Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-07 / 56. szám
2003. Március 7., Péntek FILMVILÁG 7. OLDAL Etűdök Bachhal és Máraival Varnus Xavér forgat. A világhírű orgonista ezúttal lírát és zenét komponál egybe. Márai Füveskönyvének legszebb bekezdéseit ismert közéleti személyiségek olvassák fel, Xavér pedig eközben, hűen önmagához, Bachot játszik. A harmincrészes sorozatot az ATV is bemutatja. Varnus Xavér ezúttal filmetűdöt tervez- Régi álmom valósul meg a harminc etűdből álló filmsorozattal - mondta Varnus Xavér. - Bachnak és Márainak egyformán óriási tisztelője vagyok és évek óta motoszkált bennem, hogy a kettő együtt, ha lehet még több lenne, mint önmagában. Szépen lassan állt össze az ötlet úgy, hogy a kivitel a tartalomhoz is méltó. Egy nagyszerű operatőrt sikerült megnyerni a munkára Bognár Endre személyében. Márai örök érvényű sorait pedig ismert és elismert közéleti szereplők tolmácsolják a nézőknek. Többek között Bárdos Andrást, Halász Juditot, Vitray Tamást, Czeizel Endrét, Friderikusz Sándort sikerült megnyerni az ügynek. Az ügy pedig a kultúra szolgálata. A harminc ismert ember ugyanis hozzám hasonlóan tiszteletdíj nélkül vállalta a feladatot. A néhány perces etűdök további érdekessége egyébként, hogy a zenei kíséretet a párizsi St-Eustadhe templomában vettük fel.- Varnus Xavér nagy tisztelője Bachnak - ezt sokan tudják, akik nyomon kísérték munkásságát. Miért éppen a Füveskönyvet választotta mellé? Aki ismeri a Füveskönyvet, tudja, hogy képes az egész életen át elkísérni úgy az embert, hogy minden élethelyzetre útbaigazítással, bölcsességgel szolgál. Márai így írt művének előszavában: „Olvasó, ez a könyv szeretne őszinte lenni. Egy ember írta, kinek tudása szerény és véges. Nem akar mást ez a könyv, mint mind a megszámlálhatatlan könyvek, melyek a régmúlt és félmúlt időben beszélni akartak az ember sorsáról a világban. Szeretné elmondani egy ember, hogyan kell lakni, enni, inni, aludni, betegnek lenni és egészségesnek maradni, szeretni és unatkozni, készülni a halálra és megbékélni az élettel. Nem sok ez, mert az ember általában s e könyv írója különösen keveset tud csak önmagáról és a világról. De emberi feladatnak elég. Többre nem is vállalkozhatunk az életben. Olyasféle lesz hát ez a könyv, mint a régi füveskönyvek, melyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten.”- Több mint száz bekezdés tanít „lakni, enni, inni, aludni és betegnek lenni”. Van kedvence ezek közül?- Én az egész könyvet szeretem úgy, ahogy van. Mindig másik a kedvenc, de a remekművekről szóló bölcselet talán kedvesebb a többinél. ■ Somogy megye első akkreditált gépjárművezető-képzője a NÉMETH Autóközlekedési és Oktatásszervező Kft. (OKÉVszám: 03-0042-02, akkreditációs száma: 0090) ajánlata: ^ személygépjármű vezetőképzés (B), m tehergépjármű vezetőképzés (C), ^ nehéz-pótkocsi vezetőképzés (C+E), ■* autóbusz-vezetői vezetőképzés (D), ^ nemzetközi gépjármű-vezetői szaktanfolyam, ^ veszélyes áru közúti szállítói szaktanfolyam (ADR), EU konformos áru és busz vállalkozói szaktanfolyam, ^ nehéz-, és könnyű-gépkezelői szaktanfolyam. 30%-os személyi jövedelemadó kedvezmény vehető igénybe a tanfolyamdíj után az iskola akkreditált minősítése miatt. További részletfizetési és diák kedvezmény. Munkanélküliek részére támogatás elnyeréséhez pályázatot készítünk! JELENTKEZNI LEHET: Kaposvár, Anna u. 12., vagy telefonon 82/316-841 i*™) MÁRKÁS SZESZESITALOKAT IMPORTÁLÓ ÉS FORGALMAZÓ CÉG SOMOGY MEGYE TERÜLETÉRE Gasztronómiai területi képviselőt (horeca sales representative) keres AJÁNLATUNK: • hosszú távon biztos állás, • teljesítményarányos fizetés, • vállalati gépkocsi biztosítása. ELVÁRÁSAINK: • fiatal, dinamikus munkaerő, • megbízhatóság, jó fellépés, • általánostól eltérő időbeosztással járó munkakör vállalása, • jogosítvány, • Somogy megyei lakhely. Rövid, fényképes önéletrajzot - nettó jövedelemigény megjelölésével - az I alábbi címre kérjük I SB 1 2003. március 17-ig beküldeni: SHHi IHBB Heinemann Testvérek Kft. 1701 Budapes, Pf.: 42. _________________________________________ (96395) Kü lönleges élmény, ha az ember kilép a moziból és szembe találja magát a film helyszínével. Ez történik mindazokkal, akik megnézik Mundruczó Kornél Szép napok című, a locarnoi fesztiválon Ezüst Leopárd díjat nyert filmjét, amelyet 2001 augusztusában és szeptemberében forgattak Kaposváron. Kaposvár Péter szerepében Polgár Tamás Mundruczó Kornél az Afta című filmmel lépett be először igazán a filmes köztudatba. A magyar filmszemlén a legjobb rövidfilmnek járó elismerést megnyerő alkotás előkészítése során ismerkedett meg Polgár Tamással, aki az akkor készülő filmben főszerepet kapott. A közös munka indította a rendezőt arra, hogy belekezdjen a Szép napok forgatókönyvének megírásába.- Akkor még azt gondoltuk, hogy ez a film az Afta továbbgondolása lesz. Időközben azonban kiderült, hogy a Szép napok története - melynek alapját részben a görög sorstragédiák szerkezete, részben Gerhardt Hauptmann Patkányok című drámájának részletei, valamint Albert Camus Közöny című elbeszélésének filozófiája adták - egészen más formát, illetve munkamódszert kíván. A forgatás helyszínéül Kaposvárt választották, mert szerintük ennek a városnak van olyan hangulata, amelyben a helyszínek nem csak magyar vonatko- zásúak, hanem egy egyetemesebb, stilizáltabb világot adnak. Arra törekedek, hogy a forgatás egy nagyon lelkes és minimális létszámú stábbal jöjjön létre, mert a film természete koncentrált munkát, a váratlan helyzetekre való gyors reagálást és mozgékony technikát igényelt.- Mindvégig koncepciónk volt, hogy a film képei és jelenetei egyre improvizatívabbak és töredékesebbek legyenek, és ebben nagy segítségünkre volt az összehangolt csapatmunka. Ez a munkastílus különösen az amatőr, illetve főiskolás szereplők miatt volt fontos. A szövegek jellege, a színészek autentikus beszédmódja miatt nagy hangA Szép napok díjai Külföldi Kritikusok Dija (Gene Moskowitz-díj) a 33. Magyar Filmszemlén Legjobb Karakterszereplő Díja Tóth Orsolyának a 33. Magyar Filmszemlén A Zsűri Különdíja a 33. Magyar Filmszemlén 2002 - Locamói Fesztivál Ezüst Leopárd A Szép napokat az Európai Filmakadémia 2002-ben Fassbinder-díjra nominálta Maját Tóth Orsolya alakítja súlyt fektettünk arra, hogy a forgatás során megtörténő helyzeteket rögzíteni tudjuk. Ezért hasznos hanggal dolgoztunk, és hangmérnökünk egy külön erre a filmre összeállított soksávos hangrendszert használt a helyszínen. A film háttérzaja, a vonatok zakatolása végigkíséri a drámai történetet. Valaki megszületik, de rossz helyen és rossz időben. Titokban jön a világra egy patyolat vasalódeszkáján. Anyja, a 17 éves Maja nem akarja megtartani. A 24 éves Mária, a patyolat vezetőnője évek óta csak erre vár. Pénzért veszi meg az újszülöttet Majától. Pénzért veszi meg anyaságát. Férje, József külföldön dolgozik, senki nem tudja a cserét. Csak egyvalaki látja ezt az egészet. Mert rossz helyen van, rossz időben. Titokban lesi meg a szülést, mikor váratlanul látogatóba érkezik a nővéréhez a javító-nevelő intézetből. Most szabadult. Kell-e ennél drámaibb alaphelyzet? Ezek a Szép Napok azonban már nem teljesen azok a Szép Napok, amik voltak. Mundruczó Kornél ugyanis a tavalyi év végén újravágta filmjét. Nem második verzió lett belőle, nem egy új olvasat. Hanem maga a film. Amilyennek mindig is szánta. A kész Szép Napok.- Persze folytatni mindig lehet, csak már nem érdekel. Addig érdekelt, amíg azt nem érezhettem, hogy a legközelebb került ahhoz a vízióhoz, ami eredetileg a fejemben volt. Azt hiszem, sokkal egyszerűbb, tisztább sűrűbb és szigorúbb lett. Bizonyos értelemben kegyetlenebb. Mert nem bonyolultan, elrejtve-feltárva akarja megmutatni ezt a történetet, hanem csak megmutatja és kész. Bennem most nem maradt kétely, így sokkal kíváncsibb lettem a közönség kérdéseire. Hogy miért vágtam újra a Szép napokat? Aki látta, remélem, meglátja - nyilatkozta a film rendezője. Március 7-étől tehát ezt, a kész Szép Napokat láthatja a közönség. Kerek egy hétig a forgatás helyszínén, Kaposváron FOTÓ! LAURINFILM jg. TAKÁCS ZOLTÁN Kaposvár és az Ezüst Leopárd Filmhírek 20 MILLIÁRD FILMEKRE. A hollywoodi filmek átlagos költsége mintegy 20 milliárd forint. Tavaly is nőttek a mozijegyeladásból származó bevételek, ám a filmek gyártási és marketingköltsége is kúszik fölfelé. Tavaly több rekord is született: az amerikai mozilátogatók minden idők legmagasabb összegét, 9,52 milliárd dollárt hagytak a mozikban, ami 13 százalékos növekedés az elmúlt évi eredményhez képest. Ilyen arányú emelkedésre húsz éve nem volt példa, pedig a konjunktúra 11 éve megszakítás nélkül tart. Optimizmusra ad okot az is, hogy a nézőszám szintén tíz százalékkal lett magasabb 2001-hez képest, azaz nem (csak) a belépők drágításának köszönhető a jegybevételek hízása. ÁLMOMBAN MÁR LÁTTALAK. Nagy sikerre számíthat az Álmomban már láttalak című film, amelyben Marisa Venture (Jennifer Lopez) egy elegáns szálloda szobalánya. Egy nap játékból felpróbálja egy vendég estélyi ruháját, véletlenül rányit egy férfi (Ralph Fiennes), rámosolyog, ő visz- szamosolyog és amikor legközelebb találkoznak, a férfi meg van róla győződve, hogy a csodálatos nő ötcsillagos vendég az ötcsillagos szállodában, akárcsak ő. Marisa nem hazudik, de azért nem vallja be az igazságot. SIKER A CHICAGO. Bob Főssé Broadway-szerte óriási sikert aratott musicalének legújabb kori feldolgozása valóságos sztárparádéval támogatva. Roxie Hart (Renée Zellweger) egy színházi tánckar üdvöskéje, aki többre vágyik. Unalmas házassága mellett alkalmi kapcsolatba keveredik a simulékony modorú Fred Casley-val, aki a siker ígéretével magához édesgeti és kihasználja. Amikor a lány előtt világossá válik, hogy átverték, hidegvérrel megöli szeretőjét. A rács mögött Roxie megismerkedik Velma Kellyvel (Catherine Zeta-Jones), a szexis vaudeville-sztárral, aki, miután a nővérével rajtakapta saját férjét, mindkettőjükön véres bosz- szút állt. ÁLMOK NÉLKÜLI EMBER. Dr. Faust, a halálos betegségek gyógyszereinek specialistája álmok nélküli ember, aki belesüllyedt egy lélektelen létezésbe. Egy nap találkozik Santos Vellával, aki azt állítja, hogy a doktor nyolc évvel korábban csak pár hónapot adott neki a túlélésre. A helyszín egy részben fantázia szülte Barcelona, de a cselekmény kiindulási pontja ugyanaz a konfliktus, mint Goethe mesterművében. Dr. Faust, a halálos betegségek gyógyszereinek specialistája álmok nélküli ember, aki belesüllyedt egy lélektelen létezésbe. Egy nap találkozik Santos Vellával, egykori páciensével, aki azt állítja, hogy a doktor nyolc évvel korábban csak pár hónapot adott neki a túlélésre. ■ i \ wvvw.volkswagen.hu S Tavasszal nagy lehetőségek nyílnak! Nyílt hétvége március 7-8-9-én. i# • Tegyen próbautat a Volkswagennel! Tesztelje a Polo vagy az új Golf modelleket. uTSipr i ' • Használja ki a lehetőséget, ami most önnek nyílik: márkakereskedésünkben rákjáig tári gépkocsik típustól, motorizáltságtól és j l i felszereltségtől függően 100 000 - 800 000 Ft \ • kedvezménnyel kaphatóak a készlet erejéig. Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Karg Autó Kft. 7400 Kaposvár, Árpád u. 39. Telefon: 82/529-560 Fax: 82/529-566 E-mail: karg@kargauto.hu www.kargauto.hu Minden nap nyitva vagyunk! Az 3j4nlat korlátozott darabszámú gépkocsi erejéig, de legkésőbb 3 március 14-lg kötöd szerződésekre vonatkozik. A részletekről és feitéreiekrő) az On Volkswagen márkakereskedője ad tájékoztatást. A WV személyautók mmorizájt Ságtól függő kombinált átlagfogyasztása: 3,2-13,21/100 km. CX>2 kibocsátása: 06-317 g/ktn