Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-28 / 98. szám

H I R D E T É S 15. OLDAL GYÁSZJELENTÉS „Elmenni oly nehéz volt, itt hagyni titeket, De azért ne fájjon értem szerető szívetek. Mert már nem fáj semmim, az álmom szép, Majd a fényes felhőkön át találkozunk még.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, testvérünk, PALKÓ ÉVA volt BÁV-dolgozó kaposvári lakos életének 57. évében hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Teme­tése április 30-án, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család „Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Egy sugarat hagytál csak, emlékedet. Hosszú volt az út, mely véget ért, Beteg szíve örök pihenőre tért." t Fájó szívvel tudatjuk, hogy BERKICS ISTVÁN volt homokszentgyörgyi lakos hosszan tartó betegség után életének 69. évében el­hunyt. Temetése április 30-án, 11.30 órakor a homokszentgyörgyi temetőben lesz. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy f GELENCSÉR ANDOR somogysárdi lakos 55 éves korában elhunyt. Temetése április 30-án, szerdán, a 16 órai gyászmisét követően lesz a somogysárdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy FILE GÁBOR -*~ ádándi lakos életének 46. évében elhunyt. Temetése április 30-án, szerdán, 11 órakor az ádándi temetőben lesz. A gyászoló család t „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet. Neked köszönhetem, hogy drága családom közt élhetek, Te mentetted meg az életem." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH ISTVÁN a Talajjavító Vállalat volt dolgozója, szőlőskislaki lakos 79 éves korában csendesen el­hunyt. Temetése április 29-én, kedden, al3 órai gyászmise után a szőlőskislaki teme­tőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN ELADÓ ingatlanokat keresünk megvételre, közvetítésre. Külföldre is. Garanciával! 34/ 473-838. '99036* KAPOSVÁR, Honvéd u.-i 1,5 szobás, 36 m2-es, 3. emeleti garzon jellegű lakás eladó. Irányár: 5,55 M Ft. Tel.: 18 órától 82/423-115. *100360* KAP0SFÜREDEN építési telek eladó. 06- 20/373-2059. •100384* ELADÓ-KIADÓ ingatlanokat keresünk! Kapós Bróker Kft. 30/458-2105, 82/419-910. •100413* GÁZOS, nagyméretű garzon Kaposváron a Né­meth I. fasorban május 1-től kiadó. Érdeklőd­ni: 06-30/288-5423. •100575* KAPOSVÁRON a 48-as ifjúság úton, 43 m2-es, tégla lakás eladó. Tel.: 30/396-98-66. Irány­ár: 7,6 M Ft. •100644* BALATONLELLE üdülőközpontjában 9 lakásos társasházban 35-40 m!-es klímatizált lakások eladók. Tel.: 06-30/204-6989. •100728* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1/210-4904, 210- 4673. *100764* KAPOSVÁRON a Pipacs utcában, 1,5 szobás, cirkogázos lakás eladó. 06-30/4915-948, Irányár: 7,1 M Ft.- *100778* KAPOSVÁRON forgalmas helyen üzlet eladó, kiadó. Tel.: 82/423-983. •100781* KAPOSVÁRON 500 n-öl szőlő téglaépülettel eladó. Tel.: 82/423-983, 82/415-383. *100782* KAPOSVÁR belvárosának legszebb részén, igé­nyesen felújított, 80 m2-es polgári lakás fedett gépkocsi beállással, gyönyörű kertkapcsolat­tal, beköltözhetően eladó. 06-70/213-9959. •100794* ELADÓ 30 m2 alapterületű, tetőtér beépítéses új faház. Irányár 700 e Ft. Tel.: 82/419-240. •100878* KAPOSVÁR, Arany J. u-ban 2,5 szobás, 66 m2- es, II. emeleti, egyedi fűtéses lakás eladó. Iá: 12 M Ft. 06-30/969-6480. BALAT0NB0GLAR0N nyugodt környezetben 136 m2 ház, 1000 m2 parkosított telken, bo­rospincével, garázzsal, szétköltözés miatt sür­gősen eladó. Csere lehetséges. Irányár 110000 Et/m2. Tel.: 06-70/202-7203. •100895* BARCSON 4 M Et-ig házat vennék. Felújításra szoruló is érdekel. 82/460-442. •100976* KERT eladó 150 n-öl. Kaposvár, Présház u- ban. Ár: 180 E Ft. 82/410-293. •101002* ' KAPOSVÁRON a Németh I. fasorban 3 szobás lakás sürgősen eladó. 06-30/9741-668. •101017* LENGYELTÓTI-Pusztaszentgyörgyőn' 3_ szobás családi ház, melléképülettel eladó. Ár 4,8 M Ft. Tel.: 85/351-603. *101049* KADARKÚTON 6541 m2-es telek éger erdővel eladó. Ár: 800 E Ft. 06-30/460-3701. •101078* S0M0GYSZILBAN Igalfürdőhöz közel, régi, 2 szobás parasztház melléképületekkel pincével eladó. 06-30/236-2932. Irányár: 2,65 M Ft. KAPOSVÁR, É-Ny-i városrészben v. Tiszt­viselő telepen családi házat v. telket keresek, közvetítő nélkül. 82/412-856, 20/3447-270. *101090* KAPOSVÁRON a Búzavirág u-ban IV. emeleti, 2 szobás, erkélyes, járólapos, redőnyös lakás eladó. 30/286-0349. *101161* __________JÁRMŰ __________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. •92186* ZASTAVA 83-as, vonóhoroggal, szeptemberig érvényes műszakival eladó. Tel.: 82/411-727. *100013* KANG00 1,2 személygépkocsi 4 éves 45 E km-rel jó állapotban eladó. 30/482-4935. •100245* S DÁCIÁT, dízel Arat vennék. 30/319-6963. •100588* FIAT Unó 1IE ‘94-es, 3 ajtós, friss műszakival, vo­nóhoroggal eladó. Ár: 650 E Ft. 30/213-2054. •100645* NAGY FÜLKÉS MTZ 80-as 2005-ig műszakival, 3 db nehéz foga eladó. Érdeklődni a 85/331- 143, 20/351-9101-es telefonon. •100751* TRABANT 2005-ig műszakis eladó. 82/417-221 *100968* AUTÓÜVEG AKCIÓ Nagy kedvezménnyel kaphatók autóüvegek, autóbuszüvegek. Geiger és Társai Kft Kapos­vár, Dombóvári u. 2. Tel.: 82/423-171. H-P-ig. *101000* SEAT Cordoba ‘94-es 86 ekm-rel, megkímélt állapotban 1,05 M Ft-ért eladó. Érdeklődni: Várda, Meggyes u. 50.30/997-9676. *101094* SUZUKI Swift 1.3 GLX, 1994. novemberi, meg­kímélt állapotban tulajdonostól, hitelre is el­adó. Iá: 840 E Ft. 82/428-241. *101126* SUZUKI Swift és Maruti alkatrészek kedvező áron kaphatók. Kaposvár, Nagyszeben u. 46. 82/428-241. •10 RENAULT 11 1986-os, 1.4 Benzines, jó állapo tű autó eladó. 30/495-5249. •101136 OPEL Astra kombi 97-es, 1.7-es TDS, metál zöld, extrákkal eladó. 20/986-9995. ÁLLÁST KÍNÁL INGATLANOKAT vásárolunk. 06-30/463- 5750. •101093* ÜGYFELEINK részére eladó házakat keresünk Somogy megyében. 06-30/284-2043. *101098* KAPOSVÁRON és környékén eladó családi há­zat vagy lakást keresek. Telefon: 30/406- 8012. •101138* FIGYELEM! Árverés! Csornában, családi ház, nagy telekkel árverésen eladó. Az árverés ide­je: 2003.04.28., 10 ill. 10.45 óra. Induló ár: 2,2 M Ft. Érdeklődni: BA-S-HA Ingatlanforgal­mi lorda, 82-415-438, 512-199. *101141* NAGYBAJOM-Homokpusztán, méhésztanya (gazdasági épület, udvar, erdő, 5869 m2 terü­let) teljes felszereléssel (NB1) eladó. Irányár 1,8 M Ft. 30/9279-020. S BALATONBOGLARI üdülőbe felveszek 1 fő egész napos kézilányt, 1 felszolgálót, 1 taka­rítónőt. Tel.: 82/431-752. *100244* KEMÉNY munka (szellemi), komoly pénz. 70/ 33-55-255. •100255* AMERIKAI munkák és vízum ügyintézés. 20/ 417-2617. *100281* PIACVEZETŐ multinacionális cég 2 fő munka­társat keres. 06-70/250-5123. •100422* MOTORFŰRÉSZES vizsgával rendelkezőt, vala­mint erdei segédmunkást Kaposvár v. környé­kéről felveszek éves állásra. 20/9681-526, 18 h után. *100441* ABLAK beépítésre (műanyag) vállalkozók je­lentkezését várjuk Kaposváron. Gépjármű szükséges. Tel.: 06-20/364-5535. *100564* DINAMIKUS vállalkozás zamárdi üzletébe ke­res jó kommunikációs készséggel rendelkező, németül beszélő, határozott, intelligens fia­talt hosszú távra. 30/9688-395. •100656* FIATAL eladókat keresünk kaposvári gyorsétte­rembe. 82/510-560. •100690* A GENERÁLI-PROVIDENCIA Biztosító Rt felvesz vállalkozói jogviszonyba értékesítési munkatár­sakat. Amit kínálunk: stabil háttér, oktatás, ga­rantált jutalék. A részletekről érdeklődni a 82/529-644 és a 20/9513-245 telefonszámon Domonkos Vilmos kirendeltségvezetőnél lehet. *100735* NEHÉZGÉPKEZELŐT gyakorlattal felveszek. 06-30/9575-428. *100779* SZOBAFESTŐT hosszú távra felveszek.Tel.: 82/311-110,06-20/313-0053. *100783* URB 2A/2 fórúgépre fúrómestert felveszünk. Tkg. jogosítvány szükséges. Fizetés megegye­zés szerint. Telefon: 30/9276-403. * 100793* PÉKEKET keresünk éves állásra Bala- tonszemesre. 06-30/288-7212. *100797* A KAPOSVÁR Plázába, ajándéküzletbe, szak­képzett, érettségizett eladót gyakorlattal fel­veszünk. Tel.: 30/9579-795. •100798* KAPOSVÁRI fodrászüzletbe 2 fő váltótársat és manikűröst keresek. 06-20/935-3262. •100826* KAPOSVÁRI irodatechnikai cég agilis üzletkö­tőket keres. Fényképes önéletrajzokat május 9-ig “Üzlet 100827” jeligére a kiadóba kérjük. *100827* AZ EURÓPA Biztosító 2-2 fő képviselőt keres Kaposvár, Nagyatád, Marcali vonzáskörzeté­ből. Feltétel: érettségi, 25 évet betöltött élet­kor. 06-20/9368-031. •100830* ÉVES állásra szakképzett, önállóan főzni tudó szakácsot keresek. Tel.: 06-30/901-6923, 85/350-239. A DIEGO Szőnyegáruház Kaposvár, Noszlopy G. u. 3. sz. alatt kaposvári lakhelyű női alkal­mazottat keres azonnali belépéssel. Szá­mítógépes ismeret, esetleg szakmai gyakorlat előny. Jelentkezni személyesen önéletrajzzal április 28-án hétfőn 10 órától a helyszínen. *100946* IGALBA ajándéküzletbe eladót felveszünk azonnali kezdéssel. 70/278-2363. •100928* KERESÜNK férfi és női betanított munkaerőt. Tel.: 30/598-8821, 30/434-6844. *100930* TAPASZTALT, szakképzett, leinformálható sza­kácsot és felszolgálót keresünk azonnali belé­péssel éves állásra. Gesztenye Kastélyhotel Somogygeszti. Tel.: 82/457-475. *100935* SIÓFOKI munkahelyre építésvezetőt, műveze­tőt felveszek. Tel.: 06-70/332-55-44. *100940* BALATONFÖLDVÁRI szálloda recepcióst és 4 órás konyhalányt keres. Érdeklődni április 30- án, Balatonföldvár, Rákóczi u. 9.10-14 óráig lehet. Anna-Mária villa. •100954* BALATONLELLÉRE májustól-szeptemberig fel­szolgálót felveszek. 06-20/9682-392. •100955* HETI 1-2 napra ruhaárazáshoz női alkalma­zottakat keresek. Jelentkezni: 20/549-1903. •100975* MANIKŰRÖS-mükörmöst bogiári kozmetikába sürgősen keresek. 70/524-8624. •100979* A KAPOSPLAST Kft. felvételre keres 3 műsza­kos munkakörbe gépbeállítókat legalább kö­zépfokú gépész végzettséggel, számítógép ve­zérlésű műanyag extruder sor kezeléséhez. El­várás legalább 3 éves szakmai gyakorlat. Ér­deklődni: Kaposvár, Szigetvári u. 59. Tel.: 528-332. •100991* ÜGYFÉL-kapcsolattartó munkatársakat veszek fel. Jövedelem megállapodás szerint. Idő­pontegyeztetés: 06-30/9971-980. *100995* NYUGAT-DUNÁNTÚL (Hévíz) apartman ház ká­vézójába pultos, felszolgáló, fagylaltpultba el­adói munkakörök betöltésére fiatal hölgyeket felveszünk. Német nyelvtudás előny. FÉNYKÉ­PES önéletrajzot a Yogen Früz Hungary Kft. 1112 Budapest, Budaörsi út 150/b. címre kérjük. *100998* AUSZTRIAI munkára lehet jelentkezni. Nyelvtu­dás nélkül is. 06-30/471-9986. *101033* HIVATÁSOS jogosítvánnyal rendelkezőt és da­ruzni tudó sofőrt keresek. Magas kereseti le­hetőség. 06-70/215-0316. •101040* A SZUPERINFO Szerkesztősége ügyfélszolgála­ti irodájába gyakorlattal rendelkező admi­nisztrátort keres. Elvárások: néhány éves iro­dai gyakorlat, gyakorlott számítógépes adat- rögzítés (perfekt gépírás), szövegszerkesztő programok ismerete (Word, Excell), legalább középiskolai végzettség, erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezés személyesen vagy levélben (mely fényképpel ellátott szakmai önéletrajz) a szer­kesztőségben: 7400 Kaposvár, Ezredév u. 1/a. Telefon: 82/415-966. •101050* ÉLELMISZER üzlet gyakorlattal rendelkező pénztárost felvesz. Jelentkezni EURÓ Diszkont Kaposvár, Honvéd u. 16/C. ■ *101066* GÉPÍRNI tudó, ügyviteli-tájékoztatási munka­társat teljes vagy részmunkaidőben alkalma­zunk határozott időtartamra. Jelentkezés szerdán 30-án, 16 órakor Kaposvár, Németh I. fasor 37. alatt. WEB-LAP KÉSZÍTŐ TANFOLYAM VÍZMINŐSÉG VEDELEM! 1 fő CNC forgácsológépek programozá­sában is jártas gépgyártás technoló­gust, 1 fő CNC forgácsoló szakembert gépkezelőnek felveszünk. Érdeklődni személyesen Pannon-Spirál Kft Kapos­vár, Dombóvári út. 3. *101080* ITALKERESKEDES keres gépkocsivezetőt Boglár, üzletkötőt Marca­li körzetéből. Gépkocsivezetőnek B kategóriás jogosítvány, üzletkötőnek saját autó szükséges, írásos pályájatot a megjelenéstől számított 5 napos belül az alábbi címre várom: Nexus-99 Bt. Balatonboglár Ipartelep 2665/4 8630.^^ SIÓFOKI építőipari cég éves állásra keres kő­művest. Tel.: 30/239-6732. •100923* SIÓFOKI étterembe keresünk konyhalányt, pultost és németül beszélő felszolgálót. Tel.: munkaidőben 84/310-152. •100924* SIÓFOKI kempingbe keresünk németül beszé­lő kapust és recepcióslányt. Tel.: munkaidő­ben 84/310-152. OKTATÁS indul a Munkácsy Gimnáziumban. Tájékoztató és jelentkezési lap az iskola portáján kapha­tó. Nysz: 03-0046-02. Tel.: 30/911-6522. •100636* FENG SHUI Forma iskola alaptanfolyam Fonyódon, május 10-U-én. Tel.: 30/9571-526. *100664* LITE MÓDSZERREL ANGOLUL! Középhaladó nyelvtanfolyam: V. 7. Vizsgaelő­készítő: V. 8. Június 16-tól nyári SZUPERIN- TEN-ZÍV nyelvtanfolyamok! Ingyenes tudássz­intfelmérés. LITE: garancia a nyelvoktatásban. Kaposvár, Zárda u. 21., 82/415-920. OKÉV nysz: 03-0022-02. *101062* NÉMETÜL A LITE-BAN! Újrakezdő tanfolyam: május 5-én. Középhala­dó: május 31. Vizsgaelőkészítő: május 9. In­gyenes tudásszintfelmérés. Nyári SZUPERIN- TENZÍV nyelvtanfolyamok június 16-tól. LITE: ahol a minőség számít! Kaposvár, Zárda u. 21., 82/415-920. OKÉVnysz: 03-0022-02. *101062* INGATLANKÖZVETÍTŐ és értékbecslő szakké­pesítést nyújtó tanfolyam indul Májusban. A tanfolyam OKJ-s szakvizsgával zárul. Érdek­lődni: 06-30-432-7133. NG Ingatlanforgal­mazó Bt. (OKÉV: 03-0046-03) KIADÓ KAPOSVÁRON a Füredi úton (Csőri Üvegesnél) 85 m2 üzlethelyiség kiadó. 30/9362-358. *100606* BALATONLELLEI szabad strandon melegkony­hás büfé eladó v. kiadó. 30/285-0332. •100657* KAPOSVÁRON a Fő u. frekventált részén, 22 m2-es, utcafronti üzlethelyiség kiadó. 06- 30/9475-657. •100724* FOGORVOSI rendelő (bejáratott) kiadó kaposvár belvárosában. 30/552-8428. •10090 KAPOSVÁR, Anker házban 76 m2-es, 1. em-i ingatlan hosszabb távra kiadó. 82/420-646,8-16-ig, 82/325-557,17 Után. *100965* SZOLGALTATAS GYAKORLOTT cukrászt felveszünk Lengyeltóti­ba. 85/330-039. •101081* BUDAPESTI székhelyű 5 éves balatoni keres­kedelmi múlttal rendelkező élelmiszer nagy­kereskedelmi cég gépkocsival rendelkező Ba­laton környéki településen lakó munkatársat keres 2003. május 20-i kezdéssel üzletláto­gató munkakörre, 3 hónapos határozott idő­tartamra. 06-1/312-1790, 06-1/269-2216. *101101* BALATONBOGLÁRI strandcikk üzletembe meg­bízható, önálló munkára alkalmas férfi dolgo­zókat keresek májusi kezdéssel. Tel.: 30/ 9587-618. *101147* GYAKORLOTT titkárnőt és telefonmarketingest keresünk I.C.C. Kft Fonyód 85/360-870. •101151* SZÁMÍTÓGÉPES gyakorlattal, érettségivel ren­delkező dolgozókat keresünk Fonyódon. Tel.: 85/360-870. •101152* HOTEL Balaton Fonyód recepcióst, szálloda­vezetőt keres. 06-20/9611-111. *101153* 100898* AUTÓBUSZ vezetőt felveszünk. 30/959-8957. ANGOL NYELVTANFOLYAMOK indulnál a Talentum Nyelvstúdiónál, akár 250 Ft/óránként. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422- 130/30-as mellék. *100106* TITKÁRNŐ KÉPZŐ, számítógép kezelő és angol kezdő tanfolyam­ok. Munkanélküliek, GYES-en, GYED-en lévők támogatást igényelhetnek a Munkaügyi Köz­ponttól. 30%-os szja visszaigénylési lehető­ség! ABISÁI Okt.Közp. (OKÉV 03-0035-02) 82/415-681,20/9182-116. Vörös és Társa Kft. Papír-Írószer Nagyker felvételt hirdet az alábbi feladatkörökre:- értékesítési munkatárs (min. érettségi, kér. gyakorlat, jogosítvány)- számlázó, adminisztrátor (4 órás) (érettségi, számlázási gyakorlat, Word, Excel)- üzletkötő' (érettségi, kér. gyakorlat, jogosítvány)- raktári dolgozó (érettségi, számítógépes ismeretek, jogosítvány)- papírfeldolgozó (nyomdai, vagy gépipari szakismeret, jogosítvány) Bogiáriak illetve környékbeliek jelentkezését várjuk, kizárólag írásban, fényképes önéletrajzzal. Cím: 8630 Balatonboglár, Klapka u. 14. Víztisztítók, vízlágyítók, vastalanítók, vízminő­ség javító berendezések, valamint használt színes TV-k, hűtők, mosógépek, videók, hang­falak eladók. Műszaki Bizományi: Kaposvár, Irányi D. u. 2.82/317-213, 70/280-5167. *100858* TŐZEG 15 m3-től 3600 Ft tel.: 30/9113-657. *100932* REDŐNYÖS munkák legolcsóbban, referencia munkákkal! 85/360-201,84/318-038. *100960* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenzö 30-65% engedmény. Hevederzár. 82/320- 880. *100982* FAIPARI és épületasztalosi munkát vállalunk. 06-30/9698-822. •100994* PALATETŐ felújítás többféle színben a legol­csóbban. 06-30/9169-294. •101048* ÁCS és kőműves munkát vállalok 20/806-8933 •101065* VEGYES 8 RÉGI bútorokat, modern és régi festmé­nyeket, órákat vásárolok, üveg- és porcelán- tárgyakat. Értesítésre házhoz megyek. 