Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-05 / 80. szám
2- oldal 2003. Április 5., szombat---------------------------------------------------------VILÁG T Ü K C F___________________________________ El jött a kapituláció ideje ,• Bakóba Tegnap a szövetségesek ellenőrzésük alá vonták Bagdad fő nemzetközi repülőterét. Asz-Szahaf iraki tájékoztatási miniszter szerint ugyanakkor az angolszász erők körbe vannak zárva. Bagdad A britek szerint a repülőtér elfoglalása egyértelműen azt üzeni az iraki vezetésnek, hogy „eljött a kapituláció ideje”. Fennáll azonban annak lehetősége, hogy a Bagdadot védő Köztársasági Gárda egyes alakulatai visszavonulhattak a főváros belterületére, és még lesz erős ellenállás. Továbbra sem tudható, hogy az iraki elnök él-e vagy meghalt, de a jelek szerint nincs a hatalom középpontjának közelében, sőt az is lehet, hogy a hatalom középpontja sem létezik már. Szaddám Húszéin az iraki tévében felolvasott, neki tulajdonított újabb üzenetében azt mondta, hogy Irak „Bagdad kapuinál” vereséget mér a nyugati koalíció erőire. Az üzenet szerint a bagdadi csata határozza majd meg az Egyesült Államok és Nagy-Britan- nia éllen vívott háború kimenetelét, mert „az egész történelemben mindig a fővárosokért vívott csaták voltak a döntőek". A brit kormányfő is üzenetet intézett az iraki néphez. Tony Blair több tízezer szórólapon tett ígéretet az irakiaknak arra, hogy Szaddám eltávolítása után országukat nem fogják idegenek irányítani. Ami egyértelmű üzenet Washingtonnak is, amely hírek szerint amerikai irányítású átmeneti kormányt tervez a háború után. Amerikai katonák fehér port, vegyi hadviselésre vonatkozó arab nyelvű dokumentumokat és ideggáz hatóanyagával szembeni ellenszert tartalmazó dobozok ezreire bukkantak egy Bagdadtól délre fekvő ipari létesítményben. A több ezer doboz mindegyike három üvegcse fehér port tartalmazott arab nyelvű iratokkal együtt, amelyek a vegyi fegyverekkel folytatott hadviselés módját írják le. Az épületegyüttesben olyan ellenanyagot is találtak, amelyet ideggázok hatóanyagaiHátizsákos újságírók Irakban Az iraki frontvonalakon megjelent az elektronikus haditudósítók második generációja. A tudósítók telefonnal, laptoppal és digitális kamerával közvetítik az eseményeket. Preston Medenhall, az MSNBC, com szerkesztője „egytagú bandának” titulálja magát: „keresek egy csatlakozót, felállítom a masinámat, magamra irányítom a kamerát, s máris adásban vagyok - élőben, a hadszíntérről!” A szóló zsurnaliszták („szozsók”) az iraki médiaháború új sztárjai, akik „ellopták” a show- t a Nagy Média Házaktól. Medenhall fotókkal illusztrált riportjait a Newsweek és Washington Post közös honlapján teszi közzé, szinte a történés pillanatában, fejhosszal verve a CNN, az NBC és a Fox legénységeit. A televíziós mogulok hátizsákos újságíróknak hívják e híradások könnyűlovasait. A hagyományos televíziós stábok azonban nem tűnnek el egyhamar a színről. Minden operációs nehézségük ellenére is az általuk forgatott anyag minősége jobb, mint a szozsóké. A tűzvonalban dolgozó tudósító óhatatlan félelme, kimerültsége és zavarodottsága sokszor kérdésessé teszi a híradás objektivitását, így nem meglepő, ha a Nagy Média Házak csak végszükség esetén fanyalodnak jelentéseik közlésére. A hírekért folyó harc ugyanakkor halálos üzletté vált. Az ügynökségek késhegyre menő versenyében a tudósító a tűzvonalra került. Tény Lloyd, az angol ITN televízió riportere Basra közelében, „baráti tűzben” vesztette életét, miután kocsiját a szövetséges csapatok irakinak nézték. A társaságában utazó francia filmoperatőr felesége a brüsszeli NATO-találkozóról távozó Colin Powelltől kért