Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-09 / Vasárnap Reggel, 6. szám
8 UTAZAS 2003. FEBRUÁR 9. HÍREK n .. Üdülőpark mozgássérülteknek | H SZOMBATHELY: Elsősorban mozgássérültek és | családtagjaik számára építenének rekreációs I pa|kot Vas megyében a Szajki-tavak mellett osztrák és német befektetők. A beruházás költsége 60-90 millió euró között lehet. Egy trópusi jellegű fürdő, egy a mozgáskorlátozottak és más fogyatékkal élő emberek számára is alkalmas szállodakomplexum, sportlétesítmények, színház- és konferenciaterem, valamint egy lovasiskola épül. Az EU-ban jelentős | az igény fogyatékos emberek számára üdülési, Í rekreációs lehetőségeket nyújtó, magas színvonalú szolgáltatások iránt. Amennyiben sikerül a már 1 meglévő befektetők mellé újakat találni, az elő! készítési munkák az idén megindulhatnak, az építkezés 20-24 hónapot vehet igénybe. Felújítják a gyulai várat I ■ GYULA: A gyulai vár felújítására 300 millió forintot | nyert el a Miniszterelnöki Hivataltól a városi ön- kormányzat. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, | a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és az önkor- 4 mányzat vállalta, hogy a vár teljes rekonstruk- | dójához szükséges további 300 millió forintot | együttesen teremtik elő. Közép-Európa legnagyobb téglavárának felújítási munkálatai három hónap | múlva vehetik kezdetüket. Ismét kialakítanak a várban egy múzeumot, valamint megfelelővé teszik az udvanla várszínházi követelményeknek is. Olyan mobil nézőteret kívánnak kiépíteni, amely csak a színházi időszak alatt foglalná el a vár udvarát. Zalakaros fejleszti fürdőjét ■ ZALAKAROS: A Gránit Gyógyfürdő Rt. 286 millió forintos beruházással igyekszik tovább növelni a | fürdőváros vonzerejét és a közel háromnegyedmilliós fürdővendég-forgalmat. A beruházás keretében az V-ös medencét háromblokkos rendszerűvé, elsősorban gyermek- és sportcélúvá 1 építik újjá. A IV-es medencét pedig korszerűsítik, és így együtt több mint 900 négyzetméteres | megújult vízfelületet vehetnek birtokba április | végére a vendégek. Zalakaros még mindig vi| szonylagos férőhelyhiánnyal küzd, február közepére további 108 szobával, új konyhával, | étteremmel bővül a Freya Hotel. A beruházás 250 | millió forintba került. | Denevérmúzeum Abaligeten ■ PÉCS: Baranya megyében, Pécsett, kiemelten kezelik a világörökség részét képező emlékek és a belváros fejlesztését. Folytatódik a régészeti feltáró | munka, valamint újjáépül a szabadtéri színpad. | Szükség van továbbá több nyelvű turisztikai tájékoztatórendszer kialakítására, az Örökség menedzseriroda létrehozására, interaktív múzeumok lé- I tesítésére. Jelentős összeget kívánnak fordítani a Duna-Dráva Nemzeti Parkban az ökoturizmus fejlesztésére. Látogatóközpontokat hoznak létre a Du- | na és a Dráva mentén, valamint kisebb múzeumokat, például Abaligeten egy denevérmúzeumot. Síverseny családoknak I ■ SEMMERING:. Országos családi síbajnokságot rendeznek a jövő hét végén Ausztriában, a íj Semmeringen. Ez minden évben igen népszerű, i| amelyre még Magyarország keleti feléből is so- \l kan látogatnak, hiszen ezen csak amatőrök in- | dúlhatnak. A családi csapatversenyeknek az al- | pesi országokban már nagy hagyományai vannak, Magyarországon most kezd egyre népsze- I rűbbé válni. Az amatőr versenyzők a Volvo Ku- | páért küzdenek meg Ausztriában. Internetes turisztika ■ PÉCS: Március végéig az ország mind a hét ré- j giója - 2100, idegenforgalomban érintett tele- 1 pülése - felkerül Magyarország legnagyobb tu- 1 risztikai internetes honlapjára, a www.vendeg- 1 f varo.hu portálra; az online szállásfoglalási J rendszer októbertől indul. A turisztikai portál | nonprofit jelleggel működik, bárki felkerülhet 1 rá, bemutatkozhat rajta, ismertetheti szolgálta- | tásait, akciós ajánlatait. Jelenleg öt magyaror- I szági régió 7500 színes képpel illusztrált turisz- 1 | tikai kínálata olvasható a portálon, amelyet ha- 1 vonta 30-35 ezen keresnek fel, és 130-150 ezer | adatot töltenek le róla. Az ajánlatok jelenleg | magyar nyelven olvashatók, azonban hamaro- I san elkészül az angol nyelvű változat is. Zánka a fiataloké f ■ ZÁNKA: A gyermekváros továbbra is a hazai ifjúsá- j gi turizmus egyik központjának számít. A több mint 200 hektáron fekvő komplexum 2800 nyári és | 600 téli szálláshelyét 2002-ben 28 országból 43 | ezer fiatal vette igénybe. A vendégéjszakák száma " tavaly az egy évvel korábbi 188 ezernél valamivel f ' kevesebb, 175 ezer volt. Zánkán február 21. és 23. 1 | között tartják a táboroztatók országos konferenciáját, amelynek résztvevői fel kívánják hívni az idegenforgalmi szakemberek és a kormányzat figyel- | I mét a hazai ifjúsági szállásokra. Keleti kalandok A jordániai Petra, a homokkőbe vésett'sziklaváros és a varázslatos hangulatú sivatag mindenkit megigéz Az Ezeregyéjszaka csodákkal teli mesél közé mostanában betört a valóság. A kultúra bölcsőjének tartott Irakban háború fenyeget, aminek az egész közel-keleti térség turizmusa látja kárát. A magyarok azonban mégis útra kelnek felfedezni az arab világ kincseit. H Még nem tudni, Irakot megtámadjam az Egyesült Államok, de azt igen, hogy Irakba vagy a környékére kevesebben utaznak. Ám a Közel-Keleten ennek ellenére nem állt le a turizmus, a legnépszerűbb hely a magyarok számára Jordánia és Egyiptom. Jóval kevesebben, de mennek Libanon biztonságosabb, északi részébe, van, aki nem hagyja ki a féldik- tarórikus Szíriát és Iránt sem. A bizonytalanság, a háborús pszichózis miatt jóval kihasználatlanabbak a szállodák, éttermek, ezért most viszonylag olcsón lehet a térségbe kirándulni. Az elmúlt - békebeli - évekhez képest 20-30, esetleg 50 százalékkal kevesebbet kell fizetni. Jordánia nemcsak gyönyörű, hanem a nyugalom szigete is. Az esetleges iraki háborúnak biztosan nem lesznek szenvedő alanyai, s a világon a közbiztonság terén a második helyen szerepelnek. Zaid Naffa, a Jordán Tours igazgatója különösen büszke rá, hogy egyszerre ezer magyar búcsúztatta ott az óévet, öt chartergépen utaztak ki, ami rekordnak számít, nemcsak magyar- országi, hanem európai viszonylatban is. Egyszerre, egy helyről ennyien ritkán látogatnak meg egy országot. Most is változatlanul nagy az érdeklődés, naponta húsz- harmincan keresik fel az irodát, ami a tavalyihoz képest is jó eredmény.- Áprilisban indítunk újra charterjáratokat, de sokan kérdezik, miért nem márciusban. Jordániával régebben az volt a baj, hogy sokan összekeverték Ciszjordániá- val, és emiatt kevesebben látogatták. De mára már sokan tudják, mi jó viszonyban vagyunk Izraellel, a környező arab országokkal és nyugateurópai országokkal is. Az idén még több magyar fog kiutazni hozzánk, mint tavaly - mondta Zaid Naffa. A Medina Tours főleg Egyiptomba szervez utakat. Az irodában elmondták: az arab ország iránt ezekben a napokban sem csappant az érdeklődés. Kairó, a piramisok, a Vörös-tenger túl mesz- sze van a háborús övezettől, és túl szépek ahhoz, hogy az emberek ne utazzanak oda. Ráadásul tényleg olcsón el lehet ott tölteni egy-két hetet, programtól függően akár százezer forintnál is kevesebbe kerül. Magyarországon csupán egyetlen utazási iroda van, amely Irakba és Iránba szervez évek óta utakat. Az Ágra vezetői a térség jó ismerői, már többször jártak ott, de mindannyiszor dicsérték az az ottani emberek vendégszeretetét. Nagy Elek, az utazási iroda tulajdonosa a rizikósabb területek közé sorolja Irakot és Jement, de ennek ellenére a meghirdetett csoportjuk szinte mindany- nyiszor útra kelt. Irakba például az utóbbi években háromszor utaztak ki magyarok szervezetten, s mindegyik útjuk jól sikerült.- Február végén jön ki a prospektusunk, és abban az iraki utunk benne szerepel, tehát a háborús készülődés miatt se vettük ki a programunkból. Azt írtuk ajánlatunk alá, hogy az aktuális nemzetközi, politikai helyzettől függ a csoport indulása. A bagdadi magyar nagy- követséggel is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és az évek alatt mindössze egyszer fordult elő éppen az afgán történések miatt, hogy a nagykövet nem javasolta az utazást, holott a csoport összeállt, az összegeket befizették, mégse indultunk el. Ebbe a térségbe, ideszámítjuk Iránt is, általában évente egy csoport jön össze, de elképzelhető, ha béke és nyugalom lenne, akkor akár többen is útra kelnének. Nagy Elek arról is tájékoztatta lapunkat, hogy az idén Iránba két utat szerveznek, egyik buszos, a másik repülős lesz. Ezenkívül Szíriába is indítanak utakat még a tavasszal, amit Libanonnal kapcsolnak össze. Sztevanovity Zorán zenész a közel-keleti országok közül egyedül Izraelben járt másfél évtizeddel ezelőtt, azóta nem, de nem is nagy utazó, s most sem vágyik arra. Körtvélyessy Zsolt színész szereti az arab mentalitást, lenyűgözi a kultúrájuk. - Most is szívesen mennék, engem nem riaszt el a közel- keleti helyzet, nem vagyok félős típus. Jelenleg sok munkám van, ezért nem utazom - mondta. Temesi László ■ A Külügyminisztérium három csoportba osztotta azokat az országokat, ahol veszélyek fenyegethetik a turistákat. Egyáltalán nem célszerű utazni a közel- keleti térség államai közül Irán keleti részébe, Izrael | ciszjordániai területére, valamint Gázába és Jeruzsálembe. Csak halaszthatatlan esetben javasolja a tárca a kirándulást Izrael egyéb területeire, Irakba (ha kitör a háború, akkor az első csoportba tartozik majd ez az ország is), Libanon déli vidékére és a Bekaa- völgy egyes területeire. Irán egyéb területei a harmadik státusba tartoznak, ide tehát csoportosan, szervezett turizmus keretében biztonságban el lehet utazni, az egyéni út azonban ellenjavallt. Több helyen váltják be a csekkeket ■ Az idei turizmussal kapcsolatos pályázatokat február végén, illetve március elején írják ki. Ebben az évben 32,3 milliárd forint erejéig hozhatnak döntéseket. Ennél többet fordítanak az idén turizmusra, mert a különböző tárcákkal közös pályázatokat is megjelentetnek majd. Az üdülési csekk adó- mentességének határát 50 ezer forintra emelték, és ez ösztönző hatású lehet. A Magyar Turizmus Rt. kampányt hirdet majd, hogy a munkaadók figyelmét az üdülési csekk lehetőségére felhívja, illetve a szolgáltatók tegyenek olyan ajánlatokat, ahol az üdülési csekk beváltási lehetősége bővülne. Kedvezően hathat, hogy a szállodai szolgáltatás áfa-visszaigénylését visszaállították, illetve javíthatja a vendéglátók helyzetét, hogy az étkezési utalványok értékhatárát megemelték. Az Rt. költségvetésében 7 milliárd forint áll rendelkezésre markeüngre, illetve további 2 milliárd működésre. Szociális üdültetésre az idén 400 millió, a gyógyfürdő-szolgáltatásra 5,4 milliárd forint áll a költségvetésben rendelkezésre. Mátraderecske befektetőre vár ■ Két betegségtől nagyon rettegnek az emberek: ez az érszűkület és a cukorbaj. A Mátraderecskén a földből feltörő gáznak évek óta tapasztalható jótékony hatása ezeknél a kóroknál. Az elmúlt évben végre megszületett a fejlesztési terv, és megteremtődött a beruházási összeg is. „A természeti adottságunk kuriózum világszerte, és egyedülálló Magyarországon. Gázfürdő vagy ahogy a szakirodalom emlegeti, mofetta. A feltörő szén-dioxidot 1999-ben nyilvánították gyógyhatásúvá. Már épül az új gyógycentrum - mondta Zám Ferenc, Mátraderecske polgár- mestere. A Gazdasági és Közlekedési, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával a termál- és élményfürdő mellett elektro- és hidroterápiás részleg is épül. Egyelőre hiányzik a színvonalas gyógyszájloda. Az önkormányzat kijelölt egy héthektáros területet, és magánbefektetőt keresnek. A legnépszerűbb autókölcsönzők 'S$ <' * f 7 ■, 5 * 1. Hertz 27,0% 2. Avis 13,7% 3. National jj 9,5% 4. Budget 8,7% 5. Alamo 7,1% Grafika: TÓM - €U-SVN€BGON . fontAS. UavuHchuiu ■ A Travel and Leisure rangsorolta a világ nagy autó- kölcsönző cégeit. A tekintélyes tengerentúli szaklap teljesen elfogulatlan, hiszen olvasóinak véleménye alapján állította össze a listát. Tehát a magyar turisták is nyugodtan támaszkodhatnak útitársaik véleményére. E cégekkel szinte az összes jelentősebb turisztikai állomásokon találkozhatunk. A távoli területeken, s főleg a szigeteken pedig gyakorlatilag nélkülözhetetlen, hogy bérelt autót vegyünk igénybe. S egy jó tanács: érdemes az összes ott található ajánlatot összevetni, hiszen jelentős eltérések lehetnek az árakban és a kölcsönzési feltételekben. Dél-Afrika: golf az állatok között ■ Dél-Afrikába elsősorban azért utaznak turisták - egyre több magyar is -, hogy megcsodálják az ország érintetlen természetvédelmi területeit, élvezzék a vadállatok látványát. A tizenhat nemzeti parkban, a nyolcszáz vadrezervátumban, s a több száz magánkézben lévő vadterületen a növények és állatok elképesztő sokfélesége látható. Mostanában azonban sokan golfozni járnak az afrikai országba, miután sok látványos és különleges helyen építettek pályákat. A Durban Country Clubé az Indiai-óceánra néz, Fokváros több pályájának a Táblahegy szolgál háttérül. Sun Cityben, az Elveszett városban a 13. lyukban krokodilok tanyáznak, a Kruger Nemzeti Parkban nincs kerítés, így a játékosok találkozhatnak éppen arra sétáló állatokkal.