Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-23 / 19. szám
2003. Január 23., Csütörtök N Y U G D í J A S O K 13. OLDAL Emlékmű a Berzsenyi parkban A tagság szavazataival is elismerte a végzett munkát fotó: kovács tibor A mögöttünk hagyott esztendő eseményeit elemezték és az idei terveket vitatták meg a Magyar Veterán Repülők Szövetsége Somogy Megyei Egyesületének tagjai múlt héten tartott közgyűlésükön. Legjelentősebb eredményként és további célként is a somogyi repülés emlékeinek ápolását jelölte meg Demeter Győző elnöki beszámolója. Az egyesület magas színvonalú munkáját bizonyítják az elismerések: a honvédelmi miniszter kitüntetését vehette át tavaly Tóth György nyugállományú ezredes, Fehér József nyugállományú főtörzsőrmester, Pósa István nyugállományú főhadnagy, Dinya Miklós nyugállományú százados és Szontágh Károly nyugállományú százados, a Veterán Repülők Szövetségének díszjelvényét kapta Karabencsov József nyugállományú őrnagy. Ugyancsak a díszjelvény kitüntetettje volt Kisbenedek Sándor alezredes, a Kapós Bázisrepülőtér parancsnoka, aki minden lehetséges segítséget megadott az egyesületnek. Taszár polgármestere és önkormányzata is támogatta munkájukat, több rendezvényt a faluval együtt tartottak, így a bányai Kos- suth-emléknapr ott voltak a taszári fiatalok és nyugdíjasok is, közösen ünnepelték a gyereknapot és az idősek napját, a falunapra több mint hatszáz ember számára főztek emlékezetesen finom ebédet a veterán repülők. Tavaly is megtartották a Mig-19esek találkozóját, részt vettek a Taszáron rendezett légierő napján, a magyar honvédség megalakulásának 154. évfordulóján megko- ; szorúzták a Hős Somogyi Katonák emlékművét, felújították és fel- j avatták tragikusan elhunyt pilótatársuk, Renn István taszári síremlékét, megkoszorúzták a hősi ha- j Iáit halt bajtárs, Gál István ejtőer- j nyős síremlékét. Szakoson a legendás taszári parancsnok, Horváth Barna ezredes síremlékénél tisztelegtek. Erősítették kapcsolataikat kaposvári, atádi és marcali bajtársaikkal. Emlékezetes kirándulásokat szerveztek, és természetesen számos vidám, táncos összejövetelt is tartottak. Idén is a repülés emlékeinek és hagyományainak ápolása a legfontosabb feladatuk. Az eddig is megtartott kegyeleti ünnepségek két új eseménnyel gazdagodnak. A terveket László Imre nyugállományú alezredes, elnökhelyettes ismertette. A legjelentősebb esemény kétségkívül a Berzsenyi parki em- j lékmű avatása lesz. 1911 augusztu- ! sában hat gép érkezett Kaposvárra, egy hadgyakorlat parancsnokai számára végeztek légi felderítést közel két héten át. A kaposvári katonai repülés kezdetét jelentő esemény emlékművét'július végén avatják. Megemlékeznek az első A- vizsgás magyar pilótanő, a szintén somogyi Apaffy Genovéva születésnapjáról is. Augusztusban a veterán repülők országos találkozójának házigazdái lesznek. Az ópusztaszeri nemzeti emlékhelyre, a paksi atomerőműbe, Hévízre, Nagy- ■ atádra terveznek kirándulást. ■ A candidagomba veszélye A Megyei Önkormányzati Hivatal és Kaposvár Megyei Jogú Város Nyugdíjas Klubja újabb egészség- ügyi előadást rendez, .ezúttal a nemrég felfedezett, gyomor- és bélpanaszokat okozó candidagomba veszélyeiről és a gyógyítás módszereiről hallhatnak tájékoztatót az érdeklődők dr. Lepény Éva orvos-természetgyógyásztól. Az összejövetelen mutatják be Maros Szilvia Diétás könyvét, amely egyebek között a candidagomba okozta fertőzések elleni étrendet, fogyókúrás recepteket is tartalmaz. A találkozón lehet jelentkezni biorezonancia-vizsgá- latra is. Az Egészségvédelem - betegségmegelőzés címmel folyó sorozat újabb előadása január 27-én, hétfőn délután 6 órakor kezdődik a megyeháza földszinti tanácskozótermében. A klub minden egészsége iránt igényes nyugdíjas érdeklődőt szeretettel vár. ■ Európaiként élni itthon Békességet, nyugalmat, a megélhetés, az egészségügyi ellátás nagyobb biztonságát várják a nyugdíjasok az uniós csatlakozástól, családjuk, gyermekeik, unokáik számára pedig a boldogulás, a gyarapodás új lehetőségeit remélik - így összegezte a kaposvári nyugdíjasokkal való hétfői találkozójának tapasztalatait dr. Csák- abonyi Balázs országgyűlési képviselő. A kaposvári egyesület rendezésében megtartott, nagy érdeklődéssel kísért tájékoztatójában dr. Csákabonyi Balázs szocialista országgyűlési képviselő, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnökhelyettese a gondok szépítése nélkül elemezte az idősek mai helyzetét, előadása második részében pedig a közeli uniós tagsággal kapcsolatos túlzott illúziók és félelmek valóságtartalmát elemezte.- Ha egy szóval kellene jellemezni a nyugdíjasok mai helyzetét, a méltánytalan kifejezés a legtalálóbb - hangsúlyozta a politikus. - Az idősek korosztálya kétszer felépítette az országot, felnevelt, iskoláztatott, útjára bocsátott két fiatalabb generációt, amely felkészültségének köszönhetően magabiztos polgára lesz Európának. Az országért, a családért hozott áldozataikat tekintve állapíthatjuk meg, hogy sorsuk méltánytalan. Az országos szövetségnek az a véleménye, hogy a rendszer- váltás utáni kormányok sem tettek meg mindent a nyugdíjasok helyzetének javításáért. A piacgazdasági váltás során megszűntek a biztonságos munkahelyek, a munkanélküliség a járulékfizetés csökkenését eredményezte, így kevesebb jutott a kifizetésekre is. Mind a mai napig nem alakult ki a nyugdíjemelések előre kiszámítható, igazságos és biztonságot nyújtó rendszere, amit az érdekvédelmi szervezetek joggal követelnek. 1999-ig a nyugdíjemelést az előző év bérnövekedési adatai alapján számították. 1990-ben 5,4, 91-ben 7,4, 92-ben 2,4, 93-ban 3,7 százalékkal csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke. Nézzünk meg ezzel szemben másik három évet: 1994-ben 5, 1998-ban 6,4, 2002- ben pedig - a jelentős béremelések következtében - közel 10 százalékkal haladta meg a pénzromlást a nyugdíjemelés mértéke. Ez utóbbi három esztendőben országgyűlési és önkormányzati választások voltak. Joggal mondják tehát sokan, hogy bár minden évben lenne voksolás... Napjaink viszonyaihoz érve dr. Csákabonyi Balázs elmondta, januártól 8,4 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ez hozzávetőleg 3,5 százalékkal magasabb a várható pénzromlásnál. Év végén felülvizsgálják az inflációs és béradatokat, s ha szükséges, visszamenőleges emelésre kerül sor. A tervek szerint 2004-ben visszatérnek az 1999 előtti rendszerre és már az idei tényszámok alapján emelik a nyugdíjakat. Novemberben mindenki megkapja egyhavi nyugdíjának negyedét, a négy év alatt bevezetésre kerülő 13. havi nyugdíj idén esedékes részét, ami újabb két százalékot jelent, így összesen a nyugdíjak reálértéke 5,5 százalékkal emelkedik. Előkészítés alatt áll az özvegyi nyugdíjak rendezése, első lépcsőben még ebben az évben a jelenlegi 20-ról 25-re emelik, jövőre pedig 30 százalékra. Régi kívánság teljesül rövidesen: az unokák nevelését vállaló nagyszülők nyugdíjuk megtartása mellett részesülnek gyesben. Összesen 183 milliárd forint költségvetési többletkiadást igényelnek ezek a jelentős intézkedések. A nyugdíjak reálértékének növekedése azonban még így is közel másfél százalékkal kevesebb a béremelkedéseknél, tovább nő tehát a különbség az átlagnyugdíjak és átlagbérek között. Folyamatosan, hosszabb időszak alatt közelíteni kell a magyar jövedelmeket az európai nyugdíjakhoz és bérekhez, de az a hiedelem, hogy a 2004. május 1-ji csatlakozás után az uniós átlag szintjét elérjük, hiú ábránd - tért át tájékoztatójának második témájára az országgyűlési képviselő. Mint mondta, szándékosan használta az uniós átlag kifejezést, hiAz őszinte beszédet értékelte a hallgatóság fotó: törők szén nem a legfejlettebb szociális ellátó rendszerrel rendelkező Svédország, hanem a portugál, a görög jövedelmi szintek elérése a közvetlen cél. A Nyugdíjasok Országos Szövetsége megbízást kapott az európai nyugdíjrendszerek tanulmányozására. Ennek során megállapították, hogy az korántsem egységes, más-más fejlődési szakaszokon át jutottak a mostanra kialakult gyakorlatig. Az uniónak sincs olyan kötelező jogszabálya, amely meghatározná, hogy egy-egy tagországban az átlagnyugdíjnak milyen vásárlóerővel kell rendelkeznie, és nem írják elő azt sem, hogy a nemzeti össztermék hány százalékát fordítsák nyugdíjakra, az illető nemzet törvényhozóira bízza mindezt. De nagyon fontos elvet és elvárást fogalmaz meg: az unió kötelezővé teszi, hogy valamennyi tagországban elfogadható módon és mértékben működjenek a szo- ciális elosztórendszerek. Általános követelményeket határoz meg, amelyeket a nemzeti sajátosságok figyelembevételével kell megvalósítani.- Ne gondoljuk azt, hogy fényévekre vagyunk az uniótól - jelentette ki dr. Csákabonyi Balázs a kétkedő kishitűek megnyugtatására. - A küszöbén vagyunk, mert már nyolc-tíz éve tudatosan készülünk a csatlakozásra. Átalakítottuk majdnem teljes jogrendszerünket, gazdaságunk jelentős része európai színvonalú termékeket állít elő. A bűvös 2004. május 1-ji dátum sem azt jelenti, hogy attól a naptól ugyanannyiba kerül a karaj vagy a kenyér, mint Münchenben vagy Stockholmban. A fokozatos átmenet már régóta tart. Sopronban üzlethálózatok alakultak az osztrákok kiszolgálására, húsért, szalámiért, zöldségért, gyümölcsért jártak át szinte naponta. A somogyi határ menti városokban is jelentős volt a horvát bevásárlóturizmus. Ennek vége. Ma már sok magyar Ausztriában tankol és Bécsben vásárol, mert ott olcsóbban jut bizonyos termékekhez. Nem kell tehát felülni a riogatásnak. Az árkiegyenlítés folytatódik, de csak olyan ütemben, amit a hazai vásárlóerő elbír. Az európai nyugdíjasok jobb alapokkal rendelkeznek, ez kétségtelen. Munkával töltött életük során lehetőségük volt jelentős értékeket, bankbetétet, ingatlanokat szerezni, amelyek jövedelméből megszépíthetik idős napjaikat. Az életkor meghosszabbodása azonban a gazdag országokban is gondot okoz, és napirenden van a nyugdíjrendszer felülvizsgálata. A magyar érdekvédelmi szervezetek törekvése, hogy a nyugdíjak emelése a bérek növekedését egyenes arányban kövesse. Ennek feltételeit az unióba lépés után a gazdaság eredményeinek javulása teremti meg - hangsúlyozta végül dr. Csákabonyi Balázs kaposvári nyugdíjasoknak tartott tájékoztatójában. _______■ Ki rándulás a Vajdaságba A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének elnöksége elkészítette az idei kirándulások útitervét. A somogyi és hazai utak mellett három külföldi látogatásra is készülnek, tudtuk meg Szentes József gazdasági elnökhelyettestől.- Először tervezünk kirándulást a Vajdaságba, augusztus első felében két, magyarok lakta patinás várost, Szabadkát és Zombort keressük fel, így aztán elmondhatjuk, hogy jártunk minden, hazánkkal szomszédos országban - tájékoztatott az elnökhelyettes. - Két másik külföldi útra is sor kerül idén. Az ausztriai Burgenlandban azokat a várakat keressük fel, amelyek a magyar történelemhez kötődnek. Ez kétnapos kirándulás lesz, akárcsak az őrségi, szlovéniai látogatás, amelynek során első nap a Kemeneshát nevezetességeit, másnap a Lendva környéki magyar lakta falvakat keressük fel. Az első idei, márciusi kirándulás a fővárosba lesz, a Nemzeti Színház, a Millenáris-park és a Terror Háza