magyarázatot férje eltűnéséért. Észak-Irakban Kaveh Golestan, a BBC Pulitzer- díjas fotóriportere a gépkocsiról egy taposóaknára lépett, és azonnal meghalt. Khurmalban merénylet áldozata lett az ausztráliai kameraman, Paul Mórán, amikor fölrobbant az autójában elrejtett bomba. A magyar származású Gaby Radot, aki a londoni 4-es csatorna veterán munkatársaként a kurdok által ellenőrzött területekről tudósított, halva találták egy szálloda parkolójában. BBC/SAPA/AP/SOMO nak semlegesítésére szoktak használni. Később egy másik helyen is találtak folyadékot és fehér port. A szövetségesek ismét öngyilkos merényletben szenvedtek veszteségeket, amikor felrobbant egy gépkocsi egy amerikai ellenőrzőpontnál. Három amerikai katona és két iraki, köztük a kocsiban utazó várandós asszony halt meg. Háborúellenes tüntetések zajlottak Indiában, Pakisztánban, Bangladesben, Egyiptomban. Kisebb törökországi tüntetéseken a résztvevők elégettek több amerikai, brit, izraeli zászlót. Bulgáriában 900 ezer ember írta alá azt a beadványt, amelyben követelik, hogy a szófiai kormány lépjen ki az Irak elleni koalícióból. Az indiai fővárosban, Újdelhiben 80 ezer muzulmán részvételével rendeztek háború- és Ameri- ka-ellenes tüntetést, Kalkuttában 20 ezren imádkoztak a polgári áldozatok lelki üdvéért. GudzSarát szövetségi állam gazdasági fővárosában, Ahmedábádban háromezer muzulmán fejezte ki együttérzését iraki hittestvéreivel. ■ Hírek EU-borúlátók Minden országban vannak ellenzői az Európai Uniónak - mondta Antónia Guterres. A volt portugál miniszterelnök szerint, aki a budapesti Közép-Európai Egyetemen tartott előadást, működésképtelen lesz az EU, ha nem erősítik meg a közös szervezeteket, mti Nem védekezik Radovan Stankovics, aki a boszniai háború idején egy szerb félkatonai alakulat tagja volt, a hágai Nemzetközi Törvényszék ellőtt nem hajlandó semmit sem felhozni védelmére azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyekben muzulmán nők rabul ejtését és megerőszakolását róják terhére, mti Palesztin vezető elfogása Az izraeli katonák letartóztatták az Iszlám Dzsihád fegyveres szárnyának egyik vezetőjét. Anvar Aliján a Túl-Karm-i táborban lévő rejtekhelyén adta fel magát. Társaival együtt egy gépkocsi felrobbantásával akartak merényletet végrehajtani, mti A rendőrség sikere A szerb rendőrség hétezer személyt állított elő a március 12. óta tartó rendkívüli állapot ideje alatt, s az elmúlt másfél hétben tízezer személy szolgáltatta be engedély nélkül tartott lőfegyverét. A hatósági fellépés legnagyobb sikerének tekinthető, hogy fény derült Iván Stambolic volt szerb elnök sorsára. A rendőrség megtalálta a politikus holttestét, és elfogták a gyilkosság tetteseit, mti Gyorsan terjed a rák A rákbetegség terjedésének megakadályozására irányuló sürgős intézkedések nélkül két évtized alatt másfélszeresére nőhet, és elérheti évente a 15 millió új megbetegedést a rákos esetek száma - állapította meg az Egészség- ügyi Világszervezet, mti Csecsenföldi halál Nyolc építőmunkás vesztette életét és kilenc személy megsebesült Csecsenföldön, amikor Grozníj közelében autóbuszuk egy aknán felrobbant. A robbanószerkezetet egy szemét- kupacban rejtették el. cnn ________________■ ÁL LÁSPONT KOZMA FERENC • Háborús, beteges nyár Az már biztosnak látszik, hogy nem a Közel-Kelet lesz a világturizmus idei célpontja. Az iraki háború közvetlen és közvetett kihatásai miatt a légitársaságok tucatjai kénytelenek módosítani a menetrendet, miközben bevételeiket a terrorizmusról fel-felröppenő hírek is faragják. Ám mintha ez sem volna elég csapás, itt az egyre terjedő atípusos tüdőgyulladás [nagyanyáink mindig mondták, hogy a háborúk és a járványok együtt járnak), ami újabb intő jel, nehogy egzotikus tájakra kívánkozzék az ember. Sőt, már Belgiumban is ott a kór, s egyes helyeken már olyan felfokozott a járványtól való félelem, hogy például Új-Zélandon nem engedték ki a tranzitváróból a boldogan landoló kínai delegáció tagjait, a svájci kormány pedig egy óravásárról tiltott ki távol-keleti üzletembereket. Vajon ilyen körülmények között tervezhető-e a nyár? Mindenkinek fő a feje a hazai turisztikai irodákban, s köny- nyen megjósolható, hogy a travelek többsége a szezon koze- pén-végén lehúzza a rolót. Gond van kifelé is, befelé is. Nem is olyan régen még kínai turistadömpingről álmodoztuk - a távol-keleti ország vezetői megengedték polgárainak, hogy hozzánk utazzanak -, ám a fejlemények ismeretében aligha hihető, hogy a járványügyi szakemberek átengednék őket a karanténon. Az embernek borsódzik a háta, pedig lehet, hogy csupán rémeket lát ebben a háborús, beteges nyárelőben. Ugyanis az idegenforgalomban a vüágméretű bizonytalanság nemcsak csappanó kereslettel, hanem átmeneü vagy tartós áreséssel is jár, s ilyenkor mindig azok húznak hasznot, akik a helyzetet kihasználni bátrak és kockáztatni merészek. Gondoljunk csak a jugoszláviai polgárháború idejére. A széteső állam ifjai a frontokon harcoltak, lángolt a hegyoldal, akna robbant a dubrovniki belvárosban, ám a nap ugyanúgy ragyogott az égen, mint békeidőben, az Adria felmelegedett, és minden idők legolcsóbb sörét akkoriban mérték a crikvenicai mólónál. Lehet, hogy ez kell nekünk? EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330404 HAVAS ANDRÁS Politika elvek nélkül Az iraki háború legfőbb belpolitikai tapasztalata, hogy ismét kiderült: nálunk az elvek nem sokat érnek. Azt látjuk, hogy - a nyugat-európai országokkal, például Nagy-Britanni- ával ellentétben - a válság megítélése semmilyen eszmei vagy morális elemet nem tartalmaz. A szigetországban és hazánkban is baloldali a kormány, a jobboldal pedig ellenzékben. Hogy mégis mi a különbség? Már az is figyelemreméltó, hogy a Labour (Munkáspárt) előre bekalkulálta Tóny Blair bukását, s már az utód is megvan Gordon Brown személyében, hiszen bármi történjék is a háború következményeként, az első a párt érdeke. Ha a vezér népszerűsége csökken, mennie kell. De vajon az elmúlt 12 évben melyik magyar miniszterelnök mondott volna le nehéz helyzetben? Feltűnő az is, hogy a háború megítélésében nem a pillanatnyi belpolitikai célok a fontosak Nagy-Britanniában. A Munkáspárton belül nagy tábora volt a háború elutasításának, ám az ellenzéki konzervatívok - bár érdekeik esetleg mást diktáltak - a miniszterelnök mellé álltak. Miért? Mert az egyik és a másik oldalon is az elvek fontosak, az elvek. Nem úgy, mint nálunk, ahol a háború megítélése kizárólag a kormánypárti-ellenzéki törésvonal mentén vált el egymástól. Attól tartok, ha a magyar miniszterelnök másképp foglal állást, az ellenzék a szemben lévő oldalra áll. Mert ha jól emlékszem, annak idején Jugoszlávia bombázása nem okozott lelki problémát az akkori kabinet számára, és az újvidéki híd megsemmisítése sem növelte kifejezetten a magyar lakosság biztonságérzetét. Egy híres osztrák politikus szerint a politikához víziók kellenek. Térségünk normái ilyen magas mércét egyelőre nem állítanak a közélet szereplői elé, elvek nélkül viszont nehéz megítélni a történéseket. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj _________________A teletonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről._________________ A vírus továbbra is ismeretlen Törékeny béke Továbbra sem bukkant fel hazánkban atípusos tüdőgyulladás (SARS). Minden gyanús esetnél kiderült, hogy nem az Ázsiából eredő fertőzés áll a betegség hátterében. Budapest Még nem találták meg a betegség kórokozóját - mondta az Euro- pressnek Berencsi György viroló- gus főorvos. A világ tíz országában kutatnak a vírus után. Magyarországon minden gyanús esetben a járványügyi központban vizsgálják a betegektől származó mintákat. Berencsi doktor szerint nincs sok esély arra, hogy nálunk azonosítsák a kórokozót. A kórokozó valószínűleg cseppfertőzéssel terjed, de a feltételezések szerint más úton is el lehet kapni a bajt. A főorvos szerint amíg Magyarországon nem bukkan fel a betegség, nincs szükség szigorúbb óvintézkedésekre. Péter Gyöngyitől, a Malév szóvivőjétől megtudtuk: a repülőgépeken három hete fokozott figyelmet fordítanak az esetleges fertőzöttek kiszűrésére. Bár a légitársaságnak nincs közvetlen összeköttetése a járvány sújtotta ázsiai területekkel, az onnan érkező tranzit utasok felszállhatnak a magyar gépekre is. A légiutaskísérők minden járaton magyarul és angolul felolvassák a betegséggel kapcsolatos tájékoztatót. Ha gyanús tüneteket fedeznek fel, már a gép fedélzetéről értesítik a repülőtér orvosát. Szükség esetén a fővárosi Szent László Kórházba szállítják a beteget, ahol két steril szobát különítettek el a gyanús esetekre. Németh zsuzsa Utazási tanácsok Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb ajánlása szerint tanácsos elhalasztani a tervezett utazásokat Kína Guangdong tartományába és Hongkongba. A figyelmeztetés nem terjed ki azokra, akik csupán átutazóként fordulnak meg az említett területek repülőterein. A betegség főbb tünetei:- hirtelen kialakuló, 38 Celsius-fok feletti láz- száraz köhögés, esetleg fulladás- kétoldali tüdőgyulladás- a betegek 80-90 százalékánál a hatodik-hetedik napon a panaszok enyhülnek. 10-20 százalékuknál a súlyosbodó állapot miatt mesterséges lélegeztetés válhat szükségessé. Az Egészségügyi Világszervezet megkezdte az érdemleges vizsgálatot a rejtélyes vírus kórokozója ügyében a dél-kínai Kuangtung tartományban. Pénteki összesítés szerint világszerte eddig 81 ember halt meg az atípusos tüdőgyulladásban és összesen 2400 a fertőzöttek száma. Legutóbb négy esetet észleltek az Egyesült Álamokban - hármat Washingtonban, egyet pedig Floridában. Budapest A külföldön szolgáló magyar katonák jól felkészültek, és felhatalmazás esetén képesek bármilyen jellegű nemzetközi feladat végrehajtására - mondta Bőröndi Gábor őrnagy, az afganisztáni ISAF-3 misszió hadműveleti főtisztje. Magyarország 11 fővel vesz részt az ISAF-misszióban, e létszám a tervek szerint májusban növekszik. Az elöljárók elégedettek a magyarok tevékenységével, jól beilleszkedtek a soknemzetiségű csoportba, és a misszió honi tagjaival sem szakmai, sem fegyelmi gond nem volt. A fő veszélyt a rakétatámadások, az aknák és a saját készítésű robbanószerkezetek jelentik, a gerillák mindig képesek az „új megoldásokra” mutatni. A Kabulban élő ötmillió ember csupán egy százaléka nem támogatja a nemzetközi erőket, az átlagemberrel nincs problémája a nemzetközi erőknek. Bőröndi Gábor az Europres- snek azt mondta: az afgán emberek sajnálattal fogadták az iraki háború hírét, de ez önmagában nem befolyásolja részükről az ISAF-misszió' megítélését, mert vallási kötődésük nem annyira erős, hogy veszélyes mértékben fanatizálhatók lennének. A főtiszt értékelése szerint a helyzet nyugodt, de nem stabil: a mindennapi élet a megszokott mederben folyik, ám a háttérben játszódó politikai folyamatok arra utalnak, hogy főképp vidéken nagyon törékeny a helyzet - a kormányban az egyes népcsoportok nem a létszámuk szerinti arányban képviseltek, a hadurak pedig kihasználják az etnikai villongásokat. DÓCZY LÁSZLÓ