Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-27 / 49. szám
10. OLDAL 2003. Február 27., csütörtök SH ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Milliós ruhák Őrizetbe vettek egy 45 millió forint értékű lopással gyanúsított budapesti férfit. A 49 éves tolvaj levágta a lakatot egy , budapesti raktárépület bejáratáról, és női ruhaneműket zsákmányolt onnan, europress Kegyelmet kért Vasilescu János kegyelmi kérelemmel fordult fia érdekében Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz; a műgyűjtő a Fővárosi Bíróság január 14-én hozott, három év szabadságvesztést kirótt jogerős ítéletének felfüggesztését kérte. Az elítéltet önbíráskodás, az apja ellen elkövetett könnyű testi sértés vétségéért vonták felelősségre, mti Rablóval szemben Könnyebb sérüléseket szenvedett két eladónő, akik meghiúsítottak egy rablást Székes- fehérváron. A tettes egy baseballütővel fenyegette meg őket, és a kassza tartalmát követelte. Az eladók dulakodni kezdtek a rablóval, aki elmenekült. EUROPRESS Gyógyszertári eset Okirat-hamisítás és csalás gyanúja miatt egy fővárosi és egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei patika ellen indul rendőrségi eljárás. A OEP ellenőrei olyan nagy értékű gyógyszerkiadásokra derítettek fényt, amelyek eredetét, raktári bevételezését szállítólevéllel, számlával nem tudták igazolni, europress Katonák balesete Három lengyel katona köny- nyebben megsérült, amikor autóbuszuk felborult Csongrád megyében. A lengyel KFOR- katonák Koszovóba tartottak, de Kunszentmárton és Szentes között buszuk megcsúszott és az árokba hajtott. A sofőr gyorsan hajtott, a kanyart nem tudta bevenni, europress Bűnből bűnbe Szemérem elleni erőszak miatt indítottak eljárást két férfi ellen Debrecenben. A tettesek bántalmaztak egy férfit egy szórakozóhelyen, és élettársát arra akarták kényszeríteni, hogy elégítse ki őket. Kiderült, a szórakozóhelyen is bűncselekményből származó pénzt költöttek, europress Hirdetésekkel csalt Csalás miatt indított eljárást egy 63 éves férfi ellen a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A jugoszláv állampolgárságú tettes újsághirdetésekben ígért havi 6 százalékos kamatot befektetőknek, de a kölcsönöket nem fizette vissza, europress Csak sikkasztás Nem történt rablás az egyek- telekházi postahivatalban, kiderült: a fiók alkalmazottja sikkasztott el csaknem 1 millió forintot. A nő így próbálta meg eltusolni a hiányt, de a postán nem is volt az állítólagos rablás idején ennyi pénz. europress Verekedő apuka Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt vettek őrizetbe egy kolontári férfit, mert kést rántott és bántalmazta lányait. A férfi 28 éves nevelt lánya időben el tudta rántani a fejét, édeslányát egy reklámszatyorba csavart fém szerszámnyéllel ütötte meg. europress Díj az anyáért Nyomravezetői díjat ajánlott fel a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság annak, aki segít megtalálni egy baksi lakóház teraszán hagyott csecsemő édesanyját. A gyermeket felöltöztetve, jól ellátva hagyták az épületnél egy kartondobozban. europress ■ A HALÁLBA ROHANT. Megcsúszott és az út menti oszlopra csavarodott hajnali fél kettőkor egy Ford Budapesten, a XXIII. kerületi Grassalkovich úton. Vezetője beszorult az utasfülkébe. A tűzoltók feszítő- vágóval szabadították ki, de a mentősök már nem tudtak rajta segíteni, életét vesztette, fotó: europress Szabadlábon az apagyilkos Megölte apját egy 13 éves fiú Albertirsán, a gyilkost azonban hamarosan szabadon engedik a rendőrök. A kiskorú azért követte el a bűncselekményt, mert az apja ittas állapotban bántalmazta az anyját. Albertirsa Lefolytatjuk az eljárást az apagyilkos fiú ellen, ám mivel kiskorú, néhány nap múlva hazaengedik a gyermekvédelmi intézetből - mondta az Europressnek Papp Judit. A Pest Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóügyeletese hozzátette: mivel a kiskorúság büntethetőséget kizáró ok, ezért a bűncselekmény szankciója egyedül az lehet, hogy J. Richárdot nyilvántartásba veszik a rendőrségen. Az albertirsai család rendezett életet élt, a veszekedések sem voltak mindennaposak náluk. Havonta egyszer azonban a családfő felöntött a garatra, ami miatt sokat veszekedett a feleségével. A 40 éves férfi többször bántalmazta az asszonyt, de sohasem súlyosan, ezért a sértett nem is fordult a rendőrséghez. A veszekedéseket egyedül 13 éves fiuk sínylette meg, aki azt mondta a nyomozóknak, hogy megfogadta magában: ha apja megint bántja az anyját, akkor megöli. Ez lett a férfi veszte, ugyanis kedden ismét ittasan ment haza, felpofozta feleségét és tépte a haját. A fiú ekkor elővett egy konyhakést és azt többször beleszúrta apjába. Az anya ekkor sikoltozva kirohant az utcára. A szomszéd értesítette a rendőrséget és a mentőket, de a szakemberek már nem tudtak segíteni a férfin, aki elvérzett. A gyilkos kiskorút a Pest Megyei Területi Gyermek- védelmi Intézetben helyezték el ideiglenesen. nagy eszter dóra Lebuktak a határsértők ________________A SZEMÉLYFORGALOM ALAKULÁSA________________ Ha tárok 2001 2002 Osztrák 30 660 406 35 008716 Szlovén 2416309 2416071 Horvát 7 527 922 6 409 265 Román 12167 259 12142 628 Szlovák 15 753585 18 412 425 Összes: __________87 562 207__________93 810066 A határőrség a gazdasági nehézségek, valamint az alulfinanszírozottság ellenére időarányosan teljesítette az uniós csatlakozással kapcsolatos követelményeket 2002- ben. Az EU-bizottság ezért jónak ítélte a szervezet tevékenységét - tudtuk meg Orodán Sándortól, a Határőrség Országos Parancsnokságának sajtószóvivőjétől. Nagykanizsa Az EU-s csatlakozás közeledtével egyre fontosabbá válik a zöldhatár őrizete, különösen a leendő külső határokon. Ennek érdekében jelentős személyi és technikai fejlesztést hajtottak végre. A COP- program keretében 26 schengeni buszt, 13 járőrhajót, 14 navigációs berendezést, 412 készlet útzárat, 145 készlet lépésérzékelőt, 900 járőrrádiót és 111 kézi hőkamerát vásároltak. Tavaly nőtt a határőrség létszáma is, jelenleg 11760 fő. Mindezek hozzájárultak az eredményesebb államhatár-őrizethez. 2002-ben 48 762 személlyel szemben intézkedtünk - mondta a szóvivő. Legfontosabb feladat a keletről és délkeletről Nyugat-Eu- rópába irányuló illegális migráció megakadályozása, valamint az államhatáron átnyúló szervezett bűnözés visszaszorítása, és az ország közbiztonságának védelme volt. A legjelentősebb eredményt a befelé irányuló tiltott határátlépők elfogásában érték el, 18 százalékkal voltak hatékonyabbak, mint az előző évben. Az illegális határátlépők - iraki, afgán, szerb, moldovai és román állampolgárok- embercsempész-szervezetek segítségével érkeztek a balkáni országokon, valamint Ukrajnán és Oroszországon keresztül az államhatárra, majd a szerb és ukrán határszakaszokon csoportosan lépték át a határt. Általánosan alkalmazott módszer, hogy a többségében magyar ember- csempészek az illegális migrán- sokat csak hazánk határáig szállítják vagy kísérik. Megtudtuk, a magyar határőrök külföldi kollégáikkal nemzetközi akciókat szerveztek az embercsempészek lebuktatására. Ennek eredményeként négy országban 23 ember- csempész felelt tettéért. __ varga Va dbőr és hús a hűtőben Ötvöskónyi Nagy értékű és kegyetlen orvvá-* ! dászat friss bűnjeleit sikerült lefoglalni kedden a Lábod Rt hivatásos vadászának és a nagyatádi rendőrségnek közös rajtaütésével. Egy ötvöskónyi lakóházban két szarvastehén, egy vaddisznókoca, | egy vaddisznó kan és egy őz frissen nyúzott bőrét találták meg, továbbá mintegy 100 kg vadhúst, amely még meg sem fagyott a hűtőládában. Galamb Gábor, a Lábod Rt vezérigazgatója elmondta, hogy ennyi állatból mintegy 2,5 mázsa színhús nyerhető, de a többi vadhús már nem volt a helyszínen. Egy másik, használaton kívüli hűtőben találtak viszont több mint 30, orvvadászatra előkészített hurkot, melyek a vad elejtésének legkegyetlenebb eszközei. A megtalált orwadász-zsák- mány vadgazdálkodási értéke több százezer forint. A rendőrség a kiterjedt orwadász-bűnhálózat több elkövetőjét tartóztatta le eddig, s tovább folytatja a nyomozó eljárást. __________bíró Mária Me gyeházi képkereső Október vége óta nyomoznak a háromszázezer forint értékű festmény után Kaposvár Eltűnt egy értékes festmény a megyeháza alelnöki irodájából. A mintegy 300 ezer forint értékű képet október utolsó napjaiban látták utoljára. A rejtélyes ügyben a kaposvári rendőrkapitányság nyomoz. Még az ősszel tűnt el a megyeházáról Kunffy Lajos Morzsoló asz- szony című festménye. Az ügyben a Somogy Megyei Ónkormányzat szolgáltatószervezete tett feljelentést, ismeretlen tettes ellen, miután a leltározáskor kiderült, hogy hiányzik az értékes darab az alelnöki irodából, s a mintegy 300 ezer forint értékű festmény eltűnésére senki sem tudott elfogadható magyarázatot adni. A Kaposvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indította meg a nyomozást az ügyben. Még azt sem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a 65x72 centiméteres kép pontosan mikor került le az iroda faláról. Feltehetően október utolsó napjaiban még megvolt, november elején már nem. A megyei ön- kormányzat mindössze egy rövid közleményben tudatta a történteket. Ebben szűkszavúan csak any- nyit közölnek: az önkormányzati választások után, a, megyei tisztségviselő-választás időszakában, az átadás-átvétel napjaiban - 2002. október 28. és november 4. között - ismeretlen körülmények között eltűnt egy Kunffy Lajos-festmény a megyeháza első emeletének főállású alelnöki irodájából. A Morzsoló asszony című alkotás értéke mintegy 300 ezer forint. A megyei önkormányzat szolgáltatószervezete miután észlelte a festmény eltűnését, megtette a feljelentést ismeretlen tettes ellen. Az iroda azelőtt Damásdi Miklósé, a megyei önkormányzat volt alelnökéé volt. Mint lapunknak elmondta: az alakuló közgyűlést megelőző héten még dolgozott, ám az utolsó napokban természetesen már összecsomagolta a személyes holmijait az irodában. Ebben munkatársai is segítettek. A pénteki napon aztán végleg kiköltözött az irodából. A kép akkor még ott volt a szokott helyén. Aztán hetekkel ezután hallotta, hogy néhány nappal kiköltözése után már nem volt meg a festmény... A volt alelnök érthetetlennek találta a történteket, hisz, mint mondta, egy viszonylag nagyméretű képet senki sem tud kivinni csak úgy, ráadásul az egész épület be van ka- merázva... Rózsavölgyi István, a Somszolg vezetője elmondta: november 4- én vették észre, hogy eltűnt a festmény. Mivel az értékes alkotás a szolgáltató leltárába tartozik, megpróbáltak utánajárni a történteknek. Végigkérdeztek mindenkit, aki láthatta a képet, megnézték az épület videokameráinak felvételeit. Ám nem jártak sikerrel. Decemberben ezért megtették a feljelen- tést a rendőrségen. jakab Kirabolták az idős asszonyt Embert ölt a káli bálban Tizenhárom év börtönbüntetéssel sújtotta N. László elsőrendű vádlottat az első fokon eljáró Heves Megyei Bíróság, mert 2001. szeptember 8-án megölt egy embert a káli cigánybálon. A hatvádlottas eljárásban a büntetőtanács úgy találta, ő volt az, aki - tagadása ellenére - mellkason szúrta a bál egyik rendezőjét, P. P.-t, aki a kórházba szállításkor meghalt. Eger - Xál Öt tárgyalási napot követően hirdetett ítéletet a megyei bíróság. A bíróság emberölés bűntette miatt 13 év börtönbüntetéssel sújtotta az elsőrendű vádlottat, mellékbüntetésül 9 esztendőre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és meg kell fizetnie 802 ezer forint bűnügyi költséget is. Elrendelte továbbá a bíróság a vádlott két korábban kiszabott, próbaidőre felfüggesztett börtön- büntetésének - összesen 25 hónapnak - a letöltését is. Az annak idején nagy port kavart ügy további öt vádlottja közül - őket garázdaság bűntette miatt indítványozta elmarasztalni a megyei főügyészség - N. Csabát felmentette a bíróság, négyüket pedig 6, 8, illetve 12 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Nem volt tanulság nélküli ez a büntetőper, mert az emberölésért elítélt N. László végig ártatlanságát hangoztatta, s mint fogalmazott, a rendőrség és az ügyész rá akarta verni, és rá is verte a balhét nem egészen makulátlan múltja miatt. Ez a múlt valóban nem makulátlan: további három büntetőügynek is vádlottja N. Az egyikben rablásért (első fokon négy év fegyházra ítélték), a másikban halálos közúti baleset okozásáért, míg a harmadikban kényszerítés bűntette miatt járnak el vele szemben. Büntetve nyolcszor volt, s mostani cselekményét is k£t felfüggesztett büntetés hatálya alatt követte el. A káli cigánybálban történteket a bíróság megítélése szerint az motiválta, hogy a vádlottak úgy gondolták: „sérelem nem maradhat megtorlatlanul”. Márpedig a szomszéd község egyik kocsmájában a tragikus nap délutánján volt egy összetűzés a káli és tarnazsadányi „keményfiúk” között, s az akkor távol lévő elsőrendű vádlottat is „ocsmárolták”, ahogyan azt N. László többször hangoztatta. Mentek is igazságot tenni öt autóval, karókkal és más eszközökkel felszerelkezve vagy húszán, s a bálban keletkezett csetepatéban kapta a halálos szúrást P. P. síké Sándor Balatonendréd Két rabló támadott meg és rabolt ki egy idős asszonyt éjszaka egy balatonendrédi házban. A tettesek nem bántalmazták a 78 éves asszonyt, de több millió forintnyi értékkel távoztak. Az idős asszony egyedül él a nagy, elhanyagolt házban. Kedd éjszaka arra lett figyelmes, hogy a kutyája nyugtalan, folyton ugat - az asszony azt "hitte, talán a ház körül ólálkodó macskák miatt. Kilépett a szobából, hogy körbenézzen. Ekkor vette észre a lakás másik helyiségében rejtőző rablókat. A két férfinak nem lehetett nehéz feladat az ajtót benyomva az ütött-kopott házba bejutni az éjszakai sötétben. Azt is sejthették, nem kell számítaniuk különösebb ellenállásra. Áldozatukat nem bántalmazták; egyikük megragadta a megriadt asszonyt, és visszakísérte a szobába. Ott őrizte, míg társa értékek után kutatott. A házban több száz éves, örökségből származó gobelinek voltak, ugyan nem zsűrizett, de értékes munkák. Bemutatóra szóló értékpapírban mintegy 900 ezer forintnyi megtakarított pénze volt az asszonynak. A rablók a hatmillió forintnyi értékkel oldottak kereket. Az idős asszony a szomszédoktól kért segítséget. Az ügyben a Siófoki Rendőr- kapitányság ismeretlen tettesek ellen rablás bűntett miatt indított nyomozást. Alapos a gyanú, a rablók „tippre mentek”, nem véletlenszerűen választották ki, hova törjenek be. Az is sejthető, nem helybeliek voltak az elkövetők. A rendőrség mindenkit ellenőriz, akik az adott időpontban a településre érkeztek. jakab edit * k i i I t KÉK TÜKÖR