Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-29 / 24. szám
2003. Január 29., Szerda KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Kiváló kaposvári fuvolások A dél-dunántúli regionális fúvósverseny legügyesebb zenészei egyúttal belépőt nyertek a IV. országos Jeney Zoltán-fuvolaversenyre. A mostani találkozón a kaposvári Papp Viktória kiemelkedő pontszámmal jutott tovább. Három neves fuvolaművész, dr. Csetényi Gyula, Draskay Ákos, Herczeg Mária értékelte az indulók teljesítményét. Papp Tibortól, a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatóhelyettesétől megtudtuk: a somogyiak közül a harmadik korcsoportban Bori Linda harmadik lett, a negyedikesek között Zsalakovics Éva a második. Mindkettő Csupor László tanítványa. Nagyné Soltra Mónika készítette föl Mészáros Beatrixot, aki a harmadik helyet szerezte meg. A lehetséges 80-ból hetvenkilencet fuvolázott össze a kaposvári Papp Viktória (a tanára Csupor László), s kiemelt első helyezést és különdíjat nyert. Az ötödik korcsoportban Feleki Torma Marietta, illetve Fekete Loránd lett a harmadik. A találkozón zongorán közreműködött Pethő Katalin, Tóthné Lukács Edit és Kardos Kálmán, tanári különdíjat vett át Csupor László. Külön díjazták a korrepetitorok munkáját, Pethő Katalin kapott elismerést. Megyénket márciusban Bori Linda, Zsalakovics Éva és Papp Viktória képviseli a Jeney Zoltán fuvolaversenyen, s ezt Kaposváron rendezik meg. ____________ HARSÁNYI MIKLÓS Ne m a részönkormányzatra Nem ellenzem a szentjakabi részönkormányzat létrejöttét, de mint a terület önkormányzati képviselője a többség véleményét kell figyelembe vennem - hangsúlyozta Borhi Zsombor. A legutóbbi lakossági fórumon ugyanis dr. Baka József alpolgármester megszavaztatta a jelenlevőkkel, hogy szeretnének-e ilyen testületet, s a kérdésre a többség nemmel válaszolt.- Ezután már okafogyottá vált az a kérdés, hogy a történelmi vagy a kibővített Szentjakabon képzelik-e el a részönkormányzatot - mondta a képviselő. - Engem is meglepett, hogy az itt élők többsége nem ragaszkodik egy ilyen testület felállításához, mondván, ettől nem lesz jobb a helyzet a területen. A részönkormányzat lakosságarányosan kap költségvetési keretet, abból a pénzből fejlesztésre nem futja. Ráadásul a közbiztonság sem fog javulni, pedig éppen ez az itt lakók egyik legnagyobb gondja. Borhi Zsombor már csak azért sem ellenzi a részönkormányzat létrehozását, mert a négy képviselő az ő munkáját könnyítené meg, hiszen több felől érkezne hozzá tájékoztatás. Ennek ellenére a városi közgyűlésben a szavazata továbbra is egyet érne. Úgy véli: az ügy jelenlegi állása szerint tartózkodni fog. A képviselők egyébként a februári ülésen döntenek a szentjakabi részönkormányzatról______________■ PORTRÉK A PLAZABAN. Tizenkét portrét állított ki a Kaposvár Plazában hétfőtől Nagyfi Rita. A fiatal grafikus 18 éves kora óta Szász Endrétől tanul rajzolni, s tudását mutatja be ezen a tárlaton. Imádja a rajzot. Ha van rá ideje, akár csak fél óra is, az asztalhoz ül. A fiatal tehetség egyelőre portrékat fest, de szeretné fejleszteni a tudását. Kétszer is részt vett a várdai művésztáborban, s megismerkedett a mintázással és a szobrászkodással is. Készített ott egy amforát is, ezt ugyancsak bemutatja a tárlaton. Portréin családtagjait, barátnőit, ismerőseit örökítette meg, s vannak önarcképei is. Nagyfi Rita kiálíitá- sa egy hónapig látható a Kaposvár Plazában. __________________■ Át adták az új uszodai belépőt Az első visszajelzések szerint megbízhatóan működik az új leolvasógép fotó: láng Róbert Elektronikus beléptetőrendszer működik tegnap óta az uszodában. Vonalkódos bérletből négyezret rendelt a vezetőség, s ha elfogyott a jegy, ezernyi újat nyomtatnak. Némi meglepetéssel is szolgált az átállás, a hatévesnél idősebb gyermeket kísérő szülőnek mostantól jegyet kell vennie. Átadták a beléptetőrendszert, s az első visszajelzések szerint megbízhatóan működik. Várták a vonalkódos rendszer átadását a fürdő dolgozói, mert így gyorsabb lesz a ki- és bejövetel. Ezt várja Frank József létesítményvezető is, akitől tegnap megtudtuk: a vendégek 99 százaléka megbarátkozott az új jeggyel és bérlettel. Ez utóbbiból 15-fé- le van, felnőtt, diák, katona, nyugdíjas, szabadidős és sportolói is. A bliccelők viszont mérgelődnek, nem tudnak ingyen bejutni az uszodába. A ki- és beléptetés minden szakaszáról tud a számítógép, a hibás, javított jegyet, bérletet azonnal jelzi.- Rögtön megtudjuk, ha valaki rossz belépőt használ - mondta. - Régebben jó néhányan megpróbálták elterelni a dolgozók figyelmét, s jegy nélkül akartak fürdeni, szaunázni. Erre most már nincs lehetőség. Minden jegyet, bérletet naplóznak, s a hónap végén összesítik a forgalmat. A vendégek rögtön jelzik, ha gondjuk van. Tegnap is így tett néhány szülő, firtatva egy új rendelkezés okát. Aki hatévesnél idősebb gyereket akar az öltözőbe kísérni, annak egy 50 forintos jegyet kell vennie. Ez persze nem jogosítja fürdésre. Frank József hangsúlyozta: nem akartak senkit megbántani, de meg akarták szüntetni a már-már kaotikus állapotot. Volt olyan gyerek, akit hárman kísértek az öltözőbe, s közben a felnőttek cipőben összevissza járkáltak a létesítményben. A látogatók érdekében hozták a döntést, s bíznak benne, hogy mindenki elfogadja és tiszteletben tartja az új szabályt. ______________________________HARSÁNYI MIKLÓS Bérletek megoszlása Városlakók kérdezték Név nélkül: - Értékesíthetik-e tűzifa-kereskedők úgy a terméküket, hogy le sem mérik? Azt is tapasztaltam már, hogy a befizetett mennyiség felét szállították ki. Baksáné Vikidál Zsuzsanna, a megyei közigazgatási hivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének munkatársa: - Jogszabály írja elő, hogy eladáskor a tűzifát hiteles mérőeszközzel kell lemérni. Ha az olvasó nem ezt tapasztalja, illetve a kiszállított fa mennyisége eltér a megrendelttől, akkor a vásárlást igazoló bizonylattal (nyugtával, számlával) keressen meg bennünket. Címünk: Kaposvár, Fő utca 57. Tel.: 82/410-026 Tel. 30/266-1114: - Mikor lesz a postahivatalokban útlevélkérő lap? Korábban azt ígérték, hogy január közepére pótolják, s lassan itt a február. Bihary Sándor postavezető-he- lyettes: - Az útlevélkérő lapból az ellátás folyamatos, a megnövekedett igényeket azonban nem tudják maradéktalanul kielégíteni. Az 1. számú posta legközelebb a hét második felében kap újabb útlevélkérő lapokat. Név nélkül: - Minek az alapján ad a város önkormányzati bérlakást? Van, aki albérletben él beteg gyerekével, mégsem kap, s akinek nagy családi háza van, de nem akar a szüleinél élni, az megkapta a bérlakást. Ez így nincs rendjén. Ottóné Bene Ibolya népjóléti igazgató: - A pályázó családok közül a leendő bérlőt a népjóléti bizottság jelöli ki. Figyelembe veszik a család jövedelmi, vagypni, lakhatási, egészségügyi körülményeit, valamint az egyéb feltételeket. Ezeket a feltételeket a 49/1993. évi önkormányzati rendelet tartalmazza. Pályázatra csak az jogosult, akinek van nyilvántartott lakásigénylése. A lakásigénylés nyilvántartásba vételénél fő szempont a jövedelmi, vagyoni helyzet és a rászorultság. Önkormányzatunk a következő években szeretné folytami bérlakás-építési programját. Ennek keretében, remélem, lesz rá lehetőség, hogy a rászoruló családok igényeit