Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-02 / 1. szám
2003. Január 2., Csütörtök KAPOSVÁR 5. OLDAL Aratják a desedai nádat is Nyolc és fél hektárnyi nádat kell levágni a Deseda partján. A héten zárul le a pályázat, a munka költsége több százezer forint lesz. Toponártól a 67-es útig több kilométer hosszú területen kell elvégezni ezt a munkát. Ha az időjárás engedi, megkezdhetik. Szükség is van rá, különben jelentős mennyiségű szerves anyag jutna a vízbe, s az káros folyamatot indíthat el. Ha levágják, azzal nagyobb növekedésre serkentik a nádat, s ennek fontos a szerepe egyebek között a partvédelemben is. Hartner Rudolf, a város- gondnokság vezetője elmondta: ezt a munkát újabb is követi a Desedán. Mintegy négymillió forintot költenek az idén fenntartásra, karbantartási munkákra. A munka egyébként télen sem szünetel. Ilyenkor is figyelik a tó állapotát, s előkészítik a tavaszi teendőket. Felújítanak három stéget, átvizsgálják az összes vízi eszközt, műtárgyat. Szeretnék, ha a Deseda továbbra is a lakosok kedvelt úti célja lenne. A héten az erdészeti szolgálat munkatársával beszélt a város- gondnokság vezetője. Hartner Rudolf hangsúlyozta: szeretnék, ha a környező erdők továbbra is szépek maradnának, s fokozatosan ritkítanák a tarvágás helyett. Ebben számít az erdő kezelőinek, tulajdonosainak segítségére is, hogy megmaradjon a pihenőhely vonzereje. A kerékpárút karbantartása ugyancsak évről évre visszatérő feladat. Már összeállították a felújításra váró teendők listáját, s a közmunkások bevonásával rendbe teszik a környéket is. A tavat mintegy 17 kilométer hosszan övezi a kerékpárút. _______habsányi miklós Új évköszöntő trombitaszóló Boban Markovié világhírű fúvósbandája adta az újév első koncertjét. A szerb lakodalmas zenekar szinte már hazajár Kaposvárra, hiszen nem először léptek színpadra közösen a Somogy Néptáncegyüttes ifjú tehetségeivel. Olyan fiesztát, mint amit Boban Markovié szerb fúvószenekara teremt egy-egy koncertjén, jobbára csak filmeken látni. Nem véletlenül, hiszen egyenesen Emír Kusturica filmjeiből lépett elő a tíz szerb roma muzsikus, akik mára a világ fesztiváljainak ünnepelt kultzenekarává fejlődtek. Az együttes a 90-es évek elejétől a legnépszerűbb rezesbanda Szerbiában; éveken át ők vitték haza az első díjat a gucai trombitásfesztiválról. Kaposvári koncertjükön a Szivárvány Mozi- és Zeneházban ezúttal is előadták híres dalaikat, amelyek mellett néhány világslágert is „trombita- nyelvre” fordítottak. Azok az autentikus számok aratták ezúttal is a legnagyobb sikert, amelyeknek nemzetközi elismertségüket is köszönhetik. Ismert, hogy miután meghallotta őket Gorán Bregovic, velük vette fel az Underground című kultuszfilm zenéjét. Ők játszottak a Cigányok ideje és a Macska-jaj című örökbecsű alkotásokban, amelyeknek köszönhetően végérvényesen befuttatták a Balkán rezeszenéjét hazánkban. Boban mindig táncra perdíti a közönséget fotó: kovács tibor Biztos munka tisztes bérért Kaposváron vezették be először azt a gyakorlatot, hogy segély helyett munkát adnak. Sikerét bizonyítja, hogy azóta több településen is jól működik ez az elképzelés. Ezután sem mond le a megyeszékhely azokról, akik hosszabb ideje munkanélküliek, nem részesülnek ellátásban, s önmagukat és családjukat csak segélyekből próbálták fenntartani. Nekik ajánlják segély helyett a munka lehetőségét.- Az önkormányzat foglalkoztatáspolitikája figyelmet érdeméi - mondta Budai Józsefné. - Önként vállaltuk 1995-ben az ellátatlan munkanélküliek foglalkoztatását. Az a célunk, hogy állást biztosítsunk a jövedelemmel nem rendelkezőknek. Havonta 80-an dolgoznak a városban, elsősorban kommunális munkát végeznek a város- gondnokság irányításával. Havonta tíz napot foglalkoztathatjuk őket, s ezért a minimálbér időarányos részét fizetjük. A járulékokat átvállalja az önkormányzat. Az irodavezető hangsúlyozta: így többe kerülnek a városnak a munkanélküliek, mint ha segélyt osztanának, de senkit nem akarnak megfosztani ama alkotmányos jogától, hogy dolgozzon. Bevált a közcélú foglalkoztatás is a megyeszékhelyen. Az állástalan az egészségügyi állapotának és iskolai végzettségének megfelelő munkát kap. Legkevesebb 30 napot dolgozhat. Jelenleg 200-240-en tevékenykednek intézményeknél. E foglalkoztatásra az állam évente 68,4 millió forintot ad, s ezt egészíti ki az önkormányzat 158,6 millió forinttal. A közcélú munkások 80 százalékának meghosszabbítják a szerződését 30 nap után. Folyamatosan növekszik az öregségi nyugdíjminimum összege, ezért rendezikminden évben a szociálpolitikára fordítható keretet. Ez adja ugyanis a szociális ellátás alapját. 1999 SZOCIÁLPOLITIKÁRA FORDÍTOTT ÖSSZEG KAPOSVÁRON szeptemberében vezették be az iskolatejet. Az ön- kormányzati fenntartású iskolákban tanuló alsó tagozatosoknak biztosítják az egészséges italt. 2000-ben ki- __ _ sérli jelleggel indult a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjrendszer. Először Kaposváron és Győr-Moson-Sopron megyében próbálták ki.________■ Új beosztásban az igazgató Tegnap hivatalosan is nyugdíjba vonult dr. Fazekas Sándorné, Kaposvár műszaki igazgatója. Maga kérvényezte annak ellenére, hogy szeretett a polgármesteri hivatalban dolgozni. Mostantól sem fog unatkozni: településrendezési terveket készít. Műszaki igazgatónak lenni egyáltalán nem unalmas munka, nagy pörgést igényel - állította dr. Fazekas Sándomé. Szerinte ezt a tevékenységet egy nálánál fiatalabbnak kell majd átvennie. Egyelőre a helyettese, Bajzik Imre irányítja az igazgatóságot.- Energiám még van, ezért a nyugdíjas éveket is munkával kezdem - mondta dr. Fazekas Sándorné. - Megszereztem a településtervezői jogosultságot, ez köti le időm egy részét. Nagy elhatározás kellett ahhoz, hogy a nyugdíjazásomat kérjem, hiszen ezzel életem egy szakasza véget ér. Két éve készültem rá. A tapasztalataimat felhasználva azonban tovább dolgozom: település- rendezési terveket készítek. Szerencsére ezután is emberek között leszek, ugyanarra a kapcsolat- rendszerre lesz szükségem, mint eddig. A műszaki igazgató nem bízott semmit a véletAz unokák a központban A családi háttér nagyon fontos dr. Fazekas Sándoménak, hiszen a férje és a fia is mindig mellette állt, segítette. Néhány éve azt nyilatkozta: „ha több szabadidőm lenne, még több időt töltenék festészettel, ugyanis mágnesként vonzanak a művészetek. Imádom az esztétikus dolgokat." Néhány éve családi házba költöztek, s a kert lett a mindene. Emellett sokat olvas, főként szépirodalmat. Életében a központi helyet továbbra is az unokái foglalják el, velük lenni, játszani, mint mondta, igen nagy öröm. lenre, megtanult profi módon tervezni számítógépen, hiszen ma már ez az igény. Eddig három munkahelye volt, s nagyjából tízévente váltott. Úgy véli, egy évtized után már nem tudja megújítani magát. A majdani munkáját ideálisnak érzi, ugyanis saját maga oszthatja be az idejét. Többet számíthat rá a két unokája is. Akkor dolgozott először közigazgatási hatósági területen, amikor a balatoni építési tilalmak érvénybe léptek. Az utóbbi években megtanulta, hogyan kell egy települést rendezni. - Már most nagyon tetszik az új munkám, sikerült több település vezetőivel is jó kapcsolatot kialakítanom. Fontos, hogy a rendezési terv olyan legyen, amilyennek az ott élő emberek és a polgármester megálmodtak. Én leszek a kezük, aki bizonyos határok között véghezviszi, megvalósítja az elképzeléseiket. Jelenleg több balatoni településnek a rendezési tervét készítjük, és ebben a munkában társtervező vagyok. Hamarosan egy autót is kell vásárolnom, hiszen szükségem van rá. Dr. Fazekas Sándorné nem véletlenül került műszaki pályára. Hatan vannak testvérek, s valamennyien ezen a területen dolgoznak, sőt az édesapjuk is műszaki beállítottságú. Közel állt hozzá a rajz meg a matematika, így az építőipari technikum után a műszaki egyetemre jelentkezett. Sohasem voltak gondjai a tanulással, így elsőre fölvették. Mérnöki diplomával a zsebében - és karikagyűrűvel az ujján - indult el Budapestről. Az első állomás Nagyatád lett. Majd férjével együtt Kaposvárra költözött. A megyei tanács építési osztályáról osztályvezetőként távozott. Tizenkét évig dolgozott a kaposvári a polgármesteri hivatalban. Kezdetben építési hatósági csoportvezető volt. Természetessége, könnyedsége folytán könnyen alakított ki kapcsolatot az emberekkel. Hét évvel ezelőtt bízták meg a műszaki igazgatóság vezetésével. Szerencsésnek mondhatja magát, mert valamennyi munkahelyén olyan emberek vették körül, akik- kel könnyű volt együtt dolgozni. szabó kinga Dr. Fazekas Sándorné 1946-ban született Pécsen. 1970-ben végezte el a Budapesti Műszaki Egyetemet, majd nyolc évvel később ugyanott városépítési szakmérnöki diplomát is szerzett. Férjezett, egy tia van. Attila és két unokája: a 6 éves Nóra meg a 3 éves András. Táblán a testvérvárosok Tíz partner-, illetve testvérvárosa van a megyeszékhelynek. A legsokszínűbb és legtevékenyebb az együttműködés az angliai Bath-tal, a németországi Glindével, a finnországi Raumával és az erdélyi Csíkszeredával. A város több intézménye alakított ki partnerkapcsolatot a francia Saint-Sebastien sur-Loire- ral. Az utóbbi években sikerült szorosabbá fűzni az ismeretséget a mongóliai Darkhannal, a horvátországi Kaproncával, az olaszországi Schióval és az oroszországi Tverrel. Partnerkapcsolatot alakítottak ki az ausztriai Villachhal is. A települések és a megyeszékhely közti távolságot tábla jelzi a Kossuth téren. Civil szervezetek, egyesületek csereprogramokkal, látogatásokon és levelezéssel kötöttek hosszú távú ismeretségeket. Az ön- kormányzat egyik törekvése, hogy a lakosság legszélesebb rétegeit is bevonják ezekbe a kapcsolatokba, s így a csereüdültetéseken még több fiatal vegyen részt. Mind többen szeretnének partneriskolát, közös rendezvényeket. A testvérvárosi együttműködés a hagyományos területeken szoros: kulturális és oktatási téren, kiállításokon, fellépéseken. A gazdaságban is szorgalmazták az együttműködést, ennek a jeleként már lezajlott a kamarák címcseréje. ■ Úgy gondolja, eladja? MÁRIS FELADHATJA!- apróhirdetését A TESCO-ban! Üzletünk minden nap várja! NYITVA: hétfőtől péntekig 9-20 óráig, szombatvasárnap 9-19 óráig! Hírek ELVEZETTÉK A CSAPADÉKOT. Évente 10-15 millió forintot költött Kaposvár csapadékvíz-elvezetésre. Tavaly ez az összeg meg- hússzorozódott. 240 millió forintból elkészült a csatorna a város legkritikusabb részein, így a Vak Bottyán, a Bocskai, a Cseri, a Körtönye, a Hunyadi, a Nyár, a Ballakúti, a Benedek Elek, a Pécsi és a Fenyves utcában. A munkák 600 lakóingatlant érintettek. A következő években befejezik ezt a munkát, (szk) DÍJ A TERVEZETÉRT. A megyeszékhely sokat tesz a fiatalokért. Tavaly létrehozták a Kaposvári Ifjúsági Önkormányzatot, ami 24 ezer fiatal problémáinak a megoldását segíti. A szervezet a városnak tesz javaslatot a fiatalokat érintő kérdésekben. Ezért végzett ifjúságkutató munkát, s annak alapján elkészült a város ifjúságpolitikai tervezete. Ez a program bekerült a Fiatal aktív polgárok verseny öt európai díjazottja közé, s kiérdemelte az Európa-tanács által adományozott Európa-dí- jat. (szk) TÖBB FELADAT. Több mint 200 ezer ügyfél kereste föl az utóbbi két évben a kaposvári okmányirodát. Illetékességi területe kiterjed a város környéki 74 településre is. A hivatalhoz naponta átlagosan 350-en fordulnak; itt intézik a közlekedési igazgatási ügyeket, a személyi, a lakcím- és a vállalkozói igazolványt, forgalmi engedélyt állítanak ki, törzskönyvet, vezetői engedélyt készítenek. Az okmányiroda tevékenysége folyamatosan bővül. Ide tartozik az útlevél iránti kérelmek átvétele és a mozgáskorlátozottak parkolási engedélyének a kiadása is. (szk) Kábeles meglepetések Áremeléssel lepte meg újévre a tévézőket a Kaposkábel. S ami ehhez társul: egyre rosszabb a kép minősége, egyre gyatrább a szolgáltatás. Sőt, hogy emlékezetessé tegye a szilveszterestét, a tévézést is szüneteltette Kaposváron; negyed 11-től eltűnt a kép meg a hang is egy bő fél órára. Igaz, újabb csatornákat kapcsolt be. Amiről nem sokat tudhat a néző. Ahogy a szünet oka is rejtve marádt. Á kábelügyelet ugyanis füle botját sem mozgatja a telefonhívásra. A csatorna mellett nyilván számot is váltott - hogy izgalmasabb legyen az újévi meglepetés. ___________■ Vé n Hatói fÖMtó'Á Kaposvár, Honvéd u.-Oamjanich u. sarok)® (üvegkupola) • Jel.: 821313-006, 30I504-20UT Boldog új évet kívánunk minden kedves vendégünknek! Találkozzunk 2003-ban Is. Hollywood multiplex ATOMCSAPDA 91049 17:00, 20:00: A KIRÁLYNŐ NYAKÉKE 91055 16:30, 21:00; KINCSES BOLYGÓ 91063 Szinkronizált 10:15, 12:15, 14:15, 16:15; SOBRI 11333 10:30, 12:30, 14:30, 19:00; A SZÁLLÍTÓ 91058 18:15, 20:15; HARRY POTTER ÉS A TITKOK KAMRÁJA 91060 Szinkronizált 10:45,14:00,17:15,20:30; LILO ÉS STICH-A CSILLAGKUTYA 91053 Szinkronizált 11:00, 13:00, 15:00; *92100* Kérdezzen: 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ BOLTBAN AZ ÚJSÁG! Somogyi Hírlap--------jVASÁRNAPI|-------- ■ ■■■Mllllllllllllllllllllllllllllllllll Ilii So mogyi Hírlap színes havi- és hetilapok. Lapjainkat az újságárus helyeken kívül a következő üzletekben is megvásárolhatják: KAPOSVÁR: ATTALA Ügyfélszolgálati Iroda, Kontrássy u. 2/a Boróka vegyesből!. Petőfi u. 24. Aramis lámpabolt, Nemzetőrsor 3. BALATONLELLE Kinizsi Itp-i ABC, Kinizsi Itp. 12. Kis ABC, Munkácsy M. u. 31. Kis ABC, Füredi u.14. CSÖKÖN YAVISQNTA I Kis ABC, Keneselér 1/a. Hugi ABC, Széchenyi u. I Pince eszpresszó, Pázmány P. u. 35. GÖLLE | Vegyeskereskedés, Gr. Apponyi A. u. 49. Hornvák ABC, Árpád u. 112. Padosné kis ABC, Kenese tér í/a GYÉKÉNYES: PomegABC, Zaranyiltp. 1/a. Kotró ABC Egészségügyi Főiskola .büfé. Szí. Imre ti. KETIlEiY | Sec-Perc Bt, Füredi u. 14. Diszkont, Hunyadi u. 53. 1 Vegyesén! bolt, Pécsi u. 43. MARCALI Nyomda Büfé, Fő u. 101. Ez+AZ mini ABC, Kossuth u. 46. i Fornetti látványpékség, Füredi u. 24. Dóra élelmiszer, Sport u. I Minimarket, Füredi u. 85. BARCS I Gazdaboli Béla kir. u. 86. Járműalkatrész Áruház, i Éieimiszer üzlet, Pécsi u. 128. Bajcsy-Zs. is. 16. Gyakorló Iskola Büfé, Béke u. 75. NAGYATÁD ZEUSZ zöldségbolt, Fő u. 48. Gelencsér Üzletház, Piactér ZEUSZ zöldségbolt, Béke u. 97. MfiYMJOM: Szivárvány Zeneház, Noszlopy G. u. Micimackó Kereskedés, SIÓTOK Kossuth Lu. 44. Limit Üzletház, Sziget u. 3. Sziget ABC, Sziget u. 1. ■BBILtii'nBTuBI»IimfSuLi ~ nurriM A kaposvári fellépésen a megújított repertoárból természetesen nem maradhatnak ki a Kusturica-filmek nagy slágerei, amelyek közül néhány alatt a somogyi néptáncos tehetségek koreográfiáját is láthatta a pezsgőző nagyérdemű.____________takács