Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-01 / 51. szám

■ f§| 2003. Március 1., Szombat 15. OLDAL H I R D E T É S „ Csak a jók mennek el, ők hagynak el, S mit ök hoztak, ők viszik el. Ez nem tűnik fel, míg együtt vagyunk, Csak a jók ünnepén, hol az égben vagyunk." t Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósom, nagymamánk, déd- mamánk, ükmamánk, ÖZV. BODA ISTVÁNNÉ Ács Veronika magyaratádi, kaposvári, majd szigetvári lakos február 24-én 89 éves korában csende­sen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 3-án, hétfőn 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell. S akit szeretünk, azt nem feledjük el. ” MEGEMLÉKEZÉS „Életem napja volt célja és öröme, Nélküle este van, a hajnal is fekete. Kegyetlen fájdalmam az egekig ér, ■ * Ó Uram! Te is úgy szeresd, mint ahogyan én!' Soha el nem múló fájdalommal emlékezem egyetlen IFJ. GREGURICZ GYULA halálának 10. évfordulóján. Édesanyja „Legnagyobb fájdalmat csak az ismerheti, Ki gyermekét örökre elveszti. Soha nem feledünk, mindig velünk maradsz. Halálod míg élünk, mély fájdalom marad." Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen drága kisfiúnkat, KOLETÁR SÁNDORT utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkban velünk együtt osztoztak. Külön köszöneta Pé­csi Gyermek Klinika onkológiai osztály lelkiismeretes dolgozóinak. Örökké bánatos szülei t „A Te szíved már nem fáj, -Jt. de a miénk vérzik, mert a fájdalmat az élők érzik.” * Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiam, HAJAS JÁNOS kaposvári, volt péterpusztai lakos 45 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése március 5-én, szerdán 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló édesanyja, kislánya és a rokonság „Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FLOSZNIK PÁL kaposvári lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése március 4-én, 11 órakor lesz a ka­posvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjá­ra elkísérik. Szerető fia, menye és unokái t _ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSERJÉSI JÁNOS ny. honvéd őrnagy volt kaposvári, majd siófoki lakos életének 89. évében február 15-én elhunyt. Február 28-án katonai tisz­teletadással vettünk búcsút Tőle. Gyászoló szerettei f Fájó szívvel tudatjuk, hogy édes­apánk, MÓZES ISTVÁN 70 éves korában elhunyt. Temetése március 4-én 11 órakor a böhönyei temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utol­só útjára elkísérik. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik Fájó szívvel emlékezünk TAKACS ISTVÁN ÖZV. LOTZ JENŐNÉ volt szentai lakos temetésén megje­lentek, koszorúikkal, virágaikkal fáj­halálának 1, évfordulóján. dalmunkban osztoztak. Szerettei A gyászoló család t „Áldjuk Istent, aki Őt nekünk adta, s olyanná formálta, amilyen volt: Jóságos, áldozatos és élő szeretettel teljes." BUKOVICS JÁNOSNÉ Majláth Zsuzsanna temetése március 5-én, szerdán 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolják: szerettei, barátai, ismerősei t Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGDA JÓZSEF volt szőlőskislaki, majd Balaton- boglár, Dózsa Gy. út 94. sz. alatti la­kos életének 92. évében elhunyt. Te­metése március 4-én, kedden 15.30 órakor a balatonboglári te­metőben lesz. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadé semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal l^r<ifrríTO r?rfe ítrr INGATLAN A Petőrke tónál telek eladó. 30/3781-889.----------------------------------------- •94864* 8 KAPOSVÁRON 4-5 szobás családi házat vennék. 82/412-618.------------------------------------------ *95315* TÖ RÖCSKEI kertváros folytatásában szőlő, gyümölcsös pincével eladó. Víz, villany van. Irányár: 2 M Ft. Tel.: 82/313-095.--------------------;--------------------- *95410* KA POSVÁR, Zaranyi Itp-en 58 mB-es, II. em-i konvektoros, erkélyes lakás+garázs eladó. 30/9022-695. Irányár: 8,7 M Ft+1,5 M Ft.-----------------;----------- -----*95513* a GYENESDIÁS0N -Balaton mellett, Hévíz 10 km- üdülőapartmanok 20-40 mB-ig eladók 99 E Ft/mö ártól. Egyedi közmű, padlófűtés. Ugyanitt üzlethelyiség bérelhető vagy eladó. Tel.: 06-83/312-912,06-30/9598-851.------------------------------------------ *95727* ARANY'J. közben 2 szobás, gázos, III. emeleti lakás tárolóval eladó. 82/410-743.---------------:-------------------------> *95811* KE SZTHELYEN 46 mi kávézó a Sétáló u. mel­lett eladó. Iá: 8 M Ft+áfa. 20/9737-084.------------------------------------------ *96035* KA POSVÁR, Honvéd u-ban II. em-i, erkélyes 2 szobás lakás eladó. 30/482-2712.-------------------------------;---------- *96039* JÓ befektetést Ígérő árverés! Igái községben, a termálfürdő területén lévő “Stella" (421nm) és “Aranykalász” ( 553 nm) évek óta üzeme­lő, bejáratott éttermeket 2003. március 4-én 11 és 11.30 órakor a Bírósági Végrehajtó ár­verésen értékesíti, az ingatlanokat a végrehaj­tóval (Szakály Sándor, 06-82/427-725, 06- 30/9590-728) előzetes egyeztetés után lehet megtekinteni. Az árverés helye: Kaposvár, Ba­ross G. u.1/8. •96048* KAPOSVÁRON 2 szoba, összkomfortos családi ház sürgősen eladó. 20/9858-239. :-------------**----!-----,---------------— *96118* KA P0SH0M0KI szőlőhegyen 4x6 m-es tégla­épület villannyal, 900 n-öl kert, gyümölcsös és szőlő eladó. 82/312-898,20/443-1652,-----------,------------------------------- *96174* FO NYÓDLIGETEN partközeli 48 m.:-es nyaraló 219 mö telekkel eladó. Tel.: 85/360-990.-------------:---------------------------- *96189* MA RCALI zártkertben 899 mö szőlő, pince el­adó. Telefon: 06-30/246-5163.-----------------1------------------------ *96199* EL ADÓ kiadó ingatlanokat, termőföldet, erdőt keresünk befektetőknek. Kínálunk Spanyol tengerparti nyaralókat. 20/322-0517.------------------------------------------ *96213* P0 LÁNYBAN 2 szobás családi ház gazdasági épületekkel, garázzsal eladó. Tel.: 82/477- 129.------------------------------------------ *96249* KA POSVÁRTÓL 18 km-re, szép környezetben, felújított, 80 nm-es családi ház, rendezett ud­varral, fizetési könnyítéssel eladó. 30/212- 2833. :------------------------------------ *96264* a LENGYELTÓTI központjában 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó, 85/375- 752.----*------------------------------- *96267* KA POSVÁRON a kórház mellett 2 és fél szo­bás, 3. emeleti lakás eladó. 20/593-8734.------------------------------------------ *96296* MA RCALI központjában gazdálkodásra is al­kalmas családi ház eladó. Irányár 10,5 M Ft. 85/314-302,06-30/378-3404.----------------------,-------:---,-------- *96307* a Siófok-Balatonkilitin 3,3 ill. 6,2 ha szántóföld a repülőtérrel szemben ill. a Sió csatornánál eladó sürgősen. 06- 20/9659-784. CSÖKÖLYBEN 3 szobás felújított lakás sürgő­sen eladó. Érdeklődni: 20/331-1785, vagy 82/721-376-os telefonon lehet.------------------------------------------ *96361* BA LATONMÁRIÁN 799 mö-es telek, felújításra szoruló kis házzal eladó. 30/291-7469.-------------------------------:---.------*96407* KA P0SHEGYEN szőlő, és művelésre alkalmas üres terület bérbeadó. 06-20/993-8794. •96423* Működő kocsma családi házzal együtt, Nagydorogon eladó. 75/332-254. *96430* NAGYATÁDON 300 n-öl szőlő házzal, villannyal eladó 300 e Ft. Tel.: 82/454-159, 06- 30/481-6338.--------------------7--------------------- *96436* IP ARI övezetben raktárak, irodák kiadók. 20/9448-837.- *96445* BARCSON 2 lakásos gázfűtéses családi ház el­adó. Ár 5,9 M Ft. 82/460-442.------------------------------------------ *96449* DE SEDÁN telket vennék. 70/319-0218.-.........................*96129* S BALAT0NB0GLÁR0N frekventált helyen eladó 6 lakásos társasházi, 122 mB-es tégla, gázos, 2 szintes lakás, ebből beépített tetőté­ri garzon 34 mi. Parkosított élőkért, előtte 42 mB jelenleg is üzemelő berendezett üzlet. Ga­rázs, tároló, pince. 85/352-357.-------------------------*----------------- *96473* HA RCON 3000 m2 építési terület, a 65-ös út mellett eladó, vagy szgk-ra cserélgető. 06- 30/4113-118.-----------------*------—---------------- *96479* S BALATONSZABADIBAN 2 szintes családi ház nagy telekkel eladó. 18 M Ft. 84/355- 742.---------------- *96483* KAP0SMÉRŐBEN 230 mB-es két generációs családi ház, tavaszi költözéssel, (melléképü­letekkel, üzlettel) eladó. 82/480-076.----:------------------------------------- *96509* BA LATON déli partján, Fonyódligeten 33000 mí-es úszómedencés lakóparkban, társasházi apartman lakások májusi költözéssel, és egyedi családi ház illetve nyaraló építésére al­kalmas telkek eladók. Irányár telkek 3,9 M Ft- tól, lakások 6,9 M Ft-tól. Tel.: 06-20/9514- 179.------------------------------------------ *96513* KA P0SFÜREDEN telkek eladók 30/9936-954.------------------------------------------- *96579* KA POSVÁRON, a Lonkahegy végén, a szent- páli-hegyen, panorámás, 400 n-öl telek termő szőlővel, gyümölcsfákkal eladó. Tel.: 06- 30/364-1356.-----------*----------:-------------------- *96595* JÁ RMŰ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228.-----*92186* AU TÓLÁMPA eladó. Tel.: 72/214-183-------------------------------------------*95117* WA RTBURG 353 SPTT 88-as, 2004.IV.26.-ig műszakival eladó. 70/252-1423.-----------------‘------------------------ *96132* FO RD Ka 99-es, fekete eladó. 20/322-0517. TRABANT 1,1 eladó. Tel.: 06-20/3243-562.------------------------------------------ *96313* OP EL Zafira 1.8,3 éves eladó. Tel.: 84/310-041.------------------------------------------ *96410* MI TSUBISHI Lancer GLX 1,3 85-ös évjárat, 2004.-ig műszaki, 150 E Km-rel, megkímélt garázsban tartott jármű eladó. 82/315-177.------------------------------------------ *96415* DÁ CIÁT vennék. 06-30/319-6963.------------------------------------------ *96469* LA DA 1300-as ‘86-os 2004. novemberig mű­szaki. Tel.: 06-85/353-640.----------------;-------------:----------- *96495* LA DA Samara 5 ajtós, 1990-es, 85 e km-rel, kitűnő állapotban eladó. Tel.: 82/411-274, 06-30/317-2773.--------------------------- *96528* 12 6-OS kis Polski eladó. 74/486-428.------------------------------------------ *96261* LA DA Nivák 1982-től 2000 évjáratig eladók, hitelre is! 06-20/3311-187.-------------,--------------=-------------- *92633* LA DA Nivák 1982-től 2000 évjáratig eladók, hitelre is! 06-20/3311-187.------------- ----- — *92633* 2 é v műszakival, motorhibás, '86-os Trabant eladó. 06-30/291-4481.------------------------------------------ *96193* VW Jetta ‘81 évj., 1300 cm3, kitűnő állapot­ban, 215 E Et-ért eladó. 06-30/4113-118.---------->------------------------------- *96273* CI TROEN BX, ‘84 évj., 1600 cm3, jó állapot­ban, 150 E Ft-ért eladó. 06-30/4113-118.-------------------------*------------— *96273* ÁL LÁST KÍNÁL FOGTECHNIKUST FELVESZEK Jelentkezést a 95784. számra a kiadóba ké­rek.-----:------------------------------------ *95784* ÚJ erő- és munkagépekre megbízható, gyakor­lott traktorosokat keresünk 30/396-4742.-------I----------------------------------*95869* FI ATAL rugalmas ruhaipari technikusnőt minő­ségi ellenőrnek valamint nagy gyakorlattal rendelkező varrónőket export bérmunkára fel­veszek. Érd.: Kovács Elemér 82/423-451,06- 30/9797-410.------------------------------------------ *96067* Jo b.Offer/Taszár. Position: Office Ma­nager. Need to have: Driver Lincence, Inventory Exp; Computer Exp.- (Micro­soft Office), Fluent in Eng. Resume in wrigting/ by Mo/03/03/03 96173 to the News Paper. *96173* KAPOSVÁRRA pultos munkakörbe dolgozót fel­veszek. 20/539-2788. •96442* DÉLVIÉP Kft felvételre keres 1 fő szállítási- és gépgazdálkodási vezetőt kaposvári munka­helyre. Elvárásaink: a 14/2001. (IV.20.) Kömív rendeletben előírt képesítés. Hasonló területen szerzett min. 5 év gyakorlat. 2 év vezetői gyakorlat. Jelentkezés levélben, szak­mai önéletrajzzal, fizetési igény megjelölésé­vel 7400 Kaposvár, Pf. 24 címen. A borítékra írják rá: Logisztika.----- *96412* Assz isztens-titkárnő munkakörbe kere­sünk agilis munkatársat, kaposvári te­lepünkre. Elvárásaink: Műszaki végzett­ség, angol nyelvtudás, számítógép­kezelői ismeretek. Önéletrajzos jelent­kezéseket a “96223” számon a kiadó­ba kérjük. . *96223* ÉPÍTŐIPARI fővállalkozói cég keres sió­foki projektekre építésvezetőt, műveze­tőt, magasépítési technikusi végzett­séggel és gyakorlattal. Önéletrajzi faxo­kat az alábbi számon várunk: 84/519­608. *96238* KAPOSVÁRI ruházati üzletbe szakképzett el­adót felveszünk. 82/428-980,30/2357-099.------------------------------------------ *96336* 2 Állattartó telepre józanéletű, egye­dülálló nyugdíjas személyt keresek ta­nyagazdának. Tel.: 30/243-8920*96391* ANGOL tanárt ill. tanítót keres bogiári nyelvis­kola. 06-20/323-5433, 85/350-233.------------------------------------------ *96397* MU LTINACIONÁLIS cég keres 21 évet betöltött kaposvári lakhellyel /jogosítvánnyal, autóval rendelkező/ jó megjelenésű, jó beszéd- kézségü hölgyet marketing munkára. Jelenkezni: 70/389-2155.--------------------------------- *96439* 2 T EHENEK mellé gondozót felveszek és ju­hászt keresek. Tel.: 06-30/304-2545.------------------------------------------ *96461* A K0META 99 Kft azonnali belépéssel felvesz ügyvezetői titkárságára olasz/ és v. angol nyelven legalább középfokon beszélő, Word, Excel felhasználói ismerettel rendelkező mun­katársat "tolmács, asszisztens” munkakörbe. Előnyt jelent: irodai gyakorlat. Jelentkezés: 82/502-412 Nagy Anikó titkárságvezetőnél.------------------*-----------------:----- *96481* GY AKORLATTAL rendelkező felszolgálót felve­szünk. Érd: Ham-Piz, Pizzéria Kaposvár, Baj­csy Zs.u.----------------------------------1Í----iltt *96502* ÉK SZERBECSÜS munkatársat keresünk sürgő­sen most induló kaposvári zálogházba. 06- 20/373-4303.-------------*----------i------------------ *96545* AZ ALASKA Sport-Dress Bt. ruhaipari gyakor­lattal rendelkező szalagvezetőt keres. Jelent­kezni lehet: Kaposvár, Jutái u. 37. (Profilmax nyomda épületében) Tel.: 82/411-520.-------------------------------;---------- *96563* GY ÓGYHATÁSÚ készítményeket forgalmazó nagyker területi képviselőt keres. 30/9978- 900,17 után.-------------n...... ----- *96619* ________OKTATÁS________ AN GOL KEZDŐ MOST! LITE módszerrel angol kezdő nyelvtanfolyam in­dul március 3-án. Még jelentkezhetsz! Tanfo­lyamok haladó szinteken folyamatosan indulnak. Ingyenes szintfelmérés! LITE Kaposvár, Zárda u. 21.82/415-920. OKÉV nysz.: 03-0022-02.----------------------------,------------- *96104* FE NG SHUI az üzletben márc. 8-án, FS a kertben márc. 9- én Fonyódon. 06-30/9571-526.------------------------------------------ *96492* _________KIADÓ_________ A HM. Üerkht. balatonlellei fióktelep büféjét üzemeltetésre kiadja. Jelentkezni személye­sen az alábbi címen lehet: Balatonlelle, Hon­véd u. 67. Tel: 85/350-246.---------------------------------:------— *96176* BA LATONLELLEI szabadstrandon melegkony­hás büfé eladó vagy kiadó: 06-30-9296-316.------------------------------------------- *96383* SZOLG ÁLTATÁS INTERNET AKCIÓ! Kaposvár, Nemzetőrsor 9. 82/412-186.------------------------------------------ *95414* KÚ TFÚRÁS GARANCIÁVAL geotermikus fúrás. Tel.: 06-30/225-7299.------------------------------------------ *95735* GÉPKÖLCSÖNZŐ! Kaposvár, Fő u. 50. 82/429-693. Nagyatád, Hunyadi u. 2. 82/351-044.------------------------------------;-----*95963* RE DŐNY, rexi, szúnyogháló, h.zár 30-60% eng., kamatmentes hitel. 82/429-537.------------- *96326* FENG SHUI tanácsadás, Földsugárzá­sok bemérése Személyiség és sorelem­zés. (Kínai Asztrológia). Garbóczi Tünde 30/491-5856, e-mail: garboczi@ axelero.hu *96<m­DALMÁT tengerparton ingatlanszerzési lehető­ség, korrekt ügyintézés tolmáccsal. 20/9374- 389.-------*--------*-------------------------- *96426* Me gbízható - pontos! TELE TAXI 555-555 (61908) VEGYES LAMBÉRIA, HAJÓPADLÓ Szárított anyagból folyamatosan kapható. Ka­posvár, Szent L. u. 5.82/419-819. — *94533* BÚTORVÁSÁR HITELRE IS! Kaposváron az “Ifiházban” (Csokonai u. 1.) február 17-től, 20-40% engedménnyel! Szek­rénysorok 60 500 Ft-tól, 4 elemes konyha 37 500 Ft-tól, sarok étkező garnitúra 29 500 Ft- tól, kolóniái jellegű szekrénysorok, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválaszték! Tel.: 06-20/330-9300.