Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-14 / 62. szám

Ili SÍM 2003.'Március 14., Péntek 19. OLDAL Labdarúgó NB I, Borsodi Liga - 20. forduló Hétvége a sportpályákon Kezelésre jár a fél Csank-csapat Siófok A napokban a román Iliével erősödött, szerdán a Ferencvá­rost verő Debrecen lesz a siófo­ki gárda vendége a holnap dél­után fél háromkor kezdődő mérkőzésen. Közel állt a bravúrhoz Újpesten a Csank-csapat; ha bezsebeli a há­rom pontot, akkor kiszorította vol­na egyik riválisát az első hat hely egyikéről. Az alapszakasz hátralé­vő három találkozóján is fölka­paszkodhatnak még az elitbe Fülöpék, ám ehhez most már bra­vúrok kellenének. Hazai pálya ide, A Siófok FC kezdőcsapata Németh G. - Pantics, Pusztai, Koller - Grósz, Kovács P.. Juhász, Sipeki, Soós - Fülöp, Usvat. vagy oda, annak számítana egy holnapi győzelem is.- A vidék erős bázisa a Debre­cen, s az ősz óta tovább erősödtek - osztotta meg gondolatait tegnap lapunkkal Csánk János, a balatoni legénység vezetőedzője. - Ha a leg­jobb felállásban tudnánk pályára lépni, akkor nem tartanék egyetlen mérkőzéstől sem. Ezer sebből vér- zünk azonban, nyalogatjuk a sebe­inket. A csütörtöki edzés helyett Kovács P., Juhász, Usvat és Grósz is csak kezelést kapott az Újpesten szerzett kisebb sérülésére. Remé­lem azonban, szombatra rendben lesznek. Filipovics és Schwarcz ugyan már elkezdte a gyakorlást, de erősen kétséges, hogy játszhatnak-e. Az biztos azonban, hogy Kuttorra nem számíthatok. Az sem kétséges; a mi csapa­tunk lélekben igen erős és erőnlé­tileg sem va­gyunk rosszak. A csapat- és küzdőszellem már sok ne­hézségen átse­gített bennün­ket, ebben bí­zom most is. Csank sze­rint továbbra sem tettek le a hat közé jutásról, amíg van rá esély, addig igyekeznek ezt megragadni. A szakvezető úgy látja; a támadó­játék hatékonyságának a följavu­lása lehet a siker záloga most, a Debrecen ellen és a későbbiekben is. A tabellára pillantva is világo­san látszik - magyarázta -, hogy igen kevés gólt lő a csapata. Már­pedig a helyzetek megvoltak Új­pesten is, ahol legalább féltucat kecsegtető gólszerzési alkalmat szalasztottak el. fónai Labdarúgó NB i/B - 21. forduló Kiköszörülni a múlt heti csorbát, ez a Rákóczi labdarúgóinak feladata az Újpest FC Fót elleni szombati hazai mérkőzésen. A bajnokság tizennegyedik helyezettje egy ponttal előzi meg a ka­posváriakat a tabellán, így hát a győzelem helycserével is járna. Kaposvár edző, aki Tereny Gyulát részben védelmébe vette, mert a képernyő - Kielemeztük a múlt heti veresé- tanúsága szerint először őt rántot- günket, többször visszanéztem a ta vissza ellenfele. Ettől függetle- mérkőzést és leszűrtük a tanulsá- mii a védő egyheti eltiltást kapott, gokat. Egy ideig még tudomásul Az ő helyére Petrák vagy Bank pá- kell vennünk, hogy a szemben ál- lyázik. Az edző gondjait növeli, lók mellett - mint támadó félnek - hogy a még mérsékelten edzegető egyelőre a pálya is inkább a mi el- Rajczi, Florváth Z. és Lassú mellett lenfelünk - mondta Készéi Ferenc Farkasnak hátizomfájdalmai van­nak, így a középpá­lya jobb oldalán Tóth Gábor és Jéger a je­lölt. Tóth Balázs túl van lázas betegségén, ám várhatóan még csak a kispadon fog­A Rákóczi FC kezdőcsapata Balajcza - Kovácsevics, Mező Petrák (Bank), Barna - Farkas (Tóth G., Jéger), Máté, Nagypál, André - Anghel, Horváth P. laihat helyet. André játszik a he­lyén, mögötte Barna kezd, miként Nagypál is az irányító poszton. A gondok ellenére természetesen Készéi Ferenc is győzelmet vár, bár ez semmivel sem tűnik köny- nyebb feladatnak a múlt hetinél. Csütörtökig most sem tudtak a pá­lyán gyakorolni, s így lesz ez mind­addig, amíg az időjárás kedve­zőbbre nem fordul. Az ellenfél csapatát volt korosz­tályos válogatottak alkotják, köz­tük néhány rutinos játékossal. Az ősszel 3-1-es vereséggel tért haza Fótról a Rákóczi, ám ellenfele az ősszel idegenben egyetlen mérkő­zést sem nyert meg. Kiemelendő labdarúgójuk a volt UTE-s Szlezák Zoltán és Vanczák Vilmos. Százha­lombattán a hírek szerint jó játék- kal szenvedtek vereséget. jutási PENTEK Kézilabda NB II, Délnyugati csopon - férfiak (13. forduló): Rinyamenti KC-Me- cseknádasd. Nagyatád, sportcsar­nok 18.30 óra. (Ifjúsági mérkőzés 17 óra). Országos serdülő leány kézilab­da-bajnokság: Tamási KC-Marcali VSZSE. Tamási, városi sportcsar­nok, 15.30 óra. Kosárlabda NB U, Nyugati „B” csopon - férfiak: Siókosár UK-Lenti TE Família 2000. Siófok, Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tornaterme, 18 óra. Teke 1848 Kupa férfi egyéni meghívásos tekeverseny. Kaposvár, Fehérház te- kecsamoka. Verseny: 16 órától. SZOMBAT Röplabda NB I, nők - rájátszás az 1-4. helye­kért (5. forduló): BITT Kaposvári Női RC-Atlant-Angyalföldi DRC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 ó. Teke NB I, nők - rájátszás az 1-4. helye­kért (2. forduló). Győr. Mérkőzések: 10 órától. Részt vevő csapatok: Győr; Bp. PMSE Antenna Hungária; Szánk és Anda Kaposvári TK. NB I, férfiak - rájátszás az 1-4. helyekért (2. forduló). Nagyberki, Tekevendéglő. Mérkőzések: 10 órá­tól. Részt vevő csapatok: Nagyberki- Attala Tengeriszem SE; Közutasok Kaposvári TK; Zalaegerszegi TE és Herendi Porcelán SK. Mosdós Mosdós adott otthont az I. Vigadó kupa elnevezésű asztalitenisz-ver­senynek. A megmérettetésen negyven sportoló mérte össze tu­dását. A férfiak egyéni küzdelmét Lukács Zsolt (Nemesdéd) nyerte, NB El - férfiak: Kaposvári Pince TK-Szentlőrinc. Kaposvár, Pince-te- kecsamok, 9 óra. Asztalitenisz Megyei asztalitenisz-csapatbajnok­ság - Balatoni csoport (2. forduló) Nők [az elöl álló csapatok a pá­lyaválasztók): Zamárdi Petőfi SE IIL-Zamárdi Petőfi SE I.; Zamárdi Petőfi SE II.-BBSC. - A Balatonszár­szói SE csapata szabadnapos lesz. Férfiak (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Siófoki VSE I.-Tabi VSC; Balatonszárszói SE-Fonyódi Petőfi SE; BBSC-Siófoki VSE II. Kézüabda NB I, női „B” csoport - Nyugat: Mar­cali VSZSE-Tököli KSK. Marcali, vá­rosi sportcsarnok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés 15 órakor.) NB U, Délnyugati csoport - férfi­ak (13. forduló): BBSC-PEAC. Fo­nyód, Zákányi Kálmán Sportcsar­nok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés 15 ó.) A Barcs SC szabadnapos lesz. Labdarúgás NB I - Borsodi Liga (20. forduló): Siófok FC-Debreceni VSC. Siófok, 14.30 óra. V.: Arany (Gaál, Tumó). NB I „B" csoport (21. forduló): NABI Kaposvári Rákóczi FC-Fóti SE. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 14.30 óra. V.: Szökrény (Nagy I. A., Berki). NBII- Hűmmel csoport (19. for­duló): UFC Szekszárd-Hyundai- Marcali VSE. Szekszárd, 14.30 óra. V.: Filus (Georgiu, Heibl). Mail Pannon-Flax labdarúgó NB III - Dráva-csoport (17. forduló): Bólyi SE-Barcs SC. Bóly, 14.30 óra. V.: Éreth (Kis Z., Ráthgéber). A Za­márdi Petőfi SE szabadnapos lesz. Asztalitenisz megelőzve Kis Király Gábort (Mos­dós), Kottái Tamást (Nemesdéd) és Bóna Károlyt (Mosdós). A páro­soknál Bodó Lajos, Bodó Tibor (Gölle) végzett az élen, míg a má­sodik Lukács Zsolt, Koltai Tamás (Nemesdéd), a harmadik pedig Kis Király Gábor, Kaposvölgyi Zoltán NB I „B” csoportos ifjúsági (17 és 19 évetek) labdarúgó-bajnokság: NA­BI Kaposvári Rákóczi FC-Hévíz FC. Kaposvár, Cseri úti ifjúsági sport- centrum, 11 és 13 óra. (Játékveze­tők: Ferencz, Král, Molnár J.) NB Il-es és NB lü-as serdülő (16 évesek) és ifjúsági (19 évesek) lab­darúgó-bajnokság: Balatonlelle SE- Mézga Peugeot-Kampf Kaposvári Egyetem Füredholding FC. Bala­tonlelle, 11 és 13 óra. (Játékvezetők: Szilvás, Balogh M„ Nikolits.) Marcali VSE-Nagyatád FC. Mar­cali, Latinka-pálya, 11 és 13 óra. (Já­tékvezetők: Barna J., Barna G., Ress.) Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki-Barcs SC. Nagyberki, 11 és 13 óra. (Játékvezetők: dr. Bor-- bély, Majdanics, Horváth Á.) Megyei 1. osztályú labdarúgó-baj­nokság (16. forduló): Somogy- vár-Segesd. Somogyvár, 15 óra. (V.: Dávid.) - kiemelten! Ifjúsági mérkő­zés 13 órakor. VIII. Csicsergő Kupa nemzetközi nagypályás labdarúgótorna (négy csapat részvételével). Balatonbe- rény. Mérkőzések: 10 órától. Részt­vevő csapatok: Waldoch SV (Auszt­ria); Olimpia (Szlovénia); Hévíz FC második csapata és Balatonberény. Kispályás teremlabdarúgás Március 15. Kupa kispályás terem- labdarúgó-toma (hat csapat rész­vételével). Szentbalázs, tornacsar­nok. Mérkőzések: 9 órától. fenyő A vasárnapi somogyi sportajánla­tunkat (anyagtorlódás miatt) a Va­sárnap Reggel Somogyi Hírlapban közöljük. __________________ ■ (Mosdós) é s Csapó József, Orsós János (Mosdós) lett. Az ifjúságiak­nál Orsós János (Mosdós) végzett az első helyen, míg a másodikon Horváth Krisztián (Baté), a harma­dikon pedig Mihály József (Nagy­berki) és Tompa László (Mosdós) végzett._________________MOLNÁR 20 03. A SOMOGYI GAZDASÁG AZ EU-BA TART ASCO - Tudatformálás a környezet védelmében ASCO - Korrekt üzleti partner Az ASCIO Hungária Kft tízéves tevékenysége alatt fokozatosan ismertette meg tevékenységét Somogy megye vállalkozásaival, intézményeivel, amelyek közül sokan azonnal átlátták: szükségük van erre a szolgáltatásra. Meg­kérdeztük az Asco Kft legnagyobb kaposvári üzleti partnere­it, hogyan vélekednek a cégről, illetve a szelektív hulladék- gyűjtésről, illetve a környezetvédelemről? Kálmánné Straub Katalin, a Kaposvár Plaza igazgatója: - Két és fél éve, a nyitás óta állunk kapcsolatban az ASCO Kft-vel. A Plaza üzletei ré­szére szelektív hulladékgyűjtőket állítottak fel. Nagy segítség ez nekünk, hiszen itt rengeteg pa­pírhulladék termelődik. A bérlőknek meg kellett szokniuk, de most már természetes dolognak tart­ják és komolyan is veszik a szemét szétválogatá­sát. így a papír nem a szeméttelepre kerül, újra le­het hasznosítani. Cégünknek az ASCO adta a leg­kedvezőbb ajánlatot. Nem kérnek pénzt a konté­nerért, az elszállított papírért pedig még fizetnek is. Eddigi tapaszta­lataim kedvezőek: hozzáértéssel és becsülettel végzik a munkájukat. Kovács Zoltán, a Berzsenyi Dániel Általános Is­kola igazgatója: - Korrekt partnerre találtunk az ASCO Kft-ben. A szállításokat mindig pontosan végzik, s a fizetéssel sem szoktak késlekedni. Hoznak magukkal mérleget is, itt mázsálják le az összegyűjtött papírt. Az ASCO ráadásul éven­te rendez papírgyűjtési versenyt a megye iskolái között, amelyen az első három helyezettet díjaz­zák. Nálunk az alsósok hozzák a legtöbb papírt. Ezek a versenyek nagyon jól szolgálják azt a cé­lunkat, hogy hosszú távon megalapozzuk a gye­rekekben a környezetvédelem iránti elkötelezettséget. Az osztály- főnökök sokat beszélnek a gyerekeknek a szelektív hulladékgyűj­tésről, ami azonban ennél is fontosabb: látják, hogy maga az intéz­mény is ezt teszi. Talán így felnőtt korukban is emlékeznek erre. Pfeifer Sándorné, a megyei önkormányzat gondnokságvezetője: - Három éve kötöttünk szerződést az ASCO Kft-vel. Előtte nagy gondot okozott a hulladék papír elhelyezése. A bizalmas iratokat régebben nekünk kellett tárolni, s időközönként tudtuk csak elszállíttatni. A megsemmisítésüket pedig Dunaújvárosban lehetett elvégezni. Egy intézmény ajánlotta a figyelmünkbe az ASCO-t. Nagyon jó a kapcso­latunk velük, meg vagyunk elégedve a munkájukkal. Rendszeresen szállítják el a hulladékot, s az iratmegsemmisítést is elvégzik. így sok- kal kevesebbe kerül a papírhulladék elhelyezése. _______________a Tí z évvel ezelőtt még csak a legelszántabb környezetvé­dők hallottak hazánkban a szelektív hulladékgyűjtés­ről, de ők is annyit tudtak ró­la, hogy sok munkával jár és ráadásul drága is. Ekkor ala­kult meg az ASCO Hungária Kft, amely éppen ezt a fajta hulladékgazdálkodási szem­léletet tűzte zászlajára. Lo­bogtatja azóta is, hála a ki­tartásuknak, egyre több eredménnyel. Az ASCO Hungária Kft tízéves működése alatt végig a szelektív hulladékgyűjtés és a környezet­kímélő hulladékhasznosítás so­mogyi meghonosítása érdeké­ben dolgozott. Hogy azért nyere­séget is termelhessen, 1999-ben a Piszkei Papír Rt-vel életre hívta Magyarország első és legnagyobb papír­hulladék-hasznosító cégét. Közös vállalkozásuk ré­vén országos hálózattal dolgoznak. A Dél-Dunántú- lon a tulajdonos, Orbán Károly révén maradt eredeti működési formájában az ASCO.- Fő célunk a környezettudatos gondolkodás és szemlélet kialakítása - mondta Orbán Károly. - Számunkra ez nemcsak a gyermek- és felnőttlakos­ság mielőbbi bevonását jelenti a szelektív hulla­* dékgyűjtésbe, hanem a vállalatok, intézmények szelektív hulladékgyűjtés törvényi kötelezettségé­nek végrehajtását megelőző tájékoztatást is. So­mogybán már van kiépített gyűjtőhálózatunk, amely - a helyi szolgáltatókat nem versenytársnak, hanem eg)riittműködő partnernek tekintve - re­mélhetően hatékonyan és gyorsan kiterjesztheti a mindannyiunk számára fontos, új hulladékgazdál­kodási rendszert. Az ASCO Somogybán és a Balaton körül ipari, ke­reskedelmi hálózati koncentrált gyűjtést végez. Zárt rendszerű iratmegsemmisítést is vállalnak, papírgyá­ri és roncsolásos technológiával. Szelektív begyűjtő munkájukat a legmodernebb gyűjtőautókkal és gyűjtőedényzettel végzik.- Cégünknél nincs mennyiségi határ, sem mini­mum, sem maximum. A gyűjtőlánc már működik, erre bármilyen mennyiségű hulladékot termelő cé­get fel tudunk fűzni. Nekünk a kevés is sók! Tehát Az ASCO kaposvári telepén komolyan veszik a hulladék szétválogatását bátran jelentkezzenek azok a kis­vállalkozások, kisboltok, intéz­mények, akik szeretnének sze­lektíven gyűjteni. Erőnkhez mér­ten igyekszünk szakszerűen és korrekt módon megoldani leen­dő partnereink hulladékgazdál­kodási problémáit. Kaposvári te­lepünkön átvesszük az engedé­lyünkben meghatározott minden hulladékfajtát, így papír-, mű­anyag, üveg-, fém-, gumi- és fa­hulladékot. A lerakásért nem kell fizetni, a papír- hulladékokért átvételi árat fizetünk. Iskolai papír­hulladék-gyűjtői munkánk szerte a megyében nép­szerű, és egyre szélesebb körben visszahozza a rendszerváltás előtt működő haszonanyaggyűjtés gyakorlatát. A versenyben az iskolák értékes jutal­mat kapnak. Az iskolai gyűjtési rendszer mindad­dig fontos, amíg a felnövekvő generációban nem tu­datosul a szelektív gyűjtés hasznossága és értéke. Orbán Károly elmondta: nagy terveik vannak a közeljövőben. A területfejlesztési tanács támogatásá­val egy új csarnokot szeremének építeni, megkezdik egy iratmegsemmisítő és egy nagy kapacitású tech­nológiai rendszer telepítését. Jutái úti telepükön lét­rehoznak egy hulladékudvart, ahol bárki úgy hagy­hatja ott hulladékát, hogy tudja: környezetkímélő megoldást választott. ________________________a AS CO ASCO Hungária Kft H-7400 KAPOSVÁR JUTÁI ÚT 49. Levélcím: H-7406 Kaposvár, Pf.: 43. Telefon: 82/416-220 Mobil: 30/9461-242 tel/fax: 512-421 e-mail: asco.kvar@axelero.hu Igazgató: Orbán Károly Balatoni kirendeltségvezető: Horváth Frigyes Telefon: 30/530-9988 Tevékenységi kör:- Szelektív hulladék- gyűjtés és -hasznosítás- Komplex hulladékgaz­dálkodási rendszerek ki­építése- Hulladékgazdálkodási tervek készítése > SPORT

Next

/
Thumbnails
Contents