt akarom csinálni, amit ő. Egyszer talán én leszek a ni­gériai Lagzi Lajcsi.- Úgy látom, kiszúr- m ta magának a mulatós műfaj gurujait. Ennyi \ elég is a sikerhez?- Megtanultam tizenöt mulatós dalt, köztük olyano­kat, mint a Kislány vigyázz, János bási a satában, As a sép, as a sép, de a kedvencem Adidela a didit. Ezeket már lehet balra rázom a seggem, a kö­zönség pedig megőrül. Gombos Edina odáig volt értem, kérdezte is, megfog- hatja-e a fenekemet, olyan jó formában voltam.- Hogyan konferálják fel, mielőtt színre lép, hogy az őrületbe kergesse mondjuk Gombos Edinát?- A színpadon megje­lent a Fekete Dákó! Óriási bulikat csinálok. A múlt­kor is bejött három csaj az öltözőmbe, és azt mond­ták, ilyen ember, mint én, nincs még egy a földön.- Ebben biztos vagyok.- Csodálkozik? Egyedüli zenét csinálok, utánozni sem lehet. Más vagyok, mint a többi. Gondolja el, itt van a magyar kultúrában egy fe­kete fiú, és Jó a Balázs Pali is, de a Lajcsi Oludaya Lapite Született: 1975., Nigéria Családi állapot: nőtlen Foglalkozás: popsztár Lemez: Kislány vigyázz! magyar mulatós zenét csinál. Mit mondjak, hatalmas ötlet volt tőlem.- Nigériában, a szülő­falujában tudják már, hogy a család szemefénye a ma­gyar mulatós zene égbolt­ján ragyog?- Tudják, cédét is küldtem haza. Már várnak otthon, be akarnak nyomni a nigériai médiába. A lagosi Daily Newspaperben cikk is megje­lent. Világsztár leszek. Min­denütt élnek magyarok a vilá­gon, végigjárom és mulatta­tom őket. Mert ez óriási buli. Az emberek azt kérdezik, misoda ötlet ez. Fiatal va­gyok, tudom rázni, ehhez ez kell! Néha csokipéniszt osz­togatok a koncertjeimen a csajoknak. A közönség meg­bolondul, amikor az Az a sép, az a sépre elkezdek kon- gázni. Olyankor elszállnak a levegőben.- A jogi tanulmányok is elszállni látszanak. Pedig egyszer így konferálhatnák fel: a színpadon megjelent Doktor Fekete Dákó!- Ettől a, fás kilenne. Most komoly pozíció meg­szerzéséről van szó. Nem tudok interjúkra járni, meg tanulni is. Több lett a pénz, igaz, ki kellett költöznöm a kollégiumból, és albérlet­ben lakom. Készül a video­klip is. Emberek megállíta­nak: maga hihetetlen! Maga honnan jött ide? A gyere­kek meg együtt éneklik ve­lem: Adidela didit! Adidela didit! Joruba nyelven: baja simi lejnu... Csontos Tibor hírek Hofi-szobor a Mikroszkóp előtt ■ „Szobor készült Hofi Gézáról. Stremeny Géza szobrászművész Hofit mint fordított Hamletet jelenítette meg: pelerines alak támaszkodik a lámpaoszlopnak, feje egy nevető koponya, ke­zében pedig Hofi Géza nevető portréját tartja. Az alkotás nem véletlenül nyerte el a fővárosi önkormányzat és a Budapest Galéria Pesti Broadwayra, vagyis a Nagymező utcára kiírt szoborpályázatát. A művet természetesen a Mikroszkóp Színpad előtt állítják fel. Marton Éva, a miskolci nagykövet j ■ A Bartók+ Mozart Miskolci Nemzetközi Opera- fesztivál szervezői Marton Évát amellett, hogy el­látta a művészeti igazgatói feladatokat, a fesztivál nagykövete címmel illették. A harmadik Bartók+ rendezvény 50 ezer érdeklődőt vonzott, kétszer annyit, mint tavaly, a kísérő programokat pedig 300 ezer érdeklődő kereste fel. Mind az 55 előadás telt házzal zajlott. Marton Éva már megkereste a Nemzetközi Óperafesztiválok Szövetségét a mis­kolci operafesztivál felvételéért. Színésznők a Tolnay-emlékházért \ ■ Megmenekül a Tolnay Klári-emlékház. Kétszeres Kossuth-díjas művésznőnknek a Nógrád megyei Mohorán, ahol 14 éves koráig nevelkedett, szülő­házában állítottak össze magánkezdeményezésre életművét bemutató gyűjteményt. A múzeumot a pénzhiány szeptemberre bezárással fenyegette. A hír hallatán Császár Angéla évente nagyobb ösz- szeget juttat a háznak, akárcsak Balogh Erika, a Kecskeméti Katona József Színház művésznője. Eperjes nagy déja vu érzése : ■ Nagy „ez már megtörtént” érzése támadt Eper­jes Károlynak. Egy hete vívták a Margitszigeten, a Színészek Világtalálkozóján a színészek és írók futballcsapatának rangadóját, amelyen 6:3 arányban a színészek győztek. A bíró Eperjes Károly. A meccs végén a fejéhez kapott, s rögtön egyik kedvenc filmfőszerepét, A játszd újra, Tutit emlegette, hogy ő, mint akkor a jövőből múltba visszatérő, ezt is előre tudta... S hogy Nemcsák Károly, Cseke Péter és Varga Miklós lesznek a nagy góllövők. Somogyi Apróhirdetések INGATLAN IDŐSEK otthonába lakószobák eladók Somogy Megyébe. 85/337-146, 85/337- 360.------------------------------------------------------------------------*100480* KAPOSVÁRON raktárépület irodával 305,5 m2 és hozzátartozó udvar 531 m2 eladó. Tel.: 30/437-3237.------------------------------------------------------------------------•103257* KAPOSSZERDAHELYEN, Kossuth L. u. 19. sz. alatti 3 szobás családi ház eladó. 82/477- 533, 20/364-6640.-i----------------------------------*103458* KA POSVÁRON a Béke u-ban VI. emeleti, 40 m2-es, 1,5 szobás lakás eladó. 30/946-2667.----------------....... ------------ -------------* 104248* S KARÁD0N Balatontól 15 km-re családi ház, 3 szoba, konyha, spájz, fürdő, WC, nap­pali, +pince + garázs, nagy telekkel, ipari árammal, főút mellett, azonnal beköltözhetően sürgősen áron alul eladó. Irányár: 3,8 M Ft. 74/480-032, 30/385- 1272.---------------------------------------------------------------------*105267* S0M0GY JÁD0N 2 generációs ház, 1760 m2 telken, melléképületekkel eladó. 82/489- 266.-----------------------------------------------------------------------*105495* S BALATONSZEMESEN szép környezetben a vízhez közel, 27 m2-es apartman eladó. 30/419-2598.------------------------;---------------------------------------------*105581* S KAPOSVÁRON vagy 50 km-es körzetében családi házat keresek. Szekeres, 30/406- 8012.------------------------------------------------------------------------*105646* S BALATONBERÉNVBEN 200 m2-es családi ház, 261 n-öl telek, gázfűtés, lakható szu- terinnal eladó. 26 M Ft. Szekeres, 30/406- 8012.-----------------------------------------------------------• 105650­S0M0GYSÁRD0N 3 szobás családi ház eladó. Irányár: 3,2 M Ft. 30/232-4818.------------------------------------------------------------------------*105658* TÖRÖCSKEI kertváros a Mogyoró u-ban zártk­erti ingatlan faházzal eladó. Telefon: 30/458- 3637.---------------------------------------------;-------------------------*105659* SO MÓGYASSZALÓBAN főút mellett felújításra szoruló parasztház, gazdálkodásra alkalmas nagy telekkel eladó. Ár: 2,5 M Ft. 20/386- 5923.-----------------------------------------------------------------------•105661• » LENGYELTÓTIBAN 3 szobás, összkomfor­tos családi ház sürgősen eladó. 85/375-752. . _----------------------------------------------------------------*105672* ZALAKAR0S0N 50 m2-es nyaraló 1084 m2-es telken eladó. Ár: 19 M Ft. 30/567-9047.------------------------------------------------------------------------*105714* KAPOSVÁRON a Róma-hegyi u.33.sz. alatt családi ház eladó. Ár: 15 M Ft. 30/9296-082------------------------------------------------------------------------*105743* S BALATONFENYVES Egri u.58 sz. alatti iker nyaraló eladó. 82/377-071 vagy személyesen a megadott címen.------------------------------------------------------------------------*105744* BALATONSZABADI-SÓSTÓN nyaraló eladó 48 m2+ tetőtér, 11 M Ft. 20/9177-556.-----------------------------------------------------------------------*105747* S KAPOSVÁRON a belvárosban tégla lakás eladó. 20/3239-109.----------—-------------:------------------------------------------*105763* CÉ G Kaposvár belvárosában 100 m2 feletti ingatlant keres iroda céljára parkolási lehetőséggel. Tel.: 82/416-171.------------------------------------------------------- *105781* S BALAT0NB0GLÁR0N a központban téglából épült társasházban II. emeleti egyedi fútéses 64 m2-es lakás jó állapotban, kony­habútorral eladó. 30/548-6614.------------------------------------------------------------------------*105790* KAPOSVÁR belvárosában üzlethelyiség eladó. 06-20/3347-876.-----------------------------------------------------------------------*105802* KA POSVÁRON, a Bajcsy-Zs. u-ban, téglaépületben, igényesen felújított, 2 szobás, 68 m2-es lakás eladó. Ugyanott 24,5 m2-es garzon is eladó egyben és külön-külön is. Tel.: 06-30/9797-500.-----------------------------------------------------------------------* 105826* » M7-es bejáratánál Őrmezőn 68 m2-es lakás eladó. 30/242-3349.-........ — - ------- *105861* ZS ELIC-KERTVÁROSBAN telek eladó vagy személygépkocsira cserélhető. Ár: 780 E Ft. 30/226-2405. ,-----------------------------------------------------------------------*105883* MAGYARATÁ00N 2,5 szobás családi ház sürgősen eladó vagy kaposvári csere is érdekel. 30/291-3405.---------------;------------------------------------------------------*105908* KA POSVÁR, Dankó Pista u-ban 260 n-öl építési telek eladó. 82/430-475.---------------*-------------.--------------------------1-----------—*105980* KA P0SFŐN családi ház nagy telekkel eladó. Tel.: 06/20/32-38-680.------------------------------------------------.......... *105986* PA TCÁN 2 szobás családi ház mel­léképületekkel eladó. 82/706-249.-----------------------------------------------------------------------*106015* KAPOSVÁR, Dési H. u-ban 54 m2-es tégla, gázos, III. em-i, felújított erkélyes lakás eladó. 06-70/334-3890, 82/315-710.------------------------------------------------------------------------• 106020* KAPOSVÁRON és környékén keresünk eladó családi házat v. lakást. 20/9574-580. •106038* 8 CSALÁDI ház üzelthelyiséggel eladó. 82/313-621.------------- __ - --------------*106047* 8 KAPOSVÁRHOZ közel 2 szobás, komfor­tos családi ház eladó kézpénzért. Ár: 3,8 M Ft. 82/705-474,8-18 óráig.---------------------------------------------------------------------- *106048* NAGYATÁDON 180 m2 vendéglátó-ipari egység eladó. Telek területe 2978 m2, az udvarban iroda, raktár, garázs felépítményekkel. Irányár: 20 M Ft+Áfa. Érdeklődni: OTP Faktoring Vagyonkezelő Kft. Szekszárd, Találka tér 7/b. 74/316-935.------------------------------------*------------------------:---------*106054* 8 FÜRDEI u.-ban 1,5 szobás lakás eladó. 30/593-9365.------------------------------------------------------------------------*106067* KAPOSVÁR-KAPOSFŰRED ÉK-i lakótelepen építési telek(830 m2) eladó. 1,3 M Ft. 06- 30/9707-060.--------------------------- _ .