Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-21 / 117. szám

4. OLDAL MEG Y E I KÖRKÉP 2003. Május 21., Szerda Hírek VÉRADÁS SOMOGYACSÁN. Csaknem nyolc liter vérrel segí­tette tegnap a rászorulókat tizen­hét somogyacsai véradó. A helyi önkormányzat idén is ezerforin­tos vásárlási utalvánnyal köszön­te meg az önkéntesek segítségét. Sor került a tíz, húsz, illetve a ne­gyed évszázada vért adók emlék­lapjainak kiosztására is. (sza) MÁJUSI ÉVZÁRÓ. Mintegy 690 millió forint bevétele volt tavaly a babócsai Határőr Mezőgazdasági Rt-nek. Éves közgyűlésükön Tol­di János elnöke értékelte az ered­ményeket. Komoly vívmánynak számít, hogy a nehézségek dacá­ra nyereséges maradt az rt, piaci pozícióját tovább erősítette. A 3200 hektáron gazdálkodó társas vállalkozásnak mintegy 150 dol­gozója van. A növénytermesztés­ben kiemelkedő szerephez jut a biogazdálkodás; ebben az évben csaknem 150 millió forint forgal- ■ mát terveznek, (hm) SIKERES VIS MAIOR PÁLYÁZAT. Kaposszerdahelyen elkezdődött a téli hónyomás alatt megrongá­lódott önkormányzati hivatal te­tőcseréje. A beruházás összege ötmillió forint. Ebből 4 milliót vis maior pályázaton nyertek, egymilliót önerőből teremtettek elő. A munkálatok várhatóan két hét múlva befejeződnek, (he) FELÚJÍTOTTÁK A KŐKORLÁTOT. Ádándon a református templom melletti kőkorlátot a település sa­ját erőből helyreállította, a külső kivitelező több millió forintos ere­deti árának töredékéért. Befejező­dött a műemlék jellegű épület kő­padjának restaurálása is. (ke) ÚJ ÜGYFÉLFOGADÁS. 2003. május 26-tól május 30-ig a Ka­posvári Rendőrkapitányság Igaz­gatásrendészeti Osztályának ügyfélfogadása technikai okok (költözés) miatt szünetel. 2003. június 2-ától a Kaposvári Rend­őrkapitányság Igazgatásrendé­szeti Osztálya a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság épületé­ben (Kaposvár, Szent Imre u. 14/c) fogadja ügyfeleit a korábbi ügyfélfogadási rend szerint, (je) ERŐSEBBEK GYAKORLATBAN. A megyei mezőgazdasági terme­lők érdekvédelmi szövetsége, va­lamint a dél-dunántúli munka­ügyi és. továbbképző kht szerve­zésében ötszáz órás mezőgazda- sági gépész-tanfolyamot tartottak Kaposváron. Két osztály a héten fejezte be a tanulást; hétfőn és kedden negyvenkilencen adtak számot elméleti és gyakorlati is­meretekből. Kivétel nélkül mind­annyian megfeleltek, a gyakorlati vizsgák jobban sikerültek. Ma a szőcsénypusztai csoport hallgató­it vizsgáztatják. A képzés kere­tében Somogybán december óta közel 150-en vizsgáztak, (hm) m Tapasztalatcsere a gyermekekéit Dr. Orbán Istvánnak, a MAGYISZ leköszönő elnökének Molnár László, a területi szakszol­gálat igazgatói munkaközösségének vezetője adott át emlékgyűrűt fotó: láng Róbert A családgondozás és a nevelő­szülői hálózat működésének tapasztalatairól tart értekez­letet a gyermekvédelmi intéz­mények igazgatói munkakö­zössége megyénkben. A Magyar Gyermek- és Ifjúságvé­delmi Szövetség (Magyisz) több mint hatezer állami gondozott gyermek sorsáról gondoskodik az országban. A munkaközösség ta­vaszi értekezletén a tudományos előadások mellett elbúcsúztatták dr. Orbán Istvánt, a Magyisz ala­pító tagját és leköszönő elnökét a Megyeháza Címertermében.