Somogyi Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-20 / 142. szám

4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2003. Június 20., Péntek Katasztrófavédők: európai mérce Vannak szakmai viták, lényegesebb azonban, hogy az elkövetkező időszakban 3-4 milliárd forintnyi fejlesztésig lehet számolni. Ezt Tatár Attila vezérőrnagy, a BM országos katasztrófa- védelmi főigazgatóságának főigazgatója mondta tegnap a Somogyi Hírlap kérdésére. Kaposvár Hat megye - Somogy, Tolna, Baranya, Vas, Veszp­rém és Zala - hivatásos és önkéntes tűzoltó pa­rancsnokai vettek részt az országos vezetői tájér­tekezleten, ahol egyebek mellett az uniós csatla­kozással összefüggő katasztrófavédelmi felada­tokról esett szó. Tatár Attila vezérőrnagy, az országos kataszt­rófavédelmi főigazgatóság főigazgatója kifejtette: az egész rendszer működését át kell tekinteni, nemcsak a mentő, hanem a megelőző munkát is. Kiemelte: a megyei katasztrófavédelmi igazgató­ságok nem szűnnek meg. A műszaki fejlesztésekről szólva elmondta: a munkához szükséges háttér biztosított, s még to­vábbi fejlesztés is várható. Elhangzott: fontos, hogy valódi szakmai igé­nyek alapján dőlje­nek el a fejleszté­sek. Van, ahol ma­gasból mentőt akar- Felkészültségben nem maradnak el EU-beli társaiktól fotó, láng nak, de nem biztos, hogy arra van a lég- sa odázhatatlan. A vezérőrnagy a közeljövő válto- nagyobb szükség, zásairól elmondta: a régiós, kisrégiós rendszer- Tatár Attila szerint: ben is a lehető legjobb szakmai megoldásra kell nem mellékes az törekedni, felkészülve a kisebb, illetve nagy kár­önkormányzati tu- események kezelésére, lajdonban lévő tűz- Bejelentette: nemsokára elkészül a 2003-2006- oltólaktanyák sorsa ig tartó koncepciójuk, ami a közeljövő összes lé- Legtöbbjük felújító- nyeges feladatait tartalmazza. harsányi miklós Alom marad a nyaralás Hírek KITÜNTETÉS. Pro Facultate ki­tüntetést adományozott dr. Ko­máromi László, a PTE Egészség- ügyi Főiskolai Karának tanára a Somogy Megyei Közgyűlésnek. A kar legmagasabb szintű elis­merését a főiskolai képzést több mint egy évtizede jelentősen tá­mogató munkájuk elismerése­képpen Sárdi Árpád, a közgyű­lés alelnöke vette át. (vá) ÜVEGEK TÁRLATA. A kecske méti Nemzeti Kerámia Stúdió- | bán a bárdibükki Nemzetközi Üvegszimpózium Alkotótelep kiállítása nyílt tegnap. Az alkotá­sokat Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, (szk) DÍJ A NYOMRAVEZETŐNEK. 25 ezer forint jutalmat ajánl föl a Rómahegyi Baráti Kör annak, aki segít a Gugyuló Jézusnak nevezett műemlék jellegű szo­bor előkerítésében. A megszo­kott figura már nagyon hiány­zik az ott élőknek. Dr. Kolber | István, a kör elnöke elmondta azt is: ha az akció nem járna si­kerrel, akkor ezt az összeget egy új alkotás elkészítéséhez ajánlják fel. Ezzel is azt kíván­ják erősíteni, hogy valóban ki­emelten fontosnak tartják a he­lyi értékek védelmét. HELIKOPTERES BEVETÉS. A repce desszikálására készül a barcsi Dráva Coop Rt. A 213 hektárnyi munkát a jövő héten kezdik el, s a helikopteres szó­rás - anyagköltséggel együtt - csaknem egymillió forintba ke­rül. Eközben befejezéséhez kö­zeledik a 245 hektáron ter­mesztett őszi árpa betakarítá­sa; a