----------------------------*106069* KA POSVÁR, Toldi u-ban, 3. emeleti, 2,5 szobás, 1 éves felújított lakás eladó. 06- 30/970-7060. Irányár: 8,7 M Ft.-----------------------------------------------------------------------• 106069* IG AL0N fürdőhöz közel nyaraló eladó. 84/377-693.------------------------------------------------------------------------*106072* JUTÁN 2 generációs családi ház mel­léképületekkel eladó. Tel.: 82/713-532.16 M Ft.--------------------------------------------------*106091* _________JÁRMŰ__________ GÉ PJÁRMŰHITELEK! Egymás közti adásvétel finanszírozása, hitel saját tulajdonú gépjárműre. 82/411-547, 30/542-5854.-----------------------------------------------------------*104551* PEUGEOT 405 GRD, 1989.10. havi, kombi, diesel sürgősen eladó. Telefon: 30/911- 3053.-----------------------------------------------------------------------*105177* OPE LAstra kombi 1.7 TDI (Isuzu) ‘99.12.08. fehér, szervizkönyvvel, extrákkal eladó. Ár: 2,45 M Ft. 20/3648-664.---------------.-------------------------------------------------------*105649* OP EL Astra 1.7D ‘92. 11. 08., 5 ajtós, extrákkal, jó állapotban eladó. Ár: 850 E Ft. 20/3648-664.------------------------------------------------------------------------*105649* MERCEDES C220 dízel ‘97. 06. 08., 5 sebességes, automata, sok extrával eladó. Ár: 2,65 M Ft. 20/3648-664.------------------------------------------------------------------------*105649* DAEWOO Lanos 70 E km-rel, légkondival, téligumikkal eladó. 30/601-8862.------------------------------------------------------------------------*105652* LADA Niva 1.7i, ‘99-es, sötétzöld, vonóhorog­gal eladó. 20/354-4670.------------------------------;-------------------------------------—*105653* SK ODA 120 L 22 éves, kitűnő állapotban, 1 év műszakival eladó. 20/428-0911.------------------------------------------------------------------------*105655* S POLSKI 126 88-as jó állapotban 2004. decemberig műszakival eladó. Ár: 120 E Ft. ' 82/372-072, 70/211-5159.------------------------------------------:---------------*105682* UA Z körablakos 5 szem. hivatalos gázüzem 1990-es eladó. Ár: 350 E Ft. Telefon: 30/9469-428.-------------------------------------------------------------------*105706* a HONDA Civic 16 GTI 7 éves 105 E km-t futott, kitűnő állapotban eladó. Irányár: 2,5 M Ft. Tel.: 06-20/976-9061.------------------------------------------------------------------------*105777* LADA 2107 55 E Km-rel kissé sérült eladó. 20/394-9010.------------------------------------------------------------------------*105778* VW GOLF II. 91-es, benzin-gázos, nagyon szép állapotban, szolid esztétikai tuninggal eladó. Irányár: 650 E Ft. 30/322-1076.-----------------------------------------------------------------------• 105836* GÉ PJÁRMŰHITELEK! Egymás közötti adásvétel finanszírozása. Hitel saját tulajdonú gépjárműre. 82/411-547, 30/542-5854.------------------------------------------------------------------------*105913* OPEL Astra Classic 1.4 2001.06., 28 E km-rel eladó. 06-30/560-5340.1.ár: 1,63 M Ft.------------------------------------------------------------------------*105993* SKODA Favorit 90-es fehér, 13 hó műszakival eladó Kaposváron. 30/254-5380.--------------*106037* OPELAs tra 1.6 benzin-gázos 5 ajtós, vonóhor­gos, tetőablakos, fehér, 2 év műszakival eladó. 30/987-3121.------- — *106050* OP EL Kadett Diesel ‘83-as, friss műszakival eladó. 20/423-0645,82/417-126.------------------ *106051* ÁL LÁST KÍNÁL NEM kertelek, újabb pénzéhes munkatár­sakat keresek. 30/568-5847.------------------------------ *104503* VÍZ-GÁZ! központi fűtés szerelőt felveszek, azonnali kezdéssel magas kereseti lehetőséggel. 30/9366-368, 30/9015-468.------------------------------------------------------------------------*105083* ÉPÍTŐIPARI CÉG jó kereseti lehetőséggel fiatal festőket keres. 82/424-798.------------------------------------------------------------------------*105176* KAPOSVÁR környékére eladónak házaspárt keresek vendéglátó egységbe. 30/232-4818.-----------------------*105657* LAKÁSFELÚJÍTÁSHOZ ügyes segítséget kere­sek. 30/9772-569.--------------------------------*---------------------------------------*105665* HI DEGBURKOLÓT kiemelt bérezéssel felveszünk. Jelentkezni: Kalmár Kft. 06-30/500-1922 telefonon.----------------------------------- *105674* BA LATONLELLEI vendéglőbe keresünk németül beszélő munkavállalókat felszolgálói munkakörbe. 30/9475-363.------------------------------------------------------------------------*105685* KAPOSVÁRI Ruhaipari Kft. felvesz gyakorlott vasalót és szabászt, vagy olyan ruhaipari sza­kembert, aki szabásznak betanulna. Megváltozott munkaképességűek előnyben. Tel.: 06-30/288-2678.------------------------------------------------------------------------*105691* FO GYÁS! Kereseti lehetőséggel. 30/391-5158.--------------------- — *105731* SZOBAFESTŐ, mázoló szakmunkást felveszünk. 30/9279-181, 82/428-908.------------------------------------------------------------------------*105786* KŐMŰVESEKET kiemelt fizetéssel kaposvári munkahelyre felveszek. Telefon: 70/381- 5354.------------------------------------------------------------------------*105809* KAPOSVÁRI székhellyel, Budapesti helyis­merettel rendelkező gépkocsi vezetőt keresünk “ E” vizsgával, KCR vizsga előnyt jelent továbbá 1 fő gk. rakodót. 30/9368- 748.-----------------------------------------------------------------------* 105822* 8 GYAKORLATTAL rendelkező németül beszélő pincért azonnal felveszek, lakás megoldható. 85/363-354.------------------------------------------------------------------------*105834* KAROSSZÉRIA-LAKATOST fényezőt jó kereseti lehetőséggel felveszek Kaposvárra. 20/9441-485.------------------------------------------------------------------------*105846* GYAKORLATTAL rendelkező géplakatos szak­munkást felveszünk. Biovet Kft Konzervüzem Igái. Érdeklődni lehet 8-16 óráig a tele­phelyen személyesen, vagy a 82/573-045-ös telefonszámon.------------------------------------------------------------------------*105863* 2 FONYÓDON családi háznál váltásokhoz takarítónőt keresek. 30/225-2942.--------------------------------------------------------------------*105872* KO VÁCSOLÁSBAN jártas szerkezetlakatosokat felveszünk. Érdeklődni személyesen 8-10 óráig szombaton. Csombárd, Kossuth u. 82.------------------------------------------------------------------------*105877* MUNKALEHETŐSÉG! Kaposvár forgalmas helyén használtruha kereskedés bérleti joga árukészlettel, berendezéssel együtt eladó. I.ár: 280 E Ft. 06-20/372-3502. — —------------------------------------------------------------*105884* ARG0SZ BIZTOSÍTÓ RT helyi képviseleti hálózatának bővítése céljából, középfokú végzettségű munkatár­sakat keres vállalkozói jogviszonyba. Érdek­lődni Kaposvár, Fő u. 13. Tel.: 82/511-358.------------------------------------------------------------------------*105886* 2 KAPOSVÁRI fővállalkozó cég, fiatal építőmérnököt keres. 82/424-798.-------------*105890* KA POSVÁRI AUTÓ MÁRKAKERESKEDÉS munkatársat keres raktárvezetői beosztásba. Feltételek: szakmai hozzáértés, számítógépes ismeret, kreatív gondolkodás. Előnyök: munkakörben töltött gyakorlat, angol vagy német nyelvtudás. Értékesítő munkakörbe - feltételek: számítógépes ismeret, min. érettségi, üzleti érzék, jó kommunikációs készség. Előnyök: munkaköri gyakorlat. Rövid fényképes önéletrajzos jelentkezést 105961. számra a kiadóba kérnénk 1 héten belül.--------------­--------------------------------------------------------*105961* KA POSVÁRI belvárosi családi házba bejárónőt keresek havi 3-4 alkalomra. Ajánlatokat 105984 számra a kiadóba.------------------------------------------------------------------------*105984* ÉLELMISZERÜZLET Rakodott pénztárost felvesz. EURO Diszkont Kaposvár, Honvéd 16/C.------------------------------------------------------------------------*105992* KŐMŰVESEKET falazómunkára keresünk. Magas kereseti lehetőség. 70/285-2952.------------------------------------------------------------------------*105998* OKTATÁS ANGOL, NÉMET, FRANCIA nyári intenzív középfokú előkészítők a Kopernikusz Nyelviskolában. Tel.: 82/321- 303, 20/9177-842.-----------------------------------­------------------------------------*105399* MA GYAR irodalom és nyelvtan tantárgyakból korrepetálást vállalok. 30/568-7419.------------------------------------------------------------------------*105677* MATEMATIKA pótvizsgára felkészítés Kaposváron. Tel.: 82/424-278.-------- *105907* KI ADÓ BALATONLELLÉN forgalmas helyen üzlet, lakrésszel, áron alul kiadó. 20/3328-928.---------------;-----------------------1-------------------------------*105719* KA POSVÁR frekventált, megújúló ipari övezetében helyiségek raktárnak, üzletnek kiadó. 82/424-798, 30/555-2468.-----------------------------------------------------------------------*105982* KA POSVÁRON, frekventált helyen jó forgalmú üzlet bérleti joga árukészlettel, berendezéssel együtt eladó. Telefon: 82/319-133/3777-es mellék.--------------;--------------------------------------------------------*105990* NAGYATÁD központjában üzlethelyiség kiadó. 87 m2180 e Ft/hó. 30/313-4320.-----------------------------------------------------------------------*106021* SZOLGÁLTATÁS REDŐNY AKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 35- 70% kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak + 10%! 82/413-384, 30/620-8258.-----------------------------------------------------*103443* RE DŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30-65% engedmény. Hevederzár. 82/320- 880.--------,---------------------------------------------------------------*105454* EU . Immo-Ungarn Finanszírozási Iroda 7400 Kaposvár, Teleki u. 16-18. (Ádám- Éva Üzletház) 82/526-560, 526-561. Értékbecslés, ingatlan értékesítés. Államilag támogatott lakáshitelek. Szabadfelhasználású hitel. Vállalkozási hitelek. Lakás- és életbiztosítás. Autó- géplizing finanszírozás. Igazságügyi szakértés. Építőipari kivitelezés. *105499* KÖNYVVITELI szolgáltatások tanácsadással, ügyintézéssel. Tel.: 06-30/2734-159.-------------------------------------*105567*i FUVAROZÁS Veszélyes anyagok, szóródő-és raklapos áruk szállítása 28 to-ig, darus és billenős autókkal. Földmunkák, mélyásás. Telefon: 06-30/ 3368-883.----*--------------------------------*105583*

Next

/
Thumbnails
Contents