Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-06 / 31. szám
2003. Február 6., Csütörtök HIRDETÉS 13. OLDAL „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, az nékünk örökös fájdalom." t Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy szerető férjem, édesapám, vöm, sógorunk és nagybátyánk, BAKÓ ISTVÁN balatonfenyvesi (volt Kaposvár, Szántó Imre utcai) lakos életének 66. évében váratlanul elhunyt. Temetése február 7-én, 11 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család Áldott emlékű Édesanyánk, HORNYAKJANOSNE Reiner Rozália (Rózsa néni, volt Posta MEHIV-dolgozó) t 79 éves korában rövid szenvedés után csendesen eltávozott közülünk. Temetése február 10-én, hétfőn 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Lelki üdvéért február 10-én, 7.15 órakor a Nagyboldogasszony római katolikus Székesegyházban tartandó szentmisén imádkozunk. Rajongásig szeretett édesanyánk emlékét kitörölhetetlenül őrizve gyászolja férje, fiai, menyei, unokái f Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÁRKUS LÁSZLÓ csurgói lakos életének 46. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése február 7-én, 14.30 órakor lesz a csurgói Központi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család f Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS JÁNOSNÉ Szvath Irén volt bonnyai lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése február 8-án, szombaton, a 11 órai gyászmisét követően lesz a bonnyai temetőben. Minden külön értesítés helyett Gyászolja: unokája, Laci és családja T Fájó szívvel tudatjuk, hogy PISZER TIBOR taszári lakos 52 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése február 10- én, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolja szerető felesége és gyermekei t Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, TÓTH JÁNOSNÉ tanítónő' temetésén részt vettek, részvétüket fejezték ki. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy PATTANTYÚS JÁNOS f Kaposvár, Nádasdi utcai lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése február 10-én, hétfőn 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS ISTVANNE Rónyi Julianna t hetesi lakos váratlanul elhunyt. Temetése február 8-án, szombaton, a 14 órai gyászmise után 15 órakor lesz a hetesi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család INGATLAN KAPOSVÁR, Honvéd u.-i 1,5 szobás 4. em.-i lakás eladó. Irányár 4,9 M Ft. Tel: 82/412-463. *93099* FIGYELEM! Kaposváron a József A. u. 5 sz. alatt épülő társasházban lakások és garázsok eladók! Mol- Épker Kft. Kaposvár, Baross G. u.12. 70/381- 5354. *93643* ZUHANYFÜLKE, kádfülke egyedi méretben is. Ingyenes felmérés, beszerelés. 20/4544-552. •94173* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1/210-4904, 210- 4673. •94424* KAPOSVÁR belvárosi garzonlakás eladó. Tel.: 06-30/247-0088. BEFEKTETŐKNEK! Kaposváron gyógyszertár tulajdonjoga bérlővel (10 év) eladó. 20/322-0517. •94391* KAPOSVÁRON Toldi u-ban, 4. emeleti 2,5 szobás lakás eladó. Tel.: 30/298-03-03. •94646* KAPOSVÁRON a Kölcsey u-ban 2 szintes családi ház, felső szint félig kész szoc.pol. igényelhető. Irányár: 7 M Ft. 30/213-2117. •94664* KAP0SVÁR-KAP0SFÜRED-T0P0NÁR0N építési telket keresek. 82/315-388, 20/9515-234. *94676* KAPOSVÁR János u. 7.sz. 2,5 szobás, gázos családi ház eladó 9,2 M Ft. 20/9265-423. •94790* KAPOSVÁRON a Kinizsi Ltp-en 2 szobás felújított lakás eladó. 30/560-1377, 82/410-566 este. BALATON BOGLÁRON szép saroktelken, 132 m!-es, felújított családi ház eladó. Tel.: 06- 30/9278-320, 06-30/2046-989. AKCIÓ! 6 lakásos társasházban befejezés előtt álló 1. emeleti, 96,1 m2-es lakás kedvező áron eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvári Építőipari Szövetkezet Kaposvár, Teleki u. 7. (bejárat a Múzeum köz felől). Telefon: 82/313-374 KAPOSVÁRON 2 szobás, erkélyes panellakás, jó fekvésű, kitűnő állapotban áron alul eladó v. cserélhető városközeli családi házra. 82/410-370. •94865* __________JÁRMŰ__________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. •92186* PEUGEOT 607 2000 novemberi benzines eladó. TeL: 30/298-03-03. *94645* SEAT Cordoba 6 hónapos sürgősen eladó. 82/719-515. •94831* ÁLLÁST KÍNÁL TANÁCSADÓI munkakörbe keresünk pénzügyi területen jártas, vagy ez iránt érdeklődő hölgyeket, urakat. Átképzést biztosítunk. 70/33- 55-298. •93885* AUSZTRIAI munkára lehet jelentkezni. Nyelvtudás nélkül is! 30/471-9986. •94515* CÉGÜNK világvezető anyagmozgató gépek forgalmazásához értékesítési munkatársakat keres a dunántúli megyékbe. Követelmény: középfokú angol nyelvismeret, piacismeret, jogosítvány, jó kommunikációs készség, műszaki ismeretek. Jelentkezés: 06-1-297-1173, Jakatics Róbert. _____________________________________*94531* A Balaton boglári Suzuki gyakorlattal rendelkező autószerelőt felvesz Jelentkezni: Vikár B. u. 2. Telefon: 85/352-070 (94554),/ HÚSIPARI szakmunkásokat keresünk azonnali belépéssel. 06-20/570-7274. *94616* PÉKET, betanított péket és ABC eladót felveszek. Tel.: 30/351-5196. . *94675* A Pannon-Unió Szövetkezet munkatársakat keres nagykanizsai ügyfélszolgálati irodájába. A jelentkezés feltétele: érettségi, számítógépes ismeretek és jó kommunikációs készség. Érdeklődni a 06-1/350-5082-es telefonszámon 9-17 óráig. Piacvezető vállalat konkurencia-mentes, csúcstechnológiájú víztisztító-vízkezelő berendezései forgalmazásához újonnan nyíló irodájába képviselőket keres. Érdeklődni: Németh Gyula területfejlesztési igazgatónál 06 70381 1185 BALATONBOGLARRA lakatost felveszünk. Tel.: 06-30/204-9406. *94759* BIZTONSÁGI cég helyettesítési munkára, vállalkozói igazolvánnyal biztonsági őröket keres. Érd.: 06/30/3788-944 *94825* HOSTESSMUNKÁRA keresünk ápolt, jó megjelenésű fiatalokat. Kizárólag vidéki, megye- székhelyekhez közeli lakosú jelentkezőket várunk. Érd.: hétköznap 9-17 h-ig, 06-1/385- 4730. *94866* TAKARÍTÁSI munkára józan életű, leinformálható munkatársakat keresünk Kaposvárra. Jelentkezés február 10-ig írásban a kiadóba „nem dohányzó” jeligére. •94877* NAGYBAJOM Város Gyermekjóléti Központja családgondozó munkakör betöltésére állást hirdet, 3 hónap próbaidővel. Szakirányú képesítéssel rendelkező, helyi lakosok jelentkezését várjuk február 21-ig. Bővebb információ személyesen a délelőtti órákban Fő u. 46/a alatt, vagy a 82/357-324-es telefonon. •94908* VÁROSISMERETTEL rendelkező fuvarirányítót felveszünk. Angol, számítógép alap szükséges. 82/420-420. *94927* OKTATÁS Távoktatás ECDL Start (Windows, Word, Excel, Internet) és intenzív számítógép-kezelő tanfolyamok. ABISÁI Okt. Közp. (03-0035-02) Kaposvár, Petőfi tér 4. Tel.: 82/415-681 ÉRINTESVEDELMI fékvizsgálója tanfolyam indul március elején Pécsett, a Megamos Kft. (Nyt.sz.: 03-0088-02) szervezésében. Jelentkezés: 72/324-842, 72/516-640 telefonszámokon. •93438* NÉMETÜL A LITE-BAN Speciális, beszédcentrikus módszerrel! Középhaladó 02.11. LITE: garancia a nyelvoktatásban! Kaposvár, Zárda u. 21. Tel.: 82/415- 920. OKÉV nysz: 03-0022-02. FENG SHUI Alaptanfolyam (Dr. Fauszt) Fonyódon febr. 15- 16-án. Tel.: 06-30/9571-526. •94758* NÉMET-ANGOL nyelvtanfolyamok, vizsgaelőkészítők a belvárosban. Methodik Bt, Kaposvár, Vak Bottyán u. 70.30/9936-009, 82/415-543. 1/ívoce Nyelviskola Kaposvár, Fő u. 12., Ankerház, I. emelet Tel.: 82-512-178, 30-294-4959 Angol, német, francia, spanyol, olasz nyelvtanfolyamok, de., du.. este, szombaton 3-5 fős csoportok 450 Ff/óra A kevesebb néha több KERESKEDŐ boltvezető, vendéglátó üzletvezető, ABC eladó szakképesítést nyújtó - 3 hónapos - tanfolyamok (03-0009-02) indulnak februárban Kaposvárott, Siófokon, Fonyódon, Barcson és Nagyatádon. Munkaügyi Központ támogatása igényelhető. Jelentkezés: KIS0SZ tel.: 82/510-666. •94888* IPARI gáz- és olajtüzelő berendezés kezelő tanfolyam indul február végén Kaposváron, a Megamos Kft. (Nyt.sz. 03-0088-02) szervezésében. Jelentkezés: Sipos Vilmos Tel: 30/968-8229, 72/516-640, 324-842. •94835* GÉPÍRÁS, ECDL vizsgára felkészítő, számítógép-kezelő, számítástechnikai alapismeretek tanfolyamok indulnak. Érdeklődni: SZÜV Székház Kaposvár, Rákóczi tér 9-11. Tel.: 82-500-380, 0KT-AT Bt. (Ny. sz.: 03-0068-02). *94931* SPECIÁLIS LITE MÓDSZERREL! Angol kezdő: március 03-án du. Újrakezdő: 02.10. és 02. 11. Középhaladó: 02. 11. és 02. 14. LITE, nálunk a minőség számít! Kaposvár, Zárda u. 21. Tel.: 82/415-920, OKÉV nysz.: 03-0022-02. •94943* KIADÓ ÜZLET KIADÓ! Kaposvár, Teleki u. 7. szám alatt 15,6 mz-es üzlet kiadó. Érdeklődni lehet: Kaposvári Építőipari Szövetkezet, Kaposvár, Teleki u. 7. (bejárat a Múzeum köz felöl). Telefon: 82/313-374 KIADÓ az Elit Irodaházban egy 17 és 19 m2-es iroda. Érd.: Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 50., 82/410-477, 20/513-8032. *94824* SZOLGÁLTATÁS RUGÓ SZAKÜZLET Többszáz féle rugó, csavarok, zárak, vasala- tok, kovácsoltvas díszítőelemek, perforált lemezek. Kaposvár, Baross G. u. 25-27, a “KIEG"-gel szemben. *89216* HIDEG-, melegburkolást vállalok! Díjtalan helyszíni felmérés! Tel.: 06-30-384-07-61. *93578* VESZÉLYTELEN fogyókúra, szaktanácsadással. 06-30/391-5158, •94250* GÁZKÉMÉNYEK! 25 év garancia. Kéménybélelés üvegszál erősítésű műgyantával. Tüzelés- technika Kft. 82/321-517. *94527* PARKETTÁZÁST, csiszolást, hajópadló lerakást vállalok. 30/3369-776. *94592* _• ________VEGYES_________ » PARKETTA AKCIÓ Hagyományos parketta tölgy 2400 Ft/m2, szalagparketta bükk 1400 Ft/m2. Tel.: 82/460- 049, 30/9-466-174. Barcs. •92694* HAJGYÓGYÁSZAT Mikrókamerás analízis zsíros, korpás, kopaszodó, roncsolt haj és fejbőr kezelése. Budai Kincső. 82/411-940. *93316* PÉNZTÁRGÉP, mérleg értékesítés és szerviz. Az aktuális éves zárás február 20-ig tart. Negyven típusú pénztárgép éves lekérdezését vállaljuk. Visszanyerheti gépe árát, ha TEC tip. pénztárgépet vesz. Gerhardt és Társa Kft Kaposvár, Baross u. 2. Tel.: 82/512-630. *94534* PAPLAN - műszál, toll, gyapjú és frotír törölköző vásár! Paplanbolt, Kaposvár, Füredi u. 126/a. Tel.: 82/526-535. *94735* TEUESÍTMÉNY-ZAVAROK szorongás kezelése légzésterápiával: 06-30-9756-972. *94820* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON a Béke u-ban, 2 szobás, távfűtéses, bútorozott lakás kiadó. 06-30/378- 9291. *94721* ______TARSKTERESES______ KA POSVÁRON fiatal nő szabadidő partnerét keresi. 30/529-7243, 20/572-8676. *94867* __________ALLAT__________ HÍ ZÓK eladók 280 Ft/kg élve, 400 Ft/kg hasítva. Szállítás ingyenes. Telefon: 06-30/308- 4909. BULLTERRIER kiskutyák eladók! 30/403- 6349. •94539* s HÍZÓK 150 kg-osak eladók Látrányban. Tel.: 06-30/9471-209. *94609* SERTÉSEKET vásárolunk 95-130 kg-os súlyban, valamint vágómarhákat készpénzért. Jelentkezni munkaidőben a 83/311-745-ös, délután és munkaszüneti napokon a 06/30/9463-663 telefonon. •94647* S SHIÁ-TZU törzskönyves kölykök eladók. 06-85/327-018. *94783* TERMÉSZETES takarmányon nevelt, kb. 170 kg-os hússertés eladó. Szállítás megoldható. 82/721-019. •94826* HÍZÓK eladók Kaposújlakon 06-20/413- 1098. *94855* ÁLLÁST KERES 9 FT-KM-ES! személygépkocsival munkát keresek. 30/258-1030. •94530* GYAKORLATTAL rendelkező szabász házaspár munkát vagy állást keres. Tel: 06/20/592- 4370. •94598* __________GÉPEK__________ TO LÓLAP eladó. 30/276-4217. *94889* GARÁZS GARÁZS eladó Kaposváron a Kinizsi Itp-n. Tel.: 30/947-5015. Irányár: 1,7 M Ft. •94806* MEZŐGAZDASÁG ALMAELADÁS BARCSON a Pólus Dráva előtt minden szombaton, 8-12 óráig. 82/577-022, 06-60/339-234. •94699* Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére KAPOSVÁR területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím: Rosics György 06-20/9554-532 S MTZ+közelítő kocsi és 2 db fűrész bérbeadó. 06-30/380-7364. *94709* B ERDŐT veszek kp-ért. 06-30/380-7364. *94712* _____ALAPÍTVÁNYOK_____ A NAGYBAJOMI Diák Röplabda Club köszönettel fogadja személyi jövedelemadója 1%-nak felajánlását. Adószám: 18765728-1-14. *94528* KÖSZÖNETTEL vesszük, ha a „Csurgói Református Gimnáziumért” Alapítványunkat támogatja. Adószámunk: 19199885-1-14. •94856* ELVESZETT Fornetti Pannon Kft. 7275 Igái, Farkas J. u. 14. Tel./fax: 60/465-477 1. Feliratú bélyegzője elveszett, használata február _______3-tól érvénytelen.______PÉ NZPIAC LAKÁSCÉLÚ és szabadfelhasználású hitelek, sorbanállás nélkül. 30/520-7124. *94165* VÁLLALKOZÁS MEXIKÓI ezüst ékszer importőr ( Azték Kft.) kiskereskedelmi üzletláncának bővítéséhez partnereket keres. Tel.: 06-1/477-0383. *94844* Dóm Tocirist Kft Kaposvár, Irányi D. u. 9. • Tel.: 82/411-412 Téli akciók belföldön! Sopron - Hotel Szieszta, Hotel Marőni március 30-ig 3 éj félpanzióval 18 600 Ft/fő Lillafüred - Hotel Palota március 13-ig 3 éj félpanzióval 26 400 Ft/fő Gyula - Hotel Park március 31-ig 3 éj félpanzióval 18 900 Ft/fő yptauaz, un; e A részletekről érdeklődjön irodánkban! DÓM T04JRIST ÉPÍTÉSI homok 1600 Ft+áfa/m3 Töltésföld, agyag, a kaposmérői homokbányától. Nagy tételben kedvezmény! Tel.: 82/71 3-138 ,4M57„ m YAMAHA Autószerviz Yamaha a 2003/2004-es tanévre 2 fő autószerelő és 1 fő autóvillamosság szerelő (érettségizett) tanulót foglalkoztatna tanulószerződéssel. Jelentkezni a 82-512-587 telefonszámon, vagy személyesen a szervizvezetőnél. 7400 Kaposvár, Füredi út 153. Tel./fax: 82-512-586 Gácsi ^©r@r Optika a Kaposvár Plazában MULTIFOKÁLIS LENCSEAKCIÓ! Ha február 6-tól február 1 2-ig multifoKális lencsét rendel szemüvegkeretét és szemüvegtokját ____ _____ I INGYE IN KAPJA! ___ ^ . Tel.: 82/526-620, 20/421-9862 , *94577* *94796* *94644* *94383* TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. Teljeskörű szolgáltatás_____ VÉ GKIÁRUSÍTÁS 30-50% kedvezmény nadrágok 2.990 Ft-tót felsők 1.990 R-tól Márkás termékek féláron Az akció a tavaszi termékekre is vonatkozik! Kaposvár. Irányi D.u.7. Tel. :82/411-004 VIZELETCSEPEGÉS Válasszon! Betéttel, vagy anélkül. Sok betegen segítettünk, Önnek is tudunk. A kezelés térítésmentes. Tel.: 06-20/541-7007,14 óráig. 06-30/362-4820, 20 óráig. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadé semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal A OÉOÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében ÉÉfef&y- foíyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű j2g$K> beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki keli kapcsolni avezeték egy-egy szakaszát. Ezért: ■ Kaposfiireden a Kapostüredi úton a 175. és a 176. számtól ^ 0 emetkedően 2003. február 11 -én 8 órától 11 óráig áramszünet Egr A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság