Somogyi Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-29 / Vasárnap Reggel, 26. szám
2003.JUNIUS 29. INTERJÚ i A nemzet színésze Egykoron ő volt Rómeó. Svádája, tehetsége, embersége, romantikus alkata idejekorán kiemelte őt a szürkeségből. Kortársainak többsége sokkalta hosszabb utat járt be a csúcsig. Nem volt oka irigykedni rájuk. Filmen és színpadon is nagy sanszokat kapott a sorstól, és ő élt is velük. Hűséges típus. 1948 óta a Nemzeti Színház tagja. 2000 óta a nemzet színésze. Valaha aktívan politizált. Még az átkos időkben reformokat sürgetve beült a parlamenti patkóba. 1989 után azonban lelépett a politika forgószínpadáról. Véleményét mindazonáltal ma sem titkolja el. Kállai Ferencet néha zavarja az európai huzat, és a mesterséges sztárkultuszt is megveti. A valóságshow- kat különösképpen utálja, mert nem érti, hogyan válhat e bárgyú műsorok révén valakiből ismert figura, és miért nem látja be a nézősereg, hogy a rájuk tukmált versenyzők(?) teljesítménye egyenlő a nullával. Kállai alté regójával, A tanú című mozilegendából ismerős Pelikán elvtárssal egyetemben azt is furcsállja, hogy a 21. században még mindig velünk élnek a Bástya és Virág elvtársfélék. Az idős színművész sokat töpreng a világ sorsán. Aggasztja az igénytelenség és a zsivaj. Mind gyakrabban fordul gyógyírért az Istenhez. De minden baljós jel ellenére ragaszkodik az élethez.- Mostanában mintha véka alá rejtené a véleményét. Miért rejtőzködik?- Ahogy öregszem, egyre inkább félek a blamától, úgyhogy inkább meg se szólalok. Persze nem csoda, ha 78 évesen az embernek nincs kedve a locsogáshoz. Márpedig amit ma hallhatunk, olvashatunk a médiában, az jórészt üres beszéd. Engem fáraszt a zsivaj.- Csalódott a politikában is?- Régebben azt hittem, a többpártrendszer lehet a jobb és erkölcsösebb élet záloga. Úgy képzeltem, hogy egy demokráciában több okos ember is szóhoz juthat, akik magvas viták után választják ki a helyes (út)irányt. És miután megfontoltan döntenek, már nem visszakoznak, hanem elfogadják a játékszabályokat és betartják a törvényeket. A mai Országgyűlésben ezzel szemben ott jár s kel az ördög, azt lesve, hol árthatna. Mintha nem férne már meg együtt az emberiség.- Globális válságot sejt?- Sajnos, igen. Elvégre nemcsak nálunk bojkottálják az őszinteséget. Ez világtendencia, s az ellenfelek csak ritkán tisztelik egymást. Érvek helyett mind gyakrabban kerül elő a kőbalta. És erről a média is örömmel ad hírt. Elborzaszt, ahogy a híradók premier plánban mutogatják a halált, a vért, olyan hatást keltve, mintha az egész csupán egy komputerjáték volna. Pedig ezek a képsorok idővel impotenssé teszik az ember lelkiségét. A rémségek hatására ugyanis egyre sterilebbeké válunk.- Sterilebbeké és sérthetet- lenebbeké...- A sérthetetlenség felemlegetése önáltatás. Engem kétségbe ejtenek a hazai viszonyok. Politikusaink nagy része még azt sem képes felmérni, hogy a választópolgár hús-vér élőlény, aki nem számolhatja fel az emlékeit parancsszóra. Manapság majdhogynem dicsőségnek számít, ha valaki hazug, és mihelyst fordul egyet, rögtön fordít a köpönyegén is. Ismét csak a régmúltra hivatkozhatok: anno, amikor gyötört bennünket a korszak egyoldalú világszemlélete, példaként állítottuk magunk elé a művelt Nyugatot. Azzal nyugtatgattuk háborgó lelkünket, hogy egyszer a reformok csak el- lökdösnek bennünket is abba a szép új világba. Az alapfokú szemináriumokon azt sulykolták belénk, hogy a terv- gazdálkodás az egyetlen helyes és követendő útirány, mivel a kapitalista gazdálkodás anarchiába taszítaná az országot. Mára azonban kiderült, egyik változat sem különb a másiknál. Sőt, a keverékük is ehetetlen „főzet”. Mondom, nagy a baj. Sokszor volt már Kállai Ferenc Született 1925. október 4-én, Gyomán Családi állapot nős, felesége Csima Ida Pályafutás: Szabad Színház (1945-46), Belvárosi Színház (1946-48), Nemzeti Színház (1948-). 1977 és 1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. A Színházművészeti Szövetség elnöke (1981-1990). Országgyűlési képviselő (1985-1989). Fontosabb szerepel: Rómeó (Shakespeare Rómeó és Júlia), Orgon (Moliére Tartuffe), Szemere Bertalan (Illyés Fáklyaláng), Ottó, Bánk, Petúr (Katona József Bánk bán), Danton (Büchner Danton halála), Paál Károly (Csurka Döglött aknák). Fontosabb filmjei: A tanú, Gyertek el a névnapomra!, Hány az óra, Vekker úr?, Szörnyek évadja, 6:3. Elismerések: Jászai Mari-díj (1956), kiváló művész (1970), Kossuth-díj (1973), a Nemzeti Színház örökös tagja (1989), Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1996), Budapest díszpolgára (1998), a nemzet színésze (2000), Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (2002). komoly veszélyben a világ, de ilyen kilátástalan helyzetben még sohasem.- Vadromantikus alkat?- Meglehet. Felháborít, hogy semmiben sem keressük a szépet és a jót. Már az igen és a nem is szitokszóvá vált. A tetteket és a teljesítményt pedig hatástalanítja a süket duma. Attól félek, hogy az ember életidegenné válik a saját kis fészkében. Úgy érzem, hogy a ma élők amúgy is koptatott lelkisége a civilizációnak „köszönhetően” még jobban elporhanyósodik. Elmúlnak a szerelmek, a barátságok, az ígéretek.- Pelikán elvtárs ugyancsak rosszkedvű?- Hasonlóképpen érez. Furcsállja, hogy a 21. században még mindig velünk vannak a Bástya és a Virág elvtársfélék. Sőt, utóbbi típus mintha egyenesen a reneszánszát élné. Furamód túlélésüket segíti az európai huzat is, melyben élnünk kell. Ez a huzat már mindenfélével megajándékozott bennünket; jóval és rosszal egyaránt. De úgy érzékelem, hogy a szemetet el- szortírozni/elhor- dani csak nem tudjuk. Beidegződéseink, rigolyáink is a régiek. Zászló- bontásoknál például reflexszerűen sírunk vagy átkozódunk.- Ha kapna a sorstól egy bont, és azt beváltva újra fiatal lehetne, visszautasítaná a nagy ziccert?- Szó sincs róla. Élnék a lehetőséggel, hiszen tudom, amíg az ember ifjú, bohém és önfeledt, addig nemigen érheti baj. Ugyanakkor gyakran jut eszembe hajdani pályatársam, Makláry Zoltán szállóigéje. Az Öreg egykor azt mondta: „nem irigylem a fiatalokat, mert övék a jövő!” Beletrafált. „Dezsőnek meg kell halnia” - mondta Pelikán elvtárs, a Tanú tanúja- És ama tény sem dobja fel, hogy végre-valahára megépült a Nemzeti Színház?- Sem a Nemzetit, sem a rendszerváltás utáni éveket nem ilyennek álmodtam meg. Gobbi Hildával valaha egy szép, romantikus „játéktérről” ábrándoztunk, ahol az arra érdemeseknek sok-sok nagy feladat, (fő)szerep jut. Egy olyan szabad szellemiségű teátrumról elmélkedtünk, amely - minden pátosz nélkül - a nemzeté. S amelyet nem kezd ki állandóan a politika. Naivak voltunk. Ma már tudom, hogy csak egy betegeskedő Nemzetire futotta az erőnkből, amely kiválóan jelképezi közállapotainkat. A mi Nemzetink pontosan olyan, mint egy magyar focimeccs. Senki nem ügyel a labdára. A pályán csak tétova rugdalózás folyik, akár egy Fradi-MTK-derbin.- Nem tart attól, hogy ha ezt leírom, önt nyomban ellendrukkernek kiáltják ki?- Ezt józan ember aligha állíthatja, hiszen köztudott, hogy a fél életemet a Nemzetiben töltöttem el. Nagyon sajnálom, ha már a levegővétel is megoszlik a politika markában. Persze tudom, milyen hangulatkeltés vezette be a teátrum átadását, s azzal is tisztában vagyok, hogy az épület születése nem volt patyolattiszta folyamat. Mégis meghatódtam, amikor a nyitóelőadásra érkezve megláttam a bejáratnál elhelyezett szobrokat és a díszkivilágítást. Aggódtam, hogy sikeres legyen a premier. Arra gondoltam, hogy e hosszú és szent akarás végre eredményt hozott, s bár vannak fenntartásaim, a vita most már tényleg a produkciókról kell hogy szóljon. Egyébként is meggyőződésem, hogy a Nemzeti Színház jövőjét nem az épület felhúzásának körülményei, hanem az előadások minősége dönti el. Nem verek dobra olyan indulatokat, amelyeket mások még rosszabb eszközökkel vihetnének tovább.- Sokáig arról is parázs vitákat hallhattunk, szükség van-e egyáltalán egy elit csapatra az új Nemzeti égisze alatt. S önök, a nemzet színészei csatlakoznának-e ehhez a gárdához?- A nemzet színészei többnyire kiöregedtek a pályáról, így fizikai értelemben nem biztos, hogy alkalmasak lennénk egy hosszabb szerep tartós eljátszására. A vállalásnak immár a kor szab határt. Jöjjenek a fiatalok!- Időskorára miben változott?- A közeli halál feltételezése megfontoltabbá és szemlélődőbbé tett. Leginkább az emberi tartalomra koncentrálok. S egyre nagyobb igyekezettel próbálom realizálni a magam istenképét. Adyhoz hasonlóan keresem a hozzá vezető menekülőutakat, és próbálom úgy megacélozni a hitemet, hogy a mindenható is érezze, nem csak kérni jöttem.- Milyen az ön istene?- Nem degenerált finom úriember, hanem egy a természet erejével együttesen létező, hatalmas és tiszteletreméltó alak.- Említette a halál közelségét. Milyen érzés nagy túlélőként dicső évfordulók idején egykori játszótársairól, Márkusról, Gábor Miklósról, Págerről, Ruttkairól olvasgatni - némelykor csöpögős - méltatásokat?- Kollégáink sikereit nem lehet eléggé irigyelni. Már csak azért sem, mert mifelénk az irigység nemzeti ereklye. De félretéve a tréfát, pályám során ritkán volt okom féltékenykedni. Néha mégis bosszantanak az ilyen irományok, egyrészt mert nem egy pályatársamat csak a halála óta becsülik, másrészt mert vannak olyanok is köztük, akiket jól ismertem, és nem volt bennük sok szeretnivaló.- Kit hiányol legjobban?- Őze Lajost. Őt nagyon kedveltem; becsültem képességeit, tehetségét, emberségét, és még a hibáit is elfogadtam. Rajta kívül Básti, Páger, Somlay is élénken él még az emlékezetemben. No és Sinkovits Imre elvesztése is nagyon fájt.- A nagy öregek csapata ma három tagot számlál. Agárdyval és Bessenyeivel tartják a kapcsolatot?- Nem olyan szoros a viszony, mint azt sokan hiszik. ízlésbeli okok miatt egyikükkel nehezen értetem meg magam. De valahol azért összetartozunk, minthogy összetart bennünket a pánik, a halálfélelem. Mindhárman görcsösen ragaszkodunk az élethez. Szabó Zoltán Attila
