Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-14 / 62. szám
16. OLDAL ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Vonat gázolt Életét vesztette az a 43 éves férfi, akit elütött a vonat Tokajnál. Az áldozat a vasúti átjáró közelében feküdt a sínekre, a rendőrség szerint önszántából vetett véget az életének, europress Megkéselte fiát Könnyű sérülést szenvedett az a 28 éves fiatalember, akit 51 éves apja szúrt meg egy bicskával Nyírgelsén. A férfi ittas állapotban összeveszett a fiával, a vita tettlegességig fajult, europress Őrre támadt Kéregető támadt egy áruház biztonsági őrére Nyíregyházán, de a férfi nem sérült meg. A 38 éves tettes két társával az üzletben próbált meg pénzhez jutni, a vásárlókat zavaró három személyt az őr megpróbálta elküldeni, s akkor egyikük rátámadt, europress Eltűnt gyerekek Nem vitte vissza a nevelőszülőkhöz három gyermekét édesanyjuk. A kiskorúakat a ceglédi gyámhivatal néhány hónappal ezelőtt átmenetileg nevelőszülőknél helyezte el, a szülők kéthetente láthatták a gyermekeiket. Egyik alkalommal azonban nem vitték vissza a megbeszélt időpontra a kicsiket, tartózkodási helyük azóta ismeretlen, europress Tömegbaleset Tizenhármán megsérültek abban a balesetben, amely az Mles autópálya győri szakaszánál történt, amikor egy kisbusz fékezés nélkül hátulról nekiütközött egy tehergépkocsinak. A rendőrség szerint feltehetően figyelmetlenség vagy elalvás miatt történt az ütközés. A kár nyolcmillió forintra tehető, mti Elfogott fojtogató Őrizetbe vették azt a 47 éves férfit, aki nyakon szúrt és fojtogatott egy 31 éves nőt Budapesten. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, de el tudott menekülni támadója elől. europress Visszatérő rablók Őrizetbe vették azt a 37 éves férfit és azt a 24 éves nőt, akik kétszer kiraboltak egy 82 éves asszonyt, de a harmadszorra a nő, egy ismerőse és gondozója segítségével ellenállt a támadásnak. A tetteseket rövid időn belül elkapták a nyomozók, europress Rádőlt az oszlop Könnyebb sérülésekkel szállították kórházba azt a szerelőt, akire rádőlt egy villanyoszlop Tállyán. A férfi munkatársaival éppen a vezetékeket vágta el, amikor az oszlop eldőlt. A szerelőre rázuhant az oszlop, ami alól a tűzoltók szabadították ki. A balesetet az okozta, hogy az oszlop a föld alatt eltört, europress Lebukott gázoló Eddig tisztázatlan körülmények között életét vesztette egy 57 éves miskolci férfi, akit elgázolt egy személyautó Nyékládházánál. Az 57 éves férfi az úton feküdt, amikor áthajtott rajta a jármű. Az áldozat olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A jármű vezetője tovább hajtott, azonban egyik rendszám- táblája a helyszínen leesett, így rövid időn belül elfogták, mti Sírrongáló kisfiúk Összesen 18 sírt rongált meg az a három kiskorú fiú, akiket a lábnyomaik alapján azonosítottak a rendőrök. A tettesek ledöntötték a sírköveket, több nyughelyen összetörték a fedőlapokat, és az útra dobálták a gyertya- és virágtartókat, mti 2003. Március 14., péntek ||| Sugárkapu és sztetoszkóp Az EU-csatlakozáshoz való felkészülés során vannak olyan feladatok, amelyeket már most úgy, vagy legalább megközelítően úgy kell kezelni, mintha már tagjai volnánk az Uniónak. Ennek szelemében a Vám- és Pénzügyőrségnél már most minden eddiginél nagyobb körültekintéssel és szigorral folytatják az ellenőrzéseket. Budapest- Jelentős szakaszon leszünk Európa keleti kapuja, tehát már most fel kell készülnünk feladataink ellátására, hiszen akiket mi beengedünk Európába, az az egész kontinensen szabadon közlekedhet - mondta Sípos Jenő alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője.- Milyen új eszközök állnak rendelkezésükre, amelyekkel a megnövekedett forgalomban gyorsabban és pontosabban tudják az át- vonulókat ellenőrizni?- Több helyen üzembe állítottuk már a röntgenkamionjainkat. Ezek a határon és az országutakon egyaránt ellenőrizhetik a kamionokat. A szerkezetek olyanok, mint a repülőtereken használt csomagátvilágító berendezések, csak sokkal nagyobbak. Másodpercek alatt átvilágítják a kamiont, s így csak a gyanús szállítmányokat kell tételes vizsgálatra félreállítani.- Ez a kábítószer-szállítmányokat is jelzi?- Erre egy másik korszerű műszer szolgál, az úgynevezett sugárkapu, amelynek két oldalán elhelyezett monitor olyan érzékenyre van állítva, hogy ha mázas csempét szállítanak, akkor még a minimális sugárzó anyagot is kimutatja. A déli határainkon szolgálatot teljesítő kollégáink „újítása”: orvosi sztetoszkóppal hallgatják meg a járművek gumiabroncsait, mert más hangot ad a „csak" levegővel teli és mást, ha kábítószer is van a tömlőben. Ezeken a praktikákon kívül nagy segítségünkre van tökéletes információs rendszerünk. A közelmúltban egy gyanús szállítmány érkezett Kínából. Kérdésünkre kínai kollégáink egy órán belül válaszoltak, hogy a határon bemutatott vámiraton fiktív feladó vállalat neve szerepel, s üyen nevű vállalkozás nincs Kínában. SipOS Jenő FOTÓ: EUROPRESS-Mi a helyzet a repülőtereken?- Ott más fontos ellenőrző eszközük van. Aki gyanúsan viselkedik, arról bizonyos jelekből nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy a csomagjában - esetleg a gyomrában - drogot szállít. Egy adott vegyületből egy csepp az illető kezére vagy testének bármely pontjára azonnal jelzi, hogy érintkezett-e kábítószerrel vagy sem. KOÓS TAMÁS Elájult az utolsó szónál Rosszul lett az ítélethirdetés előtt Petróczi András, a meggyilkolt Soproni Ágnes fia. A színésznő megölésében felbuj- tással vádolt fiatalember feltehetően epilepsziás rohamot kapott, így már az utolsó szó jogán sem tudott felszólalni. Budapest Elhangzottak a perbeszédek, már csak a vádlottak nyilatkozhattak volna az utolsó szó jogán, amikor Petróczi András öt perc szünetet kért - mondta el lapunknak Bárándy György védőügyvéd. Hozzátette: a vádlottat az őrök kikísérték a mosdóba, ahol összeesett és remegni, rángatózni kezdett, majd körülbelül háromnegyed órára elvesztette az eszméletét. A tárgyalást el kellett halasztani, Petróczit pedig kórházba szállították. Bárándy György szerint a vádlott apja nem tudott arról, hogy korábban lettek volna hasonló rohamai fiának. A nagymama azonban emlékszik arra, hogy volt már epilepsziás rohama az unokájának. A tárgyalást a történtek miatt március végére halasztották, de ez függ Petróczi állapotától is. Ha nem lesz jól, az ítélethirdetés későbbre tolódik. Mint ismeretes, Petróczi Andrást és Lázár Zsoltot a Fővárosi Bíróság életfogytiglani szabadság- vesztésre ítélte első fokon Soproni Ágnes meggyilkolásáért. A nem jogerős ítélet indoklása szerint a színésznő fia nyolcmillió forintot ígért barátjának a bűncselekményért, amelyet Lázár végre is hajtott. Petróczi segített a nyomok eltüntetésében, az asszony tetemét feldarabolták, majd zsákokba rejtve a solymári erdőben elásták. Az elsőfokú ítélet a törvényben meghatározottaknál szigorúbb feltételeket szabott a feltételes szabadlábra helyezésnek, Petróczi 40, Lázár pedig 30 év múlva szabadulhat, ha a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyja a döntést. Az ügyész akkor elfogadta az ítéletet, a vádlottak azonban enyhítésért fellebbeztek. Azt kérték a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy csak az emberölés alapesetét állapítsák meg és határozott idejű börtönbüntetést szabjanak ki Tájuk. NAGY ESZTER DÓRA Kettős kivégzés sörétes puskával Még ma is homály fed egyes részleteket abban a kettős gyilkosságban, amelynek áldozata egy szép fodrásznő és egy szupermarket vezetője. Mindkettőjükkel sörétes puska végzett. Hamburg Bevásárlásból tartott hazafelé a 38 éves Natascha K. Gyilkosa a magányos zsákutcában álló ház kapujáig követte, ahol aztán hidegvérűen kivégezte. A hölgyre élettársa lelt rá: „Ott feküdt vérbefagyva, pulzusa nem volt. A fél arca hiányzott. A mentőorvos mondta, hogy meghalt” - emlékezik vissza a férfi. Két hónapra rá találták meg a 37 esztendős Karsten P.-t, annak a szupermarketnek a vezetőjét, ahol Natascha bevásárolni szokott, és halála napján is járt. A kereskedő kevéssel 9 óra előtt hagyta el boltját, s csak másnap bukkantak rá egy parkban. Fejlövés, kezei összekötözve; kocsija 500 méter távolságban, kiégve. A rendőrség hetekig nyomozott a brutális gyilkos után, akiről sokáig annyit tudtak csupán, hogy az áldozatok fejéhez szorítva tartotta sörétes puskáját, mielőtt meghúzta volna a ravaszt, így aztán Natascha és Karsten is hosszú másodpercekig retteghetett a biztos halál tudatában. Most sikerült letartóztatni a 37 éves Max H.-t, akinek lakásán megtalálták a gyilkos fegyvert a hozzá tartozó töltényekkel, de a tettes hallgatásba burkolódzik. A nyomozók egyelőre csak találgatnak a borzal- mas tragédia okairól, europress Zsarolással vádolják a vállalkozót Kaposvár Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott tegnap a Kaposvári Városi Bíróságon annak a kaposvári vállalkozónak a pere, akit súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással vádol az ügyészség. A 37 éves férfi ellen az a vád, hogy egy ismerősének több alkalommal adott kölcsön pénzt, ösz- szesen mintegy egymillió forintot, s bár a férfi ezt az összeget vissza is küldte neki egy ismerősével, a vádlott később jóval többet, 3,6 milliót követelt vissza. A vádlott többször megfenyegette adósát, hogy fizessen. Egyebek mellett volt olyan eset, hogy fegyvert tartott a fejéhez - igaz, a pisztoly nem volt megtöltve - és azzal is riogatta a sértettet, hogy lányát AIDS-vírust tartalmazó ampullával fertőzi meg. Telefonon is érkeztek félelmet keltő hívások. A férfiméin tudott fizetni, hitelezője végül felajánlotta: szerez vevőt az autójára. Az üzlet nem jött létre, a vevőjelölt nem vette meg az autót, de felajánlotta: ad kölcsönt a szorult helyzetben levő férfinak. A kétmillió forintot a vádlott előlegezte meg a hitelező nevében, s még egymillió forinttal saját nevében megtoldotta. A bankból ki is vették a pénzt, ám azt a vádlott rögtön vissza is vette. S még eltette azt a kétmillió forintot is, amelyet a kölcsönt adó nevében megelőlegezett, s az neki később megadott. A tegnapi tárgyaláson több órán át hallgatta meg a bíróság az ügy sértettjét, akit szembesítettek a vádlottal is. A vádlottak padján ülő kaposvári vállalkozó mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat. Elmondta: az autó-adásvétel kapcsán egyszer adott kölcsön egymillió forintot, azt sem kapta vissza. Mint mondta: munkája kapcsán találkozott a férfivel. Tagadta a fenyegetéseket is. Ugyanúgy nem ismerte el bűnösségét a vádiratban szereplő másik bűncselekményben sem. Eszerint egy Balaton- parti nőnek adott kölcsönt vállalkozásához, fedezetül az asszony ingatlana szolgált. A vád szerint a hitelező egyre többet és többet követelt, s végül az ingatlan is „tulajdonost váltott” az adós tudta nélkül. A tárgyalás újabb tanúk meghallgatásával ma folytatódik. JAKAB EDIT TOYOTA Kaposvár. Zöldfa u. 58. Tel.: 82/529-530. Fax: 82/529-539 Nyitvatartási H-P: 8-18: Sz: 8-1Z. • www.koto.hu - E-mall: oaies@koto.hu A LEGENDA FOLYTATÓDIK Több, mint 50 éve a Toyota Land Cruiscr neve világszerte egyet jelent azzal a vezető terepjáró technológiával, amely, megelőzve korát, mára valódi legendává vált. Az uj Land Cruiser folytatja a hagyományokat, és kompromisszumok nélkül vezetési élményt kínál terepen és varosban egyaránt. Legyőzhetetlen menetteljesítményét többek között letravázas felépítésének, zárható központi differcnciálmüvének vagy éppen az opcionális hegy- es lejtmenetvezérlö rendszerének köszönheti. Lenyűgöző komfortja pedig a luxus minden elérhető eleméig fokozható, kivételes audiorendszerrel, bőr és fa bontásokkal, többzónás automata légkondicionálóval, változtatható legrugós felfüggesztéssel és lengéscsillapitással, sebessegtarto automatikával, valamint aktív kipör- gesgátióval. Természetesen mindezt a 8 légzsák, az ABS/EBD, illetve egyes változatoknál a VSC által biztosított maximális biztonság közepette, akár 8 utas részére is. Vessen egy pillantást a jövőbe, és vezesse Ön is az új Toyota Cruisert! Kombinált átlagfogyasztás (l/km): 9,4-10.5 C02 kibocsátás (g/km) 250-277 3 év vagy 100 000 kilométer garancia Somogy megye első akkreditált gépjárművezető-képzője a NÉMETH Autóközlekedési és Oktatásszervező Kft. (OKÉVszám: 03-0042-02, akkreditációs száma: 0090) ajánlata: ■* személygépjármű vezetőképzés (B), m tehergépjármű vezetőképzés (C), ■* nehéz-pótkocsi vezetőképzés (C+E), m autóbusz-vezetői vezetőképzés (D), m nemzetközi gépjármű-vezetői szaktanfolyam, m veszélyes áru közúti szállítói szaktanfolyam (ADR), EU konformos áru és busz vállalkozói szaktanfolyam, m nehéz-, és könnyű-gépkezelői szaktanfolyam. 30% "OS személyi jövedelemadó kedvezmény vehető igénybe a tanfolyamdíj után az iskola akkreditált minősítése miatt. További részletfizetési és diák kedvezmény. Munkanélküliek részére támogatás elnyeréséhez pályázatot készítünk! JELENTKEZNI LEHET: Kaposvár, Anna u. 12., vagy telefonon 82/316-841 v*™ 4 i KÉK TÜKÖR* ___________