megtekintésére. Áprilisban Belső-Somogy az úti cél, Andocs, Zala, Tab, Lulla templomainak, múzeumainak felkeresése. Májusban az Orbán-napi búcsú ad okot a kirándulásra, Baja, Hercegszántó. Kalocsa, és természetesen a hajósi pincesor az úti cél. Júniusban újra somogyi tájakat keresnek fel, Somogytúr után Lelle, Szemes, Szárszó és Földvár, Kőröshegy szerepel az útitervben. Ősszel Nagytétény és Budafok nevezetességeit ismerhetik meg a kirándulók. Mint Szentes József elmondta, bővülhet a kínálat. Ópusztaszerre idén is indítanak autóbuszt, ha igény mutatkozik iránta és minden bizonnyal lesz kirándulás Darányba, az ősborókásba, egész napos majálissal, főzéssel, harmonikaszóval öSz- szekötve. Folytatódnak a népszerű kaposvári séták is. A meghirdetett utakra már lehet jelentkezni hétköznap délelőttönként a Szent Imre Utcai irodában. ■ Teadélután Kedden teadélutánt rendeztek a kaposvári Szigetvári utcai klub tagjai: borsmenta- és csipkebogyóteát fogyasztottak mézzel édesítve. Az eseményre egészségügyi előadás keretében került sor. Kurucz Gabriella, a megyei Ántsz munkatársa a gyógynövények gyógyhatásairól tartott ismertetőt. A kellemes délutánon köszöntötték két tízéves klubtagjukat is. Szántó Józsefné és Kovács Lászlóné érte el a tiszteletre méltó évfordulót. Rózsa Ibolya, a klub vezetője adta át a szokásos érmét, az oklevelet és a csillagszórós tortát. ■ Hírek FOTÓKIÁLLÍTÁS. Ma délután 2 órakor a Táncsics Mihály Gimnáziumban nyílik meg Szentiványi Árpád fotóművész, az AFIAP- és EFIAP-kitüntetések birtokosa újabb kiállítása. A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének tagja ezúttal Tunézia tegnap és ma címmel összeállított munkáit mutatja be. A kiállítást Mihályfalvi László, a gimnázium igazgatója ajánlja az érdeklődők figyelmébe. KISTÉRSÉG. Idei első ülését Főm on tartotta nemrég a Nyugdíjasok Nyugat-balatoni Kistérségi Egyesülése. Kritikusan értékelték a tavalyi feladatok teljesítését, majd elkészítették és elfogadták idei munkatervüket. PÓTSZILVESZTER. Újévköszöntő mulatságot rendeztek nemrég a Szentjakabi Nyugdíjas Klub tagjai. Főtt debreceni tormával volt az ünnepi menü, pezsgővel kívántak egymásnak sok szerencsét az új esztendőre. Részt vett a nyugdíjasok mulatságán Borhi Zsombor, a városrész önkormányzati képviselője is. VENDÉGEK TOPONÁRON. Pótszilvesztert tartott szombaton a Toponárért Nyugdíjas Egyesület, amelyre meghívták a Csurgói Mozgáskorlátozottak Egyesületének tagjait, valamint jutái és kaposfüredi nyugdíjastársaikat. Műsorral tisztelték meg egymást a résztvevők, majd éjfélig szólt a vidám muzsika a toponári művelődési házban. KÖZGYŰLÉS. A Simonfai Nyugdíjas Klub egy éve alakult. Hétfői taggyűlésükön adnak számot sok élményt, tartalmas szórakozást nyújtó első közös évükről. _______________ ■ AZ OLDALT SZERKESZTETTE: KATONA CSONGOR A városukat akarják megismerni A Kaposi Őszi Napfény Nyugdíjas Klub havonta rendezett báljairól híres városszerte, azt már kevesebben tudják, hogy emellett igen élénk élet zajlik a klubban. A megyeszékhely alapos megismerését tartják fontos céljuknak. Járják a múzeumokat, kiállításokat, a környező parkerdőket.- Szerencsére mindig akad valamilyen új látnivaló, nem kell töprengeni, hogy mit nézzünk meg legközelebb - mosolyog Máté Pétemé, aki a napokban mondott le elnöki megbízatásáról. - Súlyos műtétem volt, nem olyan már a munkabírásom, mint korábban. Standor Zoltánná vette át tőlem a stafétabotot, a helyettesének Dömötör Bélánét választották meg a klubtagok, de én sem vonulok vissza teljesen, segítek, amennyit az erőm enged. Folytatódnak persze a bálok is, a kaposvári nyugdíjasok nagyAz Együd Árpád Művelődési Házban tartott bálok a nyugdíjasok kedvelt szórakozása fotó: kovács tibor nagy örömére. ■