Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-10 / 108. szám
4. OLDAL MEGYE I KÖR KÉP 2003. Május 10., Szombat H| Fél évszázad középiskola Nagy Károly és Gyenesei István az Aranydiplomát nyújtja át Fenyvesi Péter tanárnak az aranydiplomát vette át. A mai ballagási ünnepségen kapja meg a „Rudnay Emlékgyűrűt” Horváth Ferencné és Bállá Elemér. A program diákműsorral zárult, este pedig diákmajális zárta a megemlékezést, amelyre csaknem ezer egykori rudnays diák érkezett Tabra. KRUTEK JÓZSEF Az évkönyv A jubileumi évfordulóra évkönyvet adott ki az iskola, valamennyi tanuló nevének a felsorolásával, valamint az 50 év keresztmetszetének bemutatásával. A fél évszázad alatt mintegy 5 ezer diák végzett és több mint 130 pedagógus oktatott. tanulók részére kiírt pályázatok díjait is az ünnepségen vehették át a győztesek. Az intézmény részére Schmidt Jenő polgármester nyújtotta át a „Tab városért emlékplakett” kitüntetést. Babodi Lajosné, Horváth Ferencné, Takács Ilona és Bállá Elemér pedagógus szolgálati emlékérmet, Fenyvesi Péter pedig Hírek ÚJ UTCA ÚJLAKON. Szinte az összes telket értékesítették a Kaposújlakon újonnan nyíló utcában, ami a Petőfi utcát és a öles főutat köti össze. Jelenleg a vízvezetéket fektetik, május végére azonban a villany- és a gázvezeték is kiépül. Az út aszfaltozásával szeptember végére készülnek el, nevét pedig a lakókkal közösen határozzák meg. A több mint húszmillió forintos beruházást az önkormányzat saját pénzből valósítja meg. (csg) KATASZTRÓFAPRÓBA. Közös katasztrófavédelmi gyakorlatot tartott Csokonyavisontán a tűzoltóság és a polgárvédelem. Azt próbálták el, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a faluban gázszállító kamion és személyautó ütközik. A barcsi, szigetvári és nagyatádi tűzoltók rövid idő alatt kimentették a sérültet és elzárták a gáz útját, a polgárvédelmi szakemberek pedig a lakosság tájékoztatásáról és védelméről gondoskodtak, (ni) PARKOSÍTÁS. Az óvoda környékének megszépítése vette kezdetét a napokban Mosdóson. A helyi önkormányzat közel háromszáz- ezer forint önerőből tervezi az intézmény és a templom közti terület parkosítását, melynek előkészítő munkálatai, a padok telepítései már elkezdődtek. A beruházás társadalmi munkából, a képviselő-testület tagjainak közreműködésével valósulhat meg. (hzs) BICIKLISGÁZOLÁS. Tegnap délelőtt Kiskorpádon egy gépkocsi elütött egy 25-30 év körüli, kerékpárral közlekedő nőt, akit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel a központi intenzív osztályra szállítottak, (csg) TÚLSÚLYOS SERTÉSEK. Az FM Hivatal munkatársai felmérést készítettek a somogyi túlsúlyos hízósertés-állományról. Eszerint a megyében 933,140 kiló vagy súlyosabb sertést tartanak. A legtöbb túlsúlyos sertés Barcson és környékén található. Az érintett termelők száma 103. A piaci zavarok megszüntetése érdekében május 12-én megkezdődik a nagy súlyú hízott sertések felvásárlása, (vt) ■ Megújult az öregtorony Bakháza A falu jelképének számító kastélymaradvány megmentését két éve határozta el az önkormányzat és a lakossága az eredeti szépségében helyreállított harangtomyot tegnap avatták fel ünnepélyes keretek között. A különleges szépségű uradalmi kiskastély az első világháborúban elpusztult, s csupán a magányos torony maradt meg eredeti állapotában, hogy helyet adjon Bakháza mindenkori harangjának. Az 1924-ben öntött bronzharang akkor is naponta szólt a hívekhez, amikor temploma még nem is volt a falunak. Az omladozó és életveszélyessé vált harangláb mellé lakossági összefogással két éve igazi templomot is emeltek. A harangtorony megmentése az összefogás újabb szép példája Bakházán. Az alig 250 lelkes kisközség hívei 100 ezer forintot gyűjtöttek össze, s ugyanennyit szánt elnöki keretéből a torony rekonstrukciójára dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke is. A kaposvári egyházmegye 350 ezer forint, a megyei