Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-02 / 101. szám
14. OLDAL BALL A G A S 2003. Május 2., Péntek Virág a végzősöknek A virágboltosok szerint a nagy- kereskedésekben ballagás táján a hazai virágok ára szinte a kétszeresére nő. Az amúgy is drága orchideák, rózsák esetében kisebb az emelkedés. Átalakulóban van a virágdivat. A malomkerék nagyságú csokrokat már nem igénylik a vevők, inkább az egyszálas, elegánsan díszített virágkötészeti remekeket. A fiúknak a hosszúkás, nyújtott, lándzsás virágokat, a lányoknak a liliomot, orchideát javasolják. A krepp- és gyűrt papír csomagolóanyag sem korszerű, hiszen a legcsekélyebb nedvességtől is fog. Előtérbe kerültek a textilhatású, csak a virág szárát takaró csomagolások. A szülők és a rokonság presztízskérdést csinál a virágokból, s emiatt jóval többet hajlandó fizetni érte. Ez nemcsak a virágra, hanem a ballagás utáni ebédre is igaz. A vendéglőkben már másfél hónappal előbb elfogytak a helyek. Szinte minden étterem tele van. Náluk a ballagás miatt nem változnak az árak, ám a szülők sokszor erejükön felül költekeznek, mondván, egyszer ballag a gyerek. Sokan kölcsönt vesznek föl a nagy eseményre, majd hónapokig fizetik a törlesztést. Ezért is lesz mindenkinek emlé- kezetes a ballagás. __________■ BA LLAGÁSI AKCIÓ -10% engedménnyel! 0 és kristály asztékát kínáljuk szolid árakon. PL: kristály váza már 1575 Ft-ért. Ajánlunk még porcelán | étkezőket, színes üvegkelyheket és evőeszköz készleteket. HARMÓNIA Üvegbolt Kaposvár, Pécsi u. 9. (Delta udvar) j • Telefon: 82/416-536 Nyitva: h-p-ig 8—16.30-ig. FOTÓ: LÁNC RÓBERT 0r. Leitner Sándor kari főigazgató a búcsúzó hallgatók gyűrűjében Kaposvár Szerdán tartották a hagyományos ballagási ünnepséget a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karán. Á végzős tanítójelöltektől az alsóbb évfolyamosok és a hallgatói ön- kormányzat vett búcsút, hol útra- valóul megfontolandó gondolatokkal köszönve el az utolsó évesektől, hol némi humorral köny- nyítve meg az elválást. S mielőtt az elballagók még egyszer végigjárták volna a jól ismert folyosókat, dr. Leitner Sándor kari főigazgató egy utolsó „becsöngetéssel” egy jelképes utolsó órára invitálta a hallgatókat. Ezen az órán nem tételekről, vizsgafeladatokról volt szó, mégis olyan kötelező tananyagról, amelyből mindenkinek vizsgáznia kell: az életről. Arról, hogy csak az lehet sikeres, akinek van hite - hité abban, hogy a jó világ még jobb, a szeretet még nagyobb lehet. S arról is: az elmúlt pillanatokat sohasem lehet újra átélni, de lehet őket dédelgetni, simogatni, őrizni. Éppen ezért fájdalmas, de ugyanakkor örömteli a búcsúzás a főiskolai évektől: lezárul egy korszak a végzősök számára, de ott állhatnak egy kapuban, amelyen olyan régóta áhí- tottak belépni,,,______________■ Még egy utolsó összekacsintás a kazalnyi virág mögül, néhány történet a főiskolai évekről, búcsúzók, búcsúztatók és talán egy utolsó igazi, gondtalan bulizás. Aztán a vizsgaidőszak, szakdolgozat, államvizsga, no meg állás- keresés, a pályakezdés buktatói - vagyis most már igazán a nagybetűs, felnőtt ÉLET... Búcsúbuli az iskolaudvaron Nagyatád A nagyatádi Ady gimnázium és szakközépiskola hagyományosan szombaton rendezi a ballagást. A virág és a tarisznya a harmadikosok ajándéka. Ballagóviseletként általános a matrózblúz, az egységes szoknyát mintegy 2500 forintért varrják. A tanároknak szánt ajándékokra fejenként mintegy 1500 forintot fizettek a tanulók. Az osztálytabló 16 ezer forint, ennek a költségét a tanulók szétosztották. A fényképezés diákonként 2-8 ezerbe került. A kis tablókép 600 forint, a ballagási meghívó darabja 60 forint. A bankettra a város éttermeiben előzetesen foglaltak helyet. Egyes osztályok batyubálhoz hasonlóan az iskolaudvarban rendezik a búcsúzóbulit. A szakképzőiskolában rendszerint egyenruhában ballagnak. Az általános iskolákban rendszerint egyforma ingben, blúzban ballagnak, s kisebb díszekkel, nyakkendővel egészítik ki. Ez általában két-három ezer forintos kiadás. Tanári ajándékokra egy-két ezer forintot, tablóra és képekre három-öt ezer forintot fizetnek be fejenként. Az általános iskolások bankettszerű búcsúztatásáról az iskola gondoskodik. ■' AKCIÓS BÚTOROK BÚTORT A GYÁRTÓTÓL NYITÁS: 2003* MÁJUS 6. KEDD Hatalmas szín és formaválasztékkal, 600 m*-en, bevezető AKCIÓS árakon! Hitelre Is vásárolhat. Kedvező házhozszállítás. Hálószobagamitúra Konyhabútorok Sarkított TV-videó polc Vitrines sor Ifi-Club sor Konyhabútorok folyamatos AKCIÓBAN!. Epedás franciaágy 200x160 cm Nyitható Dézi heverő Füles 3-2-1 FREDDIBÚTOR RB somogy áruházbanEB KAPOSVÁR, SOMOGY ÁRUHÁZ 2. EMELET TEL.: 82/412-130 Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.30-1 7.30 szombat 8.30-13.00 Évekig gyűjtik az osztálypénzt . Fonyód ________ So mogybán először Fonyódon jelentették meg a ballagási tablók könyvét, ez nagy sikert aratott. A most búcsúzó négy osztály fotói is belekerültek a kötetbe. Több tízezer forintba kerül a ballagás a Balaton-parti városban élő szülőknek, de előfordulhat, hogy 100 ezer forintot is kiad egy-egy család. Sári Dénesné pedagógusként és szülőként is pontosan tudja, mennyi örömmel és gonddal jár az érettségire készülő diákok búcsúja. A Mátyás Király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskolában négy végzős osztály búcsúzik. A ballagás előkészületeiben folytatják a hagyományokat. A legkorábban talán a ruha varratását döntik el, mert itt divat a formaruha, amit a nő osztályfőnökök is megcsináltatnak. Sári Dénesné elmondta: előfordult, hogy az osztályában úgy jelentettek, a létszám 42. Amikor csodálkozott, a diákok megjegyezték, a tanárnő is hozzánk tartozik. A ruha ára változó, de a lányok 7500 és 17 ezer forinttal, a fiúk 14-20 ezerrel számolhatnak. A fonyódi piac árusai segítenek a beszerzésében, de tárgyalnak boglárt butikosokkal is. A tablók készítésében ez az év több szempontból is eltér: zömmel a diákok keze munkáját dicsérik, így is egy-egy osztály 10-15 ezer forintot költött a tablókra. A bankettet egyre több osztály tartja az iskola aulájában és étkezdéjében, de a vendéglátós szülők is szívesen segítenek. Újabban az is előfordul, hogy a szerenádra buszt bérelnek az osztályok, hogy eljussanak a nem Fonyódon lakó tanárokhoz is. A családi bankett van, ahol kisebb lakodalom, de általában 12-20 tagú társaság szokott az éttermekben helyet foglalni. A diákok már a középiskola első éveitől kezdve gyűjtik az osztálypénzt a ballagásra. gáloonyi Ékszer, autó ajándékba Siófok _______■ Falun nem divat a vendéglőben ünneplés, Siófokon is csak a ballagok családjának tíz százaléka megy oda ebédelni, pedig ez sem kerül lényegesen többe, mint ha otthon tartanák. - Személyenként 1500 és 3000 forintért már megrendelhetnek egy háromfogásos ebédet - mondta Pártényiné Guzslován Tünde, a Hotel Best- Western Magisztern vezetője. - Többe kerül, ha valakinek külön kívánsága is van. Ilyen csoportos rendezvényeknél kisebb haszonkulccsal dolgoznak az éttermek is, mint máskor. A ballagás elmaradhatatlan kelléke a virág, erre általában 2-7000 forintot áldoznak.- A fiúk a furább virágokat kapják, például a flamingót, strelíciát, a lányoknak vegyes tavaszi virágokból készült csokrokat kérnek - mondta Schumann Andrea, a Bóbita virágüzlet tulajdonosa. - A családok vagy egy nagyobb, vagy több kisebb értékű csokrot vesznek. A virág és az ünnepi ebéd mellett a jeles alkalom elképzelhetetlen valamilyen ajándék nélkül. Ez is jelentős kiadás, hiszen mindenki maradandó emlékkel próbál előrukkolni a felnőtté válás e jeles eseményének. Az ilyenkor szokásos arany ékszerek vagy értékes óra mellett előfordul, hogy autó is lehet balla- gási ajándék. _______________■ A KAPOSVÁRI KINIZSI PÁL ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 7400 Kaposvár, Fő u. 2. pótfelvételt hirdet GIMNÁZIUMI (4 évfolyamos kerettantervre épülő helyi tantervi, normál oktatás) osztályába 2003/2004-es tantervre Érdeklődni lehet munkanapokon személyesen vagy telefonon a 82/312-177-es számon, Horváth Géza igazgatóhelyettesnél. (1013B ★ ★ ★ CIGAR TOVVER ★ ★ ★ DONDIEGO ★ Kaposvár, Dózsa Gy. u. 2. ★ ^ PARKER tollak és kiegészítők HATALMAS VÁLASZTÉKBAN ★ most 15% ★ BALLAGÁSI ÁRENGEDMÉNNYEL! Ajándéktárgyak, édességek, magazinok és egyéb ajándéktárgyak minden korosztálynak