Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-16 / 89. szám
8. OLDAL 2003. Április 16., szerda Budapest Megszületett a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. első öt befektetési döntése - tudtuk meg. A szindikátusi szerződéseket rövidesen aláírják a vállalkozókkal. Ha a tőke- kihelyezések igénylik, a társaság 3,4 milliárd forintos alaptőkéjét már az idén 3-4 milliárddal megemelik. A több mint egy éve működő Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt.-nél a közelmúltban született meg az első öt befektetési döntés - tudtuk meg Baráth Csabától. A társaság januárban kinevezett vezérigazgatója elmondta: az öt vállalkozással rövidesen megkötik a tőkeemelésről szóló szindikátusi szerződéseket. Egy hónapon belül pedig újabb 3-5 döntés várható. Ezeket az eddigi mintegy száz megkeresésből választották ki. A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. 2002 elején jött létre. A többségi állami tulajdonban lévő társaság a fejlődésre képes kisvállalkozások versenyhelyzetének (termék- és technológiafejlesztés, hitelképesség) javítását célozza. Ehhez fejlesztési tőkeként fektetnek be 10-100 millió forintot három, maximum öt évre. A vállalkozásnak bizonyítania kell a megtérülést, hogy az előre meghatározott időben, illetve árfolyamon kivásárolja az rt. részét. Ezzel azonban a futamidő lejárta előtt is bármikor élhet. Mindezt a szindikátusi szerződésben rögzítik. A Kisvállalkokás-fejlesztő Pénzügyi Rt. nem bank, szögezte le a vezérigazgató. Az általa befektetett tőkét nem kell adott futamidő alatt, meghatározott kamattal visszafizetni. De a társaság Beindult a kisvállalkozás-fejlesztő rt. Megköthetők az első befektetési szerződések A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. által kiválasztott cégek VG-GRAHKA is vállalkozási formában működik és eredményorientált. A kisvállalkozás többi tulajdonosához hasonlóan kockázatot vállal, egyúttal e kockázat fejében a befektetett tőkéjére hozamot vár el. A befektetés minden esetben tőkeemeléssel történik. Ennek fejében á társaság a kisvállalkozásban tulajdonhányadot szerez, általában legfeljebb 25 százaléknyit. (Bár 50 százalékban van maximálva a tulajdonrészszerzés, de a vonatkozó kkv-törvény értelmében a vállalkozás elveszítené kkv- státusát, és ezzel számos lehetőségét, egyebek között a kkv-k pályázati támogatását.) A társaság abban is eltér a klasszikus kockázati tőketársaságtól, hogy normál esetben a vállalkozás irányításban nem vesz részt, nem kér menedzsmentjogokat. Csupán rendszeres, negyedévenkénti adatszolgáltatást kell leróni felé. A tőkebefektetéssel egy időben a kisvállalkozás tulajdonosával megkötött együttműködési szerződés (szindikátusi szerződés) tartalmazza a rendszeres információszolgáltatást és egyéb, a befektető érdekei védelmében, vagy az üzleti tervtől lényegesen eltérő működés esetén szükséges intézkedéseket. Nem kell félni a forrás kimerülésétől sem, mivel a társaság ígéretet kapott arra, ha a tőke- kihelyezések igénylik, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. akár már az idén 3-4 milliárd forinttal megemeli a társaság alaptőkéjét, mondta a vezérigazgató. Számításaik szerint tízmilliárd kellene a társaság önfenntartásához. Három évig ugyanis csak némi díjbevételük van, és csak azt követően számítanak bevételre a hoForrás: Kisvátlalkozás-feilesztö PénzOavi Fi Tőkebefektetés A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Részvénytársaság 2002 elején jött létre 3,4 milliárd forint saját tőkével. A társaság tulajdonosai: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Budapest Bank Rt., Hitel- garancia Rt., Konzumbank Rt., Magyar Export-Import Bank Rt., Magyar Fejlesztési Bank Rt., Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., OTP Bank Rt., Postabank Rt. A tőkebefektetés főbb jelemzői:- mértéke: 10-100 millió forint- futamidő: három-öt év * Elvárt hozam: Bubor +2 -5 százalék. zamból. Ez sem hasonlítható azonban össze a kockázati tőke- társaságoknál szokásossal, mivel az elvárt hozam a Bubor plusz 2-5 százalékára rúg. ___________■ A N AP SZÁMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 7897,77 pont +1,01% DJ Stoxx 50 2318,30 pont +1,95% Forint a sávban -11,25% +6 bp Euró forintban 245,02 Ft -0,18 Ft Euró dollárban 107,93 cent +0,14 cent Dollár_________________________227,19 Ft_________-0,51 Ft Bú csú a vezetékektől A Pannon GSM április elején üzembe helyezte az ország mindeddig legnagyobb virtuális céges telefonhálózatát: saját belső kommunikációját tette mobillá. Az 1600 munkatársat összekötő Pannon Vállalati Mobilhálózattól (PVM) a gyorsabb és jóval hatékonyabb belső információáramláson túl jelentős költségmegtakarítást is vár a távközlési szolgáltató. A megszokott vezetékes alközpontok fejlett szolgáltatásait a GSM- technológia kétségtelen előnyeivel ötvöző Pannon Vállalati Mobil- hálózatot (PVM) a bemutatása óta eltelt egy év során már több, hazánkban is működő multinacionális nagyvállalat - így többek között a Nokia, a Hewlett-Packard és az Audi Hungária Motor Kft. - is bevezette belső kommunikációjának hatékonnyá tétele érdekében. A PVM-ben rejlő lehetőségek most, a Pannon GSM-nél történő bevezetéssel teljesednek ki igazán, hiszen a rendszer Nyíregyházától Sopronig, az ország 25 településén található Pannon GSM-kirendelt- ségeket köti össze, és biztosít több száz kilométeres távolságból ugyanolyan egyszerű, kényelmes és megbízható elérhetőséget, mintha a hívott munkatárs a szomszéd irodában dolgozna. A Pannon Vállalati Mobilhálózat jóval ésszerűbb és célszerűbb kommunikációt kínál, mint az eddig alkalmazott vezetékes megoldás, hiszen akár munkahelyén, akár attól távol (adott esetben külföldön) tartózkodik a keresett kolléga, ugyanazon a rövid hívószámon lehet őt elérni. A vezetékes és mobiltelefon kényszerű kettősének megszüntetésével az egyéni beszélgetési költségek is egyszerűbben, pontosabban nyomon követhetők, és megszűnik a vezetékes alközpontok fenntartási, bővítési és adminisztrációs költsége. ÚJABB LEÉPÍTÉS A Matáv-csoportnál a hatékonyság- növelés jegyében az idén ismét több mint ezer fővel csökken a létszám. Az előfizetők telefonálási szokásaihoz jobban igazítható új díjcsomagoktól ugyanakkor a lakossági piac kisebb mértékű zsugorodását reméli a legnagyobb hazai vezetékes szolgáltató - húzza alá Straub Elek vezérigazgató. A havidíj fele ^Uesieíl lebeszélhető! 10 évesek vagyunk! Ebből az alkalomból előfizetéses díjcsomagjaink havidíjainak felét lebeszélhetővé tettük! Meglepetésünkkel sok millióan élvezhetik még könnyedébben a Kapcsolat előnyeit. Ha Önnek például Westel 400 díjcsomagja van, a havidíj mcgfelezésének köszönhetően ezentúl 120 perc csúcsidős vagy 166 percnyi, azaz közel 3 órányi csúcsidőn kívüli, hálózaton belüli beszélgetési időt nyer meglepetésünkkel! Szefvust, Társalgó, ZohUona, Egyenlítő, Westel 100, Westel 200, Westel 300, Westel 400, turofon I, Eurofon II, futóién III, MohilMestei További feltételek az üzletekben, ai üzletszabály tatban és a Díjszabásban, információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 06-1/265-9210. G A Z D A S Á G I TÜKÖR________