- Ezekből a találkozókból so­kat lehet hasznosítani a minden­napi munka területén - mondta dr. Spiegl József, a megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálat igazgatója. - Rengeteg jó gondo­lat vetődik fel, melyet mindenki beépíthet saját tevékenységébe. Az alkotóközösség tagjait baráti kötelékek fűzik össze, mert a gyermekekért hatékonyan tevé­kenykedni csak így lehet. Ma 1200 állami gondozott gyermek él Somogybán. A szak­emberek harmincöt olyan örök­be fogadó családot tartanak nyil­ván, melyeket a gyámhivatal al­kalmasnak minősített erre a sze­repre.- Az idén jelentkező családok egy joghézag miatt nem kaphat­nak minősítést - mondta Porczió Györgyné, a megyei területi gyer­mekvédelmi szakszolgálat általá­nos igazgatóhelyettese. - A szük­séges jogszabály megszületéséig nem tisztázott, hogy a felkészítő tanfolyamokon mit és mennyi időben kell oktatni számukra. Az uniós csatlakozás e téren jelent­kező követelményei pontosan még nem ismertek. Ezek kidplgo- zása egyéni feladat. A fővárosban tartott tanácskozásunk egyik té­mája pontosan a szociálpolitikai kérdések egyeztetése és a célok meghatározása volt. A mostani összejövetel közép­pontjában három fő téma: a csa­ládgondozás, a nevelőszülőség és a nyilvántartás szerepel. A részt­vevők az ezekhez kapcsolódó és mindennapi feladatokat érintő jogszabályokat értelmezik a két nap során. _______ horváth zsolt Ju talmak a Honvédelem Napján A magyar honvédelem napjáról emlékeztek meg tegnap a Kapós Bázisrepülőtéren is. Karancz Já­nos alezredes, parancsnokhe­lyettes szólt az 1849 óta eltelt idő­szak hadtörténeti, katonapolitikai eseményeiről. Az ünnepségen több elismerést is átadtak. A honvédelmi miniszter a kiképzési művelet végrehajtása során nyújtott kiemelkedő tevé­kenységéért dicséretben és jutalom­ban részesítette Kisbenedek Sándor és Dobor István alezredeseket, Fo­dor János főhadnagyot, valamint Visnyei Ferencné törzsőrmestert. A szolgálati érdemjel ezüst fokozatát kapta Szilágyi Imre törzszászlós és Kiss János főtörzsőrmester. A tiszt- helyettesi szolgálati jel III. fokozatá­val tüntették ki Mátyás Zoltán, Part Norbert és Tóthné Péczeli Éva fő­törzsőrmestereket, Hatosi Attila, il­letve Schmidt Attila törzsőrmestert, valamint Fellai Károly és Horváth Krisztián őrmestereket, a legénysé­gi szolgálati jel III. fokozatával Szíjártó Csaba szakaszvezetőt. A KBRT parancsnoka a szerződéses állományból Árvái Koméit szakasz­vezetővé léptette elő, Pető Balázst, Sólyom Gergelyt és Bicskei Balázst tizedessé. harsányi Életképes a tízek társulása Lengyeltóti A somogyi államigazgatási kol­légium elemzése szerint kívána­tos lenne, ha a Lengyeltóti kis­térség ismét a fonyódihoz tartoz­na, mert kicsi. Ez nem jelentheti a forrásszerzési képességének csökkenését - áll a tanulmány­ban. A társulás elnöke másként látja a Pogány völgye jövőjét. Papszt Lajos, a Pogány völgyi kis­térségi társulás elnöke szerint a kollégium álláspontja egy véle­Pogány völgye mény, de nem biztos, hogy a dön­tő szó a térség jövőjét illetően. A bejegyzett kistérség megalakítá­sáról a helyi képviselő-testületek döntöttek, a megszűnéséről is ne­kik kell dönteniük. Az 1997-ben alakult hivatalo­san fonyódi, valójában lellei szék­helyű kistérségi társulásból 1999- ben vált ki a lengyeltóti székhelyű kistérség tíz településsel. Mások is csatlakoztak volna, de az állam- igazgatási kötődések miatt vissza­léptek, mondta az elnök. Állítja, hogy megérte, mert az elmúlt években jelentős pluszforrásokat tudtak bevonni a térség fejlesztésé­be. Számításai sze­rint legalább évente 100 millió forint tá­mogatás érkezik a kistérségbe, ha a vállalkozások sikeres pályázatait is figyelembe veszik. Ezeket a pá­lyázatokat a társulás megkülön­böztetett figyelemmel támogatja. A megye legjelentősebb, csaknem 4 milliárdos beruházását is a Po­gány völgyi kistérség valósítja meg, csatornát épít. A tízek ma is vallják, hogy a ba­latoni településekkel egy társulás­ban hátrányt szenvedtek volna az állami támogatások elnyerésében. Ezt igazolja a Lellével közösen el­telt néhány év, amikor alig jutott pluszforrás a háttér falvaknak. Ma a lengyeltóti társulás az ország 42 kiemelt hátrányos helyzetű térsé­gei között jelentős többlettámoga­tásra számíthat. A pályázati pén­zek megszerzéséért a társulás profi szakembereket foglalkoztat. Tehát a Pogány völgyében úgy lát­ják, számukra együtt sikeres a jö­vő. GÁLDONYI MAGDOLNA A Pogány völgyi kistérség 273 négyzetkilomé­teren található. 10 település tartozik ide 11 932 lakossal. Négy településen működik polgár- mesteri hivatal, 2 körjegyzőséghez 6 község tartozik. Központja a 3443 lelkes Lengyeltóti. Lassan mozdulnak a túlsúlyos disznók (Folytatás az 1. oldalról) Információnk szerint van olyan termelő, aki mindössze egy túlsú­lyos disznón szeretne túladni. A legnagyobb igényt egy tolnai nagyüzem adta le; csaknem 600 túlsúlyos sertés értékesítését ter­vezik. A sertéstartók közül sokan nem győzték kivárni a várva várt intézkedéssorozat bejelentését, ezért ha kisebb-nagyobb veszte­ség árán, de önállóan próbálták megoldani az értékesítést. Fele­más sikerrel... A somogyjádi Tóth János a napokban hat túlsúlyos disznót adott el. Kilónként mint­egy 200 forintot kapott kézhez és a még meglévő egy, 150 kilós álla­tot is egy ismerősnek kívánja oda­adni. A barcsi Dráva Coop Rt-nek nemrég még 110 túlsúlyos disznó­ja volt, de két-három hét alatt mindegyiket eladták. Nagy Imre közgazdasági igazgatóhelyet­tes azonban ennek nem örült, mert mint mondta, az alacsony ár 1,2 millió forint veszteséget okozott. Ma folytatódik az átvétel, 130 túlsúlyos állatot várnak a hús­üzembe. Harmincat Somogy, 50­50-et pedig Tolna és Baranya jel­zett. A túlsúlyos sertéseket levág­ják, a darabolás után három hó­napig tárolják. A Kométa vállalta: ezalatt a hús nem kerül se belföl­di felhasználásra, se exportra. A 90 nap leteltével szalámi- és son­kagyártás során használják fel, il­letve egy részét exportálják. HARSÁNYI MIKLÓS Falugondnoki buszcsata Tavaly december 30-án vásá­rolt falugondnoki autót a kercseligeti önkormányzat. A kezdeti örömbe némi keserű­ség is vegyült, a település la­kói között van, aki úgy érzi, nem értük van a jármű. Rácz Ferencné egyedül, albérlet­ben neveli két beteg gyermekét. Az egyik kicsit veseproblémák miatt rendszeresen Pécsre kell vinni kezelésre, ellenőrző vizsgá­latra. Kérte a polgármestert, hogy adja oda a gondnoki buszt, mert útiköltségre nincs pénze.- Kaposváron nincs olyan ke­zelés, amilyen a gyereknek kell, így kéthavonta Pécsre kell men­nünk - panaszolta az asszony - s a polgármestertől kértem segítsé­get. Nem ingyen gondoltam, a gyermekvédelmi támogatásból kifizettem volna a fuvart. A házi­orvostól igazolást is kaptanj, de a polgármester azt nem fogadta el, illetve a képviselő-testület dönté­sére bízta a falugondnoki busz használatának engedélyezését. Húszezer forintot kellett kölcsön­kérnem, hogy el tudjunk menni; A jövő hónapban megint me­gyünk, de még nem tudom mi­ből. Bevásárolni elviszik az embe­reket, de ha tényleg szükség van rá, akkor nem adják oda az autót. Dr. Brachna Tamás háziorvos szűkszavúan felelt kérdésünkre. Azt elismerte, hogy adott igazo­lást, de a tartalmára már nem em­lékezett. Szerinte külön előírás van a beteg gyerekek szállítására.- Decembertől van falugondno­ki autónk s februártól falugondno­kunk - mondta Mecseki János pol­gármester. Az autó bérbe vehető, viszi a sportolókat, a nyugdíjaso­kat, a gyerekeket. Ha valaki orvo­si igazolást hoz, hogy nem tud, vagy csak nagy nehézségek árán tud tömegközlekedési járművön utazni, akkor térítés nélkül elviszi a gyógykezelésre. Egyébként a fa­lugondnok önálló munkakörben, kötetlen munkaidőben dolgozik, ezeket a fuvarokat vele kell egyez­tetni. Rácz Ferencné is hozott iga­zolást, ám eszerint a vizsgálat el­végzése Pécsen indokolt, de a kontrollt már a kaposvári kórház­ban is el tudják végezni, így úti­költség-térítési papírt sem kapott. Az általa kért időpontnál pár nap­pal korábban ment az autó Pécs­re, s felajánlottuk az asszonynak, hogy elmehetnek vele. Ő ezzel a lehetőséggel nem élt. Hogy később igénybe veheti-e a család a falu buszát, arról senki sem nyilatkozott... szarkaágnes Világszínvonalú balatoni bor Balatonlelle A világ legnagyobb bor- és sze­szesital-kiállításán rendezik meg a világ egyik legnagyobb borver­senyét is. A világ borainak nem­zetközi versenyét a szakma és a borivók kitüntetett figyelme kísé­ri. Konyári János 2000-es caber- net sauvignonja aranyat nyert a rangos megmérettetésen. A cabernet sauvignon a világ egyik legismertebb kékszőlő-faj­tája, amelynek bora évek óta tart­ja magát a legdivatosabb nedűk között. A fajta származási helye Franciaország, Bordeaux. Éppen ezért kiemelkedő eredménynek számít, hogy a fehérboros terü­letként számon tartott Balaton mellől érkező, Bordeaux-ból származó bort jutalmaznak aranyéremmel Bordeux-ban. Az itt érmet szerzett borokról egyéb­ként azt tartják a szakemberek, hogy azok a nemzetközi borvilág elitjébe^ tartoznak. A Szent Donatus pince Sínai-hegyen ter­Konyári János a díjnyertes borral mett 2000-es évjárata úgy tűnik, valódi csúcsteljesítmény, hiszen nemzetközi versenyen ez már a negyedik érem és a második arany, amit megszerez. Ebben az évben egyébként több mint küencven magyar bort neveztek be a bordeaux-i ver­senyre, amiből 25 szerzett érmet. FÁBOS ERIKA Az Axel Springer Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája, a > kiadója terjesztésvezetőt keres Önt várjuk, ha • van felsőfokú végzettsége, • számítógép-kezelésben jártas, • jó kapcsolatteremtő, • megbízható, • „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik, • Somogy megyét jól ismeri, • vezetői gyakorlattal bír, • csapatjátékos Feladata lesz • a terjesztőhálózat működtetése, • terjesztési akciók lebonyolítása, • termékeink piacra juttatásának irányítása, • a terjesztési stratégia végrehajtása, megújítása Amit ajánlunk • teljesítménnyel arányos bérezés, mely az átlagot meghaladó kereseti lehetőséget biztosít, • korszerű munkahely, dinamikus, jó munkahelyi közösség • cégautó, vonzó juttatási csomag. Fényképes szakmai önéletrajzát kérjük május 23-ig a következő címre küldje: AS-M Kft Somogy Megyei Irodája Jelige: „Terjesztésvezető” 7401 Kaposvár, Pf. 31. Ilii ®S®8MH8 •* JyPgyi otthon-lakás mellékletünkben 25% kedvezménnyel adhatja fel témához kapcsolódó hirdetését Tel.: 82/528-106, 82/528-164

Next

/
Thumbnails
Contents