Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-16 / 89. szám

2003. Április 16., Szerda SPORT 13. OLDAL Milliókról döntöttek Kaposvár A sportalap felosztásáról is döntött tegnapi ülésén a városi sportbizottság. A testület tag­jai a beérkezett pályázatok alapján több mint 33,7 millió forint sorsáról fogadtak el ha­tározati javaslatot. A legfontosabb napirendi pont­ként a sportalap felosztását tár­gyalta tegnap a bizottság. A közel 34 millió forintra különböző kate­góriában lehetett pályázni. A leg­nagyobb rész az eredményességi működési és utánpótlás-támoga­tásra jut, szám szerint 19 millió 930 ezer forint. Ez a sportalap 59 százalékát teszi ki. A szabadidő- sportra 3 millió 40 ezer forintot (9 százalék) fordítanak, és a tanórán kívüli iskolai sportot is támogatni kívánják. Erre a célra 2 millió 703 ezer forintot (8 százalék) irányoz­tak elő. A fogyatékosok sportjára 338 ezer forint jut (1 százalék), míg a tartalékalapba 6 millió 756 ezer forint (20 százalék) kerül. A beérkezett négy rendkívüli támo­gatási kérelmet elfogadták, egyút­tal 295 ezer forint kiutalására tet­tek javaslatot. A település részön­kormányzatok sportfinanszírozá­sára a júniusi sportbizottsági ülé­sen térnek vissza. Eldőlt, hogy te­nisz ATP-verseny állomása lesz Kaposvár. A viadal költségeinek pontos ismerete után döntenek majd a támogatás mértékéről. A javaslatokról a jövő heti közgyűlés dönt. kun Ezüstérmes a Szenna Pack Győri Elektromos-Szenna Pack Zselic SC Kaposvár 3-9 Győr A somogyi sakksport eddigi legnagyobb sikerét érte el a Szenna Pack Zselic SC Kapos­vár sakkcsapata, amely a na­pokban zárult NB I/B-csopor- tos bajnokságban a Charousek Rezső-csoportban az előkelő második helyen zárt. Csak abban az esetben lehetett esélye a dobogós helyezésre a Szenna Pack Zselic SC Kaposvár NB 1 „B” csoportos sakkcsapatá- nák, ha a zárófordulóban nagy­arányú győzelmet arat Győrben. Ennek szellemében ültek a sakk­táblák mögé a kaposvári játéko­sok; mindenki nyerésre játszott, felvállalva (az ésszerű) kockáza­tot is. A vendég kaposváriak erő­feszítéseit siker koronázta, rá­adásul a többi mérkőzés eredmé­nye is szerencsésen alakult, így végül ezüstérem jutott a Szenna Pack gárdájának. Győzött Ribli Zoltán (1. tábla), Horváth Tamás (4. tábla), Kovács Előd (5. tábla), Vargyas Zoltán (7. tábla), dr. OláhZsigmond (9. táb­la), Szulimán Gyula (11. tábla) és Misetáné Burján Anita (12. táb­la) , döntetlent ért el Darko Feletar (2. tábla), Zorán Jovanovics (3. tábla), Veress Róbert (8. tábla), valamint Néber Ákos (10. tábla), míg Székely Ferenc (6. tábla) saj­nos alulmaradt ellenfelével szemben. A végeredmény: 1. Tabáni Spartacus 80,5 pont 2. Szenna Pack 78 pont 3. Tapolcai VSK 77,5 pont 4. Zalaegerszeg II. 76,5 pont 5. Paksi ASEII. 67,5 pont 6. Bp. Pénzügyőr SE 66,5 pont 7. Bp. Vízügyi SC 62 pont 8. Győri Elektromos 60,5 pont 9. Géniusz-Tata 59 pont 10. Bp. Mat(t)ador SC 57 pont 11. Lenti SE 55 pont 12. Dunaújváros 50 pont FENYŐ Teke NB III - férfiak Eredmények: Kaposvári TK- Dombóvári Spartacus SK 7:1 (2659:2478) A végig magabiztosan játszó Ka­posvári TK együttese nagyarányú győzelmet aratott Dombóváron, s így két fordulóval a zárás előtt be­biztosította a bajnoki címét. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Ka­posvári TK jövőre egy osztállyal feljebb, az NB II-ben indulhat. A Kaposvári TK pontszerzői: Tóth 470 fa, Kálny 456 fa, Oláh 441 fa, Bodor 437 fa, Illés 436 fa. Dombóvári Spartacus SK- Nagyberki-Attala Tengeriszem SE II. 3:5 (2292:2405) Biztosan nyert Tóth vezérletével a Nagyberki-Attala Tengeriszem SE második gárdája a tolnai vá­rosban. A Nagyberki-Attala Tengeri­szem SE II. pontszerzői: Tóth 435 fa, Szabó 418 fa, Lukács 409 fa. Nagyberki-Attala Tengeriszem SE II.- Kaposvári Pázmány TK 3:5 (2490:2518) Az első párok után 49 fás előnyt szereztek a hazaiak, amely - mint utóbb kiderült - túlságosan is megnyugtatta és könnyelművé tette őket. A remekül hajrázó vendég Kaposvári Pázmány TK alakulata megérdemelten nyerte a találkozót. A pontszerzők: Molnár 447 fa, Tóth 430 fa, Kisházy 426 fa, illet­ve Merkl 445 fa, Sághy 441 fa, Szommer 424 fa. fenyő Kaposvár: NB I csak önerőből Kosárlabda NB II Siófok, Marcali Kaposvár Ha nincs témád, hát keress és ha nem lelsz rá, hát lódítsd meg a fantáziádat. Laptársunk szerint az NB I/B-s Rákóczi osztálycserét ajánlott fel az él­vonalbeli Siófoknak. A kapos­vári klub irányítói minderről akkor értesültek, amikor az ominózus cikket olvasók. Éves közgyűlését tartotta a NABI- Rákóczi FC. A „tervezett” cseréről nem esett szó. Hallhattunk arról, hogy miként kívánja megünnepel­ni az augusztusban nyolcvanéves fennállását betöltő, megyénkben legnagyobb tradícióval rendelkező klub ezt a kerek évfordulót. Tény, hogy a Rákóczinál évek óta be­szédtéma az élvonalba jutás, ám azt is határozottan kijelentették, hogy nem minden áron. Ez az óhaj egy többéves folyamat része, s egy­általán nem ehhez az évhez kap­csolható, melyben azt a célt tűzték a csapat elé, hogy lehetőleg az első hat között végezzen. Egy kiemel­kedő szereplésnek jelenleg még csak az alapjait rakják le - hangzott el. A közgyűlési beszámolót tartó IUés János ügyvezető elnök elége­detten jelenthette ki, hogy úgy zár­ták a 2002-es évet, hogy senkinek sem maradtak adósai. Nincs köz­tartozása a klubnak, azonban adóssága akad, hisz a Magyar Lab­darúgó Ligától a Rákóczi is vett fel kölcsönt. Jelenleg ennek csak a ka­matait törlesztik. Ezzel együtt a második vonal támasztotta köve­telményeknek meg tud felelni a klub, a megyeszékhely és néhány szponzor biztos hátteret jelent, de jelenleg ennél nem többet. Csak a saját erejükre támaszkodnak Miután a közgyűlésen szóba sem került a Siófokkal való ügylet, utána Torma Kálmán klubelnököt kértük, hogy hitelesítse, avagy cá­folja a sajtóban megjelenteket. A klub első számú vezetője elmond­ta, hogy ő is az újságból értesült er­ről a tárgyalásról és nem is lenne vele semmi gondja, ha ez mond­juk két héttel korábban, április el­sején lát napvilágot. Majd komoly­ra fordította a szót.- Való igaz, hogy a klub tervei­ben szerepel az előrelépés, de az még gondolati szinten sem merült fel, hogy jogi ügylet révén kerül­jünk az élvonalba. Mindenekelőtt tisztázni szeretném, hogy jelenleg nem adottak a feltételek Kaposvá­ron az NB I-es szerepléshez, így hát részünkről alapja sem lett vol­na egy ilyen tárgyalásnak. Mi sen­kit nem kerestünk meg, ajánlatot sem tettünk és ez nem áll szándé­kunkban ezután sem. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy stabil NB I-es léthez évente megközelítőleg j mintegy kétszázötvenmilliós költ­ségvetésre lenne szükségünk. Ha ehhez hozzátesszük a siófokiak je- j lenleg fenn álló tartozását - amely­nek kiegyenlítése a joggal együtt értelemszerűen ránk hárulna -, nos annál j óval olcsóbban tudnánk mi magunk NB I-es csapatot csi­nálni. Ma is ösztönözzük játékosa­inkat, hogy mielőbb hozzanak minket és támogatóinkat nehéz helyzetbe, azzal, hogy kiharcolják az NB I-es jogot. Tehát megismét­lem, továbbra sem mondunk le ar­ról, hogy idővel az élvonalban szere­peljünk, de ezt nem jogvásárlással, | hanem á saját erőnkből képzeljük j el. Az álláspontunk nem változna, egy siófoki megkeresés esetén sem. j A felvetést kissé módosítva jó gon­dolatnak tartanám, hogy a somogyi labdarúgás érdekében idővel sor kerülne egy megyén belüli széle­sebb körű összefogásra, melyben ez a két klub kiemelt szerephez jut­na. Ám ennek most még nem jött el az ideje - zárta véleményét az el­nök. JUTÁSI RÓBERT A bajnokság állása: 1. Pécsi MFC 22 13 8 1 39-12 47 2. Büki TK 22 12 6 4 40-14 42 3. Nyírség FC 23 12 4 7 48-34 40 4. REAC 23 12 4 7 41-30 40 5. Haladás FC 22 10 8 4 29-14 38 6. Diósgyőri VTK 22 10 4 8 34-30 34 7. Százhatombatta 22 9 7 6 35-34 34 8. Pápai ELC 22 10 3 9 34-32 33 9. NABIK. Rákóczi FC 23 8 7 8 28-25 31 10. Újpest FC-Fót FC 22 8 5 9 29-33 29 11. Balassagyarmat 23 8 5 10 35-40 29 12. Szolnok 22 9 2 11 33-39 29 13, Kecskeméti FC 22 7 7 8 27-29 28 14. BKV Előre FC 22 8 3 11 34-38 27 15. Hévíz 23 7 5 11 31-40 26 16. Tatabábanya FC 23 6 5 12 26-39 23 17. Celldömölk 22 6 3 13 16-37 21 18. Monor SE 22 2 2 18 15-54 8 Siókosár UK-Kaposvári Egyetem Meló-Diák KK 87-52 (15-17,22-11,20-10,30-14) Siófok, 80 néző. V.: Söjtöry, Pestality P. Siókosár UK: Baranya (17/3), Kovács N. (12), Kepli (9), Magyar Z. (7), Kovács Zs. (6). Csere: Csala (17/6), Bukics (9/3), Rajkó A. (4), Dávid (2), Papp D. (2). Edző: Kertész Tamás. Kaposvári Egyetem Meló-Diák KK: Szabó B. (29/6), Szálai (9), Csonka (4), Szabó B. (2), Bindér (2). Csere: Kiss L. (6), Takáts L. (-). Edző: Horváth Krisztián. Az első negyedet követően a vendégek 2 pontos előnnyel tér­hettek pihenőre. A második ne­gyedben a hazaiak rengeteg lab­dát eladtak és a támadások befe­jezése is pontatlan volt. A fordu­lást követően megkezdte a felzár­kózást az egyetemi csapat, a ha­zai oldalon pedig időkérés követ­kezett, ami után egy 14-2 roham­mal meglépett lelkes ellenfelétől a Siókosár UK. A záró felfonásra megmaradt a hazaiak lendülete, helyenként ötletes játékkal szóra­koztatva a nagyérdeműt. Játékle­hetőséghez jutottak a cserék is, akik éltek is a számukra felkínált alkalommal. A 87-52-es végered­mény azt jelenti, hogy a hazaiak megérdemelten jutottak a legjobb négy közé, azonban az ottani si­keres szereplésükhöz lényegesen nagyobb koncentrációra lesz szükségük. Továbbjutott a Siókosár UK kettős győzelemmel, 163-98-as kosárkülönbséggel. A Siókosár UK következő ellenfele a Veszp­rémi Egyetem csapata lesz, az el­ső összecsapást csütörtökön ren­dezik Veszprémben. ■ EnterNet Internet Férfi Kosárlabdaliga - negyeddöntő, első mérkőzés A Mól Szolnok következik Kaposvár A Mól Szolnok ellen kezdi meg negyeddöntős szereplését az alapszalaszt megnyerő Klíma- Vili KK, amely ma 18 órai kez­dettel fogadja a Tisza-partiakat. Igaz, hogy a három győzelemig tar­tó párharc esélyese egyértelműen a Kaposvári Klíma-Vili KK, de a nyol­cadikként végző szolnokiak alap­szakasz-helyezése ne tévesszen meg senkit. A bajnokság kiegyenlí­tett erőviszonyai miatt azonban senki nem mehet biztosra. Zorán Martics edző együttese épp a Ma­gyar Kupa négyesdöntőjével han­golt a rájátszásra. Igaz, hogy lema­radtak az éremről, ám mindössze egyetlen ponttal kaptak ki a Marc- Körmendtől. A Kaposvár-Szolnok vetélkedés jelenleg 2-0-ra áll, hiszen mind a két korábbi összecsapáson j Gorán Miljko- vics együttese győzött. A hazai meccset 73-64-1 re, míg az ide­genbeli találko­zót 67-59-re nyerték Simo- nék. A kaposváriak néhány napos pihenőt követően kezdték meg a felkészülést a párharcra. Az el­szántságra jellemző, hogy a csa­pat valamennyi tagja akkor is edzett, amikor csak fakultatív fog­lalkozás volt előírva. A tegnapi ligaülés után Kovács László, a kaposváriak ügyvezető el­nöke a következőket mondta la­punknak: az együttestől egyértel­mű továbblépést várnak a negyed­döntőben. Mindenki egészséges, így a legjobb összeállításban léphet pályára a Klíma-Vili. A mérkőzés előtt a szurkolók jelképes összegért vásárolhatják meg a sportcsarnok­ban a csapatról szóló legújabb ki­adványt, melyben a játékosok mel­lett nyilatkozik az edző, az orvos és a vezető is. A bevételt az utánpót­lásra fordítják majd. A várható kezdőcsapatok: Kaposvári Klíma-Vili KK: Si­mon Balázs, Dzunics Braniszlav, Dwayne Archbold (amerikai), Ró­náid De Gray (amerikai), Sztojan Ivkovics (szerb-montenegrói). Mól Szolnok: Vladimír Anzu- lovics (horvát), Pavlovics Predrag, Rytis Vaisvila (litván), Orosz Lász­ló, Brian Stewart (amerikai), vagy Prepák Zoltán. A találkozó játékvezetői: Har- sányi József, Páli Kálmán. __________ KUN ZOLTÁN Ma rcali VSzSE-Lenti TE 79-75 (21-16,24-23,15-19,19-17) Marcali, 100 néző. V.: Török, dr. Magyari. Marcali VSzSE: Bodor (4), Hor­váth P. (9/6), Csobod (6), Beck (9/6), Tömösváry (29). Csere: Magyar V. (16/3), Koma (6), Borovszky (-), Szíva (-). Edző: Várfalvi István. Az elődöntő első mérkőzésén nagy iramban kezdtek a csapa­tok. A somogyiak Tömösváry nagyszerű centerjátékával ragad­ták magukhoz a kezdeménye­zést és 10 pontos előnyt szerez­tek. A harmadik negyedben jobb volt a vendégegyüttes, így a dön­tés az utolsó játékrészre maradt. Mindkét gárda remekül védeke­zett, ám a távoli dobások rendre célt tévesztettek. A befejezés előtt Horváth P. és Beck is kipon­tozódott, de Magyar V. a legjobb­kor szerzett kosarakat csapatá­nak. A Marcali ezzel négypontos előnnyel várhatja a pénteki visz­szavágót.___________SAMU LÁSZLÓ Kézilabda NB II-Délnyugati csoport Asztalitenisz NB III Női mérkőzések: Csurgói NKK- Kutas Nosztalgia KK 20-20 (11-11) Csurgói NKK: Bartha-Varga P., Var­ga V. (4), Salekovics (8), Foszák (7), Lakics (I), Kovács. Csere: Füstösné, Ráskó, Horváth, Balogh, Papp, Kovács O. Edző: Balogh Vero­nika. Kutas NKK: Ámon-Szabó (2), Göncz (5), Illia (6), Egyed (3), Ka­nyar (4), Fmncz. Csere: Csajáginé, Pétemé, Petz, Kőszegi, Szép, Ko­vács, Gottvald. Edző: Péter Zsolt. A tartalékosán pályára lépő ha­zaiak az első félidőbeli egy-két gó­los előnyüket mindaddig tartani tudták, amíg a jól védő Bartha meg nem sérült. Szünet után szorosan alakult az eredmény, ám a játékrész közepén a csurgóiak újabb kulcsjá­tékosukat - a megsérült Foszákot - is elvesztették. Játékuk számysze- getté vált, s így kénytelenek voltak megelégedni a döntetlennel. Jók: Bartha, Foszák, Salekovics, illetve Ámon, Göncz, Illia. Petőfi SE Fonyód­Kozármisleny 31-27 (17-10) Petőfi SE Fonyód: Vargha-Lepenye (3), Erdei N. (5), Búza (7), Szekrényesi, Erdei V. (4), Makarészné (12). Csere: Nyári, Opauszki, Szili. Edző: Kocsis Géza. Küzdelmes, nehéz, de jó mérkő­zést vívott a két csapat. A biztos győzelem tudatában érkező vendé­gekkel szemben a nagyszerű játék­kal kirukkoló hazaiak végig kezük­ben tartották a mérkőzést, időnként 8-10 góllal is vezettek. Szünet után ugyan elfáradtak, kettős ember hát­rányuknál veszélybe került a győ­zelem, de két újabb fonyódi gól megoldotta a kérdést és hosszú szünet után megszületett a hazai győzelem. Jók: Makarészné, Búza, Erdei N„ illetve Bodrogi, Pentz, Somogyvári. Az ifjúsági mérkőzé­sen: Petőfi SE Fonyód-Kozármisleny 17-25. Zalakaros-Siófoki VSE 8-29 (4-14) Siófoki VSE: Boros-Kertész (1), Sza­bó (1), Túri (1), Tolinger (4), Kiss (12), Stemóczky (5). Csere: Somogyiné, Borza (1), Rekovszki (3), Szűcs (1). Edző: Lapos Gábor. A kitűnően védekező siófokiak sok technikai hibára késztették el­lenfelüket és győzelmük ilyen arányban is megérdemelt. Jók: Túri, Kiss, Stemóczky. Férfimérkőzések: Dombóvár-Rinyamenti KC 15-37 (6-17) Rinyamenti KC: Vártok-Németh (2), Horváth Cs. (5), Horváth A. (9), Méhes (2), Kópicz (5), Vígh (2). Csere: Pánovics, Kunecz (6), Ledinszki (4), Bácsai (2), Varjas, Talián. Edző: Pánovics Lajos. A rutinosabb és lendületeseb­ben játszó somogyiakat nem tud­ta feltartóztatni a fiatalokra épülő Dombóvár. A Pánovics legénység helyenként szellemesen, de több technikai hibával játszott. Az ered­mény hű kifejezője a tabellán el­foglalt helyezésnek. Jók: Vártok, Horváth A., Kunecz. Az ifjúsági mérkőzésen: Dombóvár-Rinya­menti KC 19-27. Csurgói KK-Peac 29-27 (16-15) Csurgói KK: Koósz-Misei (7), Brenner (2) , Czuczi (3), Hungler (8), Fényi (3) . Madarász (2). Csere: Nagyvizeli, Lőczi (4), Tóth, Szolár, Fekete, Bencze. Edző: Madarász János A felkészülten érkező pécsi egyetemisták ellen nagyon rosszul védekeztek a hazaiak, s csak nehe­zen nyerték meg hazai mérkőzésü­ket. Jók: Nagyvizeli, Misei, Hungler. Az ifjúsági mérkőzésen: Csurgói KK-Peac 23-38. Balatonboglári SC- Sávoly 26-26 (10-15) Balatonboglári SC: Pogány-Czigány (2), Zeke (3), Katona (5), Hiczfelder J. (8), Szabó (1), Varga (3). Csere: Schrauff, Ács (3), Hiczfelder T. (1), Muszti. Edző: Bujáid Tibor. Az első félidőben öt góllal elhúz­tak a vendégek, majd szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a Bog­lár és a 4. percben megközelítette el­lenfelét és a 18. percben kiegyenlí­tett. Ezután egyenlő erők küzdöttek és a gólok is felváltva estek. Parázs percekkel ért véget a mérkőzés. Jók: Katona, Hiczfelder J. Barcsi VSE-Kalocsa 32-41 (13-20) Barcsi VSE: Kiss-Tamás (5), Csolcz (2), Erdős (9), Péter (9), Radics (2), Karvalics (5). Csere: Horváth, Bata, Szigecsán, Sülé, Stofa. Edző: Vörös Attila. Nagyon sok helyzetet és hároijt hétméterest is elhibázott a barcsi csapat, s ezzel megkönnyítették a bajnokságra törő kalocsaiak győ­zelmét. Jók: Csolcz, Karvalics. Az ifjúsági mérkőzésen: Barcsi VSE-Kalocsa 11-46. ■ Lengyeltóti Renault-Lantos- Dombóvári VMSEII. 15:3 Alaposan visszavágott őszi dombóvári vereségéért a Len­gyeltóti Renault-Lantos NB III-as férfi asztalitenisz-csapata, egy­ben tovább folytatta nagy tava­szi győzelmi sorozatát. A lengyeltóti győztesek: Koszó 4, Márton 4, Lantos 3, ifjabb Benkő 2, valamint a Koszó- Muskó és a Márton-Lantos pá­ros. FENYŐ Labdarúgó NB I Ma délután 16.30 órakor játsszák a Dunaferr SE-Kispest- Honvéd FC NB I-es alsóházi lab­darúgó-mérkőzést, amelyet a május 3-ára kiírt 27. fordulóból hoztak előre; a sereghajtó ven­dég fővárosi együttes kispadján ezen a meccsen mutatkozik be a vasárnap kinevezett új szakmai tanácsadó, Duró József. ______■

Next

/
Thumbnails
Contents