Somogyi Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-15 / Vasárnap Reggel, 24. szám
FÁBRY FUT PÉNZE UTÁN Amióta Fábry Sándor politizál, sok néző már nem tud úgy nevetni a poénokon. Réz András szerint Fábry beszállt a politikába, és most már i* fut a pénze után. CIKKÜNK A 4. OLDALON LEGSZEBB CSALÁDJA Amelia Vega az idei világszépe, s kiderült, hogy a dominikai lány anyja és nagyanyja is szépségkirálynő volt. ÍRÁSUNK A 16. OLDALON sitt | Túl sokan varnak uj vesere, májra es szívre, s ha így' a rokonok nem tiltakoznak, az agyhalottakból kioperálják ezeket ''Ujj ^ a szerveket, így új életek születhetnek. A múlt héten két agyhalottból négy ^ vesét, két szívet, egy tüdőt és egy májat ültettek át nyolc betegbe. Azóta mindnyájan jól vannak. A szakemberek viszont attól tartanak, hogy bevezetik a donorigazolványt, és akkor csak azoknak a szerveit használhatják fel, akik életükben nyilatkoztak erről. Egyébként tavaly csak hét esetben hiúsult meg átültetés a hozzátartozók tiltakozása miatt. ■ Gálvölgyi János azt mondja: ha úgy adódna, neki bizony felhasználhatják minden szervét. Igaz, ehhez úgy kellene élni, hogy a felajánlás ne csak üres ígéret maradjon. „Rosszul érezném magam, ha kiderülne, hogy egyetlen használható porcikám sincs.” Gálvölgyi szerint ha az ő szerveit valakibe átültetnék, az már nem ő lenne. „De ez nem is baj. Akár egy totálkáros autó használható alkatrészeinek kiemelése” - állítja. „Miért ne segítsek, ha valaki ezáltal tovább élhet?” OTOS LOTTO Hűsítő motorozás JOKER: 722 294 A háromnapos Földvár Fesztiválon tegnap veterán motoros találkozó és motor show várta a felnőtteket, a kikötőben báb- és mazsorett-előadás- nak tapsolhattak a kisebbek. Fellépett a Ránki György Zeneiskola Fúvószenekara, a nap fénypontja a vitorlások megáldása és a tűzijáték után az Irigy Hónaljmirigy koncertje volt. fotó: gáti körnél Fokozott ellenőrzés a somogyi utakon Az egész megyére kiterjedő, fokozott közúti és sebességellenőrzéseket tartanak Somogybán az idegenforgalmi szezon végéig. A turistaforgalommal érintett egy és kétszámjegyű utakon, valamint az M7-es autópályán Balatonaliga és Zamárdi között folyamatos lesz a rendőri jelenlét, hétvégenként péntek déltől vasárnap este 10 óráig pedig megerősítik a szolgálatot. Betyárnap Várongon I ■ Lovasokkal elevenítették fel Sobri Jóska és Patkó Bandi emlékét tegnap a Tolna és Somogy határán fekvő Várongon. A falu negyedik | Betyárnapján a I legügyesebb loI vast betyárnak I választották, a közönség hintók- kal kereshette fel I a lápafői Sobri Jóska-emlékhe- lyet és a Patkó- kút kedvelt kirándulóhelyét. A Karg Autó Kft ezen a héten REGI euró áron kínálja a Volkswagen személyautók teljes palettáját! (Gyári megrendelés esetén is!) Például: Polo First már 2.199.000.- Ft-tól Minden nap nyitva vagyunk! Karg Autó Kft. Kaposvár, Árpád u. 39. |)M|1 Telefon: 82/529-560 Fax: 82/529-566 __________Volkswagen ST RANDOLOK A DRÁVA KÖZEPÉN Mától látogatható az egyetlen legális szabadstrand a Dráván. A fürdőzők biztonságára a barcsi tűzoltóság vízimentő szolgálata vigyáz. CIKKÜNK A 3. OLDALON „EGY MILLIÓ FORINT KAMATMENTESEN j HÁROM ÉVRE!*" Swift és Wagon R+ vásárlásakor.! Régi SUZUKIja június végéig, nálunk 100 ooo Ft-al; többet ér!* (Új gépkocsi vásárlása esetén) ITT A NYÁR, AKAR FÁZNI? Légkondis Swift, Sedan, Wagon R+ alapáron BHjwg a készlet erejéig! A legújabb autónk. CSAK NÁLUNK! 3 év helyett 4 év általános garancia 30 % felett Casco mentesség HasznáU gépkocsi beszámítás 6 % közalkalmazotti kedvezmény 12 év átrozsdásodás elleni garancia____________ *A kedvezmények I Előrej elzés Somogy megye I tÁrCPOPrP n V Várható időjárás v # vasárnapestig: „n I A néhány órás OK m naPsutes mellett áiO M egyre gyakrabban j erősen megnövekI JÉ -i- W szik a gomolyfel1 hőzet, és frissítő \ flK* záporesőre, ziva- 25 tarra lehet számi- | ;- c.urgó tani. Az időnként élénk északi szél zivatarban megV J erősödik. Gyengül i orISgSs a felmelegedés, í ... szolgalat sokfele megszuMédia Kapcsolatok , 0 osztálya mk a kánikula. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 díja: 120 Ft/perc s Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 120 Ft/perc j Repülésmeteorológia: 06-90-504-002 díja: 240 Ft/perc Speciális élöszavas tájékoztatás: 06-90-504-001 díja: 240 Ft/perc | | || Vasárnap Reggel bármely részének másolásával, I terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával | és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenn| | ' tartva. Értesüléseket átvenni csak a Vasárnap 977i4i9 0iooo3 00324 Reggelre hivatkozva lehet.