Somogyi Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-25 / 146. szám

12. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Június 25., Szerda ■ ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Gyermektragédia Meghalt egy hároméves kisfiú Tahitótfalun, miután rádőlt a szomszéd ház fala. A gyermek az udvaron játszott, amikor a tragédia történt. A kis­fiú olyan súlyos koponyasérülé­seket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét, europress Tetem a tóban Azonosították azt a nőt, akinek a holttestét hétfőn találták meg a csömödéri halastóban. A Lenti Rendőrkapitányság munkatársai szerint a 43 éves asszony fel­tehetően öngyilkos akart lenni, amikor ruhában, válltáskájával gyalogolt be a vízbe, europress Kiszúrt vele Elfogták azt a férfit, aki kiszúrta egy autó kerekeit Dunaújváros­ban, mert idegesítette, hogy a jármű riasztója bizonyos idő­közönként megszólal. Az ittas férfi egy késsel rongált, ezt a rendőrök lefoglalták, europress Tégladobálók Súlyos koponyasérülést szenve­dett egy 74 éves férfi Nyíregyhá­zán, mert társa egy téglával fej­be verte. A bűncselekményt az okozta, hogy a két férfi néhány szem meggyen veszett össze, ami tettlegességig fajult, europress Autójába szorult Feszítővágóval tudták csak ki­menteni autójából azt a sofőrt, aki gépjárműjével összeütközött egy másik kocsival Kispesten. Az összeroncsolódott jármű ve­zetőjét súlyos sérülésekkel szál­lították kórházba, a másik sofőrt a helyszínen látták el. europress Álszerelők őrizetben Vízvezeték-szerelőnek adta ki magát az a három férfi, akik idős emberek lakásába bejutva készpénzt loptak el a sértettek­től a fővárosban. A tolvajok 10-30 ezer forintot zsákmányol­tak alkalmanként, europress Trükkös tolvaj Hétmillió forintot lopott el isme­retlen tettes egy autó üléséről Nyíregyházán. A sértett a bűn- cselekmény napján vette fel az összeget egy bankfiókban. A tol­vaj kiszúrta áldozata terepjárójá­nak egyik abroncsát és a kerék­csere közben elemelte az ülésen hagyott milliókat, europress Gyújtogatót fogtak Elfogták a rendőrök azt a fiatal fiút, akit azzal gyanúsítanak, hogy két éve rendszeresen gyújtogatott Hajdúszoboszlón. A rendőrség szerint a fiatal­ember nem bűnöző, hanem piromániás beteg, aki a tűzoltóautó szirénájától extázisba esik. europress Vonatból ugrott Súlyos sérüléseket szenvedett az a férfi, aki kiugrott egy már mozgásban levő vonatból Körmenden. A férfi későn vette észre, hogy le kellett volna szállnia, europress Eltűnt sértett Verekedés miatt riasztották a jár­őröket egy székesfehérvári kocs­mába. A rendőrök igazoltattak egy férfit, akinek a fején sérülés volt. A férfi azt állította, hogy le­fejelt egy vendéget, ám a sértett­nek nyoma veszett, europress Ismeretlen holttest Továbbra sem sikerült azonosí­tani azt a nőt, akit még április­ban szállítottak kórházba Buda­pesten, de a nő az orvosi intéz­kedés ellenére életét vesztette. A 40 év körüli nő vékony testal­katú, ápolt fogazatú, barna hajú és egy V nyakú pulóverben találtak rá. A rendőrség a lakos­ság segítségét kéri az azonosí­tásban. europress ■ KETTÉTÖRT AZ AUTÓ. Halálos baleset miatt zárták le kedd reggel a 4-es főutat Fényeslitke és Komoró között. Egy Lada személygépkocsi áttért a bal oldalra és összeütközött egy kamionnal. A gépkocsi ketté- szakadt, a benne ülő férfi pedig azonnal meghalt.________________________________fotó=taipus attila Erősítenek a kapitányságok RENDŐRKAPITÁNYSÁGOK LÉTSZÁMNÖVEKEDÉSE (FŰ) Meqveszékhelv 2003 2004 összesen Kecskemét 8 37 45 Békéscsaba 15 3 18 Miskolc 2 45 47 Szeged 9 26 35 Székesfehérvár 17 25 42 Győr 21 29 50 Debrecen 1 34 35 Eger 1 27 28 Szolnok 9 18 27 Tatabánya 17 3 20 Salgótarján 0 14 14 Kaposvár 9 11 20 Nyíregyháza 1 39 40 Szekszárd 1 29 30 Szombathely 18 4 22 Veszprém 12 3 15 Zalaegerszeg 8 13 21 Pécs 37 4 41 Budapest 395 328 723 Budapest Két év alatt 3000 fővel erő­síti a Belügyminisztérium a rendőrkapitányságokat. A megyeszékhelyek városi ka­pitányságain 2004 végére fél­ezerrel több tiszt és tiszthe­lyettes teljesít majd szolgála­tot. A létszámnövekedésre idén 700 millió forintot fordít a tárca, amit belső átcsopor­tosítással teremtettek elő. A lakosság közbiztonságérzeté­nek javulását, eredményesebb közterületi munkát, hatéko­nyabb felderítést illetve a bal­esetek, bűncselekmények szá­mának csökkenését várja a bel­ügyminiszter a rendőrség kor­szerűsítésétől. Lamperth Móni­ka utalt arra, hogy a rendőrség nemrég elfogadott rövid távú cselekvési programjában ki­emelt feladatként szerepel a he­lyi kapitányságok megerősíté­se. A tárca ezeket pénzügyileg, eszközökkel és létszámnöveke­déssel segíti.- Idén másfél milliárd forint pluszforrás jut az Országgyűlés által, hétfőn elfogadott bérfej­lesztésre - mondta a belügymi­niszter. A döntés szerint a tisz­teknek 10-15 ezer forinttal, a tiszthelyetteseknek 6-7 ezer fo­rinttal nő a havi illetményük. Szintén másfél milliárd forintot fordított a Belügyminisztérium a szolgálati és járőrautók cseré­jére, tavasszal 278 új gépjármű került a rendőrséghez. A kapitányságok létszámnöve­kedését a Belügyminisztérium két lépcsőben valósítja meg, idén mintegy 700 millió forintot külö­nítettek el erre a célra. A forrást belső átcsoportosítással teremtet­ték elő, ebből az összegből mint­egy 1300 végzős hallgató állhat munkába a kapitányságokon tiszt, vagy tiszthelyettesként. Jö­vő év decemberében ez a szám már eléri a 3000 főt. A megye- székhelyek rendőrkapitányságai­nak állománya 550 fővel lesz több 2004 végén, mint idén március­ban. A legnagyobb létszámfej­lesztésre Győrben van szükség, míg a városok közül Salgótarján­ba kerül a legkevesebb újonc. A tiszti és tiszthelyettesi iskolákban végzők döntő többsége azért a he­lyi kapitányságokra kerül, mert az országos és megyei kapitányságo­kon a belügyminiszter létszám­stopot rendelt el. NAGY ESZTER DÓRA Térkép a rabsichálókról Műholdas helymeghatározóval látta el halőreit a Balatoni Ha­lászati Rt. Ennek segítségével pontosan meghatározható, hogy hol erősebb a halrablók tevékenysége. Siófok- Műholdas helymeghatározóval eddig csak a rabsicok rendelkez­tek, mostantól a halőreink is - mondta Szakái Tamás, a Balatoni Halászati Rt. horgászati ágazatve­zetője. - Ha egy hálót megtalálnak, annak helyét rögzítik, s előbb- utóbb kialakul egy térkép az ada­tokból. Eddig sem volt titok előt­tünk, hol erősebb a halrablók akti­vitása, mostantól azonban szinte utcapontossággal meghatározható az útvonaluk. A Balaton nyugati medencéje a déli parton az egyik legveszélyeztetettebb ebből a szempontból, továbbá az úgyneve­zett akadók (ahol 3 méterről hirte­len 4-5 méteresre mélyül a víz), vagy műakadók (az rt. által a sül­lők ívására behelyezett kőpadok). Szakái Tamás hozzátette: várják a horgászok bejelentéseit is, hi­szen a haltolvajok elsősorban őket károsítják. A halászati részvény- társaság több gesztust tett már az érdekükben, így például nappal nem, csak éjszaka halásznak, s el­sősorban busára. Az első rab- sichálótérkép egyébként fél év múlva készülhet el, amit természe­tesen nem bocsátanak közszemlé­re. Azt is megtudtuk: hamarosan éjjel látó készüléket is kapnak a halászati részvénytársaság halőrei, ezzel is eredményesebben vehetik föl a harcot az évente több mint 500 millió forintos kárt okozó rab- sicokkal szemben. fónai imre Rabsicokra vadásznak a halőrök I Hiezlés Társa Kft. II lrfi»'LI 6500 Baja. Kölcsey u. 73. Tel.: 79/422422 Mobiltelefon: 30/9JS3-666,30/9839-749 Használtautó-kínálatunk: Suzuki Swift 1.0 5 ajtós 1997. Ára; 990 000 Ft Suzuki Sedan 1.3 Manager H 1999-es Ára 1 490000 Ft Opel Astra Caravan 1.41997-es Ára 1 490 000 Ft Renault 191.4 RL 5 ajtós 1993-es Ára 990 000 Ft Vanette Cargo 23D 5 személyes, klímás 2000-es Ára 2 500 OOO Ft (bruttó) Ford Escort 1.3 Álba 5 ajtós, 1998-as Ára 1 390 000 Ft Nissan Micra 1.016V 5 ajtós 1999-es Ára 1 590 000 Ft Toyota Yaris 1.0 Harmorry 5 ajtós 2000-es Ára; 1 990 000 Ft Hyundai Atos 1.0 GL 5 ajtós 2001. XI. Ára: 1 640 OOO Ft Opel Astra Caravan G 1.4 16V full 1998-as Ára; 2 190 OOO Ft Renault Master 2.8TDI hosszú 2000. Ára 3 000 000 Ft (bruttó) Toyota Corolla kombi 1.3 klímás 20(X). Ára 2 250 000 Ft Alfa 75 2.0 TD 4 ajtós 1987-es Ára 350 000 Ft Nissan Almera 1.5 C 5 ajtós 2000-es Ára 2 390 000 Ft Hyundai Porry 1.3 4 ajtós 1991-es Ára: 590 OOO Ft Opel Astra Sedan 1.4 Classic 2002-es Ára 2 190 000 Ft Nissan Pick Up 25 TDi 5 személyes 1998. Ára 2 800 000 Ft+ áfa Fiat Seicento 0,9 3 ajtós 1998. XII. Ára: 990 000 Ft Fiat Punto 55S 5 ajtós 1996-os Ára 1 250 000 Ft Nissan Almer al .5 J6V Full 2001 -es Ara: 3 100 OOO Ft Opel Vectra 2.0i CD 4 ajtós 1989-es Ára; 620 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GC 5 ajtós 1998-as Ára 1 190 000 Ft Nissan Almera 1.4 Fitt 4 ajótós 1998-as Árai 590000Ft Fiat Bravó 1.4 3 ajtós 1997. XII. Ára 1 350 000 Ft Mercedes 190 2.0E 4 ajtós 1992-es Ára: 1 400 000 Ft Toyota Corolla 1.3 16V 4 ajtós 1996-os Ára: 1 490 000 Ft Nissan Almera 1.5 16V 4 ajtós 2000-es Ára: 2 690 000 Ft VW Golf IV. 1.9 Sdi Edition 5 ajtós 2001. Ára: 3 490 000 Ft Opel Astra 1.4 Start 5 ajtós 1998-as Árai 590 000Ft VW Polo 1.0 CL 3 ajtós 1993. XII. Ára 790 000 Ft VW Golf Hl. 1.4 CL 5 ajtós 1995-ös Ára 1 300 000 Ft Renault Lagúna 2.0 RXE 5 ajtós 1994. XII. Ára 1 450 000 Ft Új autó vásárlása esetén ^ használt gépkocsiját beszámítjuk! § Kedveyí hitellehetőségek 30% befizetésétől! p @ AutóCity Kft. Pécs, Diósi út 1. (Zsolnay-dombon) 72/211-331/109 m. Használtautó-kínálatából: Audi 80 2.0 1 1992. 1 190 000 Ft Audi 100 2,3 E 1990. 490 000 Ft Ford Fiesta C 1. 1 1993. 690 000 Ft Fiat Marea Weekend 1997. 1 390 000 Ft Iveco 30-8 1988. 400 000 Ft Mazda 626 GFX 1990. 590 000 Ft Opel Astra 1998. 1 850 000 Ft Opel CorsaSwing 1.4 1993. 980 000 Ft Peugeot 406 SR 1999. 2 390 000 Ft Renault Traffic 1989. 400 000 Ft Skoda 120 F 1982. 80 000 Ft Skoda Octavia .9 D 2000. 2 690 000 Ft Toyota Camry 2 .2 GF 1993. 1 390 000 Ft Toyota Corolla 1993. 960 000 Ft VW Golf IV. 1.4 Euro 1999. 2 375 000 Ft VW Golf 1.6 1999. 2 500 000 Ft VW Passat Kombi 1989 940 000 Ft VW Vento 1993. 1 350 000 Ft Yamaha 1.4 125 1998. 750 000 Ft VW Polo 2001. 2195 000 Ft Mazda 2200 1994. 650 000 Rfi Skoda Fabia 2000. 1 850 000 Fts SOUTH-CAR KFT.f#Íh Pécs, Vadász u. 83. Tel.: 72/215-970 W S* Nissan Almera; 1.4 1.799E Ft '98.12., 70E km, 5 ajtós, zöldmetál Nissan Micra Fitt Plus; 1.0 1.590E Ft ’99.12., 5 ajtós, 36E km, fekete Ford Escort; 1.6 1.550E Ft '98.12., klíma, ABS Opel Astra Carav. GL; 1.4i 995E Ft ’93,170E km, fehér Mercedes 230E 990E Ft ’89, jó állapotban, antracit Opel Astra; 1.4i 949E Ft '93.05., 5 ajtós, mo-i szk., piros Nissan Sunny LX; 1.4 749E Ft '94,3 a„ sőtékék metál Renault 19 RL; 1.4 749E Ft '95,5 ajtós, ezüstmetál Honda Civic; 1.3 179E Ft '82, friss műszaki, ezüstmetál Barkas B1000 50E+áfa '87, tgk., 2 szem., zárt, kék Yamaha YZ 250 649E Ft '99, motorkerékpár HITEL 30%-TÓL! kV NYITRAI AUTÓHÁZ w-' Pécs, Szent Bort* u. 5. Tel.: 72/270-027,270-028 Használtautó kínálata: R. Scen. RXE; 1.6/16V, w. ’01.o5 3.290E Ft R. M. Privilég; 1.9Dci,ki ’OLoi 3.170E Ft Ren. Lagúna; 1.6/16V, ki '98 2.390E Ft Ren. Clio RN; 1.5,5 a., '01 .oe 1.990E Ft R. Ttialia RT; 1.4/16V, abs 01.oe1.970E Ft Ren. Meg. Cla.; 1.4,4 a. '97 1.490ER Ren. Lag. RN; 1.8, ki., 5 a. '94 1.450E Ft Ren. Twi. Pack; 1.2,3a. '99 1.399E Ft Ren. Megane; 1.6,5 a. '96 1.290E Ft Ren. SafraneRN;2.o,ki. '93 1.170EFt Ren. Twingo; 1.2,3 a. '94 970E Ft Renault 19; 1.9D,4a. '90 699E Ft Renault Esp.; 2.0,6 sz. '85 399E Ft VW Polo;1.3,sa. '95 1.299E Ft VW Golf III; 1.4,5 a. ’94 1.199E Ft Fiat Punto 55 S; 1.1,5 a. '96.121.099E Ft Suz.Sed;1.6/16V,4a.,w. '96 1.045E Ft Op.CorsaSwing;1.4,5a '94 990E Ft SuzukiSw. GL;1.0,5 a '95 799E Ft S. Sw.GLX Sport; 1.3,5 a, '94 720EFt Toyota Corolla; 1.8D, 4 a '90 650E Ft Mazda 626; 2.0i, 5 a. '90 470E Ft Opel Kadett D; 1,6D, 5 a. '82 179E Ft KiaPreg.;2.3D,tgk„6sz. '98 1.070E«ia Mázd. B 2200, tgk., 2 a., 4 sz. '95 1.050E.;: Daewoo Lubl.; 2.5D,tgk. '98.07 800E.áia Fiat Ducato;2.5TD, tgk. '93 790EFt Ren. Express; 1.9D, tgk. ’95.u 730E*sia Skoda PickUp; 1.3, b/g. '95 400E+ata f lMYITKAI AUTÓHÁZ ____ Szskszáfd, Pásztor u. 8. Tel.: 74/419-772,528-883 Ha sználtautó kínálata: R. Thai. RT; 1,4i/16V, 4 a. '01«1.790E Ft R. Meg. Clas.; 1.4e, 4 a. '98 011.590E Ft R. Twi. Pack; 1.2,3 a. '96111.230E Ft R. Twi. Benett.; 1.2,3 a. ’96.o41.190E Ft Renault 19 RN; 19D, 5 a. '92.12 890E Ft Renault 19; 19D,3a. ’93.os 750E Ft Citr. Xsara SX; 1,4i, 5 a. ’99.oi 1.780E Ft Citr. Saxo; 1.5D, 5a. '97.osi1.450E Ft Fiat Brava S; 1.4/12V, 5 a. ’97.oe 1.380E Ft Suz.Sed.GLX; 1.3,4 a. '9412 850E Ft F. Dúc.; 1.9D,norm., zárt '92 490E+ata E l AuTÓSziqET j Pécs, Siklósi út 122. PEUGEOT Tel.: 72/450-505, 446-855, 30/957-9639 Peugeot 307 HDI; 2.0HDI '02 3.400E Ft «- légzsák, ABS Peugeot 306 XN Sedan; 1.41 ’01 2.200ER *- klíma, légzsák, ABS Peugeot 306 XN Break; 1.4i '98 1.790ER Peugeot 306 XN Sedan; 1.4i ’97 1.750E Ft Peugeot 306 XN;1.4i '98 1.650ER Peugeot 106 XN1.0Í '97 1.250ER Peugeot 205; 1.11 '94 699ER Peugeot 405 Break; 1.9D '89 699E Ft Peugeot 405 SR;1.6i '93 699ER Citroen Berlingo; 2.0HDI '00 2.700E Ft Mercedes 300 TD; 3.0TD '92 2.400ER- légzsák, ABS Renault Meg. Coupé; 2.0Í/16V '98 2.300E Ft * klíma, légzsák, ABS Skoda FabiaComfort;1.4i '01 2.050E Ft Seat Cordoba Vario; 1.41 99 1.750ER r klíma, légzsák Fiat Marea Weekend; 1.6Í/16V '96 1.550E Ft VW Golf Variant; 1.9TD '93 1.380ER *■ légzsák, ABS Opel Astra Caravan; 1.4SÍ '96 1.350E Ft r légzsák Daewoo Matiz SE; 0.8 '00 1.290E Ft Fiat Seic. Sporting; 1.1i '99 1.250E Ft Citroen Saxo; 1.11 '96 1.100ER Opel Astra Caravan; 1.7D '93 1.050E Ft Suzuki Swift GLX; 1.3i '98 990ER Opel Vectra; 2.0i '91 790E Ft FiatTempra; 1.9TD '90 699E Ft Toyota Corolla; 1.8D '89 699ER Mitsubishi Galant; 2.0i '91 599E Ft Mercedes Sprinter; 2.3TD '97 2.550E+áia »■ klíma, ABS, ABD P. Boxer350LHTD;2.5TDI '98 2.080E.áía P. Boxer 270 C; 1.9TD '00 1.900E«tfa P. Boxer 350 LH TD; 2.5TD '96 1.620E,áfa Hyundai H100 Grace; 2.5D '99 1.600ER Ford Transit 150; 2.5D '94 1 .OOOE-áia DAEWOO CENTRUM KFT. 1 eladásra kínál hasinált gépkocsikat:- Daewoo Leganza SX 98.02. 1 990 000 Ft * II - Daewoo Legonzo CDX 98.11. 2 350 000 Ft ■ - Daewoo Lanos SE 98.08. 1 490 000 Ft (- Daewoo Ionos S+ 99.04. 1 490 000 Ft 1- Opel Astra G Caravon Dl 98.10. 2 499 000 Ft p - Volkswagen Bora 1.4 00.02. 2 599 000 Ft jf - Daewoo Nexio GL 95.12. 899 000 Ft * - Daewoo Nexio GLE 98.01. 1 190 000 Ft ■- Mazda 323 89.11. 499 000 Ft ■-Daewoo Tito SX 96.09. 820 000 Ft | - Daewoo Lublin 3,5 TGK 98.05.br. 1 000 000 Ft 20%-tól hitelre is! ® 10 évnél fiatalabb l I személygépkocsik készpénzes vétele. É 1 Pécs, Komlói út 111. ( * Tel.: 238-467,238-079,239-360 W wm m m m M

Next

/
Thumbnails
Contents