Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-12 / 86. szám

2003. Április 12., Szombat 11. OLDAL Új díszpolgárt avattak Díszpolgárrá avatta a város Ha­dik Magda szobrászművészt, aki először Csurgón formálta szobrait. Halála után a helyi múzeumot gyarapítja élet­művének egy jelentős része. Fiatalon került Csurgóra 1939- ben Hadik Magda. Férje, dr. Bódi Ferenc a református gimnázium­ban tanított, a Baksay népfőisko­la igazgatója volt, és megírta a gimnázium krónikáját. - Gyönyörű volt az ide érkezésem; halálos betegségből gyógyultam ki, éppen a házasságkötésünk előtt - emlékezett a 89 éves művész. - Á főtér csodá­latos gesztenyesora fo­gadott, s én hamar meg­kedveltem a várost, az embereket. Szeretettel fogadtak. És örömemre itt is az „öző” tájszólást beszélték, amit jóma­gam, és ez édes zama­tossá tette beszédüket.- Csurgóról indult a képzőművészeti főisko­lára is. ■ Volt egy rádiós mű­is rajzolni. Csurgón a kismacs­kám egyszer bemászott a kályhá­ba, s azt szét kellett szedni. Utána sározni kellett; akkor ke­rült a kezembe agyag, és azonnal elkezdtem mintázni. Legalább ennyire szerettem a követ. Apám állomásfőnök volt, és élvezettel gyűjtöttem a sínek talpfái közül a kavicsot. Ennél talán csak a Drá­va kavicsai voltak szebbek... A háború után a férjemet a vallás- és közoktatás- ügyi minisztériumba helyezték; Budapestre költöztünk, akkor kezd­tem el a képzőművésze­ti főiskolát. Évekig ta­nultam; nagyszerű taná­raim voltak: Pátzay Pál, Barcsay Jenő, Ferenczy Béni.- Közel a 90. évhez sem tette le a vésőt.- Dolgozom, csak ke­vesebbet, mint azelőtt. Sosem törtem magam, hogy eladjam a munkái­mat, hiszen úgy is meg­volt a pénzem a megél­hetéshez. Nemrég egy német férfi kinézte az egyik terrakotta-szob­rocskámat, szerette volna megvá­sárolni. Nem adtam; úgy öleltem magamhoz, mintha élő lenne. ■ HADIK MAGDA 1914-ben született s 1938-1947-íg élt Csurgón. Képzőmű­vész. számos alko­tását őrzik múzeu­mok, gyűjtemé­nyek. Ö készítette a gimnázium park­jában álló Juhász Gyula- és Nagy- váthy-emlékmüvet. Különböző kiváló faanyagból készítik az üzemben a hagyományos és az új parkettát Sikeresnek értékelte új termékük, a kétrétegű, felületkezelt csaphor­nyos parketta 2002. évi piaci érté­kesítését Honfi Ferenc, a CS-FA Kft igazgatója. Azt mondta; az ér­tékesített mennyiségben és a be­vételben cégük átlépte a lélektani határt. Mintegy 100 ezer négyzet- méter kétrétegű parkettát adtak el elsősorban az Európai Unió or­szágaiba, és 1,5 milliárd forint volt a bevételük. A kft fő terméke a hagyományos csaphornyos par­ketta, a lamella, valamint az új kétrétegű parketta - ezzel két éve jelentek meg a piacon. Leginkább hazai fafajokból gyártják a kétré­tegű parkettát. S nagy előnye az is, hogy kedvező lerakási variá­ciókat tesz lehetővé, így egy he­lyiségben esetleg több fafaj fel- használásával több mintában is lerakható. Az iparszerű parkettá­zás helyett viszont belsőépítésze­ti elgondolást igényel.- Az európai gazdaság stagná­lása, a kiéleződött árverseny, a megnövekedett konkurencia és a forint megerősödése nekünk nem kedvezett - mondta az igaz­gató. - Hagyományos parkettáink piacot veszítettek, a csaphornyos parketta estében belföldön visz- szaesés tapasztalható, ám új ter­mékünknél beérni látszik hosz- szas piackereső tevékenységünk. Termékeink eurokompatibilisek, partnereink évek óta visszajár­nak, mert jó minőségű árut kap­nak. A CS-FA a héten zajló buda­pesti Construma építőipari szak­vásáron (F2 pavilon III/J) is be­mutatkozik. a Barkát szednek, fészket raknak Fontos a kézügyesség fejlesztése, s ha olyan az idő, a csoportszobában is munkálkodnak: ezúttal tojást festenek fotó: varga györgy Nagy az izgalom, hiszen húsvétra készülnek az alsoki kis óvodások. Játékosan, vidáman, az óvodaudvaron kis fészkeket is készíte­nek, s emellett tanulják a locsolóverseket. Virágokkal díszítették a csoportszobát, aztán to­jást festenek, és tanulják a verseket. Paizs Valé­ria vezető óvónő azt mondta: az ünnepi készü­lődés része otthon a nagytakarítás, a sütés-főzés és a fészekrakás, és ez nem maradhat el az óvo­dában sem. Minden kisgyermek maga készíti el a fészket is az udvaron, majd sétálni mennek, hogy a nyuszi nyugodtan belerakhassa az aján­dékait. Nagy lesz az öröm, mikor visszatérve megtalálják a festett, hímes tojásokat. Az intéz­mény a farsangi rendezvény bevételét rendsze­rint szabadtéri játékokra költi, s ezt az összeget ugyancsak húsv^tkor adják át az óvodának - kö­www.Volkswagen .h u zös ajándékként. A gyerekek készülődéskor a húsvét egyházi jelentőségéről is hallanak, és az óvónők az ébredő természet csodáiról mesélnek nekik. Mindössze harminc gyerek jár ide, egyetlen vegyes csoport, ezért családias a légkör. Már az óvoda bemutatkozó lapja - amit beiratkozás idején a szülőknek adnak - mutatja, hogy nem a manapság divatos programokkal és nyelv­órákkal igyekeznek megnyerni a kicsiket, ha­nem közös játékokat, kirándulást, sok mesét és szeretetet kapnak. A szomszédos épületben van az idősek klubja, oda gyakorta és minden jeles ünnepen átlátogatnak. Műsort is visznek, és vi­szonzásul édességet meg ajándékot kapnak. A nyugdíjasok olyan kedvesen és örömmel fogad­ják őket, hogy - mint a vezető óvónő elmondta - még a szereplést kísérő lámpaláz is elillan. ■ Most még könnyebb a választási!,sdtse.i Új, egyedi Polo modellek már 2 199 OOO forinttól. Nyitott Napok: április 11-12-13! Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Karg Autó Kft. 7400 Kaposvár, Árpád u. 39. Telefon: 82/529-560 Fax: 82/529-566 E-mail: karg@kargauto.hu www.kargauto.hu Minden nap nyitva vagyunk! Hírek alapítvány a kultúráért. A tehetséges gyerekek segítésé­re, posztgraduális kiadványok megjelentetésére s a népfőisko­lái hagyományok ápolására hoz­ták létre a Baksay alapítványt. Alapítója Szászfalvi Lászlóné, a kuratórium elnöke Szabó Sán­dor. A farsangi bálozók 224 ezer forinttal támogatták az alapít­ványt. Nyáron szabad főiskolát szervez, ott a hit, tudás és a mű­vészetek kérdéseiről lesz szó. HULLADÉKGYŰJTÉS. Különvá lógatva gyűjtik a hulladékot a re­formátus gimnáziumban. A vá­rosban egyelőre csak itt vezették be a szelektív gyűjtést. Az iskolá­ban és a kollégiumban szinten­ként helyeztek el műanyag- és pa­pírgyűjtőt, összesen 16-ot. Meg­szervezik a szárazelemgyűjtést is. Ezt a tevékenységet az önkormány­zat ötvenezer forinttal támogatja. ÚJ HŰTŐHÁZ ÉPÜL. 1800 ton­na termény tárolására alkalmas hűtőházat épít a Hegedűs Rt. A beruházás, melynek az első üte­me júniusig elkészül, százmillió forintba kerül, s támogatja az FM-hivatal. A második ütemben mintegy két év múlva újabb 1800 tonnás tárolóhelyet építenek. INGYEN BUSZBÉRLETEK. 286 buszbérletet osztott ki az ön- kormányzat a helyi járatokra. Az Eötvös iskola tanulóinak 76-ot, a II. Rákóczi Ferenc iskolának 50- et, a Nagyváthy középiskolának 80-at, az Őszirózsa nyugdíjas­egyesületnek 40-et, a mozgás- korlátozottak helyi csoportjának pedig húsz bérletet adott ingyen. ELŐADÁS A VITÁKRÓL. Kap csolatügyeleti mediáció címmel szervezett előadást a kistérségi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat. Dr. Kardos Ferenc kli­nikai gyermek-szakpszicholó­gus, mediátor tartott előadást. A mediáció megegyezésteremtő pszichológiai közvetítés, amit Nyugaton évek óta eredménye­sen alkalmaznak sok területen. OLDALSZERKESZTŐ: VARGA ANDREA FOTÓK: VARGA GYÖRGY CSURGÓ KÖZPONTJÁBAN Petőfi tér 34. sz. alatt 140m2-es színvonalasan kialakított helyiség bérbe adó irodai vagy üzleti célra (üzleti berendezéssel is). CSURGÓ KÖZPONTJÁBAN Széchenyi téren 160 m2-es üzemi épület (volt varroda) ipari, kereskedelmi vagy raktározási célra kiadó. Tel.: 82/471-157 Mobil: 06-30-9474-292 i i > CSURGÓ I TÜKÖR_____________ Új termékkel Európába sor Csurgóról indultam címmel, s betelefonáltam, hogy én is... Gye­rekkoromtól szerettem és tudtam SZENZÁCIÓÉ BÚTORVÁSÁR! D01MTOR 2003-BAN IS ÉRDEMES A DORINA BÚTORNÁL VÁSÁROLNI ÉS RENDELNI! Új bútorkészletünket és a már meglévő sikeres bútorainkat ®®^©© £££©0(0)© He,ye: ^3“ m bőrgarnitúrához 10 OOO Ft-os vásárlási utalványt adur Műszaki Kö^pis^a * ideje: 2003. április 10-14. ■r'- t • Albatrosz 3-2-1 ülőgarnitúra 620 000 Ft j V j&f pajj fjxjr /j|k • Inka sarok valódi bőrből 49SOOOFt A helyszínen bemutatott bútorainkat kérheti valódi bőrből, vagy választhat kibővült szövet­2003-AS ÚJ MODELLJEINKET választékból(zsenília,lélegzőstextilhőr,plüssök). JÉBI ; ; ISjSSfcik Ilin ÚTI/ TÜDŐ ni llT IC Cl uvroTri/ * Madrid 3-2-1 ágyazhatós kivitelben, valódi bőrből 750 000 Ft AMtLYtft IUÖD DIJAI lo LLNYtnltK • Brügge 3-2-1 valódi bőrből 689 000 Ft rí CDUCTn Adom * Albatrosz sarok lélegzős textilbőrböl 228 000Ft CLEItnC IU AnUH • Kairó 3-2-1 ülőgarnitúra, 1 éves garanciával, rugós kivitelben 258 000 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents