Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-25 / 21. szám

9. OLDAL m 2003. Január 25., Szombat Hétvége Könyvespolc Somerset Maugham: Életem „Végtelen boldogság, melyet csak egy levélrezdülés választ el a végte­len kétségbeeséstől - hát nem ez az élet?” Sainte-Beuve 19. századi francia költő és kritikus szavai ezek. Nevét mára teljesen elfelejtet­tük, pedig valamennyien érezzük: ezek a szavak, minden patetikusságuk ellenére, mélységes igazságok hordozói. Maughamnak egyik kedvenc írója volt. Sok­szor idézi. Ezeket a soro­kat használta föl mottóul egyik legsikeresebb elbe­szélésgyűjteményébe, a déli tengereken játszódó „Eső”-ben, amely a magyar olvasók között is nagyon népszerű, több ki­adást megért. Valamennyiünk élete a boldogság keresésében telik el. Futunk, futunk a kék madár után, oly sokszor eredménytelenül. Va­jon elérjük-e valaha? Maugham el­érte. De hány évtizednek kellett el­telnie, amíg leírhatta, hogy megta­lálta élete boldogságát és kiegyen­súlyozottságát. Az írás, a színház és az utazás - ez volt Maugham szen­vedélye. S mindháromtól megka­pott mindent, amit a világot felfe­dezni vágyó megkaphat. Es megal­kotta a 20. század legszínesebb, legsokoldalúbb írói életművét. Maugham életművéta kritikusok nagy része a mai napig fanyalogva fogadja. Hiába szerepel minden je­lentős antológiában, hiába adják ki újra önállóan a műveit, sokan csak a lektűr nagymesterét látják benne. Nincs igazuk. Erre az „Életem” az egyik legfőbb bizonyíték. Micsoda gazdag tárháza e mű azoknak a hatá­soknak, melyekMaughamot íróvá for­málták. Amíg kialakult elegáns, köny- nyed stílusa. Maugham 60 éves volt, mikor az „Éetem”-et papírra vetette. Ez az a kor, mikor minden írónak ér­demes visszatekintést készíteni. Idézzünk most pár sort az „Éle- tem”-ből, Maugham és a kritikusok kapcsolatáról. „Húszéves koromban azt mondták, fecsegő vagyok, negy­venéves koromban azt mondták, ci­nikus vagyok, ötvenéves koromban azt mondták, ügyes vagyok, és most, hatvanéves koromban azt mondják, felületes vagyok...” Pedig Maugham egész-életében azt a pá­lyát követte, amit már induláskor fel­térképezett, hogy bejárhassa... Már jeleztük: az „Életem” sokkal több egyszerű biográfiánál. Benne él, benne lüktet mindaz, ami Maugham szellemét fiatalkorától kezdve fejlesztette és alakította. Mindazoknak a hatásoknak a gyűj­teménye, amelyekből leszűrhette: hogyan kell élni és hogyan kell írni... Maugham 1874-ben született. Matuzsálemi kort ért meg: 1965­ben, 91 évesen hunyt el. Pedig a sor­sa nem így indult. A korán árvaságra jutott kisfiú alacsony termetű, töré­keny volt. Sántított és dadogott is. Mindez meghatározta magába for­dulását, magányosságát, de azt a hi- ______ heteden önképzést, olva­sási vágyat is, amely egész életét végigkísérte. 23 éves volt, mikor első regénye, a „Külvárosi Li­za” megjelent. Poétiku- san ifjú kor ez, különö­sen prózaírónál. S már ezzel a művel megala­pozta írói hímevét. Rövid orvosi ténykedésének eredményeit ötvözte re­génybe a tapasztalat tükrében. És ez adja műveinek mind a mai napig tartó varázsát. Az átélés lüktet a so­rokban. Ettől kezdve az írás meg­határozta az életét. Ahogy haladt előre az írói pályán, egyre többen rásütötték a cinikusságot. Pedig semmi mást nem tett, csak egyre jobban megismerte az embert. És kimondta azt, amit valamennyien tudunk, de inkább magunkba fojt­juk. Amit Popé olyan találóan meg­fogalmazott: „Az emberek soha­sem fogadják el a másik ember vé­leményét, csak ha az a sajátjukkal megegyezik...” Kü lön értékelést érdemelne, ho­gyan kötelezte el magát Maugham a színházzal. „Megmérgeztem ma­gam a saját lelkesedésemmel” - ír­ja. Színművei jellegzetesen a kor termékei voltak, talán azért kerül­nek ma már oly ritkán színre. Ké­sőbbi „Színház” című műve azon­ban nemcsak kiváló regény: eszen­ciája mindannak, amit a színház­ról, a színjátszásról tudni kell. Ma is. És akkor még nem szóltunk ar­ról, hogy milyen plasztikus képet kapunk az „Életemében Ibsenről és Shaw-ról, aki kétségkívül a 20. századi dráma megújítója volt. Az 1930-as évek közepétől Maugham nem írt új színdarabot. „Mindent elmondtam színpadi nyel­ven, amit akartam. De maga a szín- házörök...” Élete második részében az utazás a szenvedélye. Az „Életem”-ben meg­fogalmazott ars poetica minden régeb­bi és újabb művéből kiolvasható:, M író kívánja a tömeges fertőzést: akaija, hogy az emberek feledkezzenek meg magukról, váljanak hangszerré, me­lyen ő játszik...” Az „Életem” egyik legszebb, legfőbb tanulsága, ahogy Maugham elénk tárja az író alkotói és emberi feladatait A meghatározó há­rom érték az igazság, a szépség és a jó­ság... Íme, a cinikus Maugham... „Az élet szépsége nem más, mint­hogy mindenki a természetével és a feladatával megegyezően cseleked­jék...” DR. SÍPOS CSABA Sztanyiszlavszkij primadonnája Száznegyven éve született a huszadik századi színházművészet legnagyobb hatású alakja, Sztanyiszlavszkij. Közvetlen tanítványai kö­zül már csak kevesen élnek. Egyikük azon­ban éppen Kaposváron. Nagyezsda Polovnaja oroszul beszél, gondolkodik és énekel. Nagyezsda Polovnaja Krasznodarban látta meg a napvilágot, s már ötévesen kitűnt énekhangjával a többiek közül. Az iskolai kórusban rendszerint szólót énekelt, s már hétévesen megírta első zenés gyermekdarabját.- Emlékszem, hogy rendezgettem a többi gyere­ket. Természetesen a darab főszerepét magamra osztottam. Ma már nevetségesen hangzik, de egy kopejka volt a belépőjegy az iskola udvarán elő­adott műsorunkra. Csakhamar Rosztovba került a család, ahol munkát kellett vállalnom a helyi nyomdában. Ezek az évek éhínséggel és nélkülö­zéssel teltek, így nagy lehetőségnek számított egy pályázati felhívás az Észak-Kaukázus régió szóló­énekes-versenyére. Jelentkeztem és első díjat nyer­tem. Kétszáz rubel volt a pénzdíj, de még ennél is jobban örültem a moszkvai konzervatóriumi felvé­teli lehetőségének. Nagyezsda még alig múlt 15 éves, amikor ott állt a főváros legjobb zenetanáraiból álló vizsgabizott­ság előtt. Komoly áriákat nem ismert, csak orosz népdalokat, mégis versengtek érte a tanárok. Mivel még nem töltötte be a 17. életévét, amúgy félhivata­losan került be a tanítványok közé. Ekkoriban hir­dettek felvételt a Sztanyiszlavszkij alapította Moszk­vai Művész Színház operastúdiójába, amelynek 75 helyére több mint hatvanezren jelentkeztek.- A legfiatalabb jelentkező voltam, de a kislá- nyosan vékony alkatom ellenére telt és mély kont­raalt hangom volt már akkoriban is. Legnagyobb meglepetésemre bekerültem a kiválasztottak közé. Két hét után személyesen is megismerhettem Sztanyiszlavszkijt. Hivatott, hogy énekeljek neki a saját házában. Az ízlésesen berendezett lakásban egy házi színpad állt, s én egy olyan áriát énekel­tem, amelyben az ifjú asszony megöli a férjét. A vi­lághírű rendező kételkedett benne, hogy 17 évesen kezet emelnék bárkire is, de elmosolyodott. Ez volt a legnagyobb elismerés tőle. Másodjára Schubert Halál és a lányka című darabjából énekeltem egy olyan dalt, amelyben egy részt csak kevesen képe­sek kiénekelni. Akkor kaptam tőle a „gyévuska bass” nevet, ami egész életemben végigkísért. Az ifjú primadonna ezután egy egészen különleges világba került. A harmincas évek éhínséggel és nélkü­lözéssel teli miliőjében beszippantotta a modem szín­játszás leginspiratívabb környezete. A Sztanyisz- lavszkij-műhelynek külön illemkódexe volt. Nem rú- zsozhattak a lányok, csak konszolidált ruházatban jár­hattak, s órákat kellett szentelniük a színpadi járás, az evés és a kifejező kézmozdulatok gyakorlására.- Sztanyiszlavszkij maga is egy külön világban élt. Sosem fogott kezet férfival, csak a nőkkel. Az Nagyezsda Polovnaja gyakran fakad dalra ma is fotó: török akár fél évig is próbált darabokat csak a végső stá­diumban nézte meg. Ekkor azonban minden apró­ságra felhívta a figyelmet. Ezeket az előadásokat egyébként nem láthatta a nagyérdemű, mivel a stú­dió nem vállalt fellépéseket. Sőt, a gárda tagjai a kurzus végéig másutt sem léphettek fel. Egy kivé­telre azért emlékszem. Egy dácsában léptünk fel a Sztálin kormány tagjai előtt. A jutalom az volt, hogy megkaptuk a fellépőruháinkat. A hetvenöt felvett stúdiósnak csak a feléből vált hivatásos operaénekes. A júniusi vizsgafellépés után két hónappal Sztanyiszlavszkij meghalt. Az operastúdió másik vezetőjét, az avantgárd nagy­mesterének tartott Mejerholdot pár hétre rá letartóztatták és halál várt rá Sztálin börtönében. Nagyezsda karrierje pedig a Tbiliszi Operaházban folytatódott.- Megismerkedtem egy grúz származású repülőssel, aki a tbiliszi kereskedelmi kamara elnöke lett. így kerültem Grúziába, ám a boldog békeidőknek véget vetettek a negyvenes évek. Mivel a férjem jól beszélt németül, így elhárító tiszt lett Németországban. Én pedig mentem vele a Berlini Operába. Számtalan nagy sikerű előadás­nak lehettem részese ott is, amíg 1949-ben az orosz politikai vezetés nem engedte tovább, hogy a németeknek énekeljek. Az ötvenes években újra pályáztam a Moszkvai Operaházba, ahová a nagy konkurencia ellenére ismét felvettek. Az énekesnő később a rosztovi filharmoniku­soknál énekelt egészen 1973-ig. Ezalatt fellépett a legfelkapottabb orosz üdülőparadicsomokban, de Berlinben is. Nyugdíjazása után a rosztovi profesz- szorok házában alapított egy ének­stúdiót.- A lányom Moszkvában lakott, amikor a pilótaképzőben megis­merkedett egy magyar mérnökkel. Feleségül ment hozzá, s Taszárra kerül­tek. Eleinte csak látogatóként érkeztem hozzá, de végül itt is maradtam. Persze még nyolcvanöt évesen sem tudok szín­ház és zene nélkül élni. A füredi rock­színkör darabjainak énekpróbáin segítettem valamit átadni abból a tudás­ból, amit Sztanyiszlavszkijnak köszön­hetek. TAKÁCS ZOLTÁN Korrajz Sztanyiszlavszkij Moszkvájából A harmincas évek Moszkvájában - melynek lakói társbér­letek rekeszeibe zsúfolva élik ínséges életüket - a Művész Színház védett rezervátum a sztálinizmus sivatagában. A Művész Színház a színészképzés egyik legnagyobb huszadik századi műhelye volt. Sztanyiszlavszkij rendszere olyan technikát ad a színész kezébe, melynek elsajátítása képessé teszi arra, hogy tudatosan felébressze szunnyadó erőit és kibontsa a szerepből azt, amit csakis a színész adhat hozzá az írott szóhoz. (Részlet Honti Katalin Színház és Látvány című írásából) „Erős várunk, a nyelv” (Kosztolányi) Bemegy és beindul Valóban. Ezúttal a be- igekötő helytelen használatát fogom osto­rozni. A be- igekötőnek, akárcsak a többinek is, megvan a maga sze­repe nyelvünkben: általában ak­kor kapcsoljuk az igéhez, ha kí­vülről befelé történő cselekvést, mozgást stb. óhajtunk vele kife­jezni. Néhány példa a be- igekötő helyes használatával: „Édesapám, miután befejezte a munkáját, megérkezett; beállt a garázsba az autóval. Aztán benézett az abla­kon, és - amikor megpillantott az asztalon egy kosárka csodaszép gyümölcsöt - bekiáltott anyunak:- Úgy látom, megérett körte!” Ezzel az utóbbi mondattal már el is érkeztünk a be- igekötő hely­telen használatához. Akkor követ­jük el ezt a hibát, amikor a megfe­lelő, magyaros igekötő helyett az idegen minták hatására a be- ige­kötőt használjuk. Ezért helyes a megérik a gyümölcs a beérik he­lyett. Az ilyen helytelen igekö­tőhasználat - sajnos - terjedőben van, elsősorban az idegen szöve­gek utánzó fordításának „köszön­hetően”. Ezért mondják sokan így: betartja az ígéretét, a szabá­lyokat -a helyes megtartja az ígé­retét, szabályokat helyett. De a betart bizonyos esetekben helyes is lehet (legalábbis nyelvileg): „Még a barátja is betartott neki.” Hányszor halljuk mérkőzések közvetítésekor a tévében „A csa­tár beindult, de nem kapta idő­ben a labdát.” Pedig a csatár nem be-, hanem megindult. Persze le­het, hogy - a magyar labdarúgók teljesítményét elnézve - jobb lett volna, ha valóban beindult volna az illető az... öltözőbe! Újabban aztán már azt is lehet hallani, hogy „A gyár becsődölt.”- a csődöt mondott; csődbe került, csődbe jutott helyett. Ilyenkor esünk abba a hibába, amikor ige­kötő nélkül kellene használni az igét, mert igekötővel sem jelent többet, mást; még csak nem is módosítja az ige jelentését sem, csak nyelvhelyességi hibát köve­tünk el. Ilyen például a bepótol a helyes pótol helyett. A legújabb szörnyszülöttet is be kell mutatnom azért, hogy még mielőtt elterjedne, pusz­tuljon nyelvünkből. Ez pedig nem más, mint a beinvesztál. Aki tudja, hogy az invesztál ön­magában is azt jelenti, hogy „befektet, beruház”, bizonyára képtelenségnek tartaná az igét imigyen: ’bebefektet, beberuház’! Ezért kell csínján bánnunk az ide­gen szavakkal, különösen akkor, ha nem ismerjük pontos jelen­tésüket! MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ A nagy sikerű pécsi előadássorozat után a kaposvári Együd Árpád Általános Művelődési Központban is látható 2003. február 12-én este 7 órakor Eve Ensler: A VAGINA MONOLÓGOK c. darabja Főszereplők: Dévényi Ildikó, Nyertes Zsuzsa, Xantus Barbara Rendezte: Moravetz Levente „Ez a darab nem pornográf, nem trágár, de kíméletlenül őszinte és olyan dolgokról beszél, amikről nem szoktunk. Ez a darab ugyanúgy az életről szól, mint minden színdarab, csak egy nagyon sajátos, izgalmas és szokatlan nézőpontból, - a vagina szemszögéből." Jegyrendelés a 82-512-228-as telefonon. Jegyek válthatók január 27-től 9-17 óráig a helyszínen, 1 800 Ft-os áron. Kislánya a legfőbb kritikusa Kovács Zsolt egyike a Csiky Gergely Színház legfoglalkoz­tatottabb művészeinek. Örömmel vállalja a sok munkát, hiszen régi vágya tel­jesült azzal, hogy a kaposvári társulatban játszhat.- Már középiskolás éveim alatt kapcsolatba kerültem a színészet­tel, az iskolai színjátszó körben kaptam kisebb-nagyobb szerepe­ket. Később Debrecenben kerül­tem igazán közel a színházhoz. Itt kezdődött mintegy negyed száza­da tartó pályafutásom. A kezdeti évek után több városban is megfor­dultam. Hosszabb-rövidebb ideig tagja voltam a szegedi, a győri, a békéscsabai és a kecskeméti szín­ház társulatának. Hét éve játszom Kaposváron, de már előtte is na­gyon sokat hallottam a Csiky Ger­gely Színház társulatáról, rendező­iről, egyedi légköréről, már régóta éreztem egyfajta vágyódást Kapos­vár iránt. Mohácsi János hívott a Salemi Boszorkányok egyik szere­pére, aztán itt ragadtam a városban - mesélte a művész. A Kaposváron eltöltött \ évek alatt megtapasztalta, hogy ebben a társűlatban mindenki képes alá­rendelni magát a közös célnak, a minőségnek. Szerinte ez az ösz- szetartás jelzi a csapat erejét más színházakkal szemben.- A másik ilyen ok a rendezők társulatra szabott darab választása. Ez a magas szintű szakmai munka pedig „kitermelt” egy nagyon jó, nagyon műértő közönséget, akik igazán tudják értékelni a befekte­tett fáradságot, és talán büszkék is a szakmai körökben előkelő he­lyen jegyzett társulatukra. Ennél jobb körülmények közt nem játsz­hat színész - tette hozzá.- Nincs klasszi­kus értelemben vett szerepálmom. Úgy érzem, sze­rencsém volt pá­lyám során, hi­szen olyan embe­reket formálhat­tam meg, ame­lyekkel a saját véleményemet is megfogalmazhattam. ZSOLT ötvenegy esztendős, 25 éve van a színészi pályán. Több nagyvárosban megfordult már, hét éve tagja a Csiky Gergely Színház társulatának. Kollégái néhány éve az év színészének járó Komor-gyű­rűvel jutalmazták, 1995-ben Jászai- díjas művész lett. valamint 2001- ben a Rokonok című darabban nyúj­tott kiemelkedő alakításáért meg­kapta a Kritikusok-diját is. Ez így lehet, hiszen olyan dara­bokban játszott főszerepeket, mint a Bolha a fülben, a Világjob- bítók, a Salemi Boszorkányok, vagy a Rokonok. Most Antonio Salierit alakítja az Amadeusban, valamint megkapta Leó Clark sze­repét a Káprázatos Hölgyekben.- Sajnos nehéz összeegyeztet­nem a magánéle­tet a színházzal. Kevés szabadidő­met igyekszem családommal, kis­lányommal tölte­ni. A család gyak­ran megnéz a színpadon, és kis­lányom - akinek nincsenek színé­szi ambíciói egyben az egyik legfőbb, elfogulatlan kritikusom ÍS. ______ JUHÁSZ TAMÁS I Akasszanak fel! 10. óim \ EU-tOtÓ 14. oldal Kisállatok börzéje Toponáron ió. oldal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents