Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-25 / 96. szám
. 6. OLDAL TŰK Ö R 2003. Április 25., Péntek Hírek FÁT ÜLTETNEK. Megkezdték a faültetést a városban, ehhez az FVM pályázatán nyert támogatást az önkormányzat. 300 .ezer forintot kapott, és ezt önerő befektetése nélkül használhatja föl a város facsemeték vásárlására. ERDÉSZVERSENY. Erdészta- nulók országos szakmai versenye kezdődött tegnap a Dráva Völgye Középiskola rigóéi kollégiumában. A kétnapos vetélkedőn négy középiskola diákjai mérik össze tudásukat. A nyolc versenyszámban egyebek között fafajták meghatározása, erdőgyérítés kidolgozása és lövészet is szerepel. KOTTATÁR. A zenei kultúráért alapítvány és a szülői munkaközösség segítségével zenei kottatárat hoztak létre a Vikár Béla zeneiskolában. Az intézmény tanulói az idén már ingyen kölcsönözhetik innen a kottákat, szakkönyveket. Több mint 350 diák 16 hangszeren tanul muzsikálni Barcson. ÚTÉPÍTÉS. Több mint százezer köbméter földet mozgattak meg a terület feltöltéséhez a Barcsot kikerülő út építésénél. A 6-os főútvonal új, várost elkerülő szakasza jórészt a Dráva árterén át vezet. A 6-os főút kaposvári elágazását köti össze a határátkelővel. DZSESSZ TANSZAK. Országo- san ismert zenetanár települ Barcsra. Molnár Márton Harkányból költözik ide, s a rézfúvós tanszakon tanít. Ezenkívül a művészeti iskolában részt vesz a dzsessz tanszak indításában is. ■ Programajánló Szombaton délelőtt nyitják meg a természetismereti oktatóközpont szállóépületét Drávatamá- siban, s erre kétszáz barcsi diák kerekezik ki. Április 30-án országos pedagógustalálkozóval kezdődik Barcson a nemzeti parkok hete. A nemzeti parkok bemutatkoznak a nárcisznapokon is. Ez május 2-án kezdődik, s 4-ig tart Babócsán. __________■ AZ OLDAL CIKKEIT NAGY LÁSZLÓ ÍRTA FOTÓK: BACHER DÓRA Dinamikusan fejlődő Biztosítótársaság FIÓKVEZETŐT keres kaposvári irodájának elindítására. Olyan - akár vidéki - szakemberek jelentkezését. várjuk, akik vállalkozóként képesek egy egész megyét átfogó értékesítési hálózat vezetésére, annak állandó megújítására, önállóak és szeretik a kihívásokat. Sikeres munkájukat versenyképes jövedelemmel, folyamatos szakmai képzéssel és egy nemzetközi társaság adta stabil háttérrel honoráljuk. Kérjük, hogy fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát 1 héten belül „Biztos egzisztencia" jeligére küldje a Mahir irodájába: Mahir 7621 Pécs, Ferencesek u. 9. (100861) BARCSI Lassan halad az átkelőépítés A fémszerkezetek már állnak, az építő cég szakemberei a kilépőoldalon most végzik a falazást és a csatornázást Eredetileg április közepére tervezték, de várhatóan csak május második felében kezdik meg a beruházás második ütemét a határátkelő újjá- építői. Akkor zárják le a beléptetőt s terelik át a járműveket a most még zárt kilépőoldalra. Átépítés miatt ősz óta tart a forgalomkorlátozás az átkelőn; a több mint 700 millió forintos beruházás során szinte az alapokig lebontják s újjáépítik a barcsi határállomást. Hogy ne kelljen teljesen lezárni a forgalom elől, két részre osztották a beruházást. Először a kilépőoldalon láttak munkához, Átkelő 700 millióért A főépületet teljesen lebontják, s helyére újat építenek, ennek egy része majd acélszerkezeten áll és az úttest fölé nyúlik. Újjáépítik a határállomás teljes szennyvíz-, villamos- és távközlési hálózatát, s áthelyezik a forgalmi sávokat is. A hétszázmilliós költség több mint felét a Phare-tól nyerte el a VPOP a határállomás fejlesztésére, a többi állami támogatás. s csak ennek elkészülte után kezdik a munkát az átkelő másik oldalán. Gellén Sándor, az építkezés irányítója elmondta: a szakipari munkáknál tartanak, a fémszerkezet már áll, most végzik az épületfalazást és a csatornázást, s hátravannak az elektromos, gépészeti feladatok, a vasvázas épület felöltöztetése. Már elkezdődött az útépítés is, hiszen teljesen új sávokat alakítanak ki a közlekedőknek. Ha minden elkészült, ide terelik át a forgalmat, hogy a túloldalon folytathassák a munkát.- A héten hozzákezdtünk az új forgalmi terv kidolgozásához a tervezők, a VPOP és a határőrség bevonásával, s valamelyest már a belépőoldalon is elkezdtünk dolgozni. Azokat a feladatokat végezzük el, amikkel nem zavarjuk a forgalmat - mondta az építésvezető. A teljes beruházás elkészültének a határideje augusztus 15-e. Ez a szakember szerint is csak rendkívül feszített ütemben tartható. A 19 napos csúszás oka a kemény tél és hosz- szan tartó csapadékos idő.___________■ Vegyszer nélkül szelíd védelem Ki sem látszik a munkából a barcsi vegyszermentes növényvédő szerek feltalálója. Jönnek a vásárlók, emellett a Biokál nemzetközi útját is egyengetni kell. A jövő héten például Bécsben erről tárgyal a barcsi agrármérnök. Évekig hiába próbálta elfogadtatni találmányát Kálmán László. A vegyszermentes növényvédő szerek csak kemény munka árán, lassan kezdenek teret nyerni a hazai és nemzetközi piacon. Ma már Kína, Észak-Európa és Dél-Amerika után Ausztráliából is érdeklődnek Hányatott sorsú találmány Küzdelmes 15 év van a Biokál és feltalálója mögött. Két éve sikerrel pályáztak állami támogatásért, hogy a nemzetközi porondra lépjenek, de az agrárinnovációs kht botránya miatt 80 milliós nyertes pályázatuk füstbe ment. Mindez nem befolyásolta a kutatómunkát. A Biokál mára termékcsaláddá nőtt. a találmány iránt, s tárgyalnak a forgalmazásáról. - A folyamatot, sajnos, sok minden hátráltatja, hosszadalmas a beviteli engedélyeztetés. Németországban másfél évig tartott az engedély megszerzése, de oda legalább már szállíthatunk - mondta az agrármérnök.- A New York-i merénylet óta Amerikába rendkívül nehéz a bejutás. Kínában már a szerződéskötésig jutottunk a partnereinkkel. Mihelyt pénzt látunk tőlük, megkezdjük a 32 ezer literes megrendelés teljesítését. Ausztráliai partnerünk tízezer liter növényvédő szerre tart igényt. Itt is a beviteli engedélyezés lassítja a folyamatot, de várhatóan hamarosan szállíthatunk. A mostani kapacitásuk azonban kevés, ezért szeretnénk még az idén megháromszorozni a termelést, növelni és korszerűsíteni az üzemet. Kálmán László elmondta: cége sokat vár az uniós csatlakozástól, hiszen az európai követelmények megegyeznek a barcsi gyártók törekvéseivel. - A toxikumok háttérbe szorítása fontos Európában, uniós tagként a hazai termelőknek is fontossá kell válnia ennek a szelíd növényvédelemnek. ■ Öt játszóteret építenek Játszótereket építenek Barcson. Az Ifjúsági és Sportminisztérium pályázatán tavaly öt játszótér építéséhez nyert támogatást a város. A tervek szerint május 20-ig valamennyi szabadtéri játékot birtokba vehetik a gyerekek. Az önkormányzat városfejlesztési irodáján elmondták: a játszótérépítés 6,6 millió forintba kerül, ebből 3,2 millió az állami támogatás. A terekre már az EU-szabályoknak megfelelő játékokat tesznek, ezeket böhönyei és fővárosi cégek gyártották. Új játékokat visznek az Arany utcába a cigány közösségi házhoz, a Kodály-lakótelepre, a városközpontba, a Klapka és a Bajcsy-Zsilinszky utcába. Ezeket már telepítik, s később sövénnyel védik az itt játszó gyerekeket. Fölmérték a játszóterek állapotát, s elszomorító a kép. Húsz elavult, rossz játszótér van. Ezért mindenképpen folytatják a fejlesztést. Máris újabb öt játszótér építését tervezik, ezekhez terület- fejlesztési támogatásért pályázik a város. Mindegyikkel a tönkrement játszótereket váltanák fel. _______■ So k bolt, kevés vásárló A határforgalmi adatok mutatják: egyre kevesebb horvát jön Barcsra, a kereskedők pedig azt mondják, hogy a bevásárolni igyekvők zsebe is egyre laposabb. Ugyanakkor két áruházlánc is üzlet nyitását tervezi. Azt kérdeztük a barcsiaktól: ha módjukban állna, nyitnának-e üzletet a városban? Vértes Gábor: - Ha pénzem és szakértelmem is lenne hozzá, akkor sem nyitnék boltot itt, a városban. Ez alól talán csak egy könyvesbdlt lehetne a kivétel, bár ennél is valószínűbb, hogy inkább másba fektetném azt a pénzt. Bizonytalanságot érzek a kereskedelemben; meggyőződésem, hogy más területen, más településen sokkal biztonságosabban és eredményesebben forgathatnánk azt az összeget. Barcson