Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-04 / 79. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. Április 4., péntek HHI- H Milliárdos EU-üzletben a szakértők Szakosodás kezdődhet a pályáztatást előkészítő cégek között Átrendeződhet a hazai EU-pályáztatási piac, ha a jelenlegi néhány cég mellett több tucat vállalkozás is részt kér magának. A szakértők ma 25-30 millió euró, egy-két éven belül legalább kétszer ekkora bevételhez juthatnak. A hagyományos tanácsadók kisebb része átnyergel erre az üzletre, az állami pénzen kiképzettek közül többen önállóan próbálkoznak. A pályáztatók egyetemi képzése már előkészületben van. Budapest Nem lesznek sokáig magányos szereplői az uniós pályázatokat előkészítő piacnak a mostaniak. Becslések szerint hamarosan több tucat vállalkozás igyekszik részesedni abból a tortából, amit egyelőre néhány ügyvédi iroda, nagyobb tanácsadó vállalat és egy-két önálló szakértői cég birtokol. A közeljövőben megalakítandó Európa Pályázat-előkészítő Alap (PEA) várhatóan már az idén 650-700 komplett projektcsomagot vizsgálhat majd, amelyek jó eséllyel indulhatnak az elnyerhető pénzekért. Az Unió kohéziós, illetve strukturális alapjához benyújtandó projektek előkészületeinél már most is 10-15 vállalatból álló konzorciumok működnek, ezek együtt 20-3IJ millió eurós díjon osztoznak. Ám ez a pénz akár több száz alprojektre is tagolódhat, így nehéz meghatározni, hogy konkrétan mennyi pénz jut egy-egy konzorciumi tagnak - mondta lapunknak Baukovácz Krisztina, a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég üzlettársa. Tudomása szerint a másik három globális tanácsadó cég is részese a pályáztatási üzletnek, de labdába akarnak rúgni olyanok is, akik egyszerűen csak összegyűjtik az általános pályázjogi dokumentumok megfogalmazása pályázatok előválogatása, véleményezése megítélt pénzek nyomon kiserese a beindult projektek új résztvevőinek kiszolgálása forrás: VG-gyÚjti'. tatási feltételeket és teendőket. Növekvő lehetőségekre számíthatnak a felkészült hazai ügyvédi cégek - erősítette meg lapunknak az Oppenheim és Társa Ügyvédi Iroda (OT) egyik szakértő ügyvédje. Az iroda több közmű, környezetvédelmi és regionális projektben is részt vesz. Mint kifejtette: sok lehetőség és annak részleges vagy teljes finanszírozása érhető el ezekből az uniós alapokból, és éppen ezért rendkívül körűitekül- • tőén kell eljárni az előkészületek során. Irodájuk feladatának tartja megismertetni a potenciális pályázókat a lehetőségekről. Kifejezetten előny, ha az ösz- szes feltételt jól ismerő, szakmailag felkészült társaságok tájékoztatják a lehetőségekről az önkor- mányzatokat. _______________■ Mi ott leszünk. Legyen ott Ön is! EU-népszavazós április 12-én. 0/7»munikác^ Vezetékes és mobilhálózatból a belföldi kék szám díjával Wvható. Lehet ugyanaz az érdeke egy újpestinek és egy fradistának? Igen. A szavazófülkében. Kovács Zoltán, Gera Zoltán EU-vonal: 181 A NAP SZÁMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 7724,49 pont +1,68% DJ Stoxx 50 2187,39 pont + 1,26% Forint a sávban .-10,87% +27 bp Euró forintban 246,07 Ft-0,75 Ft Euró dollárban 107,28 cent-0,43 cent Dollár 229,37 Ft-0,34 Ft Referenciahozam, 1 éves 6,46%-1 bp Óriási lendülettel indultak a csütörtöki napon a nemzetközi tőkepiacok a háború gyors befejezésének újabb hírei nyomán. A döntő lépés azonban a nagy európai tőzsdék zárásáig nem történt meg, így csak mérsékeltebb emelkedéseket jeleztek a mutatók. A párizsi piac (amely napközben 3,1 százalékos nyerésben is állt) 1,1, a londoni 0,3 százalékos plusszal zárta a napot. Az amerikai piacok fél százalék alatti emelkedést mutattak a nap elején. A pesti tőzsdeindex 1,68 százalékot erősödve, 7724,49 pontig emelkedett. GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum Új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. május 21100 28 000 22 320 22470 2003. július , 21 700 27 000 23120 23120 2003. november 22 600 26 500 23010 23010 2003. december 23100 27 500 23100 23100 TAKARMANYBUZA 2003. május 20000 24 500 22490 22 500 2003. augusztus 20 700 24 400 21 000 21000 2003. szeptember 20 700 24 300 21 200 21200 2003. december 23 600 23 600 22 600 22 600 BÚZA 2003. május 22 050 28 050 22 300 22 500 2003. augusztus 22 250 29 000 23 550 23700 2003. szeptember 22450 25 700 23 600 23 790 2003. december 24100 27 200 24 500 24 550 Forrás: Budapesti Árutőzsde HASZNOT HOZHAT A SARS Ma még nem lehet megítéli, milyen hatással lehet az iraki háború elhúzódása, illetve az atípusus tüdőgyulladás megjelenése a magyarországi beutazó turizmusra. Székely György, a MeH Turisztikai Hivatalának vezetője óvatosan úgy fogalmaz: a mai ismeretek alapján az Európán belüli forgalomban nem várható számottevő megtorpanás. Van arra utaló jel, hogy Magyarország jól járhat ebben a helyzetben. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM VÁLLALATOK ÉS PIACOK AZ ÁRAK VESZÉLYEZTETIK AZ ELLÁTÁST Ellátási problémákat okozhatnak a hazai energiarendszerben a Magyar Energia Hivatal szerint köbméterenként 13-15 forinttal elmaradó gázárak. Emiatt ugyanis elmaradtak a rendszer hosszú távú, biztonságos üzemeltetéséhez szükséges beruházások az elmúlt években, holott sürgős szükség lenne a kapacitások korszerűsítésére, és a bővítésére. A hazai gázipari infrastruktúra felújítása, kapacitásainak bővítése elkerülhetetlen, hiszen a csúcsigények folyamatosan nőnek, a rendszer pedig az elmúlt télen már elérte teljesítőképességének határát - mutatják ki a Mól Rt. előzetes számításai. Az olajtársaság vezetői szerint 2005-2010 között 300-425 milliárd forintra lenne szükség a hosszú távú ellátásbiztonsághoz szükséges beruházásokhoz. Ezeknek azonban ma nincs meg a forrása az árban, ahogyan az elmúlt években sem - közli Varró László, a Magyar Energia Hivatal vezető közgazdásza. így a magyar energiarendszer leggyengébb pontja a földgázrendszer lett, holott a tüzelőanyag-piacon a gáznak bő 40 százalékos a piaci részesedése. Európában rajtunk kívül csak Hollandiában ilyen magas. ÚJABB INGATLANSZÖVETKEZETI TAGTOBORZÁS Magas kamat és banki letétből eredő garancia - ezt ígéri kivételes befektetési lehetőségként egy ingatlanszövetkezeti sajtóhirdetés. Úgy tűnik, a nyilvános ügyfélgyűjtést megtiltó jogszabály- változás előtt csendes visszahúzódás helyett újabb érvekkel megtámogatott kampány indul. FISCHLER EGYSZERŰSÍTÉST JAVASOL Nem áramolhatnak be Magyar- országra az EU-s agrárpénzek, vagy Brüsszelnek esetleg vissza kell követelnie azokat, ha a belépésig nem épül ki a lebonyolításhoz és az ellenőrzéshez szükséges intézményrendszer - figyelmeztetett Franz Fischler agrárbiztos abban az írásos sajtóanyagban, amelyet tegnapi látogatása kapcsán hoztak nyilvánosságra. Németh Imre agrárminiszterrel folytatott tárgyalásain pedig azt javasolta, hogy Magyarország a csatlakozás után az egyszerűsített támogatási rendszert alkalmazza az általános uniós gyakorlat helyett. ORVOSOK KERÜLHETNEK GYANÚBA Bizonyos gyógyszercégek saját termékeik felírását „honorálják” a doktoroknak - állítják szakértők. Ha ez kiderül, a szabályok szerint az orvos felelősségre vonható. A beteg kiszolgáltatott, nem biztos, hogy mindig a megfelelő medicinához jut, ám az orvos is pórul járhat, ha el-, veszti páciense bizalmát. Az irányított receptírás a korrupció burkolt kifejezése - állítja a szaktárca helyettes államtitkára, aki tűrhetetlennek tartja a betegellátás káros befolyásolását. A cégek úgy látják: a gyógyszerek számának megugrása miatt az azokról nyújtott tájékoztatásra a legalkalmasabbak a gyártók, ám elhatárolják magukat az etikátlan orvosbefolyásolástól és sürgetik a promóciós rendelet felülvizsgálatát. A Magyar Orvosi Kamara is elítéli, ha az orvos és a gyári orvoslátogató kapcsolata üzleti kapcsolattá degradálódik. www.vg.hu Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP