Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-24 / 69. szám

14. OLDAL KÉK 2003. Március 24., hétfi ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Holttest Gyilkosság áldozata lett egy 35- 40 év körüli férfi, akinek a holt­testét szombat délután fedezték fel Debrecen külterületén, a Paci-kert egyik dűlőjében. Az orvos szakértői vélemények szerint a halál 2-4 nappal korábban állt be. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást indí­tott ismeretlen tettes ellen, mti Nem robbant A Készenléti Rendőrség mester- lövésze kilőtt egy felhevült, robbanással fenyegető acetilén­palackot vasárnapra virradó éjszaka Velencén. A tűz egy garázsnak és műhelynek használt, elektromos kályhával fűtött helyiségben keletkezett. Az akció idejére 15-16 épületet ki kellett üríteni, mti Rázuhant az autó Autószerelés közben életét vesztette egy 28 éves fiatal­ember szombaton Dunaharasz- tiban. A férfi a megemelt személygépkocsi alá feküdt, de a szerszám meghibásodása miatt az autó ráesett, mti Elaludt a volánnál Életét vesztette az a 27 éves fia­talember, aki szombat hajnal­ban Ceglédbercelen a 4. számú főúton személygépkocsijával áttért a bal oldali sávba, és frontálisan összeütközött egy arra haladó svájci kisteherautó­val. A Pest Megyei Rendőr-főka­pitányság tájékoztatása szerint a fiatalember feltehetően elaludt a volánnál, mti Közúti baleset Négyen meghaltak, egy kisfiú pedig súlyos, életveszélyes sé­rülést szenvedett Fejér megyé­ben a 64. számú úton szomba­ton Igar és Mezőszilas között, ahol két gépkocsi frontálisan ütközött. A balesetet feltehető­en az okozta, hogy az út egyik nyílegyenes szakaszán egy osztrák rendszámú személy- gépkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalra, s frontáli­san ütközött a vele szemben közlekedő, utánfutót vontató magyar rendszámú autóval, mti Lebukott A keszthelyi rendőrök a Bala­tongyörök melletti Becehegyen betöréses lopáson értek tetten egy külsővati lakost. Az 52 éves férfi éppen egy nyaralót tört fel. A gyanúsított a kihallgatás során beismerte a környéken a közelmúltban történt négy betörés elkövetését is. orfk Leszúrta Életveszélyt okozó testi sértés miatt büntetőeljárást indított a nagykanizsai rendőrség Sz. I.-né helyi lakos ellen. Az asszony ve­szekedés közben egy konyhakés­sel mellbe szúrta férjét. A szúrás szerencsére nem ért létfontossá­gú szervet, a férfit 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléssel szállították kórházba, orfk Körözik Lopás alapos gyanúja miatt eljárást indított a budapesti XV. kerületi rendőrkapitányság is­meretlen tettes ellen. A rendel­kezésre álló adatok szerint az elkövető betört egy budapesti lakos tulajdonát képező ételbár­ba, és különféle dohányárukat lopott. Az okozott anyagi kár értéke 45 ezer forint, orfk Raktártűz Kigyulladt egy háromszáz négyzetméter alapterületű raktár szombat este Budapesten a XXII. kerületi Fonó utcában. A tűzoltók kiérkezésekor a rak­tár egyharmada lángokban állt, ám a gyors beavatkozásnak köszönhetően nem terjedt tovább a tűz. europress ■ DÉDÁSZ-KÖZLEM Kiskörös Kapostáj Rt. Igazgatósága ezúton értesíti Részvényeseit, hogy a Kapostáj Rt. (7400 Kaposvár, Toponári út 35.) KÖZGYŰLÉSÉT 2003. április hó 11. napjára (péntek) délelőtt 9 érára ÖSSZEHÍVJA 4 közgyűlés helye: Zimány - Kossuth L. u. 31. Művelődési Ház A közgyűlés napirendi pontjai: 1. Az Igazgatóság beszámolója a 2002. évi gazdákodásról, az éves beszámoló elfogadása, döntés az eredmény felhasználásáról. 2. A Felügyelő Bizottság beszámolója a 2002. évi tevékenységéről. 3. A könyvvizsgáló jelentése a 2002. éves beszámoló ellenőrzéséről. 4. Igazgatósági tag választása, cégvezető megbízása. 5. Tisztségviselők és a cégvezető díjazásának megállapítása. 6. Egyebek. A részvényesek közgyűlési jogaikat személyesen, részvényesi meghatalmazottjuk, vagy meghatalmazott képviselőjük útján gyakori hatják, az alapító okiratban foglaltak figyelembevételével. A képviseleti meghatalmazást köz-, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, és a közgyűlés elnökének átadni. A szavazati jog gyakorlásának feltétele, hogy részvényes tulajdonjoga a részvénykönyvbe legkésőbb a közgyűlés megkezdését megelőző második munkanap 12 óráig bejegyzést nyerjen. A közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlés 2003. április hó 11 -én, délelőtt 9.30 órakor a fenti helyen és napirendi pontokkal kerül megtartásra. Kaposvár, 2003. március 20. I98I97, Kapostáj Rt. Igazgatósága Budapest Népes csoport volt: öten-ha- tan is lehettek, akik a késő esti órákban megállítottak a Váci úton egy 37 éves asz- szonyt. Egyikük megkérdezte hány óra van? A másikuk pe­dig tüzet kért, hogy rágyújt­hasson. A „kíváncsiskodás” vége: rablás. A kérdezősködés azzal zárult, hogy letépték a nő válltáskáját, és elrohantak vele. Az első lám­pánál megnézték, mi található a zsákmányban. Nem sok minden: egy kevés pénz, személyi igazol- | vány és egy karikán több kulcs, köztük feltehetően a lakásé. Rövid tanakodás után úgy döntöttek, hogy ketten azonnal, még az éj leple alatt felmennek a személyi igazolványból megálla­pítható címre, és amit lehet, el­hoznak a lakásból. Azt gondolták ugyanis, hogy az áldozat vagy egyik ismerőséhez, vagy - leg­rosszabb esetben - a rendőrségre megy. Ezalatt lesz annyi idejük, hogy a pénzt, ékszert, értékesebb holmikat elhozzák. Tévedtek. Áldozatuk az éj leple alatt utánuk osont, és kileste, mit tesznek. Látta, amint kinyitják a kaput és belépnek a házba. Várt keveset, majd bátran követte őket. Amikor benyitott a saját lakásába, a tolvajok a kikészített holmikkal már útra készen álltak. A két megtermett nő azonnal nekiesett a hazatért asszony­nak, jól megverték, majd a 150- 200 ezer forint érékű holmival távoztak. A gyanú már a nyomozás első napjaiban A. Nikolett 21 éves edelényi és H. Róza 34 éves bu­dapesti lakosra terelődött, akiket öt nappal az esemény után a nyomozók el is fogtak, és beis­merő vallomásuk után őrizetbe is vettek. KOÓSTAMÁS Hegyeshalom Álhatárőrt fogtak az igazi határ­őrök Hegyeshalomnál. A férfi szabályos egyenruhában, mik- robuszát járőrautónak feltüntet­ve akart Áusztriába csempészni 12 külföldi állampolgárt. A gyanúsított 6 szerb-monte- negrói, 4 török és 2 pakisztáni állampolgárt akart illegálisan át­juttatni a határon. Bérelt mikro- buszán a Határőrség matricája és a testületnél használatos rendszámtábla volt. A határőr egyenruhát viselő férfit őrizetbe vették, és ember- csempészés alapos gyanúja mi­att indítványozták előzetes le­tartóztatását. A külföldiek ere­detileg legálisan utaztak Ma­gyarországra, csak a határt akarták útlevél-ellenőrzés nél­kül átlépni, ezért velük szem­ben idegenrendészeti eljárás indult. EUROPRESS Rögtön tudták, hány óra Embercsempész álhatárőr Szinte ipari méretekben zaj­lik az illegális szeszfőzés Kiskőrös külterületén - kapta a fülest a fővárosi vámkom­mandó. A hétvégén kiderült: az információ korántsem fals. Rajtaütésszerű akciót hajtott vég­re tegnapra virradó éjjel Kiskő­rösön a Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálati Parancs­noksága. Reggelig a fináncok mintegy százötvenezer liter cu­korcefrét és 70 ezer liter tiszta szeszt foglaltak le, amelynek mintegy 600 millió forint az érté­ke - tudtuk meg az akció veze­tőjétől. A budapesti vámkommandó két ingatlanon jelent meg váratla­nul az éjszaka folyamán. A Kis­kőröshöz tartozó Közép-Cebe el­nevezésű külterület egyik tanyá­ján, egy földbe rejtett tartályban 140 ezer liter forrásban lévő cu­korcefrét, illetve hamisított bort találtak a vámosok. A telep egy gazdasági társaságé, s a tulajdo­nost még keresték lapzártánkkor. Aztán egy másik, már a város bel­területén álló magánház kertjé­ben lelték meg azokat a földbe ásott tartályokat, továbbá raktár- épületbe rejtett tárolókat és szál­lítójárművekben speciálisan ki­képzett rejtektartályokat, ame­lyekben a mintegy 60-70 ezer liter tiszta szesz volt. A vámosok nem tudtak olyan helyen ásni a kertben, ahol ne lett volna tartály a földben. A fináncok találtak még szeszfőzéshez használatos lepárlókészülékeket, valamint műanyag kannákat, tartályokat, szállításhoz használt teherautó­kat és más eszközöket is. Felvételünk az egyik helyszínen készült A vámkommandó természete­sen mindezeket lefoglalta, a tulaj­donosok kilétének tisztázása még folyik. A megtalált alkohol- termékek értéke 600 millió forint, a jövedéki bírság a tiszta szesznél mintegy 70 millióra, a cukorcef­rénél pedig csaknem 700 millió forintra taksálható. Mint lapunk szombati számában megírtuk: FOTÓ: ÚJVÁRI SÁNDOR pénteken az ugyancsak Bács- Kiskun megyei Tabdiban, a Solt- vadkert-Kiskőrös-Kecel „arany­háromszögben” bukkantak a fi­náncok húszezer liter forrásban lévő cukorcefrére, föld alatti tar­tályokban ötezer liter kiforrt ha­mis borra és 1400 liter denaturált szeszre. OBJEKTÍV A DÉDÁSZ RÍ. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a viílampsenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ennek j eredményeképpen: a Gyékényesen a közvilágítás korszerűsítése befejeződött. A hálózat 2003. március 24-én véglegesen feszültség alá kerül. Jután az l-es OTR leágazás átépítése befejeződött. A hálózat 2003. március 24-én véglegesen feszültség alá kerül. m A Nagybajom és Osztopán közötti 20 kV-os gerincek összekötése elkészült. A hálózat 2003. március 24-én véglegesen feszültség alá kerül. Az elkészült létesítményekérintése tilos és életveszélyest Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Betörések családi vállalkozásban Körömcipőben, kisminkelve bukott le az elegáns asszony Amikor más családok asztalhoz ültek, hogy elköltsék vacso­rájukat, ők „munkába” indultak: közös betörésekre. A mama, a papa és a szüleinek feltétlenül szót fogadó fiú. parkol. A titokban ügyködő triót rendőrök figyelik, követni kez­dik a díszes társulatot. Majd megállítják a járművet. Bilincsek kattannak - Borzalmas papa, Borzalmas mama, és Borzalmas gyermek dutyiba vonul. A kisbuszban a rendőrök nemcsak a legfrissebb zsák­mányra bukkannak, hanem egy patikabetörésből származó pénzre is. Az egyik nyomozó: „Egész profi módon voltak föl­szerelkezve. Rádiókészülékük úfján lehallgatták a rendőrség beszélgetéseit, a kocsiban hatal­mas táskákat tartottak készenlét­ben, hogy legyen mibe tenni a szajrét. Már mindhárman bünte­Berlin - Weibensee Peter (47), a papa, Birgit (41), a mama és Martin (22), a fiú való­jában a német főváros legpima­szabb betörői. Hosszan és jól- esően folytatták gondosan titkolt éjszakai életüket, ám legutóbbi közös bűncselekményük elköve­tése óta mindhárman rács mögé kerültek. Kedd este, Berlin egyik ele­gáns villanegyede. A „Borzalmas család” - ahogy a Bild című né­met lap elnevezte őket - épp egy utazási irodát rabol ki, számító­gépeket, síkképernyős monito­rokat cipel egy piros VW-kis- buszba, amely a bejárat előtt tett előéletűek, hasonló cselek­ményekért.” De hát mi vitte a családot a romlás útjára? Elvégre a rabló család négyszobás lakásban la­kott Berlin Weifienseeben. Gon­dozott környéken, kutyával, macskával, teknősbékával, a kapu előtt egy kabrióval. Egy szomszédjuk szerint barátságos emberek, a feleség úgy nézett ki, mint akit skatulyából húztak elő, mindig (még a lebukáskor is) gondosan kisminkelve, kö­römcipőben. A szomszédasz- szony csak nagy ritkán látta őket, amint éjszakánként de­geszre tömött, hatalmas táskák­kal térnek haza. Egy bizonyos: a betörések haszna - legalábbis kezdetben - nem a megélhetésü­ket szolgálta. EUROPRESS Értesítjük, hogy a Kutasi Szövetkezet Igazgatósága április 4-én közgyűlését összehívja, a kutasi művelődési házba. Napirend: 1. Döntés a szövetkezet átalakulása, egyesülése, szétválása illetve megszűnése ügyében 2. Alapszabálymódósítás 3. Tisztségviselők választása 4. Döntés az érdekképviseleti szövetségbe való belépésről 5. Egyebek A közgyűlésre az igazgatóság nevében meghívom. Határozatképtelenség miatt megjelenésére feltétlenül számítunk. A szövetkezet igazgatósága Kiváló minőségű üzemanyagok, melyek növelik motorja ; c élettartamát. 24 órán JCutyával őrzött terület belüli kiszállítás! Agip partner: Tab Ol Kft. 8660 Tab, Vosútállomás Tel.; 84/527-030 Tengernyi cefre és szesz i VENDÉGLÁTÓIPARI L.á BÚTOROK ^ L-—\ Fémvázas székek és asztalok, jl I kovácsoltvas, kültéri, ill. keni bútorok c"\ Ti nagy választékban a legkedvezőbb áron! gHM \ Kérje ingyenes katalógusunkat: /~**p ^ ALEX Fémbútor Kft. I Bemutatóterem: 2072 Zsámbék, Magyar u. 21-23. I Budapest XIV. Tel.: (23) 341-356, (23)340.3* Semsev A. u. 12. Tekintse meg személyesen Td:2225440 kínálatunkat!

Next

/
Thumbnails
Contents