legfrissebb becslések sze­rint 3,7 tonna lesz a termésát- lag. (hm) _________■ It alnagykereskedelmi cég kaposvári raktárába dolgozókat keres:- adminisztrátor Fe/íéfe/: számítógép ismeret, érettségi- raktáros Feltétel: targonca vizsga (gáz-dízel)- pénztáros Feltétel: számítógép ismeret, érettségi- terítő gépkocsivezető Feltétel: "C" kát. jogosítvány Az állások betöltéséhez előnyt jelent hasonló területen szerzett gyakorlat. írásos szakmai önéletrajzokat a következő címre várjuk: CBA Silver Drink Kft Kaposvár, Jutái út 50. 2003. június 23-ig. (10K!t3 (Folytatás az 1. oldalról) A települési önkormányzatok csak ritkán tudnak erre a célra áldozni, s a csökkenő gyermeklétszám mi­att már az iskoláknak is alig jut rá. Egy-egy alapítvány, elvétve néhány szponzor, civil szervezet, vagy jó­tékony célú rendezvény bevétele szolgálja a gyermekek üdültetését. Zömmel a családokra hárul min­den szociális teher. Korábban a mintegy 45 ezer somogyi általános iskolás gyermeknek a 67 százaléka volt napközis és étkezett a men­zán. Az utóbbi 12 évben azonban 15 ezerrel csökkent az ilyen korú gyermekek száma, a maradék 30 ezernek pedig jó, ha a 3040 száza­léka élhet az olcsó étkezés és fel­ügyelet lehetőségével. A gyermek­létszám csökkenésével megnőtt az az összeg is, amellyel a települési önkormányzatoknak ki kell egészí­teni a tanulói normatívát. így szin­te egyáltalán nem futja jóléti célok­ra - erősítette meg dr. Riez Ferenc. Barcson 50 százalékos munka- nélküliség mellett a roma csalá­dok zöme alkalmi vagy kampány- munkából, az egyre soványabb át­menő kereskedelemből, segélyek­ből él - tudtuk meg Balogh Imré­től, a cigány kisebbségi önkor­mányzat elnökétől. Családi támo­gatás híján idén mindössze 40-45 jó tanuló roma kisdiákot tudnak elvinni egy napra Fonyódra és a Tihanyi Apátsághoz. A kisebb vá­rosrésznyi romatelepen élő 250 gyermekből pedig csak mintegy 10-20-at tudnának támogatni, amit azonban - a többség kimara­dása okán - meg sem mernek kockáztatni. Néhány éve önrész hiányában nem tud­nak megfelelni a pá­lyázati feltételeknek sem, ezért helyben, a jól működő közös­ségi házukban szer­veznek videós tanfo­lyamokat, ügyességi versenyeket, labda­rúgást. A napi egy tál ételt azonban még az otthon mara­dottaknak sem tudják biztosítani. Fodor Sándomé, a barcsi oktatá­si osztály főtanácsosa számos olyan gyermekről tud, aki még so­ha nem hagyta el települése hatá­rát. Ennek ellenére az önkormány­zat már csak a szakmai táborokat tudja támogatni. A feladatot az is­koláknak kell átvállalni. A fonyódligeti Jó egészség táborba mindössze 2 hátrányos helyzetű, gerincbeteg gyermek üdülését se­gíthetik. Korábban évekig a Máltai Szeretetszolgálat gondoskodott meleg ételről a szociális központ­ban, de mára ez is megszűnt. Tabon és környékén 15-16 szá­zalékos munkanélküliséggel szá­molnak, ám itt még futotta az ön- kormányzatnak arra is, hogy támo­gassa a gyerekek üdültetését - tud­tuk meg dr. Mezőfy Ágnes jegyző­től. Helyi rendeletben szabályoz­ták a támogatás mértékét; gyerme­kenként napi 300, de legfeljebb 3000 forinttal járulnak hozzá az is­kolák által szervezett táboroztatás­hoz. Két gyermeknek 10-10 ezer forinttal támogatták a gyógytábo- roztatását. A gyermekjóléti szolgálat nyü- vántartása alapján most mérték fel a nyári étkezési igényt; 25-en szo­rulnak erre. Meleg ebédet azonban csak a nyáron is üzemelő óvodá- ban kaphatnak. ______várnai ágnes Tí zezer gyermek nyara A kormány két hete hozott döntése alapján idén nyáron 10 ezer szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő gyermeknek biztosít a GYISM nyári üdülési lehetőséget. A programhoz az országos szakmai szervezetek ajánlásaival vá­lasztják ki a leginkább rászorulókat, de az or­szág 7 nagy régiójában tevékenykedő csa­ládsegítő központokat és civil szervezeteket is bevonják a munkába. Az üdülés feltételei­nek színvonalas megszervezéséhez gyorsí­tott közbeszerzési eljárást írnak ki. Szűkös foglalkoztatási keret Kaposvár Az idén 176 millió forinttal több a foglalkoztatási alap me­gyei decentralizált kerete, mint tavaly. A megyei munkaügyi tanács tegnap döntött az 1,85 milliárd forint felosztásáról. } Május végéig összesen 58 millió | forintot fizettek ki, ami a keret 37,2 I százaléka - hangzott el a tanács ülésén. Az időarányosnál jóval na­gyobb a felhasználás a képzési, a járulékátvállalási és az utazási költségtérítés támogatásánál. Ke­vesebb volt viszont a közhasznú munkára, a pályakezdők munka­tapasztalat-szerzésére és a vállal­kozóvá válásra megítélt anyagi se­gítség. Az elmúlt öt hónapban 3601-en - ez a regisztrált munka- nélküliek havi átlagának 21 száza­léka - kaptak támogatást. Ez ki­lenc százalékkal kevesebb az elő­ző évinél. A járulékátvállalás, az útikölt- ségtérítés, a munkahely- megőrzés tá­mogatása nőtt, a képzésre for­dított összeg alig változott, a további felada­tokra pedig ke­vesebb jutott, mint tavaly - tájékoztatott dr Tarmédr. Törzsök Piroska, a megyei munkaügyi köz­pont igazgatója. Az idén befejeződő családi programban átlagban csaknem százharmincán kaptak támoga­tást, legtöbbjük bérre, valamint járulék- és utazási költségtérítés­re. Az már most látszik, hogy a bértámogatásra, a járulékátválla­lásra, a pályakezdők segítésére, valamint a közhasznú munkára és a képzésekre szükséges keretet növelni kell. ■ Régiós távoktatás romáknak Baranya-Somogy Négy megye romáinak távokta­tását készítik elő Pécsen; első lépésként száz segítőt képez­nek ki, s ezt követően a régió­ból több mint ezer cigányt sze­retnének bevonni az oktatásba. | A programot a Pécsi Tudomány- J egyetemen dolgozták ki, ahol el­ső lépésként szeptembertől ifjú­ságsegítőket képeznek. A több mint száz fiatal a Dél-Dunántúl különböző pontjairól kerül majd ide, és a másfél éves felkészülés után a koordinálás, valamint a | távképzésbe bevont cigányok ta- | nulásának segítése lesz a dolguk. I A szándék szerint a szakember- gárda képzésével párhuzamosan épül majd ki a távoktatáshoz szükséges hálózat. A pécsi egye­temen elmondták: kizárólag fel­nőtteknek szóló, pótlóképzések | indítását tervezik. Gyakorlatilag | elejétől kellene kezdeni az okta­tást, mivel sokaknál már az ala­pok is hiányoznak. A távoktatás költségét java­részt állami forrásokból szeretnék elő­teremteni. Ez még tart, mi­vel azonban a program jó és az uniós csat­lakozás is szükségessé teszi a kor­mányzati lépéseket romaügyben, ezért bíznak az állam támogatá­sában, valamint uniós források elnyerésében. A somogyi romák már ké­szülnek a távoktatásra; Balogh Imre, a dél-somogyi cigánykép­viselők szövetségének vezetője szerint a program megvalósítása létkérdés a vidéken élő romák számára. - Annak, hogy a ci­gányság ma itt tart, egyik fő oka a képzettség hiánya. Gyakori az írástudatlanság, a többségnek semmilyen szakmája sincs. Egyetlen ép eszű munkáltatótól sem várható el, hogy ilyen alul­képzett munkaerőt foglalkoztas­son. NAGY LÁSZLÓ Felújításra szoruló otthonok (Folytatás az 1. oldalról) \ - Segesden 100 millió forintos be- | ruházás valósul meg, ezen belül megoldódik az akadálymentesí­tés, a fűtés rekonstrukciója, a mellékhelyiségek, a mosoda és a konyha korszerűsítése - tudtuk meg Kovács Gézánétól. Kálmáncsán egy új, harminche­lyes intenzív ellátást biztosító részleget hoztunk létre a megyé­ben elsőként 10 millió forintból. A barcsi otthonra idén 7 millió fo­rint jut, itt a napokban adtunk át egy fejlesztő központot. Sok a rá­szoruló, kevés a személyzet, ezért ezen a téren nem is várható leépítés. Lényegesen jobb a helyzet az alapítványi és egyházi fenntartású intézményekben, ahol már zöm­mel kétágyas szobákban lakhat­nak a rászorulók. Megtudtuk: a szociális otthonok lakóit a telepü­lés háziorvosai rendelési időben, vagy szerződés alapján a helyszí­nen látják el. Egyre több intéz­ményben a speciális ellátásnak megfelelő szakembert - pszichiá­tert, logopédust, gyermekgyó­gyászt, zeneterapeutát, gyógytor­nászt is - alkalmaznak, szabó kinga Állattartás, balatoni átok Apad az intézményi létszám Móring: beváltatlan ígéretek Fonyód Kevés olyan áldatlan vita akad a Balatonnál, mint az állattartók és a szobakiadók, vendégfogadók csatája. A fonyódi esettel a Legfel­sőbb Bíróság is foglalkozott, az ítéletnek egyelőre mégsincs meg­nyugtató hatása. Öt éve tart a fonyódi Temető ut­ca kálváriája. Az utcalakók vitájá­ban már több bíróság többféle ügyben igyekezet igazságot tenni, de a háborúság nem csitult. Leg­utóbb a Legfelsőbb Bíróság hozott ítéletet, helybenhagyva a Somogy Megyei Bíróság döntését, misze­rint állatot tartam csak a helyi ren­delet szigorú szabályainak betar­tásával lehet. Az utca lakói szerint kevesebb lenne a vita, ha az ön- kormányzat betartatná a saját ren­deletét. Bár már lassan két éve, hogy a fonyódi képviselő-testület határozatában kötelezte az állat­tartót a szivárgásmentes trágyatá­roló megépítésére, az még sem ké­szült el. Igaz, hiába kapott építési engedélyt, a szomszéd fellebbezé­se miatt nem tud belekezdeni az építkezésbe. Tehát az ügy tovább húzódik. A képviselő-testület pe­dig nehezen tud igazságot osztani. Következő ülésén ugyan ismét megpróbálkozik, ezúttal az ügyészség óvására reagálva. Az ötéves ügy nem fonyódi spe­cialitás, más balatoni településen is előfordul, hogy megkeserítik egymás életét az állattartók és a szobakiadók. Mindkettő a megél­hetését félti, de a bűz nem fér meg a vendégmarasztalással. A megfe­lelő higiénés feltételek kiépítése pedig sokba kerül és a hatóságok sem állnak mindig a helyzet ma­gaslatán a kikényszerítésére. Fo­nyódon pár éve volt egy elképze­lés agrárpark létesítésére, ahol kedvező feltételeket kaphatnának az agrárgazdálkodók távol a csalá­di házas övezettől. gáldonyi Tab Az önkormányzati intézmé­nyeknél álláshelyek meg­szüntetéséről is döntött teg­napi ülésén a tahi képviselő- testület. A létszámcsökkentés 15 dolgozót érint. Az önkormányzati intézmények racionalizálása kapcsán emberek sorsáról, jövőjéről döntöttek - helyenként éles vita nyomán - a városatyák. Nagy többséggel sza­vazták meg, hogy a Szociális Szolgálatnál július 1-től két gon­dozói álláshely, szeptembertől pedig két konyhai dolgozói mun­kahely megszüntetésével négy személyt bocsátanak el. Határoz­tak arról is, hogy a „Szivárvány” Napközi Otthonos Óvoda kony­háját szeptember 1-től megszün­tetik, illetve helyette melegítő- konyhát alakítanak ki. így az óvodások étkeztetését az 1. szá­mú iskola konyhája végzi majd. Ugyancsak szeptembertől meg­szüntetik a Szociális Szolgálat konyháját úgy, hogy az épület­ben a bölcsődések étkeztetése ér­dekében konyhát tartanak fönn egy személlyel, míg az idősek ré­szére melegítőkonyhát alakíta­nak ki. Részükre ősztől az 1. szá­mú iskola konyháján főznek majd. Másodszori szavazással döntöttek arról, hogy a „Szivár­vány” Napközi Otthonos Óvodá­nál három konyhai dolgozót bo­csátanak el.Csökken szeptember­től a városi könyvtár dolgozóinak száma is, ezután a feladatokat nyolcán végzik majd. A legtöbb dolgozóval a gamesz létszámát kell csökkenteni. A hét dolgozó elbocsátása után, július 1-től a közalkalmazotti létszámkeret 12. Ebből adódóan a vagyongazdál­kodási feladatok 2004. januártól a polgármesteri hivatalhoz kerül­nek. .. KRUTEK JÓZSEF Kaposvár A szocialista-liberális kormány első éve hatalmas csalódást ho­zott - mondta Móring József Atti­la országgyűlési képviselő (Fidesz-MPSZ) tegnapi kaposvári sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a demokrácia visszaállítása és megszüárdítása jegyében politi­kai tisztogatást végeztek minden­hol, messze meghaladva a nor­mális kormányváltáskor szokott mértéket.- A kormánypárti parlamenti megnyilvánulásokat sok esetben az arrogancia, a felsőbbrendűség hangsúlyozása, a gőg és nem rit­kán a gyűlölet jellemzi - állította a képviselő. - Száz nap alatt - mondta - sikerült elkölteni a pol­gári kormány által hagyott 320 milliárd forintot. Sajnos nem a gazdaság élénkítésére, hanem rö­vid távú kampánycélokra. Bár a nyugdíjasok kaptak egyszer 19 ezer forintot, ennek a többszörö­sét szedik vissza például a gázár­emeléssel. A kormány nem meg­emelte, hanem megemeltette az önkormányzatokkal a közalkal­mazotti fizetéseket. Nem lettek ingyenesek a szívgyógyszerek, a tankönyvek, az infláció három­szorosával emelkedett a gáz ára, máris nőttek a lakásépítés kama­tai, drágábban és lassabban épül­nek az autópályák. Egyetlen kollégiumi hely sem létesült az elmúlt években, noha 12 ezret ígértek - mondta Mó­ring József Attila. Úgy véli: a szocialisták a maradék állami vagyon kiárusításával a saját egyéni üzleti érdekeiket és nem a magyar polgárok érdekeit szol­gálják. Ma válságmenedzselés történik, ismét takarékosko­dunk, amikor az EU-csatlakozás előtti években meg kellene erő­síteni a vállalkozásokat és az ön- kormányzatokat^ SZABÓ KINGA

Next

/
Thumbnails
Contents