Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-02 / Vasárnap Reggel, 9. szám
Nem túl drága a magyar állampolgárság, 25-27 ezer forintból kijön, de a vizsga nagyon nehéz. Sok magyar polgár is megbukna, ha az Állami Számvevőszékről vagy az Alkotmány- bíróságról kérdeznék. És az átlagos várakozási idő 8 évbe is beletelik. Vannak kivételek, például Carlos Perez kubai származású kézilabdás világsztár (képünkön), aki gólokkal hálálta meg az állampolgárságot. Szent-lványi István SZDSZ-es képviselj lő, aki e témának is szakértője, azt ■nondja, hogy mi a szigorúbb országok ■közé tartozunk. Ő is többször hallotta, ■hogy hosszú és néha megalázó a procedúra. Kétségtelen, hogy sokan I velünk se álltak szóba, a Barátok közt két sztárja, akik egyébként nem szoktak elzárkózni, erről a témáról nem voltak hajlandók nyilatkozni. ... PEDAGÓGUS BEREK Balatoni télbúcsúztató fürdőzéssel ■ Télbúcsúztató és tavaszváró mulatságot rendez- j nek ma Balatonalmádiban. Az esemény kereté- f ben - a Balatont borító jég és a hideg ellenére - a I tervek szerint többen is megmártóznak a tóban. 1 Az Almádi Társalgó Kör tavaly rendezte meg elő- I szőr a népi szokásokat felelevenítő télbúcsúzta- j tó ünnepet. Az előző maskarás mulatságon még f ■ csak egy bátor jelentkező vett fürdőt a jéghideg I Balatonban, de az idén többen is megkísérlik a ; „mutatványt”. A program kezdeteként a résztve- vők a tóparti ligetben álarcokkal, kereplőkkel, 'í kolompokkal és más zajkeltő eszközökkel igyekeznek elijeszteni a hosszúra nyúló telet, majd a téltemetés népszokása jegyében elégetik a szalmából készülő bábut. A vendégeket mindemel- í lett forralt borral és farsangi fánkkal várják majd f a jeges és havas tóparton. Előrejelzés Somogy megye Készítette ORSZÁGOS METEOROLÓGIA! SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya Várható időjárás vasárnap estig: A meteorológiai tavasz második napján kellemes, túlnyomóan napos időre számíthatunk. Napközben kissé megélénkül a déli, délnyugati szél, ez is segít a hajnali ködfoltok feloszlásában. A hőmérséklet egykét fokkai a sokévi átlag fölé emelkedik. Késő este nyugat felől felhősödés várható. Esőre, havas esőre néhány helyen számíthatunk. Országos előrejelzés (5 napos) Orvosmeteorológia: Repülésmeteorológia: Speciális élöszavas tájékoztatás 06-90-304-631 dija 120 Ft/perc 06-90-304-612 dija: 120 Ft/perc 06-90-504-002 dija: 240 Ft/perc 06-90-504-001 díja: 240 Ft/perc Hét régió határvitája Néhány éve már nemcsak településeken és megyékben, hanem régiókban is élünk. A jelenlegi régió- beosztást azonban rengeteg bírálat éri. Hamarosan újratárgyalja a kérdést a parlament, de annyira élesek a települések közötti ellentétek, hogy már most lehet tudni, az új rendszer sem lesz mindenkinek elfogadható. ■ Az Európai Unió közigazgatási modellje szerint nem a megyerendszerre, hanem annál nagyobb térségekre, úgynevezett régiókra van szükség. Miután pedig az EU a vidékfejlesztésre szánt pénzeit is ilyen területi alapon osztja el, Magyarországon is évekkel ezelőtt meghúzták a régiók határait. Ez a beosztás azonban teljesen mechanikusra sikeredett, egymás mellett található három-négy megyét vontak össze. Ráadásul több település a jelenlegi megyéjével sincs megelégedve, néhány község megyét is váltott az elmúlt esztendőkben. Fő gondnak - például Bács-Kiskun déli részében - azt tartják, hogy túl messze vannak megye- szék- helyek. Mások a hagyomá nyokra, a történelmi vi szonyokra hivat koznak, Esztergom például nehezen tásra szánt pénz nagy részét. A hátrányban lévő viszont azért, mert a gazdagabb feljavítja a régió átlagát, így kevesebb euró érkezik majd oda. A legtöbb szakértő az automa- tikus m e - gyeösz- szevonás mellett azt tartja problémának, hogy túl sok a hét régió egy akkora országnak, mint hazánk. Elhangzott, hogy legfeljebb négy, de inkább három ilyen közigazgatási egységre lenne szükség. Ez utóbbit támogatják az MSZP egyes vezetői is. Pest megye szocialista elnöke, Szabó Imre szerint egy területileg kibővült Közép-Ma- gyarország mellett régió lehetne a Dunántúl és Kelet- Magyarország. Fölvetődött az is, hogy a Fidesz-kormány idején kialakult kistérségek szövetségeként alakulhatnának ki a régiók, ami sokkal inkább megfelelne a szerves fejlődés követelményének. Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk előtt a jelenlegi beosztást újra kell tárgyalni. Miután már alig több mint egy év van addig, erre rövidesen sor kerül. Hogy milyen lesz az új régiórendszer, netán marad-e a régi, azt ma még senki nem tudja. TAVASZI ZSONGÁS. Végre itt a kikelet, jólesik megmártózni a napsütésben. Újjászületünk mi is, akár a természet. Kibújtak az első tavaszi virágszálak, amelyek igazán jól mutatnak a csinos „virágszálak’’ kezében. Az előrejelzések szerint ugyan az elkövetkező napokban egymást váltják majd a napsütéses és borús napok, de akkor is megmásíthatatlan tény, hogy ránk köszöntött a tavaszi zsongás. MÉGSEM KELL KÉTSZER ADÓZNI ■ Mégsem kell kétszeresen adózniuk azoknak az evás vállalkozóknak, akik a tavalyi számláik után csak idén kapták meg munkájuk ellenértékét. A jelenlegi szabályozás szerint a 2002. évi teljesítési dátummal kiállított, de csak idén kifizetett számlák ösz- szegét tavalyra kell elszámolni. Vagyis ezek beszámítanak az adóalapba, illetve az áfát is be kell utánuk fizetni, miközben az idén befolyt összeg után az evaelőleg 15 százalékát is le kell róni. A Pénzügyminisztérium nemrég beterjesztett egy törvénymódosító javaslatot, miszerint az érintettek már az első negyedévi evaelőleg kiszámításakor csökkenthetik az adóalapot azzal a bevétellel, amely után már megfizették az adót. 4. I 1 i emészti meg, hogy az iparváros, Tatabánya fennhatósága alá tartozik. Másfelől a szegényebb és gazdagabb megyék egy akolba terelését a jobb helyzetben lévő azért bírálja, mert akkor a másik kapja a fel- j zárkózta| | ii | A Vasárnap Reggel bármely részének másolásával, ; ! : í! ! \ terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával j || I és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenn- j jj | I h tartva. Értesüléseket átvenni csak a Vasárnap 9 77 14 9 0 7002 ól 0 0 5 Reggel re hivatkozva lehet.