Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-04 / 3. szám
9. OLDAL 2003. Január 4., Szombat Hétvége ◄ Felhevített jég n. oldal ■ Vége a szünidei bliccelésnek u. oldal ■ Képes üzenet a Balatonról jő. oldal A színház szolgát kíván A könyvkötészet művészete „Erős várunk a nyelv” _________(Kosztolányi) Mé g egy évadnyi a Babarczy-jelenség, és aztán következik valami egészen új. De ez is Babarczyval. A jelenség gazdája az a színházigazgató, aki 25. éve igazgatja a Csiky Gergely Színházat, s most lépésváltásra készül. Nem megy messzire. A Kaposvári Egyetemen a színészképzést vezeti. Most is azokkal foglalkozik majd, akikkel mindig is szeretett; a fiatalokkal, a bontakozó tehetségekkel. Amit itt közreadunk, Babar- czy soha nem mondta volna el magáról. Azért rendhagyó ez az írás, mert nem őt kérdeztük a művéről, nem is azokat, akiket segédszínészből színésszé, rendezővé, színházigazgatókká és filmsztárokká nevelt, hanem azt, akivel mindennap kapcsolatban volt, akivel együtt sírt és együtt nevetett: Nincsevics Jánost, a színházi jegyiroda vezetőjét. Vannak dolgok, amiket valóban csak ők ketten tudnak. Ezekre is kíváncsiak voltunk. Kaposvár színháza teljesítményéről is ismert. Évtizedeken keresztül meghatározója a honi kultúrának, s ahhoz, hogy mindez eljusson az országhatáron túlra is, sokak odaadó tehetségére volt szükség s arra is, hogy ezt a tehetséget valaki negyed századon át csokorba kösse. Babarczy László 25. éve igazgatja a Csiky Gergely Színházat. A jelenség mögött, előtt és alatt mindig fellelhető. 1973-ban rendezni jött, egy évvel később már főrendező volt, majd Zsámbéki Gábor távozása után, négy évvel később a legfontosabb, de tán a legkényelmetlenebb színházi szék, az igazgatói tulajdonosa. A székhez való viszonya is babar- czys. Úgy tartotta meg, hogy sosem vigyázott rá. Önmagát adta, s tette, amit a szíve, az esze: a fel- készültsége diktált. Nem ostorozott senkit, ha nem tetszett a darab. Csak önmagát okolta. S nem hivatkozott tüntetőn a szakmára, amikor - talán a kezdet kezdetén - „Tito-görlök”-sorkatonák népesítették be a nézőteret. Aki a színházba ment, néző volt, akit ki kell szolgálni. Sokan és sokféleképpen nyilatkoznak manapság is a kaposvári színházról. Egy azonban biztos: most is tele a nézőtér minden egyes előadáson, s jönnek még buszok messzi tájakról is, hogy megnézzék a kaposi színészeket - mondta Nincsevics János. Babarczy az ötödik színházigazgató, akivel a Csiky Gergely Színházban dolgozom. Soha nem felejtem el, amikor először találkoztunk. Azt mondta: jó színészekkel nem nagy kunszt dolgozni. Színészt nevelni viszont a világ legszebb feladata. Ő ehhez is tartotta magát. A Kaposváron dolgozó, s először szerepet kapott színészek közül ma már sokan rendeznek és igazgatnak. Nincs még egy olyan vidékinek mondott színház, aki ennyi igazgatót adott volna az országnak. Mégsem erre vagyunk a legbüszkébbek, hanem azokra a fiatal tehetségekre - köztük Koltai Róbert- re, Kulka Jánosra, Lukács Andorra, Jordán Tamásra, Pogány Juditra, Básti Julira, Csákányi Eszterre és a többiekre, akik itt bontogatták szárnyaikat, lettek befutott színészek, s most másutt kamatoztatják tudásukat. Babarczy modern színházat akart és ezt Kaposváron csinálta meg. Több mint kétszáz premier kapcsolódik a nevéhez és soksok külföldi siker; Stockholm, Pozsony, Varsó, Szófia, Berlin, Halle, Stuttgart, Nancy és Metz, Belgrád, Zágráb közönsége tapsolt többek között a kaposvári társulatnak. Szinte nem volt olyan év, hogy ne nyertek volna vagy ne léptek volna fel valamelyik neves nagy európai fesztiválon. Tudjuk, hogy a teljesítményhez képest kicsi a Csiky Gergely Színház, alig van hely a díjaknak. A legfontosabbnak mégis az tetszik: országos rangja lett a kaposi színháznak. Babarczy mindig a nehezebb úton járt. Azt mondta: olyan színházi miliőt kell teremteni, amely vonzza a fiatalokat. Kaposváron ebből nem volt és nincs is hiány. Már az iskolában „ragadtak” hozzá a színészpalánták, s nemcsak azért, mert színművészeti főiskola rektora volt és az egyik legkedveltebb tanára, hanem azért is, mert nemcsak szerette, hanem bízott is a fiatalokban. Kaposváron mindig egyfajta népünnepélynek számított a szereposztás. Már szállóigévé vált, hogy itt a fiatalok olyan szerephez is hozzájuthatnak, amelyikről máshol még álmodni sem nagyon lehetett. S a fiatalok szinte soha nem okoztak csalódást. Ami nem ment, soha nem erőltette. Sajátosan értelmezte hát a metternichi mondást: „Amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére!” Ezt a szó szoros értelmében gyakorolta. Nem megakadályozni akart, hanem lehetőséget adni. Lehetőséget a tehetségnek, hogy az érvényesülni tudjon. Babarczy rugalmas, de kitartó. Adta a lehetőséget s biztatott. A csoportos szereplőket arra, hogy színészek, a színészeket pedig arra, hogy rendezők legyenek. Hogy mindig tanuljanak valami mást, valami újat, valami nézőcsalogatót, mert a legfontosabb mindig a néző. Shaa néző nem jön be a színházba, hiába a toborzás. A Csiky Gergely Színház úgy maradt meghatározó a magyar színházi életben, hogy folyamatosan változott. Igyekezett kiszolgálni a közönséget. Miközben maradandót alkotott. Most sokan örülnek és aggódnak is. Mert az foglalkoztatja őket, mi lesz Babarczy után. Az igazgató ugyanis még egy évadot marad a színház élén, majd a Kaposvári Egyetemen induló színészképzés vezetője lesz. Sosem mondta, de engedett rá következtetni: akkor örülne, ha a helyi tehetségekben bízó, a helyi tehetségeknek feladatot adó színház maradna a kaposvári új arcokkal és Új sikerekkel. CSOKONAI Gábor Babarczy László 1941 szeptemberében született Budapesten. 1966- ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán. 1973-tól dolgozik a Csiky Gergely Színházban. Munkásságáért 1977-ben Jászai Man-dg- ban, 1984-ben Érdemes Művész. 1990-ben Kiváló Művész elismerésben részesült. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adományozták neki. majd egy évvel később Kossuth-dijban részesült. Kaposváron pedig díszpolgárrá választották. Tolnai György 1938. október 23-án született Kaposváron. Az Anna utcai iskola után az 504-es ipari szakmunkásiskolában tanult könyvkötő szakon. Ezután hároméves restaurátorképző tanfolyamot végzett az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében. Nős, egy fia és két unokája van. A szabadidejében szívesen foglalkozik lovakkal. Hazánkban először Mátyás udvarában működött könyvkötőműhely, ott készítették a művészi értékű Corvinák bőrkötéseit. A gépek azonban felváltják az emberi munkaerőt. Ki tudná megszámolni, hogy hány mesterség ment feledésbe a régmúltból s mennyi tűnik el szemünk elől napjainkban. Félő, nemsokára a könyvkötőkről is alig fogunk hallani. Tolnai Györgyöt 1953 óta fűzi szoros kötelék a szakmához. Hogyan lesz valakiből könyvkötő? Tolnai György a véletlennek köszönheti, hogy erre a pályára tévedt. Az iskolából nem küldték tovább a jelentkezését. Ez csak későn derült ki, így valami más pálya után kellett néznie. A nyomda pont akkor keresett könyvkötőtanulókat, és ez a lehetőség tálcán kínálta magát.- Akkor még azt gondoltam, valahogy összekötik a könyveket. Két évet töltöttem itt két hetvennégy éves mester mellett, őket mindenáron meg akartam győzni arról, hogy engem érdemes tanítani. A tanulóévek után Budapestre mentem, s ott már könyvkötőként dolgoztam. Akkor jöttem rá, hogy mit jelentett vidéken tanulni. Már az első munkanapomon éreztették velem, hogy többet tudok náluk, hogy átfogó és alapos szakismeretem ritkaságnak számít a fővárosi szakosodott munkatársak között. Három évig voltam ott, és nagyon jól éreztem magam. A következő állomás Nagykanizsa; ott már a nyomda kötészetének a vezetője lettem. Az állás mellé lakást is ígértek, de az utóbbiból nem lett semmi. Végül is bezárult a kör: visszatértem Kaposvárra, és a megyei könyvtárban helyezkedtem el. Az első munkámat egyik tanáromnak kötöttem. Egy sportújság volt, s aranyozott címmel láttam el. Alckor próbálkoztam először aranyozással, de ezután minden ilyen feladatot rám bízott a mesterem.- Ki volt példaképe?- Egyik mesterem még a tanulóéveimben belém oltotta a tudást és a munkaszeretetet. Az a magas, nagy darab ember mindig magabiztos és határozott volt; rá csak felnézni tudott az ember. Az volt a mondása: „nem mindegy, mekkora kenyérszelet jut az embernek”. Ez a szemlélet meghatározta a további életemet.- Saját céget alapított. Hiányzott életéből az önállóság?- Azt hiszem, igen. Bérbe vettem Diera József műhelyét; a kezdet nagyon nehéz volt, mert nem volt semmim. Egy öreg gépet vettem Nagykanizsán, hetekig a feleségem csiszolta smirglivel, hogy használható legyen. Harmincezer forint hitelt vettem föl, és egy hónapig senki sem nyitotta rám az ajtót. Két helyen dolgoztam egyszerre, hogy valamiből megéljünk. Aztán nagy hercehurca után rendeződtek a dolgaink.- Újabb területtel is gazdagodott; a csurgói református gimnázium régi könyveinek aggasztó állapota egy hároméves restaurátori tanfolyam elvégzésére ösztönözte...- Egy cikkben olvastam: nemzeti érték megy tönkre. Mindenki sajnálkozott, de semmi nem történt, s ez bosszantott. Eltökéltem: én, a „semmi kis ember” majd teszek érte. Ötvenegy éves voltam, mikor elkezdtem a képzést. Huszonnégyen indultunk, s öten végeztünk. Nagyon kemény volt, de megérte. Ezután elvállaltam a könyvek helyreállítását. Két év alatt hatmillió forint értékű restaurátori munkát végeztem ingyen.- Mint a legtöbb munkáját szerető ember, igyekszik valami maradandót alkotni. Mi volt a legemlékezetesebb munkája, mire a legbüszkébb?- Egy Gergely Bibliát készítettem papíröntéssel a keszthelyi Balaton Múzeumnak. Nagyon rossz állapotban volt. A legélvezetesebb munka az, amin sokat kell dolgozni. Nagyon időigényes, de megéri a fáradozást. Nehéz választani, mert mindegyik könyv más. De büszke vagyok a legkisebb könyvemre is: ez 5 milliméter széles és 8 milliméter magas. Valaki másnak is megtetszhetett, mert egy kiállításról ellopták.- Mi a restaurátori munka szépsége?- Kérlel, könyörög az a szegény könyv, hogy „újraélesszem”, hogy olyan legyen, mint fiatal korában. Ez a restaurátori munka lényege. S nagyon élvezetes. Az igazi öröm és boldogság a szakmaszerető kézművesnek az, ha régi és nehezen helyrehozható kötetet varázsol ismét széppé. Helyreállítja, ami leromlott. Egy 300 éves könyvet úgy megújítani, hogy még 300 évig kitartson.- Mikor költöttek többet a könyvekre: ma vagy régen?- Régen. Évekkel ezelőtt sokan beköttették a folyóiratokat, sőt a Ludas Matyit vagy a Nők Lapját is. Azóta megváltozott az emberek könyvhöz való viszonya. Ez is mutatja, hogy egyre kevesebb könyvet forgatunk. A fiatalok is inkább megnézik videón az Egri csillagokat vagy a Kőszívű ember fiait, pedig nem venne igénybe sokkal több időt a mű elolvasása sem.- Kapott valamilyen díjat a csodálatos munkáiért?- Nem, de elismerték a munkámat és sok helyen kiállították az általam helyreállított könyveket. S elértem, hogy ma már a Népi Iparművészeti Tanács és az Iparművészeti Lektorátus is értékeli a műveket. Szakemberek mondanak véleményt a restaurátori munkáról, s ez ösztönzi az embert a folytonos tanulásra. Az élet hozza magával, hogy állandóan bizonyítania kell. S amit tegnap tudtam, nem biz- tos, hogy holnap elég lesz. mihályka szabira Le a „le”-vel! Mármint a le- igekötő túlzott és fölösleges használatával. A tudatlan, a magyar nyelvet megerőszakoló emberek ugyanis egyre gyakrabban teszik az olyan igék elé is a le- igekötőt, amikor annak semmilyen szerepe sincs. Pedig a le-, a többi igekötőhöz hasonlóan, csak akkor szerepelhet az ige előtt, ha valami pluszt ad a megfelelő igéhez: megváltoztatja, módosítja a jelentését vagy nyo- matékosítja. Helyes tehát, hogy: „Lemegyek a boltba borért.” vagy „Józsi lenézi Pistát.”, esetleg a „Leesett a pincelakat.” Nézzünk azonban egy csokorra valót a le- igekötő helytelen használatából! Most, az év elején gyakran hangzik, hangozhat el: 'Leselejteztük a rossz gépeket. Leellenőriztük, hogy minden rendben történt- e. Lecsökkentettük a lógással töltött órák számát. A cég legyártja a legmodernebb gépeket. Mindezt letárgyaltuk a dolgozókkal is. Az újságok leközölték elképzeléseinket.’ Az élet más területéről vett példák: 'Miután leelőzött bennünket a mögöttünk álló csapat, az edző lebüntette a játékosokat: leredukálta a fizetésüket. Aztán a sárga földig ledegradálta őket. (A degradál szó önmagában azt jelenti, hogy lefokoz!) Elmondta, hogyha ezután időben lereagálják az ellenfél támadásait, akkor a jövőben ő sem terrorizálja le őket. Lejelentette mindezt az elnökség tagjainak is, akiknek a véleményét a következő mérkőzés előtt a riporter lekonferálta.’ Ezek a mondatok, így összegyűjtve - gondolom - ugyancsak bántják jó néhány olvasó fülét; de higgyék el, külön-kü- lön is helytelenek! Javításukra javaslom a le- igekötő egyszerű elhagyását vagy másik igekötővel való helyettesítését. Például Teellenőriz’ helyett „ellenőriz”, a Teközöl’ helyett „közöl”; míg a „letárgyaltuk’ helyett a „megtárgyaltuk”, Teelőzött’ helyett pedig a „megelőzött1* formát. Ha ugyanis nem küzdünk a le- igekötő álpontoskodó használata ellen, akkor nehézkessé tesszük, silányítjuk stílusunkat; s így nemcsak vizsgázunk, hanem levizsgázunk nyelvi kultúrából; és nagyon sokan - teljes joggal - lesajnálnak bennünket. MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Ellopták háromszáz évünket? Hát megkezdődött az 1706-os év is! Három forinttal drágult a benzin literje, s a rendőrök még az Európai Unióhoz csatlakozás előtt másfélszeres fizetésemelést akarnak. Somogyországban újra dr. Gyenesei István lett a főispán, II. Rákóczi Ferenc azonban ígérete ellenére egyelőre nem látogatott e tájra, elfoglaltságot adtak neki a gaz Habsburgok elleni harcok.^ Gordiuszi csomót talált és annak kibogozására vállalkozott a német Heribert Iliig, aki magyarul nemrég megjelent könyvében azt állítja: a történelemben a 614 és 911 közötti időszakot csak kitalálták. Ezt pedig Konstantin bizánci császár, III. Ottó német-római császár és II. Szilveszter pápa követte el annak érdekében, hogy megszilárdítsa a saját hatalmát. Az írástudó szerzetesekkel ugyanis mindenféle birtokadományozó okmányokat is írattak. Ráadásul az Európa szívében terpeszkedő frank birodalom urai Nagy Károlytól származtatták magukat és hatalmukat, amely azonban - Heribert Iliig szerint - nem is létezett. Tény: a császárok és pápák udvarában műhelyek működtek nagyüzemben, s akkor még nem bort (volt elég, kevesebben itták) vagy olajat (a ló vontatta kocsik gazdáinak erre nem volt szükségük), hanem iratokat hamisítottak. Tény az is: ama bizonyos 297 év templomépítéseinek és kastélyrombolásainak, háborúinak és koronázásainak nem találják nyomát a régészek. Németországban a roppant nagy érdeklődés miatt már tizen- hatszor nyomtatták újra a Kitalált középkor - A történelem legnagyobb időhamisítása című könyvet. Ha csaknem háromszáz évvel visszaigazítjuk az órát a X. évszázadban, akkor Attila, hun király és Álmos fejedelem vérvonala köny- nyedén összeköthető. Pap Gábor arra is felhívja a figyelmet, hogy 1000 körül a pápa valóban küldött koronát magyar királynak, de ez a pápa nem II. Szilveszter volt, hanem V. Kelemen. A magyar királyt pedig nem Istvánnak vagy Vajknak, hanem Károly Róbertnak hívták. A jelenlegi hivatalos időszámítás szerint e második eseményre egyébként 1308-ban került sor, de a magyar nemzet ezt a gesztust soha nem akarta elfogadni. Az előszó hátborzongató átrímelést vétet észre a katasztrofális 1541-es esztendő: Buda eleste és azt követően Magyarhon három részre darabolása, valamint 1241, a tatárjárás éve között is... 1706 szép, reményt keltő idő a korábban írt történelemkönyvek szerint. II. Rákóczi Ferenc ekkor már vezérlő fejedelem. Dicsőséget hozó hadvezére, Vak Bottyán János a legenda szerint a dunántúli hadjáratban megpihenvén, hogy a Balatonban gyönyörködhessen, e tájt kötötte lovát a bala- tonakarattyai magasparton álló fához. A fa egyébként csaknem háromszáz év alatt roppant terebélyes lett. Pár éve azonban kidőlt, évgyűrűi a földre fekve korhadnak. 2003. január 4. Vagy 1706. január 4.? Majdnem egyre megy most már talán a legtöbbek számára. Csak boldog legyen. CZENE ATTILA
