Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-25 / 47. szám
2003. Február 25., Kedd H I R D E T É S 15. OLDAL KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik a szerető édesapát, RUDAS JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család f Fájó szívvel tudatjuk, hogy NOVAK LAJOS gyugyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése február 26-án, 11 órakor a balatonboglári temetőben lesz. A gyászoló család „Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok, De nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy f TAKACS ISTVÁN nyugdíjas gépkocsivezető szentai lakos életének 65. évében csendesen elhunyt. Temetése február 27-én, a 13 órakor kezdődő gyászmisét követően 14 órakor lesz a szentai temetőben. A gyászoló család „Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint a büszke fák végül ledőltem. Most szívből kérem Tőletek, Szeressétek egymást, mert Én már nem leszek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy t VÖRÖSJANOSNE Miklós Rozália kaposfüredi lakos életének 81. évében csendesen elhunyt. Temetése február 27-én, a 10 órai gyászmisét követően lesz a kaposfüredi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Pihennek a dolgos kezek, Édesanyánk Isten veled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, T DR. DÉVÉNYI JOZSEFNE Dömötör Sarolta tabi lakos 79 éves korában csendesen elhunyt. Utolsó útjára február 26-án, szerdán 13 órakor kísérjük a tabi temetőben. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAASZ JÓZSEF mikei lakos 49 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése február 27- én, csütörtökön, a 10 órai gyászmisét követően lesz a mikei temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család t Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FOKI LÁSZLÓNÉ Fehér Mária zamárdi lakos életének 78. évében február 23-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Felejthetetlen halottunktól február 27-én, 14 órakor veszünk végső búcsút a zamárdi régi temető ravatalozójában. Gyászolják: férje, lánya, veje, unokái Fájdalommal tudatjuk, hogy KODELA FERENCNÉ Boross Éva hosszú betegség után 53 éves korában elhunyt. Temetése február 26- án, 14 órakor a csurgói Központi temetőben lesz. Gyászmisét 13 órakor a Jézus Szíve-templomban mondunk érte. Gyászoló család MEGEMLEKEZES „Úgy mentél el, hogy el sem búcsúztál, de szívünkben örökké velünk maradtál." Fájó szívvel emlékezünk TORMA JÓZSEF halálának első évfordulóján. Szerettei f Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. ERŐSS ANDRÁSNÉ 90 éves korában otthonában csendesen elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat, ILLÉS LÁSZLÓT utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal _______INGATLAN_______ BA LAT0NKERESZTÚRON 1500 m-re a víztől, főútvonalon, többfunkciós, többgenerációs, nagy családi ház, nagy telekkel alkalmi áron sürgősen eladó. I.ár: 21 MFt. 30/9583-180----- - WC BA LAT0NLELLE központjában, a 7-esfőút mellett, a Mediterán Átriumházban árkádok alatti 10 db 15,4-100,8 m2-ig alapterületű üzlet- helyiségek eladók már 120000 Ft+áfa ártól. Telefon: 30/3977-281.-- ------ ------------ — *94891* TÁ RSASHÁZI öröklakások kedvező áron Balatonlelle központjában eladók. 2 szobás, fürdőszobás, belső udvari fürdő- és pezsgő- medencével. Lakásépítési kölcsön, szoc.pol. és áfa visszaigénylés igénybe vehető. Telefon: 30/3977-281. •94891* MEGVÁSÁRLÁSRA keresünk családi házakat 50 M Ft-ig, vagy külföldi befektetők részére, értékhatár nélküli közvetítésre. Garanciával! Tájékoztató kérhető: hétfő, kedd: 8-20-ig, vagy 0-24-ig SMS-ben 30/227-6698.------------------------------------------------ *95162* EL ADÓ, BÉRBE ADÓ Siófokon 8000 m!-es telken, 3000 m! csarnok, Balatonföldvár-Kőröshegyen 6 ha-os telken 6500 m!-es csarnok (volt Téglagyár), Ba- latonszentgyörgyön 10 ha-os kivett völgy (volt Téglagyár). Tel.: 52/413-307.------------------------------------------------ *95332* KA POSVÁRTÓL 18 km-re 3 szobás, gázos felújított falusi ház, nagy garázzsal, szép udvarral fizetési könnyítéssel eladó. 30/212-2833.--------- ------------------— *95660* KA POSVÁRON a Búzavirág utcában 3. emeleti 1,5 szobás lakás sürgősen eladó. Tel.: 82/429-294 vagy 70/287-7292. ■ - *95730* TASZÁRI szőlőhegyen szőlő pincével, teljes felszereléssel eladó. Tel.: 82/370-232.----------------—----------------------------- *95766* BA LATONFENYVESEN 3 szobás, gázos családi ház eladó. 85/340-107.-----------------------------------------------*95812* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1/210-4904, 210- 4673. ’ •95887* KAPOSVÁR belvárosi 100 nm-es 2 szintes, cirkos lakás eladó. 82/314-094,18 h után.--------------------- *95990* TA SZÁR0N 120 m!-es üzlethelyiség eladó, jelenleg vendéglátó egységként működik. 30/216-8615. *96075* PÉCSETT panorámás, 6 szobás családi ház eladó. I. ár: 23 M Ft. Tel.: 06/20/529-1607------------------------------------------------*96077* KA POSVÁR, Arany J. közben 58 m!-es tégla, egyedi gázos lakás eladó. 30/247-0168. ,----------- *96102* KA POSVÁRON 2 szoba, összkomfortos családi •ház sürgősen eladó. 20/9858-239. *96118* DESEDÁN telket vennék. 70/319-0218.-----------------*-------------------------------*96129* KA POSVÁRON családi ház, kerthelyiséges vendéglővel, teljes berendezéssel és felszereléssel eladó. Irányár: 35 M Ft. Tel: 30/9277- 880.-------—-------------------------------------- *96145* S KAPOSVÁRON a Hermán 0. utcában családi ház eladó. Szoc. pol. igénybevehető. 82/719-248, 20/9210-638.---------'■-------------*---------------------- *96159* a B ALATONLELLÉN teljesen felújított nyaraló eladó. 82/719-248. 20/9210-638. *----------------------------------------------- *96162* JÁ RMŰ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228.---------------------- *92186* AW S AUTÓÜVEG Értékesítés, beszerelés. Kőfelverődés javítás. Kaposvár, Semmelweis u. 14. Tel.: 82/526- 060----------:------------------------------------- *95440* EL ADÓ T-25 kistraktor érvényes műszakival, jó állapotban. Telefon: 85/339-202, 30/905- 1110.------------------------------------------------ *95653* ME RCEDES 124 250D, 91-es, fehér, légkondis, sok extrával, friss műszakival eladó. 82/312-205, 30/9355-614. Irányár: 2 MFt.------------------------------------------ — *95983* PA RANCSNOKI UAZ dízel, 7 személyre vizsgáztatva, jó állapotban, sürgősen eladó. Tel.: 30/9355-614.------------------------------------------------ *95985* OP EL Campó 2.5TD 4x41999-es terepjáró 50 E km-rel eladó. 06-20/416-4726.----------------------------------------------- *95993* V0 LSWAGEN Transporter 2,5 TDI 99-es évjárat, különlegesen alakított haszongépjármű eladó. 30/216-8615.----------------------------*96080* WA RTBURG 1,3 tourist eladó. Telefon: 06-20/ 5415-325.----------.--------:---------------------------- *96121* WA RTBURG 353 SPTT 88-as, 2004.IV.26.-ig műszakival eladó. 70/252-1423.-------------------------------------- - *96132* FIAT 126-os, 12 éves eladó. Tel.: 82/320- 902, 06-30/369-3040. Ár: 145 E Ft.-----------------------------------------------*96157* NI SSAN V Cargó 2,3D 2001. aug.-i metálzöld sőt. üveg, kp.zár, 22 e km szervizkönyves, megkímélt eladó. 30/2600791.---------------------------------------------- *96175* ÁL LÁST KÍNÁL DOLGOZZON otthonában! Új kiegészítő munkaajánlatok. Válaszborítékért tájékoztatom. Dezső Attila, Tapolca Pf. 11. KAPOSVÁRI építőipari cég szobafestőket keres. Érdeklődni: 82/510-653.------------------------------------------------- *95832* A S IÓFOKI Kórház állást hirdet anesztezilógiai szakasszisztensi állás betöltésére. Jelentkezés 84/310-511 telefonon, vagy személyesen az ápolási igazgatónál.------------------------•----------------------- *95924* NÉ METORSZÁGBA babysittert keresek, márciusi kezdéssel 00-49/81-938-226.-------------------------------------------:---- *95934* ÁL LÁS érettségizetteknek. Gépkocsi szükséges. 06-30/9293-644.----------------- *95970* KE RESKEDELMI gyakorlattal, számítógép ismeretekkel, fiatal (30 évig) kaposvári férfi munkavállalót keresünk. 30/997-5451.-------------- *96010* LA POSTETŐ szigeteléssel foglalkozó cég keres jó kapcsolatokkal rendelkező üzletkötőt jutalékos rendszerben. 20/946-7096.----- ----- *96030* KA POSVÁRI gyorsétterembe fiatal, szakképzett eladót felveszünk. 82/510-560. — *96034* SZERETNE ott lenni a legjobbak között? Nálunk ezt szorgalommal és megbízható munkával elérheti. Telefon: 06-30/9279-606. — *96076* KUTYÁVAL rendelkező vagyonőrt kaposvári telephelyre felveszek. 30/237-4147. — *96124* FODRÁSZT, műkörmöst keresek. 30/216- 3921. •96127* 18-25 ÉV közötti fiatalok, diákok jelentkezését várjuk könnyű fizikai munkára, barcsi munkahelyre. Tel.: 82/321-570, 30/2272- 945.------------------------------------------------ *96137* NA GYBAJOMBA szakácsot, felszolgálót felveszek. Tel.: 06-30/9-002-666.--------- — *96138* ÉP ÍTŐIPARI BT. keres kőműveseket és segédmunkásokat éves állásra Kaposvár és környékéről. 06-30/4747-730.--------------------------------------*-------r- *96147* LAKA TOS műhelyvezetőt kiemelt bérezéssel felveszünk. 06-30/9598-957.----------------- *96148* ES ZTERGÁLYOST és maróst felveszünk kiemelt bérezéssel. 30/9598-957. —- *96148* LAKATOSOKAT, hegesztőket, lakatos brigádot felveszünk. 30/9598-957.---------------*---------- *96148* NA GY gyakorlattal rendelkező tehergépkocsi javításban jártas autószerelőt kiemelt bérezéssel felveszünk. 30/9598-957.- ............... - *96148* LK T-RA gépkezelőt alkalmaznék 20/9547- 206.--------------------------------- *96151* KŐ MŰVEST és segéderőt felveszek. 06- 20/220-0868. — ---------------------------------------------- *96154* Jo b.Offer/Taszár. Position: Office Manager. Need to have: Driver Lincence, Inventory Exp; Computer Exp.- (Microsoft Office), Fluent in Eng. Resume in Wrigthing/ by Mo/03/03/03 96173 to the News Paper. *96173* OKTATÁS INTENZÍV gépíró tanfolyamok! 20/370-2087.---------------------------------------------— *95506* FE LVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ magyarból és történelemből a Kopernikusz Nyelviskolában. Tel.: 82/321-303, 20/9177- 842.----------------------------------------------‘95757* AN GOL KEZDŐ MOST! LITE módszerrel angol kezdő nyelvtanfolyam indul március 3-án. Még jelentkezhetsz! Tanfolyamok haladó szinteken folyamatosan indulnak. Ingyenes szintfelmérés! LITE Kaposvár, Zárda u. 21. 82/415-920. OKÉV nysz.: 03-0022-02.------------------------------:-------------■— *96104* fC OMENIUS Szakközépiskola' Érettségire épülő, nappali tagozatos, új szakképzések is indulnak szeptemberben. . Irtf.: 72/51 1-266, 511-267 y 7621 Pécs, Váradi A. u. 4._/ SZ EMÉLY- és vagyonőr szakképesítést nyújtó OKJ-s tanfolyam indul kedvező részletfizetési feltételekkel. 06-70/518-0760.-----------------------------------------------— *96170* KI ADÓ Kaposváron belvárosban kisebb volt bankfiók trezorral eladó, bérbeadó. 82/511-147. *95123* SIÓFOKI Interfruct Áruház mellett újonnan épülő földszinti üzletházban 2002. 12.1-től 200-400 m2-ig üzlethelyiségek bérbe adók. Már bérlők Diego, Bútorüzletház, Fürdőszoba-Csempe. Tel.: 52/413-307. *95330* BALATONLELLÉN 25 m!-es üzlethelyiség kiadó vagy eladó. Telefon: 06-20/9-349- 383.------------------------------------- *95898* A HM. Üerkht. balatonlellei fióktelep büféjét üzemeltetésre kiadja. Jelentkezni személyesen az alábbi címen lehet: Balatonlelle, Honvéd u. 67. Telefon: 85/350-246.----------------------------------------—----- *96176* SZ OLGÁLTATÁS FÜRDŐKÁDAK, mosdók újra zománcozása bontás nélkül garanciával. Telefon: 30/204- 2144. —:-------------------------------------------*91893* KÚ TFÚRÁS-JAVÍTÁS garanciával. 30/9477-953.----------:-------------------------------------- *92629* HIDEG-, melegburkolást vállalok! Díjtalan helyszíni felmérés! Telefon: 06-30-384-07- 61.---------*-----------------------------------— *93578* KÚTFÚRÁS GARANCIÁVAL geotermikus fúrás. Telefon: 06-30/225- 7299.---------— *95735* UP C DIREKT AKCIÓ! Akár 40 000 Ft kedvezménnyel. Műszaki Bolt Szőlősgyörök. Telefon: 30/288-3583, 85/ 330-545.----------------------------:------------------ *95911* HA JGYÓGYÁSZATI STÚDIÓ várja kedves vendégeit ingyenes hajdiagnosztikával és egyénre szabott kezelésekkel. Harka Melinda hajgyógyász Kaposvár, Irányi D. u. 3.1. em.(Híd Üzletház) 82/414-005, 20/330-4684. GÉPKÖLCSÖNZŐ! Kaposvár, Fő u. 50. 82/429-693. Nagyatád, Hunyadi u. 2. 82/351-044.---------------------------------------------- *95963* RE DŐNYÖSMUNKA szalagfüggöny, szúnyogháló, napellenző legolcsóbban. Telefon: 85/ 360-201.---*95995* RE DŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30-65% engedmény. Hevederzár. 82/320- 880.---------1-------------------------------------- *96008* SZ EMÉLYI jövedelemadó bevallás elkészítését vállalom. 20/493-7842.------------------;---------------;------------- *96131* ________VEGYES________ * RÉGI bútorokat, modern és régi festményeket, órákat vásárolok, üveg- és porcelán- tárgyakat. Értesítésre házhoz megyek. Telefon: 85/375-346, 74/465-699 , 06-30/979- 8398. >-----------------------------------------—---- *93829* VÉ GKIÁRUSÍTÁS amíg a készlet tart. 100%-os gyapjú garnitúrák, takarók, felnőtt garnitúrák stb 25-30%- os árengedménnyel kaphatók. Telefon: 82/425-037. Kaposfüred, Kaposfüredi u. KÉSZPÉNZÉRT vízinövényt vásárolunk. Tel./fax: 34/380-851, 06-20/560- 3408,06-70/225-2843. *95927* HÁROMRÉSZES merinói gyapjú ágynemű garnitúra 25000 Ft-tól eladó. Telefon: 06-20/ 393-7144.------------------------------ *95951* A B ALATONBOGLÁRI Baromfitenyésztő Kft elkezdte ez évi napos és előnevelt csirkék (kendermagos is), kacsák összeírását. Kedvező termelői áron, ingyenes kiszállítás, táp biztosítás. Új összeírókat is fogadunk! 85/353- 200. —-----------:-------:-------------------------- *95952* PA PLANGARNITÚRA 6500 Ft helyett 3500 Ft. Paplanbolt Kaposvár, Füredi u. 126/a. Telefon: 82/526-535.------------------------------------------------ *96079* RE ÁL BÁLA 850 FT/KG bontás Kaposváron a Fő u. 20. sz. alatt február 26-án szerdán.------------------------------------------------ *96088' WALLNER Jenő tájkép eladó. A művésznek a Vaszary Képtárban van emlékkiállítása. Tel.: 30/5122-122.------------------------:----------------------- *96101SU RRANÓK! Katonai gyakorlók, téli felszerelések, cipők, extra méretű farmernadrágok érkeztek. Katonái és Munkaruházati Üzlet Kaposvár, Petőfi u. 13. (Domus mögött). Telefon: 82/422- 020. ALBÉRLETET KÍNÁL S KAPOSVÁRON a Tesco közvetlen közelében, 2 szobás, erkélyes, igényesen berendezett lakás reális áron hosszabb távra kiadó. 30/225-4645.-------------------------------—-----------— *96144* TÁ RSKERESÉS TÁRSKÖZVETÍTÉS-Kaposvár. Telefon: 82/421- 886.-------------*-------------------—-------------• *94782* IS MERTETŐNKET postázzuk, címét SMS-ben is megadhatja': 30/551-9000. "Júlia”.,-------- - - ------ -----------------*95325* Ba latonlelle központjában, a 7-es főút mellett utcafronti társasházi üzlethelyiségek eladók! 15.4 m2 3 850 000 Ft+áfa 32.5 m2 7 500 000 Ft+áfa 68,4 m2 13 680 000 Ft + áfa 83,7 m2 16 000 000 Ft+áfa Vendéglátó, szolgáltató egységek, irodák, üzletek kialakíthatók. Érdeklődni: 30/3977-281 VÁROM idősebb nő levelét, aki még a háztartási munkát is eltudja látni, aki társa lenne egy magányos idős embernek. Levelet “szeretet” jeligére.---------------*95706* KA POSVÁRON fiatal nő szabadidő partnerét keresi. 30/529-7243.--------------------------------- —;----------- *96128* ÁL LAT HÍZÓK 150 kg-sak, félbehasítva is eladók. 06- 20/597-5311.-----—--------------------------------------- *95674* a ELADÓ 11 db választási malac. 82/431- 258.-------------------*-----------------—----- *95828* a ELŐNEVELT és napos csirke, kacsa, liba, pulyka rendelhető. Telefon Magyaratád: 82/ 371-024.--------------------------------I---------:---- *95886* BU LLTERIER kölykök eladók. Telefon: 30/403- 6349.---------------------------------;-------------- *96078* To jótyúk eladó! 2003. 02.26-tól, amíg a készlet tart! Cím: Kaposvári Egyetem ÁTK kisállat telep, Kaposvár, Guba S. út 40. Naponta 9-14 óráig. Előjegyzés: Bíróné 06-30-2279-952, Újváriné 06- 30-4956-055, vagy a 82-414-155/265 ill. 229-es melléken. *90092* APRÓ-CSEPRŐ a HASZNÁLT színes Tv eladó 6 hónap garanciával. Nikla, Petőfi u. 7. Telefon: 06-30/ 417-4719.------------------------------------------------ *95664* IGÉNYESNEK barokk garnitúra eladó. 06-30/ 916-7008.-----------*95817* CS ERÉPKÁLYHA teljesen új nagyméretű és egy használt olcsón eladók. Telefon: 30/300- 5089. 4-------------------------------------------------*96024* 2 db automata mosógép üzemképes, olcsón eladó. 82/431-432. — *96130* GÉPEK BRIGGS ÉS HONDA kerti gépek árusítása, javítása, alkatrészei. Honda F400-F620 kapálógép, fűnyíró, láncfűrész és tartozékai, mkp. alkatrész. Kaposvár, Vásártér 82/528-051. Nagyatád, Mártírok u. 19. 82/553-557.----------------:-------:-----------;---------- *94374* GY ÁRI automata nyíleszterga eladó. 85/340- 107.----------------------■----------------------, .„*95814* ÚJ vakológép 1 db eladó. Telefon: 30/9598- 957.----- ----- *96148’ ME ZŐGAZDASÁG LKT-VEL fakitermelést vállalok. Telefon: 06- 20/970-3572----------------------*---------*--------------- *96062* AD ÁSVÉTEL SZÉN akció febr. 28-ig! Lengyel dió 2300 Ft/q, Cseh Barnaszenek 1900 Ft/q. Ingyenes szállítás. Tel.: 06/30/9750-662 — — -------------- *95698* KÖ ZLEMÉNY A Marcali Szociális Szolgáltató Központ Személyi Segítő Szolgálata segítséget nyújt a fogyatékos személyek - speciális igényeinek kielégítésére - önálló életvitelének megkönnyítése céljából. Érdeklődni és jelentkezni a Szolgálat munkatársainál a 06-85/310-055-ös telefonszámon, vagy személyesen a Gondviselés Házában (Marcali, Szigetvári utca 1/A.) lehet - a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány támogatásával. *95833* PÉNZPIAC MEGLÉVŐ jelzáloghitelek kiváltása 4%-os államilag támogatott hitelekre 70/312-0993-------------------------------------t--------*95527* HI TELÜGYINTÉZÉS ingatlanfedezettel, akár terhelt ingatlanra is. 06-70/312-0994.-----------------------------------------------*95533*----------------—-------------------------------------------------Ap róhirdetéseit telefonon is feladhatja: Somogybán otthon vagyunk. Somogyi Hírlap Műtrágya! Műtrágya! Friss import 34%-OS iiiNín-m ammóniumnitrát, %&&f 3x15-ös komplex NPK műtrágya kapható! TRANZIT-KER Rt. Debrecen, Jókai u. 1. Tel./fax: (52) 412-660, (44) 366-866 Mobil: 20-938-2693, 30-938-6478, 30-205-6769,70-318-5880 *95652* I TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. | Teijeskörű szolgáltatás