Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-12 / 86. szám

2003. Április 12., Szombat 5. OLDAL ■I Pazar ízek, étel- és italkóstoló Showműsor és tűzijáték is színesíti a rendezvényt Lépten-nyomon étel- és ital­kóstolóba botlik a látogató a kaposvári tavaszi vásáron. Nemhiába egyik kiemelt szak­terület a gasztronómia, ehhez kötődnek a kísérő rendezvé­nyek is. Nagy sikere volt a bor­versenynek, s a hét végére újabb hangulatos rendezvény­nyel készülnek a házigazdák. Még az égiek is rámosolyogtak a vásározókra, így nyugodtan né­zelődhetett a közönség a szabad téren is. A látogatók nagy része élt is a ked­vező lehetőséggel, és bevásárolt az ünnepre. Rengetegen végigjárják az összes standot, két- három órát is eltöltenek nézelődéssel, ezért a gyerekeknek külön ját­szóudvart építettünk - mondta Dómján Tamás vásárigazgató. Sokan már a tavaszi házimunkára gon­doltak, az építkezők pedig a sza­kbemutatóhelyen kértek taná­csot. Ötvennél több építőipari vállalkozás pakolt ki, és nagyon sok helyszíni rendelést vett föl. Kísérő rendezvényekből sincs hi­ány a 12. Kaposvári Nemzetközi Tavaszi Vásáron. Tegnap az egészséges életmód követői hallgattak jó tanácsokat, elő­adást tartottak a lélekvándorlás­ról, a feng shuiról, valamint a be­tegségmegelőzésről. S kihirdették a borverseny eredményét 19 borminta-elbírá­lása után. A fehérek között Trunkó Ferenc bora győzött, a vörösek közül pedig Komáromi Ferencet találták a leg­jobbnak. Dómján Ta­más elmondta: ma di­vatbemutatót rendez­nek a központi aula el­ső szintjén. A legújabb kollekciót a Premier 2000 divatstúdió mutat­ja be. Este nyolc órától show-műsort és tűzijá­tékot rendeznek, s megtartják a II. rock and roll táncversenyt. Vasárnap reggel ismét kinyit a vásár, dél­előtt rendezik meg a gyermekra­jzversenyt, s délután ötkor lesz a tombola. ■ A Westel válaszol Szombatonként több hónapja olvashatók a Westel Mobil Rt legfrissebb információi a So­mogyi Hírlapban. Folyamato­san arra kérik olvasóinkat, hogy kérdezzenek SMS-ben. Az összegyűjtött üzenetekre Géczi Attila, a mobiltársaság régióvezetője válaszol.- Mikor lesz kapható a Nokia 3650, és milyen árban?- Pontos felvilágosítást azzal kapcsolatban nem tudunk ad­ni, hogy a ké­szülék mikor kerül az üzle­tekbe, s így a készülék árát sem tudjuk.- Érdeklőd­nék, hogy vodafone-os 6310i-ről GPRS-es WAP-pal el­érhetem-e és milyen címen a 777mobil fantázianevű portált?- A 777 portál a következő cí­men érhető el: 777mobil.hu/ index.wml. A mobiltelefon kere­sőjébe beírva szolgáltatótól füg­getlenül megjeleníthető az oldal.- Mit értetek 777 alatt, mi a lényege? Nekem Siemens M35- ös telefonom van, alkalmas rá?- A 777 portál egy olyan por­tál, ahonnan lógókat, animáció­kat, csengőhangokat, játékokat lehet letölteni, híreket tudsz ol­vasni, különböző információk­hoz lehet hozzájutni. A Siemens M35-ÖS készülék alkalmas WAP- ozásra.- Hogyan érhetem el a 777 westeles WAP-ot a pannonos készülékről?- A 777 portál a következő cí­men érhető el: 777mobil.hu/ index.wml. A mobiltelefon kere­sőjébe beírva szolgáltatótól füg­getlenül megjeleníthető az oldal.- Hogyan tu­dok az Alcatel 512-esre csen­gőhangot letöl­teni a 777mobilról?- A 777 WAP-os oldal­ról lehet letölte­ni EMS-formá- tumban a játé­kok menü csengőhangok almenüjéből.- Nokia 3310-es telefonnal használható-e a 777 mobil szol­gáltatás?- Nem, mert nem támogatja a készülék az adatátvitelt, és a WAP-ot sem. Akinek továbbra is bármilyen kérdése van az eddig olvasottak­kal kapcsolatban, küldjön SMS-t a 06-30/30-30-524-es telefon­számra. A felvetésekre válaszo­lunk. a r--------------------------------------------------"1 ülesiel a Kapcsolat L _________________________________________J Va dász Bál a Kapósban április 25-en! Különleges vadételek, kiváló zenekar! Jegyelővétel a Kapós Étteremben. Tel.: 06/82-316-022 Ha magával hozza a kivágott utalványt, kedvezményesen válthatja meg jegyét! Utalvány: -10% itt VIDEOTON - Kaposvár felvételre keres műanyaggyártás területére felsőfokú végzettséggel * gyártásvezetőt, * technológust. ! Középfokú végzettséggel * művezetőt., * technológust, * gépbeáilítót. i Jelentkezni önéletrajz és oklevél beadásával lehet: VIDEOTON Holding Rt. Elektro-PLAST Vállalat Kaposvár, Izzó u. 3. Tel.: 82/502-124, 502-118, 502-132 Új kollégium 450 diáknak Dr. Giber Vilmos és Ponikfor Zoltán között Szita Károly polgármester fotó, láng Róbert Az ország legjobban fölsze­relt középiskolai kollégiu­mát építik a kisgáti város­részben. A 450 diáknak ott­hont adó diákszállóval Ka­posváron egy új városrész alakul ki. Az épület készültsége most 63 százalékos, eddig 1,1 milliárd fo­rintot költöttek rá - tudtuk meg Bajzik Imre megbízott műszaki igazgatótól. Már jól látszik a diák­szálló, a fogadóépület és az úszó­medence csarnoka. Szeptember 1- jén beköltözhetnek a középisko­lások az új kollégiumba, amit a kisgáti városrészben épít az OTP Ingatlan Rt és a Zalai Általános Építési Vállalkozó Rt (ZÁÉV). A műszaki átadást július végére ter­vezik, hogy legyen idő a bebútoro­zására is. Kaposváron 1506 közép- és 87 általános iskolást tudnak elhelyez­ni; a megyeszékhely öt kollégiu­mot tart fenn, de kettő nem felel meg a kor követelményeinek. A Baross valaha kaszárnya volt, s a tíz-húsz ágyas szobák nem éppen kényelmesek az ott lakó 300 fiatal­nak. Az új épülettel ezt is meg­szüntetik. A Rippl-Rónai József közlekedési szakképző kollégiu­mának a felső szintje felújításra szorul, itt 114-en laknak. Az új kollégium területe 13,5 ezer négyzetméter lesz, s ennek 10 500 négyzetméterét beépítik. Három önállóan kezelhető, mégis összefüggő részből áll az új léte­sítmény. A háromszintes szálló­ban négyágyasak a szobák, kettő­höz tartozik egy-egy fürdőszoba. Építenek hozzá egy 500 adagos főzőkonyhát és önkiszolgáló ét­termet. A földszinten lesz a tanu­lószoba, a könyvtár, az olvasó- és a számítógépterem, valamint a betegszoba meg az orvosi rendelő. Az igazgatási épü­letben irodák, tanári szobák lesznek. A sporté a harmadik épület 25 méteres úszómedencével, 540 négyzetméteres torna­csarnokkal, lelátóval. A földszinten kapnak helyet a szertárak és a konditerem. Kétezer négyzetméterre szabadtéri sport­pályákat terveznek, ott teniszez­hetnek, kosár- és kézilabdázhat­nak, focizhatnak a diákok. A ter­vezők nem feledkeztek meg a par­kolókról és a sétautakról sem. A kollégium építésére közbe­szerzési pályázatot írt ki a város. Címzett támogatásként 1,59 milli­árd forint vissza nem térítendő összeget nyert. A diákszállóra azonban kétmilliárd forint kell. Jogszabályváltozás miatt az ere­deti tervtől el kellett térni, így 1500 négyzetméterrel nagyobb épületet készítenek. A megye- székhely kezdeményezte a kor­mánynál, hogy pótolják a hiányzó pénzt.-A parlamenti döntés má­jusban várható - mondta Szita Károly polgármester tegnap a kol­légiumi bejáráson. Az építkezés nem áll le, a város költségveté­sében ugyanis biztosították a hi- ányzó összeget. szabó kinga Hírek ÉVFORDULÓ TÁRLATOKKAL. Iskolatörténeti, művészeti, az iskolai életről szóló kiállítás nyílt tegnap a Munkácsy gim­náziumban. A költészet napja alkalmából baráti beszélgetésre hívták az intézmény nyugdíjas dolgozóit. A diákok műsort ad­tak az iskola alapításának 85. évfordulója alkalmából. A Munkácsy most új hagyomány teremtésére vállalkozik: olyan rendezvényeket szervez, ame­lyekkel bemutatják, mit jelent a hivatás, a munkahely, s hogyan zajlott és zajlik életük az iskolá­ban. (szk) PONTOSÍTÁS. Az Új piacokat keres a KVG Rt című cikkben megjelent grafikont a Kaposvári Városgazdálkodási Rt pontosít­ja. Pécsen a 15 ezer 600 forintos évi szemétszállítási díj a 110 lite­res kuka ürítését jelenti, az átla­gos tarifa 11 ezer 219 forint évente, (szk) TVER GYÁSZA. Életének 56. évében váratlanul elhunyt Alekszandr Petrovics Belouszov, Tver polgármestere. Ezzel az orosz várossal Kaposvár 1970 óta tartja a kapcsolatot, a testvérvá­rosi szerződést 1995-ben írták alá. A. P. Belouszov 1996 óta állt a polgármesteri poszton, (szk) HÁROM TÁRLAT. Még néhány napig látható Magyar Attila fes­tőművész kiállítása a MTESZ kaposvári galériában. Irena Parashkeova és Roumen Gorgiev bulgáriai képzőművé­szek 17 Ex Libris című tárlata pedig május 4-ig tekinthető meg a Petőfi Sándor Emlék- könyvtárban. A szentjakabi bencés apátság galériája is várja a látogatókat; itt Mester Béla festőművész munkái láthatók május 25-ig. ________ ■ Új városrész születik Beépült a Kisgát négysávos út melletti utca­fronti része, s már mögötte is egymás után nőnek ki a földből a házak. Ennek eredmé­nyeként kialakul az új városrész. A kukorica­föld egy része már a múlté, a beruházásokat a Kaposvári Egyetem és az M9-es országos gyorsforgalmi út várost elkerülő szakasza felé folytatják. Ezgn a részen hamarosan megszaporodnak az építkezések. Konyhapénzt hozhat a Délhús Az év sikere a Délhús Csemege Karaj- Mit kapunk a Délhústól húsvétra? - kérdezem Ámann Gábort, a cég ke­reskedelmi és marketing- igazgatóját.- A megszokott, minő­ségi húsvéti termékek mellett modern húsvéti termékekkel is meglep­jük a vásárlókat. Mi is ta­pasztaljuk az élettempó felgyorsulását, en­nek köszönhetően a mindennapi igényekkel együtt ünnepi igényeink is átalakulnak. Igazodva ehhez, ajánljuk a füstölt­főtt sonkákat, húsokat. A húsvét legkedveltebb terméke a füstölt kötö­zött sonka, a füstölt hát­só csülök, a tarja sem fog hiányozni a boltok polcairól. Új sonkáink­kal - a Zamat, Tavaszi, Borsos, Fűszeres son­kákkal - az egyre kifino­multabb, minőségre igé­nyes fogyasztóknak ked­vezünk. Remélem, már találkoztak az olvasók az idei év egyik újdonságcsapatával, a sült termékekkel. Közöttük háromfajta sonka is sorakozik: a natúr Délhús Sült sonka és a Délhús Sült borsos és Sült fűszeres sonka, melyek jellegzetessége a külső fűszerbevo­nat. A csemegepultban és előre csomagolt, szeletelt változatban egyaránt kaphatók. Az új igényekhez alkalmazkodva kínáljuk az ünnepi asztalra a Délhús Csemege karajt. Ta­valy megtapasztaltuk, hogy a fogyasztók el­fogadták modern húsvéti termékként és be­építették az ünnepi menübe.- Délhús Csemege karaj. Az egyik kedven­cem. Másoknak is az lehet, mén ha jól tu­dom, sikerdíjas lett.- így igaz. Könnyen a család kedvencévé válik. Nemcsak különleges zamata, íze mi­att, amit az egyedülálló pácolás, fűszer, majd füstölés ad, hanem azért is, mert válogatott, színhús karajból készítjük. A magyar háztar­tások ezt értékelik, derült ki a piackutatás­ból, a 600 háztartás körében végzett, régió, településtípus és háztar­tás nagysága szerinti reprezentatív felmérés­ből. Ez alapján a 2002/2003-as évben a Sonka kategóriában a Délhús Csemege karaj nyerte meg „Az év sike­re - Vásárlók választása” díjat. Köszönjük min­den fogyasztónknak, hogy ez a miénk lehet!- És a húsvéti megle­petés?- A vásárlóink már na­gyon megkedvelték a Délhús nyuszit, és sejtik- ahogy Ön is -, hogy minden évben valami­féle meglepetést tartogat számukra. Idén a nyuszis címkét beküldő, szerencsés fődíj­nyertesnek a nyuszi 1 éven át a konyhapénzt hozza, havi 50 000 Ft-ot! További 200 sze­rencsés fogyasztó egy-egy nagyon hasznos konyhai segítővel, a mindig éles elektromos késsel gazdagodik. Alig várjuk, hogy üdvö­zölhessük a boldog fődíjnyertest. Remélem, Ön lesz az, Kedves Olvasó! a Lekötelező hetedszer Hetedik alkalommal rendezte meg a Kaposvári Polgári Casino a Lekötelező irodalom című vers­mondó versenyét a MTESZ székházban. Dr. Szép Tamás, a civil szervezet elnöke elmondta: negyvennégy középiskolás tette próbára tudását Kaposvárról és Fonyódról. A Znamenák István és Dányi Krisztián vezette zsűri tizenöt fiatalt juttatott a döntő­be. Az első helyen holtverseny alakult ki a toldis György Edina és a közlekedésis Máté Dezső között. A második és a harma­dik helyet a katolikus gimnázi­um diákjai érdemelték ki, s Schutzmann Réka és Kaponya Barbara. Negyedik lett a toldis Sulc Roland, őt követte a fonyó- di Somogyi Bence és az ugyan­csak toldis Németh Emese. Az első hat helyezett könyvutal­ványt kapott a Kaposvári Köz- alapítvány támogatásával. ■ Vén léatóz Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok^Sa (üvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 30/504-20441 Stella Artois sörivó kupa a kalózhajó fedélzetén! Itt megmutathatod ki a király! Hollywood multiplex SZÉTCSÚSZVA** 83362 (f) 18:15; 28 NAPPAL KÉSŐBB** 91086 (f) 21:30; KÉT HÉT MÚL­VA ÖRÖKKÉ* 91099 (f) 14:30, 16:45, 19:00, 21:15; DAREDE- VIL-A FENE- GYEREK* 91092 (sz) 10:15, 12:30, 14:45, 17:00, 19:15; BÁNK BÁN 11315 15:00; CHICAGO* 91095 (f) 10:00, 12:15, 15:45, 20:30; MÉG EGY KIS PÁNIK* 91090 (f) 19:30; TAXI 3.* (sz) 11:00, 13:00, 17:15, 21:30; A DZSUNGEL KÖNYVE 2. 91087 (sz) 10:00,11:45,13:45 *94397* f­K A P 0 S V Á R

Next

/
Thumbnails
Contents