Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-28 / 73. szám
6. OLDAL 2003. Március 28., Péntek ZÁKÁNYFALU Zákányfalu a 2002. október 20-i választás után lett önálló település. Még nincs címere és zászlója. A LAKOSSÁG SZÁMA 2002-ben 616 CIVILEK, VEZETŐK Az Együtt Egymásért Klub vezetője Molnár Ferencné, a Zákányfaluért, Somogyért Egyesület elnöke dr. Kondor Ilona. FOGADÓÓRÁK Az önkormányzati hivatal címe: 8853 Zákányfalu, Szabadság u. 89. Telefon: 82/735-123. Ügyfélfogadás: hétfőtől csütörtökig 8-tól 16 óráig, pénteken 8-tól 12 óráig. Dominkó Margit Judit falugazdász csütörtökön 10-től 13 óráig várja az érdeklődőket. ORVOSI RENDELES Dr. Kondor Ilona háziorvos hétfőn, szerdán és pénteken reggel 9-től 12 óráig fogadja a hozzá forduló zákányfalusi betegeket, hétfőn, kedden és csütörtökön pedig 15-től 16 óráig rendel. Iskolaorvosi rendelés hétfőn van: ez 12-től 13 óráig tart. ISTENTISZTELETEK Csendes Sándor plébános minden vasárnap fél 12-kor tart szentmisét, hétköznapokon pedig 18 órakor, illetve nyáron 19 órai kezdettel. Keresztelő Szent János nevét viseli a templom. A tanév elején az iskolásokból ifjúsági csoport alakult, és két-három hetente szombaton tartják ösz- szejöveteleiket a plébános irányításával. Csendes Sándort 1998-ban szentelték pappá, 2001 -ben került a faluba, és folytatta az elődje által kezdett plébánia építését. Az épület elkészült, már csak a kerítés meg a házhoz vezető útnak a kialakítása van hátra. A templom búcsúnapján szentelik föl. KORSZERŰ MŰVELŐDÉSI HÁZ Hamarosan befejezik a művelődési ház újjáépítését. Az épület tavaly kiégett, s az önkormányzat visszaállítja eredeti állapotába, de jelentős korszerűsítéssel. Itt kap helyet egyebek között a teleház, itt lesznek a civil szervezetek, és itt rendezik az ünnepségeket. A beruházást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma segítségével és soron kívüli támogatással végzik. Ünnepélyes átadását a falunapra tervezik. TERMÉSZETI ÉRTÉKEK A Dráva, a folyó menti ártéri erdők, a vasútoldal és a Tölös- hegy a Duna-Dráva nemzeti park része. Európa legtisztább vizű folyója a Dráva, amiben mintegy 50 halfaj él. A folyó szigetein is rendkívül gazdag az élővilág. A kavicszátonyokon él hazánk ritka védett növénye, á csermelyciprus és madara, a kislile, a billegető cankó. A folyó menti fűz-nyár ligeterdőknek a madárvilága rendkívül gazdag, s megtaláljuk itt a magyar színjátszó lepkét is. Érdekes a vasútoldal növényzete, ennek oka az átlagosnál melegebb mikroklíma és a több csapadék. Mediterrán és nyugat-balkáni növények is találhatók; hazánkban csak itt él hármas levelű szellő- rózsa és pofók árvacsalán. A CIKKEKET VARCA ANDREA ÍRTA. FOTÓK: VARGA GYÖRGY. Az oldal megjelenését a zákányfalui önkormányzat támogatta. Rögös kezdet után együtt a civilekkel Zákányfalu tavaly október 20-a óta önálló, s az első két hónapban nem volt se pénz, se posztó - mondta Rada János polgár- mester. Napjainkra fölállt a hivatal, visszafizették az induláshoz fölvett 2,4 millió forint hitelt. Sok még a teendő, de elsőbbséget kap a környezet szépítése, a falu tisztasága. Mindez belépő az Európai Unióba is. Kevés hasznosítható támogatást kapunk a médiából;'több ismeretre volna szükségünk az uniós csatlakozásról - mondta Rada János. Fórumot szerveznek, s ott a szakemberek a lakosság számára fontos kérdésekre válaszolnak. A község igyekszik megfelelni az igényeknek.- Az egyik legnehezebb és legtöbb pénzt igénylő feladat, hogy az iskola közétkeztetést nyújtó konyhája eleget tegyen az ANTSZ előírásainak. Folyamatosan fejlesztetRADA JÁNOS 1945-ben született Beleznán. Elvégezte a pécsi tanárképzőt, később az államigazgatási főiskolát, s 2001-ben a budapesti Műszaki Egyetem vezetőképzőjét. 1974 óta a zákányi Zrínyi Miklós Általános Iskola igazgatója. 2002-től Zákányfalu polgármestere. Nős, két gyereke van. tűk, de sok még a teendő - mondta a polgármester. - A szakácsnők úgy főznek, hogy lehetőleg ne legyen maradék, ne kelljen ételt kidobni. Tavaly elindítottuk a településen a szennyvízprogramot, és kiépült a vezetékes gázhálózat. Akik rácsatlakoztak, a télen már gázzal fűthettek.- Töretlen a falu. fejlődése?- Az örömteli dolgok mellett van okunk panaszra is. Hamarosan egyeztető tárgyalásra hívjuk a Matáv Rt illetékesét, mert a faluban üzembe helyezett GSM-rendszerű telefonoknak alacsony az adatátviteli sebessége, így rendkívül lassú az internet. Nem tudjuk megnézni és letölteni a pályázatokat sem, így pedig eleve hátránnyal indulunk.- Még fél éve sincs, hogy önálló a község. Hol tart ma Zákányfalu?- Egy költségvetést október 20- án nem lehet megbontani, ezért az első két hónapot nehezen vészeltük át. Hitelt kellett felvennünk, de azóta visszafizettük. Az első állami ellátmányt februárban kaptuk, ám addig is működnünk kellett, és ellátni a feladatainkat. A hosszú tél megnehezítette az időskorúak életét, de szerencsére, alkalmazhattunk két embert, ők segítettek. Bevásároltak az öregeknek, kiváltották a gyógyszereket, bekészítették a tüzelőt. Az év elején Őrtilossal közös körjegyzőséget alakítottunk, és március 6-án bemutathattam az új jegyzőt a lakosoknak. Sokan eljöttek erre a rendezvényre, ezért remélem, hogy később is számíthatunk a zákányfalusiakra.- Mi a legsürgetőbb teendő?- A civil szervezetekkel közösen fametszési és falutisztasági akciót hirdetünk, szeretnénk virágosítani, és felszámolni az illegális szemét- lerakó helyeket. Úgy gondolom, hogy ez mindannyiunk érdeke, hiszen aki a közért dolgozik, az ma- gáért is teszi. ________________■ Rec ept Zákányfaluból Diós prósza A 81 éves Pataki Istvánná osztotta meg velünk a diós prósza receptjét. Hozzávalók: egy tojás, fél liter aludttej, egy kevés só, egy evőkanál búzadara és annyi liszt, hogy sűrű, folyékony tésztát kapjunk. Néhány darab alma, darált dió és kevés kristály cukor. Az alapanyagokat jól összekeverjük, ha szilárdabbra szeretnénk a tésztát, púpozott evőkanál búzadarát teszünk bele. Mindezt fagyos zsírral kizsírozott, közepes méretű tepsibe öntjük. Három-négy almát lereszelünk, és jól kicsavarjuk, majd gyengén megcukrozzuk. Ezzel meghintjük a tésztát. A reszelt alma tetejére cukrozott darált diót teszünk. Erős lángon sütjük. Amikor a tészta elválik a tepsi szélétől és aranybama a teteje, kivesszük a sütőből. Még mele- gen tálaljuk. __■ Ze nészpalánták hangos sikerrel Zenétől hangos a Zichy-kastély, az általános iskola szerda délután és szombat délelőttönként. Fuvola, szintetizátor, klarinét és más zeneszerszámok hangja szűrődik ki a tantermekből - gyakorolnak a zenei tagozatosok. Ők a falu büszkeségei.- Amikor 1999 nyarán megkérdeztük a szülőket, hogy szeretnék-e, ha zenei képzést indítanánk az intézményben, valameny- nyien támogatták. Azóta is számíthatunk rájuk mindenben. Négy éve nincs olyan ünnepség a faluban, hogy azon ne szerepelnének. Sok gyereknek már saját hangszert is vásároltak - mondta Ivancsics Gyula megbízott igazgató. Az első évben húsz gyerekkel indították a tanulást, s ebben a tanévben már negyvenöt zene tagozatosuk van. Fúvósegyüttesük pedig a határ túloldalán, Légrádon is bemutatkozott.- Igen nagy a gyerekek lelkesedése - mondta May Győző, a tagozat vezetője. Egyáltalán nem terhes nekik a hét végi tanítás, pedig az Őrtilosban élő diákjaink az egész szombat délelőttjüket feláldozzák. Most a májusi Zrínyi-napi rendezvényre készülünk, ott mazsorettekkel együtt lép föl az együttes. Karácsonykor és húsvétkor - felváltva - helyben és a szomszéd falu templomában adnak koncertet, és egyre több a közös élmény, ami őket összeköti. Az iskola igazgatója szerint sokat köszönhetnek a fenntartó önkormányzatoknak, mert a képviselők a költségvetés készítésekor mindig gondolnak a zenéezpalántákra. Az intézmény tizenkét éves alapítványa, a Zákányi Kastélyiskoláért és Tanulóifjúságáért alapítvány ugyancsak sokat segít.- A kis települések iskolái a városi iskolákkal szemben hátrányban vannak - mondta Ivancsics Gyula. - Szeretnénk ezt a magunk lehetőségeivel ellensúlyozni, és számos sikerélményhez juttatni a diákjainkat. Ennek egyik útja ép- pen a zeneoktatás.__________________■ Számlálják a kicsiket May Győző mosolyogva idézi föl a karácsonyi koncertet, amit a hideg miatt nem a templomban, hanem a tornateremben tartottak. Bejelentették a következő számot, s a diák nem jelentkezett. S kiderült: el sem jött a kislány. Félreértette az időt vagy a helyszínt. May Győző azóta minden fellépés előtt megszámolja a gyerekeket. Ápolja a nagyapa örökségét A nagyapja, Véghelyi Ferenc erdész volt, s emellett saját kertészetet is kialakított. A fia másféle pályát választott, bár segített neki a kertészmunkákban. A nagyszülői örökséget most Véghelyi Zoltán, az unoka viszi tovább. A fiatalember a szőcsénypusztai erdészeti szakmunkásképzőben végzett, és 1999-ben vette át az otthoni kertészetet, s azóta újabb földterületekkel gyarapította. Díszfa- iskolájában mintegy húszfajta örökzöldet nevel. Elmondta: a hirtelen jött tavasz miatt nagyon sok most a tennivaló, így reggeltől estig dolgozik. A munkából kiveszi a részét az egész család.- Az itteni éghajlat és a talajviszonyok kedvezőek a dísznövények számára. Huszonöt éves a családi vállalkozásunk, és így kialakult a vevőkörünk. A megyeszékhelyre, az Alföldre és Budapestre szállítunk.- Gyerekként a nagyszüleimtől lestem el, hogyan kell dugványozni, az oltásban, a szemzésben azonban van még mit tanulnom. Régebben egyszerűbb volt, mert kevesebb növényfajta volt. Egyelőre nem tudjuk, hogy az Európai Unió milyen változásokat hoz, de úgy gondolom, ha megnyílnak a határok, bővülnek a piaci lehetőségeink, és lesz kereslet a hazai dísznövényekre. Pihenésre ilyenkor nincs idő - állította Véghelyi Zoltán. Arra ott van a hosszú tél. - Azért ilyenkor is szakítok rá egy kis szabadidőt - tette hozzá. - Apám vadászik, és vele szívesen járom az erdőt. A díszfaiskolát én választottam, mert ebben nőttem föl és ehhez értek. S nagyon jó látni, ahogy egy csemete felnő. ___________■ Vé ghelyi Zoltán: Megsokasodtak a teendők Kitűnő matekos fuvolával Ha volna dicsőségtábla az iskola falán, a nyolcadikos Hegedűs Lívia nevét minden bizonnyal ott olvasnánk. Kitűnő tanuló és tehetséges zenész, igyekvő, de nagyon szerény. A pécsi Babits Mihály gimnáziumba jelentkezett matematika-informatika tagozatos osztályba. Mintegy háromszáz jelentkező közül nyolcadik lett a feladatok megoldásában. Önállóan utazott a baranyai városba; azt mondta, a kollégistaélettől sem fél.- Mindig kitűnő voltam, csak testnevelésből csúszik be időnként egy-egy négyes - mondta. - 1999 óta tanulok fuvolázni, s bár szeretem, mégsem vonzott a zenei pálya. Későn kezdtem zenélni, ötödikes koromban, így lecsúsztam a versenyekről is. A zenénél jobban vonz a matemaüka és az informatika, ezért választottam a pécsi gimnáziumot. Kedvtelésből azonban továbbra is fn- volázom. Tehetsé- g e s n e k mondják a zenetanárai, s már önálló, hosszabb darabokkal is bemutatkozott. Naponta másfél órát gyakorol. Családja mindenben támogatja.- Külön a szüleim kedvéért ritkán játszom, úgyis hallják, mikor gyakorolok. A tanulás és a fuvola mellett másra nem sok időm marad. Nagyon szeretek számítógé- pezni, és sokat játszom a kistestvéremmel. Nem tartok az idegen várostól és kollégiumtól, mert tudom: ha valamit szeretnék elérni, azért áldozatot kell hoznom. ■ Régi kastély, ritka szép park Mutatós épület az 1835-ben épített és az 1910-es években bővített Zichy-kastély. Az_alapterülete 8-900 négyzetméter. A földbirtokosok egykori könyvtárterme napjainkban is hasonló célt szolgál. Az épület a II. világháború után lett a község tulajdona. A katolikus iskolát ugyanis mint hadá- szatilag fontos létesítményt fölrobbantották a visszavonuló németek, s a falu oktatási intézmény nélkül maradt. A vezetők közbenjárására az új iskolát 1946/47-ben alakították ki a kastélyban. Az épületet karbantartják, bevezették a központi fűtést, felújították a világítását. Valaha hathektáros park tartozott hozzá, s ebből négy hektár volt az erdő. A mostani két- hektáros parkban egyebek között mamutfenyő, japánbirs, fagyai és puspáng van. A csaknem százéves fák közül mára azonban többet is ki kellene vágni. Az önkorÓraközi szünetben a parkban játszhatnak mányzat már kapott ajánlatot, amely a grófok álmodta szép park létrehozását ígéri. Az itteni sportpályák a falubelieknek is lehetősé- get teremtenek a sportra. ______■ Fő zőtanfolyam fiataloknak Három éve alakult az Együtt Egymásért egyesület; a legifjabb tagja 35 éves, és 81 a legidősebb. Molnár Ferencné klubvezető azt mondta: amikor a szomszéd falvakban sorra alakultak a nyugdíjasklubok, elhatározták, hogy ők is létrehozzák. Szerették volna bevonni azonban a fiatalabbakat is a közösségi életbe, így végül is nem nyugdíjasklub lett, hanem a faluért tenni akaró emberekből szerveződött csoport. Régebben a kultúrházban szoktak összejönni, s most várják, hogy befejeződjék az újjáépítése és újra legyen helyük.- Amint beköltözünk, vendégségbe hívjuk a szomszéd nyugdíjasklubokat, s rendezvényeket szervezünk meg főzőtanfolyamot a fiataloknak - mondta Molnár Ferencné.- Sosem tétlenkedünk. Névnapi ünnepséget tartunk, rétest sütünk, ősszel gesztenyét, húshagyó kedden pedig farsangi fánkot. Május 1-jén a férfiak fát állítottak a kultúrház elé, s a hónap végén kitáncolták. Tavaly segítettünk az időseknek megmetszeni a fáikat, ezt tesszük idén is. A férfiak metszenek, mi, nők meg elhordjuk az ágakat. A tűzoltószertár környékén már világosítottunk, szeretnénk másutt is, mert azon vagyunk, hogy minél szebb legyen a falunk. ■ A L M A N A C H - 2 4 0 ________