kielégítsék. __________■ Hír ek ZÁRVA AZ IRODA. A kaposvári okmányiroda értesíti a lakosságot, hogy az ügyfélfogadás pénteken tizenkét órától szünetel. A szakemberek kérik az érintettek szíves megértését és türelmét, (szk) TANÚSÍTVÁNY A MUNKÁRÓL. A megyei területi szakszolgálat Porczió Györgyné igazgatóhelyettes szervezésében képzést tartott tavaly a nevelőszülőknek. Dr. Orbán István igazgató a múlt héten ünnepélyes rendezvényen tanúsítvánnyal díjazta a huszonkilenc nevelőszülő eredményes munkáját. A résztvevők nevelőszülőkként most a családjukban nevelhetik az állami gondozott gyermekeket. (vt) ______■ Hol lywood multiplex CSONTHÜLYE 89151 16:45, 21:15; MINDENÜTT NŐ 91064 Szinkronizált 19:00, 21:15; A GYŰRŰK URA: A KÉT TORONY 91071 Szinkronizált 14:00, 17:30, 21:00; KINCSES BOLYGÓ 91063 Szinkronizált 14:15; A SZÁLLÍTÓ 91058 16:15, 18:15; HARRY POTTER ÉS A TITKOK KAMRÁJA 91060 Szinkronizált 14:15; 18:00; 21:15; LILO ÉS STICH-A CSILLAGKUTYA 91053 Szinkronizált 14:45 *94397* KÉRDEZZEN Már nemcsak vonalas telefonszámon, hanem sms-számon, illetve e-mail címen is jelezhetik közérdekű kérdéseiket Kaposvár bármely vezetőjéhez. Az sms-en, az e-mail-en, vonalas telefonon érkezett kérdéseiket mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. A vonalas telefonon érkezett kérdéseket továbbra is üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, adják meg nevüket, címűket, illetve telefonszámukat. Tel.: 82/316-165 SMS: 06-30/30-30-524 E-mail: kovacsg@axels.hu Találkozzon LORENZÓVAL Kaposváron a TESCO Áruházban, Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap aki a Somogyi Hírlap vendégeként dedikálja könyvét. Jöjjön el és ismerkedjünk meg január 29-én 15 órától a TESCO -bán Fizessen elő a helyszínen bármely lapunkra, lefotózzuk Lorenzóval! Az Állami Számvevőszék Önkormányzati és Területi Ellenőrzési Igazgatósága Somogy megyei ellenőrzési irodájának üres számvevői álláshelyére munkatársat keres az alábbi feltételekkel: • közgazdasági egyetemi vagy pénzügyiszámviteli főiskolai végzettség, továbbá jártasság költségvetési, önkormányzati gazdálkodási ellenőrzésben, • igazolt nyelvismeret angol, német, francia nyelvek közül, • számítástechnikai ismeretek gyakorlatban történő használata. Az okleveles könyvvizsgálói képesítés, illetve a gépjárművezetői jogosítvány, saját gépkocsihasználat vállalása előnyt jelent. Az üres álláshelyek betöltése március 1-jétől szeptemberig, ütemezetten, folyamatosan történik. A részletes szakmai önéletrajz benyújtása az Állami Számvevőszék Humánpolitikai és Oktatási Osztályán (1052 Budapest, Apáczai Csere J. u. 10.) Határidő: 2003. február 17. Részletes szakmai felvilágosítás a következő telefonszámon: Somogy Megyei Ellenőrzési Iroda: (82) 528-630 DR. JONES NONSTOP A PIZZERIA ESS0R0Z0WW Koposmérő, Rákóczi u. 39. Tel.: 82/480-800 Különleges palacsinták _______egész héten!_______ Mi ién Halót $ÖMtŐ Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok T (üvegkupola) • Tel.: 82/313-006,30/504-2044 Mexikói ételkülönlegességek a hét minden napján! A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton A kiegyensúlyozott és zavartalan I villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű ? y beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki |í kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: ■ Kaposváron a Gr. Apponyi u. 2-26/a és az 1-49. számig, a Laktanya utcában végig, a Dózsa utcában a 4-24. számig 2003. február 3-án 8 órától 11 óráig áramszünet lesz A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatásár kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató ____________________Részvénytársaság