Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-06 / 104. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Május 6„ kedd ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6*TÓL ESTE 6-ig Tetem a vízben Az elsődleges orvos szakértői vélemények szerint öngyilkos lett az a fiatalember, aki április közepén tűnt el a fővárosból. Mint arról már lapunk is beszámolt, a Postabank korábbi vezetőjének fia autójával együtt távozott ismeretlen helyre, kocsiját azonban később megtalálták. A rendőrség ma ad bővebb tájékoztatást az ügyről, europress Életmentő keresés Súlyos cukorbetegségben szenved az a 41 éves nő, aki Gánt Bányatelep gondozó-otthonából távozott ismeretlen helyre. Az asszony állandó inzulinos kezelésben részesült eddig, és ha nem kapja meg időben a gyógyszert, akkor az az életébe is ke rülhet. A rendőrség ezért kéri, hogy aki látja a 160 centiméter körüli kövér, barna hajú nőt, jelezze a hatóságoknak, europress Késelő rendőrkézen Elfogta a rendőrség azt az 51 éves budapesti férfit, aki még decemberben leszúrt egy 31 éves fiatalembert a főváros egyik szórakozóhelyén. A szűr- káló ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indítottak eljárást, europress Csempészkocsik Három csempészett autót fogtak a vámosok Hegyeshalomnál. A sofőrök a behozni kívánt járműveket hamis papírokkal akarták elvámoltatni. Az autók valódi értéke meghaladta a 20 ezer eurót, de a számlákon ennek az összegnek csak a felét tüntették fel. Egy negyedik járműből előkerültek az eredeti, holland számlák, europress Mise alatt lopott Egy óra elfogták a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai azt a férfit, aki mintegy 100 ezer forint értékű készpénzt lopott el egy házból, mialatt a tulajdonos misén volt. A tettestől a pénz egy részét lefoglalták és visszaadták a sértettnek, europress Fiatal rablók Elfogták azt a 16, illetve 17 éves keszthelyi fiút, akik egy 15 éves társukat lefogták, késsel megfenyegették, elvették mobiltelefonját, pénzét és napszemüvegét. A rendőrség őrizetbe vette a fiatalkorú tetteseket, akik más bűncselekménnyel is gyanúsít- hatók. europress Orrát törte Előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a székesfehérvári rendőrök azt a férfit, aki feltételezések szerint súlyos sérülést okozott élettársának. Az asz- szonynak a bántalmazás során eltörött az orrcsontja, europress Elvették értékeit Őrizetbe vette a rendőrség azt a 30 éves férfit, aki ismeretlen társával kirabolt egy 46 éves férfit Érpatakon. A tettesek megtámadták és bántalmazták a sértettet, majd elvették karóráját, táskáját -10 ezer forint kárt okozva ezzel, europress Papucszsákmány Ismeretlen tettes ellen nyomoznak a nyíregyházi rendőrök; a tettes ellopott egy gépkocsit a megyeszékhely egyik parkolójából. A félmillió forintos járműben szintén félmillió értékű papucs és különböző lábbelik voltak. Az autót később megtalálták. EUROPRESS Dohány nélkül Csalás miatt indítottak eljárást egy 33 éves nő ellen Nyíregyházán, mert cigaretta helyett papírt árult kartondobozokba rejtve. A 54 éves sértett 18 ezer forintot fizetett a 20 karton papírért, europress ■ ÁTMENT A FEKVŐ EMBEREN. Halálra gázolt egy 31 éves ibrányi férfit egy autó Nagyhalász és Ibrány között vasárnap késő este. Azt egyelőre senki sem tudja, miért feküdt a férfi az úttesten a kerékpárja mellett. Az arra közlekedő 26 éves nyíregyházi férfi későn vette észre a fekvő embert, és fékezés nélkül áthaj- tott rajta. A 31 éves férfi a helyszínen életét vesztette. _________________________fotó: pusztai Sándor El csalták a benzin adóját Budapest Szinte valamennyi vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte elsőfokon a Fővárosi Bíróság abban a büntetőperben, amelyben 10 embert vontak felelősségre adó- és vámbűncselekmények miatt. A csalók hamis iratokat és postai csekkeket is használtak, hogy igazolják a fiktív cégek létezését és a befizetéseiket. A 10 vádlott közül hetet 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt az elsőfokon eljáró bíróság abban a büntetőperben, amelyben az ügyészség szerint 2,5 milliárd forint kárt okoztak az érintettek. Egy vádlott meghalt, egyet bizonyítékok hiányában felmentettek, egy személy esetében pedig elkülönítették a vádat egy másik büntetőper miatt. A vádirat szerint a bűnözői csoport adó- és vámbűncselekményeket követett el úgy, hogy üzemanyag-szállítmányokat hoztak be az országba 1993 decembere és 1994 szeptembere között és azok után nem fizettek közterheket. A vádlottak a tevékenységükhöz alkalmas cégeket kerestek, ezeket beszervezték vagy megvásárolták. A cégek álnéven szerepeltek, többnyire megfog- hatatlanok voltak. A hivatalos bejegyzésekhez, tevékenységi kör kibővítéséhez egy ügyvéd segített, ő az ügy hatodrendű vádlottja, de időközben életét vesztette. A vádlottak a behozott vámárura halasztott vámfizetést kértek, majd a 15 napos határidő ellenére nem fizettek. Amikor erre nem volt lehetőségük, hamis postai csekkekkel igazolták a vámbiztosíték befizetését. A vádlottak négy céget használtak fel a bűncselekményekhez, a legtöbb esetben áfát, statisztikai illetéket illetve vámkezelési díjat nem fizették be. A bíróság álláspontja szerint a szervezetnek csak a középszintű vezetőit sikerült elfogni, az igazi irányítók ismeretlenek maradtak. Az ítélet nem jogerős, a döntés ellen a vádlottak felmentésért fellebbeztek. EUROPRESS Lebukott a régiségek csempésze Antik szobortöredékeket próbált átcsempészni a határon egy jugoszláv férfi, a vámosok azonban megtalálták nála az illegális szállítmányt. A régiségeket lefoglalták, sorsukról a bírói végzést követően dönt a Szépművészeti Múzeum. Szeged- Nem árulta el a jármű vezetője, hogy mennyit kapott volna, ha a műkincseket célba juttatja, de azt állította: a csomagot megbízásból szállította volna Németországba - mondta az Europressnek Bunye- váczMüoje. A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Parancsnokságának sajtóreferense hozzátette: a csempészek jelenleg előzetes letartóztatásban vannak, az értékes régiségeket pedig lefoglalták. Az antik szobortöredékekre egy német rendszámú mikrobuszban találtak rá Röszkén. A muzeális tárgyak értékét a szakértő egymillió forintra becsülte. A belépésre jelentkező, vendég- munkásokkal Németországba tartó járművet egy jugoszláv férfi vezette. Az utasok és a gépkocsivezető úgy nyilatkozott, hogy nincs elvámolnivalójuk, ám a tételes vizsgálat során egy gazdátlan csomag került elő, amelyben nyolc darab szobortöredék volt. A szegedi Móra Ferenc Múzeum szakértője azt állapította meg, hogy kulturális javak körébe tartozó muzeális értékű tárgyak a szobordarabok. A sofőr ellen ezért kulturális javakra elkövetett csempészet miatt indult eljárás, a tárgyakat pedig a röszkei vámhivatal lefoglalta. A sajtóreferens szerint a műkincsek a jogerős bírói végzésig maradnak a hivatalnál, ezt követően a Szépművészeti Múzeum dönt arról, melyik tárlathoz kerülnek. A hétvégén hasonló módszerrel akart régészeti leleteket átcsempészni a röszkei határátkelőn egy másik jugoszláv állampolgár. Mint arról korábban már beszámoltunk: a vendégmunkásokat szállító mikrobuszból római kori műkincsek kerültek el. A több száz tárgy értékét 3 és fél millió forintban állapította meg a szakértő. europress Mobilrabló fiatalok Szeged Fiatalkorú lányok ellen indított büntetőeljárást a Szegedi Rendőrkapitányság, mert bántalmaztak két lányt és elvették értékeiket. A 14-16 éves gyanúsítottak cigarettát és alkoholt vettek.- Szabadlábon védekezhet az a három fiatal lány, akik megtámadtak két szegedi lányt, negyedik társuk még nem töltötte be 14. életévét, ezért nem büntethető - mondta az Europressnek Tuczakov Szilvána. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hozzátette: a két 14, és egy 16 éves gyanúsított a lépcsőn lökdösték áldozataikat, Trükkös Budapest Útonállókat fogott el a rendőrség Budapesten. A nyomozók hetekig keresték őket, az elkövetők végül egy igazoltatás során buktak le. Néhány héttel ezelőtt Gödöllő határában az egyik parkolóhelyre beállt egy Mercedes autó. A parkolóban már ott volt egy fehér Ford Scorpió is, amelyet három férfi vett körül. Közülük az egyik odalépett a Mercedes vezetőjéhez és rossz magyarsággal kérdezett valamit, amit nem lehetett megérteni. A magyarázkodással elterelték az autós figyelmét, majd az egyik férfi kiemelte a Mercedes ülésén fekvő értékeket tartalmazó táskát és fényképezőgépet. Amint a férfi visszaért a Fordhoz, a kérdező röviden véget vetett a beszélgetésnek, A Fűzfői Papíripari Rt 8184 Fűzfőgyártelep felvételre keres ofszet nyomdagépre (2 és 4 szín) gyakorlattal rendelkező nyomdászt kétmüszakos munkarendben. Jelentkezés: Cserna Zoltán üzemvezető Tel.: 06/30/500-4468---Fű téstechnikai szaktanácsadó- értékesítő munkatársat vezetői és vezetőhelyettesi beosztásba szakkereskedelemben szerzett gyakorlattal felveszünk kaposvári munkahelyre. Jelentkezés munkabérigény megjelölésével: = 06-30/210-7888 I a parkban ellökték őket a fűbe, illetve ököllel ütötték. Az egyik bántalmazó az egyik lány derekára is ráült, úgy ütötte. A három intézeti lakó és gyermekkorú társuk elvették a sértettek értékeit; egy mobiltelefont és némi készpénzt. A készüléket darabokra szedték és darabjait elszórták útközben, a pénzen pedig alkoholt és cigarettát vásároltak. A rendőrség rövid időn belül elfogta a rablókat. A gyermekkorú tettest is meghallgatta törvényes képviselője jelenlétében. Róla kiderült, hogy a közelmúltban szökött meg otthonról, de eltűnéséről nem tettek bejelentést. A bűncselekmény során a két fiatalkorú sértett nyolc napon belül gyógyu- ló sérülést szenvedett. nagy ed tolvajok beszálltak az autóba és elszáguldottak. A károsult csak ezután vette észre, hogy meglopták. Feljegyezte a Ford rendszámát, feljelentést tett a rendőrségen, és meglehetősen pontos személyleírást adott a nyomozóknak a kérdezősködő férfiről. A Gödöllői Rendőrkapitányság elrendelte a Ford országos köröztetését. A tettesek feltehetően hetekig pihentették a járművet, mert hosz- szú ideig még a közúti ellenőrzések során sem találkoztak vele a rendőrök. A hétvégén azonban a dabasi rendőrjárőrök Budapesten, a Gyáli úti felüljárónál megállítottak egy fehér Ford Scorpiót. Kiderült, ezt az autót körözik. A Ford- ban ülő B. A. 47 éves, B. S. 36 éves és S. N. 38 éves külföldi állampolgárokat kihallgatásuk után őrizetbe vették. KOÓS TAMÁS Egyre több a hamis útlevél A zöldhatárt illegálisan átlépők száma ugyan csökken, ám egyre több hamis útlevéllel találkozunk - mondta Béndek József vezérőrnagy, a határőrség országos parancsnoka a 11. nemzetközi határrendészeti konferencia nyitónapján. Siófok Hazánk szerepe felértékelődik, hiszen a közokirat-hamisítók hamarosan úgy gondolkodhatnak: ha bejutottak Magyarországra, akkor már az Európai Unió területén vannak - hangsúlyozta a határőrparancsnok, majd hozzátette: az útlevél-hamisítók elleni fellépés kifejezetten igényli a nemzetközi együttműködést. Erre is szolgál a hagyományos siófoki konferencia, ahol az idén 42 ország határrendészeti szervei képviseltetik magukat, többek közt Mongóliából, Mexikóból és Kínából is. Béndek József arról is beszélt: az illegális migráció csökkenése az első negyedévben is folytatódott. - Arra számítottunk, hogy az iraki háború miatt nő majd az abból a térségből érkezők száma, ám ennek éppen az ellenkezője történt - állította. Az idei tanácskozás egyik kiemelt témája a kábítószer-csempészet elleni küzdelem összehangolása. Az orosz határrendészeti szervezet vezeti az ezzel foglalkozó munkacsoportot; nem véletlenül, hiszen míg a magyar határőrök tavaly alig tíz kiló drogot foglaltak le (a nagyobb mennyiséget a vám- és pénzügyőrség), addig orosz kollégáik több ezer kilót. A magyar határőrség parancsnokától tudjuk: kábítószer immár nem csak keletről, hanem nyugatról is érkezik az országba, ezért fokozott figyelmet igényel ez idehaza is.- Nem csak a tizenegy éve működő nemzetközi együttműködési fórum alapításakor, hanem ma is időszerű az ember- és kábítószer-csempészet, a menekültügy problémája; fontos, hogy a tapasztalatokat levonva ajánlások születtek a határrendészet egységesítése érdekében - mondta Lamperth Mónika belügyminiszter. - A világ átalakul, egyre gyorsabban kell reagálni, hiszen ma már a világ egyik pontján lejátszódó drámai események azonnal kihatnak a Föld ellenkező pontján is. A hazai határőrizeti szervek feladatát is kijelöli ez, hiszen országunk sajátos földrajzi helyzetben van és ez az uniós csatlakozás után is fennmarad. FÓNAI IMRE A NAPSUGÁR RUHÁZATI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (8840 Csurgó, Széchenyi tér 12-14.) Igazgatósága értesíti részvényeseit, hogy évi rendes közgyűlését 2003. május 23-án (pénteken) 14 órára a cég központi telephelyén található kis étterembe összehívja. Napirendi pontok: 1. Az igazgatóság jelentése a 2002. évi üzleti tevékenységről, indítványa az eredmény felosztására. 2. A Felügyelő Bizottság jelentése a mérleg és eredmény felosztási indítvány megvizsgálásáról. 3. A könyvvizsgáló jelentése a mérleg- és vagyonkimutatás megvizsgálásáról. 4. A mérleg elfogadása és döntés az eredmény felosztásáról. 5. A 2003. év üzleti tervének elfogadása. 6. Egyéb ügyek. A közgyűlésen a részvényesek szavazati jogukat személyesen, vagy közokiratban illetve teljes bizonyító erejű magánokiratban meghatalmazott képviselőjük útján gyakorolhatják. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlésre a fentebb írt helyen és napirenddel, ugyanazon napon 14.30 órakor kerül sor. Napsugár Ruházati Részvénytársaság Igazgatósága (101614)