Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-21 / 67. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Március 21., péntek HMI ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Hidat a MÉH-be Elfogták azt a férfit, aki megrongált egy hidat Körmenden. A tettest a körzeti megbízott kapta el, amint a MÉH telepen éppen értékesítem akarta az összefűrészelt fémdarabokat. A férfi a híd fémkorlátját lopta el, amivel 30 ezer forint kárt okozott. EUROPRESS Elkerekezett vele Ellopták egy újságkihordó kerékpárját Nyíregyházán. A kézbesítőnő éppen egy lépcsőházba vitt be néhány újságot, amikor a bűncselekmény történt, europress Forró nyomon Néhány órával a bűncselekmény elkövetése után elfogták azt az 53 éves nőt, aki besurrant egy tiszaeszlári házba és ellopott onnan egy 210 ezer forintot tartalmazó pénztárcát. Az asszony beismerő vallomást tett, ellene gyorsított eljárást indított a rendőrség, europress Égési sérülések Másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett egy 46 éves nő Hódmezővásárhelyen, a sérültet a szegedi kórházban ápolják. Egyelőre nem tisztázott, mi okozta a balesetet, de a rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást. Az ügy érdekessége, hogy a tűzről nem riasztották a tűzoltókat, europress Mindent vittek A pénztárgépet is magukkal vitték azok a betörők, akik egy vegyesboltot fosztottak ki Gödörházán. Az elkövetők az üzletből dohányárut és szeszes italt loptak el, valamint magukkal vitték a kasszát is, a benne lévő 41000 forint készpénzzel. A betörők mintegy 164 000 forint kárt okoztak az üzlet tulajdonosának, europress Lakástűz Kispesten Kigyulladt egy lakás a főváros XIX. kerületében, a tűzoltók kiérkezésekor már több bútor is égett, ám a szakemberek rövid idő alatt megfékezték a lángokat. A tulajdonos a tűzben könnyebb égési sérüléseket szenvedet, europress Megégett kecskék Tűz ütött ki egy kecskeólban a Zala megyei Almásházán. A tízszer nyolc méter alapterületű, faszerkezetű ólban a benne tárolt gazdasági eszközök, széna és traktor semmisült meg, valamint ötven kecske is elpusztult. EUROPRESS Felborított autó Garázdákat keresnek a nyíregyházi rendőrök; a tettesek az egyik helyi söröző mellett oldalára döntöttek egy Trabantot. Érdekesség, hogy a tulajdonosnak nem keletkezett kára, csak az ablakmosó folyadék Ömlött ki. EUROPRESS Álbetörő Két betörést is magára vállalt, pedig semmit sem követett el egy 17 éves tiszavasvári fiú. Tegnap éjfél után bekapcsolt az egyik tiszavasvári üzlet betörésjelzője, a riasztás azonban téves volt, a boltban nem járt senki. A járőrök az esettől nem messze igazoltattak egy fiút, aki azt mondta: ő tört be az üzletbe. Közölte, hogy egy magánlakásba is besurrant. Kide- rült azonban, hogy itt sem történt bűncselekmény, europress Vesztegetni akart Megpróbálta megvesztegetni a rendőröket az a perkátai férfi, aki az igazoltatás során semmilyen okmánnyal nem rendelkezett, s láthatóan erősen ittas állapotban volt. europress Rajtaütés a prostibárban Hat lányt és az üzletvezetőt előállították fotó: láng Róbert A siófoki és a Somogy megyei rendőr-főkapitányság nyomozóinak közös akciója derített fényt egy Siófokhoz közeli falu éjszakai szórakozóhelyén folyó prostitúcióra. Hat lányt, illetve a megbízott üzletvezetőt állították elő a rajtaütést követően. Siófok A siófoki kapitányságon egy korábban a szórakozóhelyen „alkalmazásban” álló nő tett feljelentést a tulajdonos ellen, mivel a közösen kialkudott bért nem fizette meg neki. így derült ki, hogy az éjszakai klubban prostitúció zajlik. Ezután több hónapos megfigyelés után került sor a gondosan megtervezett akcióra.- Hat lányt, illetve a feljelentett, tartósan külföldön tartózkodó tulajdonos megbízott üzletvezetőjét állítottuk elő - mondta Horváth Gyula alezredes, a siófoki kapitányság bűnügyi osztályának vezetője. - Az 1967-es születésű helyi férfi már korábban is volt büntetve vagyon elleni bűncselekményért. Előterjesztést tettünk előzetes letartóztatására, de a bíróság ezt nem tartotta indokoltnak. A tulajdonos ellen pedig körözést adtunk ki, az ő szerepe ebben az ügyben még tisztázásra szorul. Az előállított férfi vallomása szerint „a minimális rezsiköltség” levonása után osztotta vissza a pénzt a lányoknak, a megállapodás szerinti arányban. A korábban feljelentést tevő nő ezt az összeget nem kaphatta meg hosszabb ideje, ezért fordult a rendőrséghez. Tette ezt mindazok ellenére, hogy így magát is bajba keverte.- A házkutatás során több tárgyi bizonyíték is alátámasztotta a prostitúciót - mondta Horváth Gyula. - Ilyenek például a bárból nyíló szobák berendezési tárgyai és a sok óvszer. A bizonyítást segítette a kriminalisztikai csapda, ami jelen esetben a pénz volt. Az átadott pénzek sorszámát ugyanis Öt év büntetés- A bárban történtek kimentik a kerítés fogalmát - mondta Horváth Gyula alezredes. - A büntető törvénykönyv szerint aki haszonszerzés céljából valakit közösülésre vagy fajtalankodásra másnak megszerez, az bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztésre büntethető. Ha ez üzletszerűen történik öt évig is terjedhet a börtönbüntetés. korábban rögzítettük. Az épületet körülzártuk, senki sem távozhatott, a szórakozóhelyen belül pedig több civil ruhás nyomozó tartózkodott „vendégként”. A rendőrség mellett a vám- és pénzügy- őrség is ellenőrzést tartott a szórakozóhelyen, s több szabálytalanságot is tapasztaltak. De ezek már egy másik eljárás kezdetét jelentik. KESZTHELYI ZOLTÁN Halálos áldozató csetepaté Roma családok vesztek össze Egy halálos áldozat és két súlyos sérült. Ez a mérlege annak az összecsapásnak, ami Kalocsán történt szerda este. A Malomszög utcában roma családok estek egymásnak, a perpatvarban az egyik férfi kést rántott, s megszúrt vele két fiatalembert. Végül magát a késelőt is komoly sérülésekkel szállították kórházba a mentők. Kalocsa Veszekedés és verekedés harci zaja verte fel a kalocsai Malomszög utca csendjét szerda este kilenc óra tájt. A helybéli roma családok egyes tagjai valami miatt elég rendesen hajbakaptak. A szimpla nézeteltérésből előbb hangos szóváltás lett, majd kitört a verekedés. Percekkel később pedig odáig fajultak a dolgok, hogy a mentőket kellett értesíteni. A veszekedők egyike, a 36 éves K. T. ugyanis kést rántott, s két fiatalembert is megszúrt vele - rekonstruálta az eseményeket lapunknak Feren- czi László alezredes, a Bács-Kis- kun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A gyanúsított egy 23 és egy 29 éves férfit sebesí- tett meg, s az idősebbik olyan súlyosan sérült meg, hogy útban a kórház felé, a mentőautóban életét vesztette. A fiatalabbik ugyan túlélte a szúrást, de őt is súlyos mellkasi sérüléssel szállították el a helyszínről az életmentők. Hogy komoly csetepaté zajlott le, azt igazolja az is, hogy a feltételezett késelőt szintén mentő vitte el. K. T. ugyanis olyan erejű ütést kapott a fejére, hogy koponyaalapi törést szenvedett, ráadásul őt is megszúrták egy késsel. A férfit őrizetbe vették, és a kórházban felügyelnek rá. Halált okozó testi sértés alapos gyanúja miatt nyomozást indítottak ellene - közölte a rendőrségi szóvivő. Az ügyben egyébként K. T. testvére ellen is eljárás indult, nagy valószínűséggel ő volt ugyanis, aki kirobbantotta a verekedést. Neki garázdaság vétsége miatt kell felelnie. GERENCSÉR ZOLTÁN Álkivégzés az iskolaudvaron Megdöbbentő eset: a türingiai Bleicherode Dr. Albert Schweitzer iskolájának udvarának diáktársai pisztolyt szegeztek egy 13 éves fiú koponyájához, és pénzt követeltek tőle, s azzal fenyegették meg, hogy kivégzik. Bleicherode A németországi tartományban az utóbbi időkben kriminalizálódnak az iskolák: a tanulók verekednek - és nemcsak egymás közt - a szünetekben, lökdösik tanáraikat. Az erőszak és a fegyverviselés szinte mindennapossá vált. Mindez idáig vezetett, hogy egy ifjúsági banda, amelyik félelemben tartotta a bleicírrerodei