egyre-másra szűnnek meg boltok, ennek egyedüli oka a keresletcsökkenés. Csendes László Zoltán: - Ma semmiképpen nem nyitnék üzletet Barcson. Köztudomású, hogy egyre kevesebb horvát jön'át hozzánk vásárolni, és a városlakóknak sincs elég pénzük. Ha befektetni való tőkém lenne, akkor inkább földet, ingatlant vennék. Leginkább ugyanis ezek értékelődnek föl az unióban. Remélem, az EU tagjaként sok lehetőség megnyílik előttünk a határokon túl. Biztos, hogy a csatlakozással Barcs is fejlődik, de akkor is érdemesebb lesz másutt próbálkozni. Csutak Katalin: - Butikot itt semmiképpen nem nyitnék, abból még ma is rengeteg van a városban. A bevásárlóturizmus fénykorában természetesen még több volt. Ha lenne hozzá tőkém, akkor csak szolgáltató vállalkozáson vagy a gyermekellátással kapcsolatos üzleten gondolkodnék. Egy jó üzlettel, olyan jeliegűvel, amilyen még nincs a városban, esetleg lehetne boldogulni. 15 éve még jól ment itt a kereskedelem, ma azonban sokan bezárnak, elküldik az alkalmazottakat. Mészáros Ádám: - így is túlkínálat van Barcson mindenből; nem véletlen az sem, hogy egyre több üzlet bezár. Az utcákon és az üzletházakban is egyre több az üres butik. Tudomásul kell vennünk, hogy a horvát turizmusnak leáldozott, ez ma már nem tart el annyi boltot, mint fénykorában. Lehet, hogy az áruházláncok arra számítanak: olcsóbb árakkal ismét felélesztik a horvát turizmust, de erre nem látok túl sok esélyt; összetettebb folyamat ez, s nem egyszerű visszafordítani. Takács Zoltán: - A forgalom még a horvát bevásárlóturizmus csúcsán sem indokolta azt, hogy ennyi egyforma profilú üzlet legyen Barcson, és ma még kevésbé van erre ok. Ezt akkor is látnám, ha lenne módom valamiféle üzlet nyitására, s kizárólag olyasmivel foglalkoznék, amiből hiány van a városban. Szívem szerint könyvesboltot nyitnék, de ha az eszemre hallgatok, inkább semmivel nem próbálkozom. Valószínű, hogy jó könyvekre sem lenne fizetőképes kereslet. ■ Vízvédő diákok Belgiumban Belgiumban jártak a barcsi gimnazisták, s a III. európai ifjúsági vízvédelmi kongresszuson képviselték Magyarországot. Geel városában rendezték meg az európai fiatalok találkozóját; 44 ország több mint 600 fiatalja - köztük a barcsi Széchényi gimnázium diákjai - az európai vizek védelmében emelt szót. Kiáltványt adtak ki vizeink védelmében; kérték, hogy az ENSZ nyilvánítsa ki: minden embernek joga van az ivóvízhez.- Bár európai kongresszus volt, jöttek fiatalok Amerikából, Japánból és Dél-Afrikából is. Ez utóbbi a példa mindarra a gondra, amire | szeretnék fölhívni a figyelmet, hi- | szén ott már csak bankkártyával lehet a köztéri kutakból ivóvízhez jutni. Európa városaiból is eltűntek már a közkutak - mondta Pabtai Zoltán gimnáziumi tanár. Barcsról azok a diákok utaztak Belgiumba, akik érdeklődtek e téma iránt és jó a nyelvtudásuk. Választott szakcsoportokban dolgoztak. - Sok haszna volt ennek a hétnek: próbára tette a nyelvtudásukat, és kapcsolatépítésre is alkalmas volt. Bognár Erikának az Európa Parlament volt a legemlékezetesebb, FucskárRéka az interkulturális estről beszélt szívesen, Vincze Eszternek pedig a sokféle nép együttléte jelentette a legnagyobb élményt. - Komolyan vettek bennünket, hiszen a brüsszeli Európa-parla- mentben a vízüggyel foglalkozó képviselők fogadtak, ők vették át a kiáltványunkat. Nagy élmény volt ott meghallgatni egy előadást - mondta Bognár Erika. Fucskár Réka szerint kedves emberek a belgák, az ételeik azonban messze elmaradnak a magyar konyháétól. - Rendkívül egészségesen és legA barcsi diákok tablójuk előtt alább annyira íztelenül főznek. Kicsit hasonlóan a franciákhoz, csak ízek nélkül - mondta. A következő találkozót feltehe- tőleg Krétán tartják két év múlva» Hűen frvéa nem Volt Siófokon! Gyorsulási verseny " Helyszín: Siófok, MÁV teherpályaudvar * Időpont: 2003.04.26 l2*-kor J mwmsmsm a Turbo \ ^ vs 406 Klubtalákozó! További informáciért érdeklődjön szalonjainkban! PEUGEOT/máté FI BALATON BOGLÁR Klapka a. 17. Tel.:85/550-930 ftjtM SIÓFOK Föu.24. Tel. :84/519-550 IMií&Üil