-----------------------——------------- *95158* PARKETTA, L AMBÉRIA! Hagyományos parketta 1990 Ft/m3, Osztrák hajópadló 1598 Ft/mfl, Osztrák lambéria' 1298 Ft/mO. 20/947-5970.-------------- *95226* KA ZÁNOK, RADIÁTOROK! Gyári ár alatt garanciával, kiszállítással. 20/947-5970. —­---------;----------------------t *95227* GÁZ OLAJ -8 FT árengedménnyel a Kaposvár-toponári benzin­kúton! Benzinekre is érvényes! ___________._ _________ _ _ *95508* PA PLANGARNITÚRA 6500 Ft helyett 3500 Ft. Paplanbolt Kapos­vár, Füredi u. 126/a., 82/526-535.----------------------------------------- *96079* . SURRANOK! Katonai gyakorlók, téli felszerelések, cipők, extra méretű farmernadrágok érkeztek. Kato­nai és Munkaruházati Üzlet Kaposvár, Petőfi u. 13. (Domus mögött). 82/422-020.-------------------------------------- *96160* HŰ TŐK Látványhűtők, kombinált hűtők, tejhűtők, fa­gyasztók, góliát mosogató és egyéb saválló konyhai berendezések eladók. Zamárdi, Bács­kai u. Tel.: 06-20/9282-241.---------------------------------- *96200* KO NYHABÚTOR Kaposváron a legkedvezőbb áron és a legna­gyobb választási lehetőségekkel. Kérjen tő­lünk árajánlatot és tekintse meg mintater­münket, ahol konyhabútorokon kívül irodabú­torokat, székeket, szekrénysorokat és kiegé­szítőket kínálunk. Akció nélkül is a legkedve­zőbb árak a gyártónál. Üzlet: Kaposvár, Arany J. u. 1. Tel/fax: 82/314-704. Műhely: Kapos­vár, Keceli bejáró (bejárat a Vak Bottyán u. fe­lől) Tel/fax: 82/424-381.-------------- *96216* A C SIKY GERGELY SZÍNHÁZ megvételre keres - keményszárú csizmát 42-44-es méretig. Érdeklődni lehet:. MátéSándornénál 10.00-13.00 óráig, vagy a 82/528-450-es telefonszámon.__________^ KE RÍTÉSDRÓT a nagykanizsai vásáron a gyár­tótól. 73/485-164.---------------------------:-------------- *96324* TŰ ZIFA Marcaliban és környékén helyszínre szállítva megrendelhető. 30/243-8920.---- *96358* RE ÁL BÁLABONTÁS Kaposváron az Irányi D. utcában március 3- án hétfőn. MEGNYÍLT: RATTAN franciaágyak, éjjelik-10%. Kaposvár, Fő u.57. 30/445-1083.--------------------:--------------------- *96371* RE ÁL EXTRABÁLA bontás Nagyatádon a Hild sétányon március 3-án hétfőn, kg-os áron.----------------------------------.------ *96427* KÖZLE MÉNY A 0253. számú bevallási nyomtatvány 08-as lap 278. sorának kitöltésére vonatkozó útmutató az „a-1 ” oszlopok számadatainak összesítését tartalmazza. A kitöltési útmutató kiegészítéseként közöljük, hogy a 278. sor „m" oszlopában az „a-1 ” oszlopok összesített adatain kívül 273-277. sorok „m” oszlopának adatait is fel kell tüntetni. A kitöltendő táblázat 278. sora az összesítésre vonatkozó helyes iránymutatást tartalmaz. Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (96484) MEZŐGAZDÁK FIGYELMÉBE Hogy ne csak adjunk, kapjunk is.,.. FVM támogatások SAPARD pályázatok elkészítése, pályázati tanácsadás Egyéb pályázatokhoz környezetvédelmi fejezetek készítését vállaljuk Ha érdekli a lehetőség, és hogy van-e lehetőség, hívjon! 06/30-39-65-897 06/30-21-47-691 v y j TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. Teljeskörű szolgáltatás

Next

/
Thumbnails
Contents