oktatási intézményt, a falhoz állította az egyik diákot. A nagyszünetben történt, a 13 esztendős Maik épp az uzson- náskenyerét majszolta. Hirtelen elépenderült két 18 éves fiú, valamint két lány (14 és 15 esztendősek), s minden figyelmeztetés nélkül leütötték. A galeri 50 eurót és cigarettát követelt tőle. Az áldozat sírásra fakadt: „Semmi sincs nálam” - kiáltotta kétség- beesetten. A tettesek egyike pisztolyt bökött Maik arcába: „Ma estig elhozod a szajrét, különben golyót röpítek a fejedbe!” - parancsolt rá, majd meghúzta a ravaszt. A fegyver - szerencsére - nem volt kibiztosítva, a kivégzést csak imitálták. Maik azonban vette a bátorságot, és egy órán belül mindent elmondott az iskolaigazgatónak. A rendőrség őrizetbe vette a bandát, amelynek tagjaitól gáz- és légpisztolyokat, valamint egy pillangókést foglaltak le - zsarolás, rablás és engedély nélküli Az áldozat FOTÓ: europress/archív fegyvertartás bizonyítékaként. A négy fiatal ellen a héten vádat emeltek. EUROPRESS FESTMÉNYVÁSÁR Kaposvár, PTE Egészségügyi Főiskola, Szent Imre U.14/B. március 21., péntek 10-19, 22., szombat 9-19,23., vasárnap 9-16. 50 kortárs művész (Szász, Szanthoffer, Puskás, Csikós, Mág, Bimbó, Herpai, Csömör, Kabul, Fürst, Várkonyi, Markó, Mizser, Szekeres, Bán, Jakubik, Méhész, Gregorik, Fehérvári, Buday, Budai, Szegvári, Orbán, Adilov, Lázár, Blinczinger, Garabuczy, Ludvig, Tiszavölgyi, Siska és mások) 250 db alkotása vásárolható meg, nagy kedvezménnyel, részletre is. RETUR-ART GALÉRIA - PÉCS 06-20/3264-100 É 7400 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. E.mail: sulil248@pecs,sulinet.hu | Tel.: 82/320-621, 82/320-165; Fax: 82/320-165- A Somogy Megyei TIT pályázatot hirdet titkárnői és oktatásszervező munkakör betöltésére. A pályázónak be kell nyújtani részletes önéletrajzot, erkölcsi bizonyítványt, iskolai végzettséget igazoló iratokat. Pályázat beadásának határideje: 2003. március 31. S RA R Osztozzon velünk sikereinkben! Most Ön is tagja lehet a kaposvári SPAR szupermarket sikercsapatának! Felvételre keresünk: • szakképzett pénztároseladót • hentest (szakirányú végzettséggel) Jelentkezés fényképpel ellátott szakmai önéletrajzzal a boltvezetőnél! Cím: Kaposvár, Honvéd u. 57. Érdeklődni lehet a 82/410-506-os telefonszámon. A Matáv Rt. Indirekt csatorna a •it Kaposvár területére keres | 2 üzletkötő képviselőket. I I A feladat:- Matáv termékek és szolgáltatások értékesítése. Amit nyújtunk:- kiemelkedően magas kereseti lehetőség- folyamatos tréning gyakorlatok,- értékesítési technikák elsajátítása- bővülő piaci igények kielégítését célzó szolgáltatások megismerése A munkavégzéshez vállalkozói engedély, minimum középfokú végzettség, széleskörű kapcsolatrendszer, vagy kapcsolatteremtő képesség szükséges. Műszaki végzettség előny. További információ és a személyes interjú időpontjának egyeztetése a 3ói275-0667-es tetefonszámon Teschner Adómnál. ~1 •(///) matáv MŰTRÁGYA-AKCIÓ! KERESKEDŐK, KISTERMELŐK! KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ, FÁK-ORSZÁGOKBÓL VALÓ 34%-OS AMMÓNIUM-NITRÁT KEDVEZMÉNYES ÁRON KAPHATÓ! SOMOGY MEGYÉBEN LESZÁLLÍTVA: 32 000 Ft/tonna + áfa! AZ ÁR CSAK 25 TONNÁS TÉTELRE ÉRVÉNYES! JELENTŐSEBB TÉTEL VÁSÁRLÁSA ESETÉN TOVÁBBI KEDVEZMÉNYT ADUNK! BIGE HOLDING KFT: (42) 438-100, 30-582-9050, 30-582-0521 KÉPVISELŐNK: HEVES JÁNOS: 30-985-3707 ^ ------J \ é 9 _____új szolgáltatásai:______ Bé m. A V ; • .. Tűid!- ^ j i Ingyenesen hívható teletonszamunk < előfizetési ügyekben (munkaidőben) ML 1 80/200-434 *— $ &¥» -,,11r — zégép kft. /r^^¥^agépkötcsÖnzS=,rS^^^ ^ v - ^ n forgalmazás □ alkatrész ellátás Gépeink: ttfáSííi □ kosaras és ollós emelőgépek, Klpipslls □ alumínium gördülő állványok, ni betonkeverők, □ betonbontók, vésőgépek, IFPl □ ütvefúrók, jH □ döngölök, lapvibrátorok, ^ □ tű vibrátorok, □ hőlégfúvók, légszárítók, GO jÉt □ fa- és fémipari kisgépek, JK ■ □ sövTnyvá^k^^^^^^^^ _ Kaposvár, Fő u. 72, g 82/511-405