85/375-346, 74/465-699, 30/979-8398. *93829* LAMBÉRIA, HAJÓPADLÓ Szárított anyagból folyamatosan kapható. Ka­posvár, Szent L. u. 5.82/419-819. •94533* BÚTORVÁSÁR HITELRE IS! Kaposváron az “Ifiházban” (Csokonai u. 1.) 20-40% engedménnyel! Szekrénysorok 60 500 Ft-tól, 4 elemes konyha 37 500 Ft-tól, sa­rok étkező garnitúra 29 500 Ft-tól, kolóniái jellegű szekrénysorok, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy szín- választék! Tel.: 06-20/330-9300. *95158* r----;---------:—7—:—:-----------------------“N A Cs iky Gergely Színház értékesíteni kívánja használt díszleteit (vasanyag, faanyag). Érdeklődni a 82/528-450 számon, Szalai Józsefnél lehet. KUTFURAS-JAVITAS garanciával. 30/9477-953. •92629* GÁZKÉMÉNYEK! 25 év garancia. Kéménybéle­lés üvegszál erősítésű műgyantával. Tüzelés- technika Kft. 82/321-517. *94527* REDŐNY olcsón. 82/318-920, 06-70/227- 5395. *94997* TETŐKLINIKA Kft! Tavalyi áron vállaljuk palate­tős házak bontás nélküli felújítását, mintás bitumlemezes szigeteléssel. 20% tavaszi ked­vezmény, 15 év garancia! www.tetoklinika.hu 06-20/9959-700, 20/3345-425. *98681* ZUHANYFÜLKE, kádfülke, térelválasztó egyedi méretben is. Ingyenes felmérés, beszerelés. 06-20/4544-552. •99166* TÉGLA B-30-as, építkezésből megmaradt el­adó 75 Ft/db. Balatonfűzfő. 30/9441-566. *99247* EMELŐKOSARAS AUTÓK bérelhetők 13-tól 20 m-ig. 30/9297-287. *99609* VÉGKIÁRUSÍTÁS profilváltás miatt női, férfi cipők 50-70% ked­vezménnyel kaphatók. Olasz Cipők Boltja Ka­posvár, Noszlopy G. u. 2. •100468* SÓDER homok szállítás. Földmunka vállalás billenős tehergépkocsival. 06-30/9361-430. *100607* KLÍMA akciók a tavalyi árak alatt! Rpont Kaposvár, Damjanich u. 4.82/411-000. KESZTHELYI laposkő eladó. 30/384-2871. •97327* ÚJ SALGÓ AKCIÓ! 25% kedvezmény a Salgó Boltban! Kaposvár, Fő u. 50. Tel.: 82/318-960. *99172* SZÁMÍTÓGÉP Új Pentium PC-k monitorok, kellékek, kiegé­szítők értékesítése és szervize. 1-3 év garan­cia, előleg nélkül, részletre is. Hard Cash Bt. Kaposvár, Léva u. 22. Tel.: 82/420-302. *100080* PÉNZTÁRGÉP asztali és hordozható gépek “Eurós is”, mér­legek 1-5 év garanciával, részletre is. Értéke­sítés és szerviz: Hard Cash Bt. Kaposvár, Léva u. 22. Tel.: 82/420-302. *100083* REÁL BÁLA 1890 FT/KG bontás Kaposváron az Ady E. u. 13. sz. alatt április 29-én kedden. •100840* KÁRPÓTLÁSI jegyet vásárolok. Tel.. 06-1/327- 5748,06-20/971-5845. •100844* 300 EZER FT JUTALMAT ajánlunk fel a Törökkoppányban április 23-ra virradóra történt nagyértékű vetőkukorica, vegyszer-és kisgéplopás nyomravezetőjének. Tel.: 06-30/572-0290. *100952* DIGITÁLIS műholdvevő akció! Kaposvár, Somssich u. 2. 82/415-974, 70/244-7417. A Vagyon és Településgazdálkodási KHT Fonyód 2003. májusában szombatonként használtcikk-piacot tart a nagypiac mellett. Minden kedves árusítani vágyót várunk. Érdeklődni lehet a 85/560-287-es telefonszámon. KAPOSVÁRI ELELMISZER- VEGYIÁRU NAGYKERESKEDÉS keres: Árukiszállító (B,C kát. jogosítvánnyal) Eladó-raktáros Számlázó-pénztáros (számítógépes ismeret eló'ny) munkakörök betöltésére fiatal, agilis, áruismerettel rendelkező' munkatársakat. A jelenkezés szakmai önéletrajzzal a 101024. számra a hirdetőbe kérjük.

Next

/
Thumbnails
Contents