területfejlesztési tanács pedig 2,65 millió forint támogatást nyújtott a beruházáshoz. A megújult harangtorony tegnapi avatásán erre a közösségi erőre és ösz- szefogásra is emlékezett Nagy Tibor polgármester, dr. Gyenesei István és Balás Béla megyéspüspök, aki a torony újraszentelése után ünnepi szentmisét is tartott a harangláb melletti kápolnában. bíró Mária Kedvező szél a vitorlásoknak Balatonlelle Tízezer látogatót várnak a hét végén a IV. Balaton Boát Vízisport- és Szabadidő Kiállításra. Kiállítói rekordot döntöttek a szervezők, akiket a napsütéses idő és a vitorlázáshoz kellemes balatoni szél is segít ezen a hétvégén. A Balaton legkorszerűbb, lellei kikötőjében 89 cég 70 hajót mutat be a hajózási kiállításon. A látogatók 46 új vitorlást is megcsodálVITORLASKIKÖTÖK A BALATONNÁL hatnak, míg a parton 54 kiállító fogadja őket. Idén a hazai és külföldi csónaképítők is megérkeztek Lellére, köztük a szlovák hajó- és csónaképítő-mesterek. A kiállítás megnyitóján Herényi Ká-roly országgyűlési képviselő (MDF) azt mondta, hogy a balatoni idegen- forgalom eddigi iránya nem volt sikeres, de az új arculat kialakításában meghatározó szerepe lehet a vitorlásturizmusnak. A képviselő abban bízik, hogy megoldódik a vízszint gondja is, és a jó szél mellett a szükséges vízmélység is segíti a hajósokat. Kenéz István polgármester örömének adott hangot, hogy másodszor köszöntheti a kiállítókat a leilei kikötőben, miután Balatonföldvárról tavaly áttelepült a rendezvény. Dr. Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Rt vezérigazgatója elmondta, hogy ezek a kiállítások, amelyek a vitorlásturizmust és a vízi sportokat népszerűsítik, hozzájárulnak a balatoni idegenforgalom fejlesztéséhez. Az európai tavakról várják ide a vitorlásokat, és a hajózási cég az elmúlt évtizedben megkétszerezte a kikötőhelyeinek számát, a következő tíz évben szeretné elérni, hogy legalább 5000 kikötőben horgonyozhassanak a hajók. Ehhez további kikötőhelyek épülnek Keszthelyen, Szemesen, Bogláron és Alsóörsön. A déli parton jobbak az esélyek a természetvédelmi hatóságnál a szükséges engedélyek megszerzésében. A vitorlázás nem olcsó mulatság, egy olcsóbb hajó ára is millióval kezdődik. A jogosítványt meg lehet szerezni egyéni tanulással is 12 ezer forintért, de a tanfolyamot nem érdemes kihagyni, az viszont mintegy 50 ezer forintba kerül. A kikötőbérlet, a jármű karbantartása, fenntartása évi 400 ezer forintra rúg. Aki azonban egyszer kipróbálta, örök szerelmese marad a sportnak és a Balatonnak is. gáldonyi A babócsai Határőr Mg. Szövetkezet Figyelem! igazgatósága Az Ady Endre értesíti tagjait és kívülálló üzletrész tulajdonosait, Gimnázium 4 hogy a szövetkezet közgyűlését 2003. május 19-én, es Szakközépiskola 9 órára a babócsai művelődési házba összehívja. pótfelvételt hirdet: A közgyűlés határozatképtelensége esetén ugyanezen a 61. Hatosztályos gimnáziumi napon és helyen 9.30 órakor kerül megtartásra, mely tagozatra tehetséges esetben az már a megjelent tagok számára tekintet tanulókat várunk, nélkül határozatképes. ' Kiemelt képzés: informatika, nyelvoktatás. Napirend. 4g Négyosztályos gimnáziumi 1. Alapszabály módosítás. képzés. 2. Tisztségviseló'k választása. Általános tagozat: 3. Az igazgatóság beszámolója a szövetkezet 2002. évi hetTöóráb^n 30901 gazdálkodásáról, a szövetkezet vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetéről és az igazgatóság 53, Idegenforgalmi szak. tevékenységéről. Az éves beszámoló elfogadása. Jelentkezéseket A jegyzett tőke változása. az Ady Endre 4. A Felügyelő Bizottság beszámolója a 2002. évi Gimnázium és tevékenységéről. Szakközépiskola A könyvvizsgálói jelentés ismertetése. 7500 Nagyatád, 5. A szövetkezet 2003. évi üzleti tervének meghatározása. Dózsa György ú 13 sz A szövetkezet igazgatósága alatt tehetik meg. (101123) 0 3 3 w (101963) Üzletrészt cserélnének rádióra A saját média nem idegen az önkormányzatiságtól Kaposvár A Somogyi Hírlap május 7-i, illetve 8-i számában foglalkozott a megyei önkormányzat Somogy Rádióra vonatkozó „vételi” szándékával. E két cikkben kritikák és vélemények fogalmazódtak meg, amelyek a téma beható ismerete nélkül nem lehettek pontosak. A somogyiak tisztánlátása érdekében ezúttal a megyei önkormányzat vezetőinek álláspontját közöljük.- Mindenekelőtt tisztáznunk kell: nem vételről, nem közpénzről van szó. Ezzel szemben egy számunkra anyagi értékkel és haszonnal nem rendelkező vagyonért kapnánk valós értéket- közvetítette a megyei önkormányzat vezetőinek véleményét Balassa Tamás, a megyei önkormányzat sajtóreferense. Hozzátette: tisztáznunk kell azt is, hogy az esetleges üzletrészcserétől a temetkezés nem lenne se drágább, se nehézkesebb. A Somogy Temetkezési Kft-ben lévő elcserélendő megyei tulajdon- rész ugyanis nem elég a döntő befolyáshoz. A társaság jövőjét továbbra is a települési önkormányzatok határoznák meg. Csatlakozhatna azonban egy szakmai tulajdonos, ami nyilvánvalóan kedvező lenne a kft számára. És most beszéljünk az életről: mindennapjaink nyilvánosságáról, a médiáról. Rádióval, televízióval számos önkormányzat rendelkezik. A megyei önkormányzat vezetése jelenleg arról tárgyal, - mert erről döntést csak a közgyűlés hozhat -, hogy a Somogy Rádió tulajdonosa legyen. Éppen úgy, vagy inkább csak hasonlóan, ahogyan Kaposvár birtokolja a Kapós TV-t. Nem kívánunk mást, mint a megyeszékhely mintáját követve megteremteni a széles nyilvánosság lehetőségét, amit joggal vár tőlünk a megye lakossága. A somogyi emberek nem értik, hogy a megyei közgyűlés ellenzéki képviselőcsoportja miért gondolta meg magát. Hiszen a másik két politikai erőhöz hasonlóan ők is megfogalmazták az elektronikus média létrehozásának, a nyilvánosság megteremtésének igényét a választás előtt. A polgári frakció ennek megfelelően néhány hete egyhangúlag megszavazta, hogy megyei ön- kormányzati feladat lehessen a média működtetése. Mi változott a választás óta? A megyei vezető tisztségviselői szerint súlyos probléma, hogy dr. Szabó József Andor, a polgári frakció vezetője azt nyilatkozta: a megyei önkormányzat ismételt törvénytelenséget követett el, s hogy már megszületett a csere- szerződés. Nem igaz. Szabó József Andor téved. A frakcióvezetőnek a nyilvánosság előtt kell felelnie arra: hol vannak azok a jogszabályok, amelyek előzetes közgyűlési felhatalmazást követelnek a vagyoni és személyi ügyekben való vezetői tárgyaláshoz. Mert szerinte ez a törvénytelenség oka. Kérdezzük: hol vannak ezek a jogszabályok? Mi kerestük, de nem találtuk őket. E kérdéseket dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke levélben is felteszi a frakcióvezetőnek, és a vádak súlyához mért azonnali választ vár tőle. A megyei ■ önkormányzat vezetőinek véleménye szerint a polgári frakció a „kórházkártyát” is kijátszotta, amit politikai erők akkor szoktak az asztalra tenni, ha nincsenek érveik A frakció szerint a kórháznak kellene inkább segítenünk.- Ezt tettük, amikor 100 millió forint állami és 25 millió forint megyei forrással megmentettük az intézményt a csődtől - tolmácsolta az önkormányzati vezetők álláspontját a sajtóreferens. - Szabó József Andortól mező- gazdasági ügyekben mindig felkészült nyilatkozatokat hallunk, érthetetlen a mostani elbizonytalanodása. Mert mihez is kezdene a Kaposi Mór Megyei Kórház a temetkezési kft üzletrészével? ■ A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközponttal együttműködve PÁLYÁZATOT HIRDET a Munkaerőpiaci Alap fejlesztési és képzési alaprésze 2003. évi decentralizált keretének felhasználására, a gyakorlati szakképzés tárgyi feltételei fejlesztésének támogatására A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközponttal együttműködve a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi U. törvény és a 31/2001. (IX. 14.) OM rendelet alapján a Munkaerőpiaci Alap fejlesztési és képzési alaprésze 2003. évi decentralizált keretének felhasználására, a gyakorlati szakképzés tárgyi feltételei fejlesztésére irányuló beruházás támogatására pályázatot hirdet. A pályázat célia: a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, hatálya alá tartozó - állam által elismert - szakképesítés megszerzésére szervezett iskolarendszerű, nappali tagozatos, szakképzési évfolyamokon folyó szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatása vissza nem térítendő támogatás formájában. Pályázatot nyújthatnak be: a szakképzési tevékenységüket a Dél-dunántúli régióban (Somogy, Tolna, Baranya megyékben) végző szakképző iskolák, szakképzési hozzájárulásra kötelezettek, továbbá azon felsőoktatási intézmények (karok), amelyek által szervezett gyakorlati képzés megfelel a 31/2001. (IX. 14.) 0M rendelet 9.-10.-11. §-aiban előírtaknak. Tartalmi és tormai követelmények: A pályázat tudnivalóit a pályázati dokumentációk ismertetik. A pályázati dokumentációk tartalmazzák: a részletes pályázati kiírást, a pályázati feltételeket - a pályázaton való részvétel és a támogatás feltételeit, a pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményeit, az elbírálás szempontjait, valamint a pályázat benyújtásához szükséges formanyomtatványokat - és a szerződéskötés tudnivalóit. A pályázati dokumentációk az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságtól szerezhető be személyesen vagy postai úton (címe: 7400 Kaposvár, Szántó u. 5. telefon: 82/528-184). A pályázatról felvilágosítást óvóit: Kovácsné Böröcz Katalin A dokumentációk letölthető a következő honlapról: www.okev.hu Pályázati témák, támogatási célok és a pályázék köre 1. A szakképző iskolák és vállalkozások együttműködésének elősegítése az iskolán kívüli képzőhelyek fejlesztésével. Pályázhatnak: szakképzési hozzájárulásra kötelezettek. 2. Speciális szakiskolai alapozó képzés gyakorlati képzőhelyeinek szemléltető eszközökkel, berendezésekkel való bővítése. Pályázhatnak: speciális szakképző iskolák 3. A “mediterrán régió" művészeti szakképzésének lejlesztése a gyakorlati képzőhelyek felszereltségének javításával. Pályázhatnak: szakképző iskolák, felsőoktatási intézmények (karok) 4. Csúcstechnológiai eszközök hatékony kihasználásának biztosítása a szakképző intézmények együttműködésével. Pályázhatnak: szakképző iskolák, felsőoktatási intézmények (karok) Csak a pályázati dokumentációkban foglaltak szerint elkészített és benyújtott pályázatok kerülnek tartalmi értékelésre A pályázatok benyújtásának határideje: 2003. június 10. A pályázatok benyújtásának helye: OKÉV Dél-dunántúli Renionális loaznatnsán (7400 Kaposvár, Szántó u. 5.) Tab Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte tegnap a Rudnay Gyula Középiskola. A többnapos rendezvénysorozat végén az intézmény, a tanárok és diákok is kitüntetéseket vehettek át.- Kívánom, hogy az iskolából ahogy eddig, úgy a következő fél évszázadban is olyan tudással és szorgalommal felvértezett fiatalok kerüljenek ki, akik hasznára válnak az országnak és Somogy megyének egyaránt - mondta dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. A jubileumi ünnepség több napja tart Tabon. Az iskola tanulói, nevelői a bábonymegyeri házához tett gyalogtúrával emlékeztek a névadó Rudnay Gyula festőművészre. A diákok tervei alapján emlékfalat készítettek az iskolában, a kollégium udvarán pedig két kopjafát és lélekharangot állítottak az elhunyt tanárok és diákok emlékére. Tegnap a sportversenyek mellett a kollégiumban tudományos ülést is tartottak. Dr. Hiller István leendő kulturális miniszter még az Oktatási Minisztérium politikai államtitkáraként „ A közoktatás távlatai Magyarországon” címmel tartott előadást. A délutáni ünnepségen dr. Gyenesei István adta át Nagy Károly igazgatónak a minisztérium elismerő oklevelét, illetve a megyezászlót és megyecímert. A