Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-21 / 17. szám
2003. Január 21., Kedd EGÉSZSÉG ÉLET MÓD 7. OLDAL Előzzük meg a magas vérnyomást! tatókban. A szűrővizsgálatok fontosak, hiszen magas azoknak a száma, akik hypertoniások (magas vérnyomású- ak) ugyan, de ezt nem tudják, a tünetek pedig gyakran teljesen hiányoznak, vagy nem hívják fel a figyelmet erre a betegségre. Talán még nagyobb probléma, hogy hasonlóan nagy azoknak a betegeknek a száma, akik ismerik ugyan a betegségüket, de kimaradnak a kezelésből. Az egészséges felnőtt ember nyugalomban mért vérnyomása nem haladja meg a 140/90 Hgmm értéket. 160/95 Hgmm-ig jelölik meg a szakemberek a kontroli- igényes határterületet és a 180/95 Hgmm feletti érték egyértelműen magas vérnyomás jele. A magas vérnyomás betegség diagnózisát az orvos állapítja meg, általában akkor, ha valakinél legalább három alkalommal talál emelkedett értéket. A magas vérnyomás jól kezelhető, gondosan beállítható betegség, de nem szüntethető, gyógyítható meg végleg. Gyakran előfordul, hogy a beteg a beállított gyógyszeres kezelés mellett jobban érzi magát, elhagyja azt, és nem is jelentkezik orvosnál. A másik véglet, amikor a gyógyszerek kezdeti mellékhatása miatt szüntetik meg a szedést, és már csak azért sem fordulnak újra orvoshoz, mert félnek a visszaállítástól. A kezelésből, gondozásból elmaradó betegek körében a leggyakoribb a szövődmény, a betegség gyors előrehaladása, a maradandó károsodás. A magas vérnyomás betegség alattomosan, lassú formában okoz kóros elváltozásokat az érrendszerben, az agyban, a vesékben, a szemben. | Növeli az agyérgörcs, az agyvérzés, a szívinfarktus, az érelmeszesedés kockázatát. Ezek megelőzésére ellenőriztesse rendszeresen vérnyomását, kezeltesse minél koraibb időszakban betegségét! Számos életviteli tényező jelent fokozott kockázatot e betegség szempontjából is. Az elhízás, mozgásszegénység, dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, állandó idegfeszültség felelősek a megbetegedések többségének kiváltásáért. Ezen rizikótényezők változatlan fennállásakor gyorsabb a betegség előrehaladása, nehezebb a kezelés beállítása. A kezdeti, enyhébb megbetegedési formák mindenfajta gyógyszeres kezelés nélkül, életmódrendezéssel (leggyakrabban lefogyás- sal) is egyensúlyban tarthatók. A magas vérnyomás betegségben szenvedők részére ajánlott étrend lényege, hogy elősegítse a szervezetbe bevitt koleszterin és konyhasó csökkentését. A testsúlyfelesleggel bírók számára tegye lehetővé a fogyást, tartalmazzon elegendő rostanyagot, vitaminokat, ásványi sókat, amelyek a gyógyszeres kezelést hasznosan egészítik ki. A Somogy Megyei ANTSZ Egészségfejlesztési Osztályának rovata ■ Csipog az antibébi A modem, alacsony hormontartalmú fogamzásgátlók korában egyetlen szem kihagyott tabletta többszörösére növeli a teherbeesés kockázatát! Kell valami, ami emlékezteti a nőt: itt az idő, be kell kapni! Van is ilyen. Amerikai adatok szerint a nők 47 százaléka havi átlagban egyszer, 22 százaléka kétszer felejti el bevenni az antibébi-tablettát. Hogy ebből mennyi nem kívánt terhesség lett, azt nem tudni. Viszont francia kutatók ezt is megvizsgálták: a franciaországi évi 220 000 nem kívánt terhesség közül minden tizedik összefüggésbe hozható a kihagyott fogamzásgátlóval. Abortusz: háromból kettő. Magyarországon nincs ilyen konkrét adat, ám aligha tévedünk, ha feltételezzük: a nem kívánt terhességek hátterében itthon is sokszor „tablettahiba” van. Egy kérdőíves megkérdezésben az abortuszon átesett nők kétharmada beismerte: elfelejtette (többször is...) bekapni a fogamzásgátlót. Fogmosás: kefe le, pirula be. A rendszeres tablettaszedés érdekében a nőgyógyászok régóta azt ajánlják pácienseiknek, hogy a tabletta bevételét próbálják valamely napi rutintevékenységükhöz kötni, például a reggeli vagy esti fogmosáshoz. Amikor leteszik a kefét, vegyék be a pirulát. És most itt a korszerű segítség, egy apró, műanyagból készült emlékeztető kártya. Beállítható rajta, hogy a nap mely szakaszában kezdjen el csipogni; így figyelmeztet a tabletta bevételére. Egy hónapban 22-szer szólal meg, majd hat napig hallgat - igazodva a ciklushoz és a fogamzásgátló szedésének folyamatához. Magyar kártya: ingyen. Franciaországban megvizsgálták a kártya hatékonyságát: azok körében, akik korábban rendszertelenül szedték a gyógyszert, 30 százalékkal csökkent a be nem vett tabletták száma. Szeptember közepe óta Magyarországon is hozzá lehet jutni a „memóriakártyához”, ingyenesen. A nőgyógyászától kaphatja meg a kártyát. _______■ Mi grén ellen félhomály Egy hétköznapi, banális fejfájás nagyon sokféle betegség közönséges tünete lehet: homloküreg- gyulladás, látási zavar, fogfájás, megfázás, influenza. De vajon nem migréntől szenved-e? A fejfájás kapcsolatban lehet bizonyos gyógyszerek szedésével is. Ha fejfájásai ismétlődnek, akkor - akár migrén, akár nem - feltéüenül orvoshoz kell fordulnia. A migrén egyébként meglehetősen gyakori, a lakosság átlag 15 %-át, különösen nőket és serdülő lányokat kínzó betegség. Erőssége nagyon szélsőséges határok között mozog, elfajulhat annyira, hogy semmiféle aktív tevékenységet nem képes végezni a(z erős) migréntől szenvedő nő. Jellegzetes lüktető fájdalommal jár, intenzitása nagyon erős is lehet: általában az agy egyik féltekén, a fej egyik oldalán fáj rettenetesen. Szinte mindig emésztési zavarokkal (hányinger, hányás), nagyfokú fény- és zaj érzékenységgel, és ritkán idegrendszeri (látási, érzékelési) problémákkal párosul. A migrén igazi okát még homály fedi, de annyit tudunk, hogy mindig van valamilyen - táplálkozási, pszichológiai vagy hormonális - kiváltó oka. A migréntől szenvedő nők krízisállapotai főleg a peteérés, illetve a menstruáció alatt jelentkeznek. Viszont nagyfokú javulás tapasztalható a terhesség és a klimax időszakában. A gyengébb vagy erősebb fájdalomcsillapító gyógyszerek enyhíthetik, ritkán meg is szüntethetik ezt a betegséget. _________________■ Há ton gyógyító az úszás Az emberek többsége mellen úszik. Azok is, akik a reumatológus tanácsára merülnek a medencébe, és csodálkoznak, hogy javulás helyett még súlyosbodnak a panaszaik. A nyakbántalmakban, gerincfájdalmakban szenvedők többsége számára ez a kényszeredett fejtartás az izmok merevségét fokozza, görcsössé teszi azokat. Az ülő életmód okozta problémák kezelésére a hátúszás sokkal jobb. A szabályos hátúszást nem könnyű, de érdemes megtanulni. Lábtempónál a lábak zárt helyzetben legyenek, a térd maradjon a víz vonala alatt, és - hogy a lábunk ne merüljön mélyre - inkább bokával „rúgjunk ki” a víz felszínére. Ha már az úszólappal biztonságosan megy, kipróbálhatjuk kizárólag lábtempóval. Kezünk ilyenkor legyen a törzs mellett. A kartempót fokozatosan gyakoroljuk be. Először az egyik kézzel végezzük a comb mellől indítva, szorosan a fül mellett vizet fogva, a víz alatt hajlított karral húzva, egészen a combig. Utána ismételjük meg ezt a másik kézzel is. Ezután megpróbálkozhatunk mindkét karral egyszerre tempózva, csak ellenkező ütemben. Akinek ez fárasztó, kipróbálhatja a páros karú hátúszást is. Nyújtott karral lendítsünk a fej fölé, és a fejhez közel fogjunk vizet. A jól begyakorolt hátúszás enyhíti a görcsös izomfájdalmakat és nyugtatja a gerincet, de a kezdőknek azt tanácsoljuk, hogy csak reális célokat tűzzenek maguk elé, fokozatosan emeljék a leúszott hosszak számát. i Segíthet egy úszólap, amely a bátortalanoknak biztonságot nyújt, megtámasztja a fejet, a nyakizmok ellazulhatnak. Segíti az ellazulást, ha fölfelé nézünk, s nem a lábunkra meredve úszunk. A lapot lazán fogjuk, hogy ne fokozzuk a váll izmainak merevségét. Szépítő gyógynövények Az egészség és a szépség alapja a jó vér- Például a narancs, a fenyő, a levendula, a keringés. Serkentéséért sokat tehetnek a bazsalikom, a rozmaring, a borsmenta. (Vi- gyógynövények illóolajai. A vérkeringés tá- gyázat, a tömény illóolajat sose alkalmaz- mogatására sokféle gyógynövény alkalmas, zuk belsőleg!) A BORSMENTA erős illóolaját tartós kimerültség és fáradtság ellen, masszázs- és fürdőolajba érdemes felhasználni. Tlppi Teaként is ajánlott. Az aromaterápiákban érzelmi hatásait is szokták hangsúlyozni, Csökkenti a faggyútermelést, eltünteti, nyugtatja a pattanásokat. Kevesen tudják, hogy már létezik a horkolás egyszerű „ellenszere”. A fogszabályozóhoz hasonló szerkezet megkönnyíti a levegőhöz jutást alvás közben, ráadásul könnyen megszokható. A horkolás úgy keletkezik, hogy a garat összeszűkül, mert a nyelv vagy a nyelvcsap, illetve az alsó állkapocs hátracsúszik. A levegő csak üggyel-bajjal jut át a nyíláson, közben rezgésbe hozza az útjába kerülő szöveteket. A jeA ROZMARING olaja a pattanásokra, baktériumos fertőzésekre hatásos, de a korán öregedő bőr kezelésében is szerepet játszhat, mert a ráncosodást csökkenti. Tea vagy borkivonatként értágító, serkentő, melegítő és tudaterősítő hatású. Tipp: Ha alacsony a vérnyomásunk, hideg a kezünk vagy a lábunk, akkor olaját cseppentsük a fürdővízbe, vagy masszírozzuk vele lábszárunkat. Segít a hajszálerek elváltozásain is. lenség oka többféle lehet. Például alkohol fogyasztása esetén az iz-. mok elernyednek, a nyelv ilyenkor önkéntelenül hátracsúszik. Kövér embereknek szűkebb a garatuk, de születési rendellenességek is közrejátszhatnak. A horkolás következményei sokszor súlyosabbak, mint gondolnánk. Az érintettek nem igazán pihenik ki magukat, ezért napközben fáradtak, dekoncent- ráltak, agresszívak vagy levertek. A BAZSALIKOM édeskés illatot áraszt, az ájult embert eszméletre téríti, fürdővízbe keverve oldja az izmok feszültségét és görcseit. Serkenti a vérkeringést, feszesebbé teszi a fáradt bőrt. Tlpps Cseppentsünk tiszta zsebkendőre egy csepp bazsalikomolajat, nyomjuk rá az éppen kezdődő pattanásra. Szerelmi serkentőként, afrodi- ziákumként is hatásos. A legveszélyesebb azonban a lélegzet kimaradása, mert túl kevés oxigén kerül a vérbe, és ezáltal az életfontosságú szervekbe. Megemelkedhet a vérnyomás, ami viszont szívinfarktust, vagy agyvérzést okozhat. A jól beállított „horkolás-szabályozónak” köszönhetően a nyelv enyhén előretolt helyzetben marad, ami a garat előtt szabadon tartja a „terepet”. A két műanyag ívből és fém távtartóból álló szerkezet egyes fogorvosoknál már beszerezhető, illetve újabban gyógyászati boltokban kapható. Hírek Jeges fürdő Divatba jött télen a testet edző, a vérkeringést javító fürdőzés a szabadban, ám ez számtalan veszélyt is rejt. Tanácsos a bemerülés előtt egy kis kocogás, hogy a test valamelyest átmelegedjék. Ügyeljünk arra is, hogy ne egyedül, hanem társaságban fürödjünk, és sohase merüljünk a víz alá. Miután megtörülköztünk, öltözzünk fel jó melegen, és egyelőre kerüljük a testi megerőltetést. Porckorong A világon első ízben ültettek be sikeresen porckorongprotézist a páciens nyakcsigolyája környékén a németországi Straubing orvosai. Ezzel azt akarták elérni, hogy a páciens hátgerince ismét stabil legyen, és egyidejűleg mozgékonyságát is megőrizze. Együnk halat! Férfiaknál a havonta mindössze egyszeri halfogyasztás több mint negyven százalékkal csökkenti az agyvérzés veszélyét - állítja egy amerikai felmérés. S ami még meglepőbb, a jóval gyakoribb halevés nem sokkal véd jobban az agyvérzés ellen. Azok a férfiak, akik havonta egy-há- rom alkalommal ettek 90-150 gramm halat, a felmérés szerint 43 százalékkal ritkábban kaptak agyvérzést, mint azok, akiknek asztalára ennél ritkábban, netán sohasem került halétel. Kisebb súly A cukorbetegségben szenvedő apák gyermekei az átlagosnál kisebb súllyal jönnek világra, és 186 grammal nyomnak kevesebbet, mint az egészséges férfiak nemzette kisbabák. Megfordítva áll viszont a dolog a kórban szenvedő anyáknál: az ő csecsemőik ugyanis az átlagosnál nagyobb súllyal születnek. Egészséges fogak Németország két része több mint 12 éve egyesült, ám még mindig igen jelentősek a fogegészségügyi különbségek. A nyugatnémeteknek a volt NDK-polgárokhoz képest sokkal jobbak a fogaik, és többet törődnek a pótlással is. A fiatalabb korosztályoknál az eltérés nem annyira számottevő, a problémák persze általában később is jelentkeznek. Jól felkeverve A gyerekeknek gyakran poralakban írják föl az orvosok az antibiotikumot, ebből kell elkészíteni otthon a szirupot. Gyógyszerészek azt tanácsolják, hogy a szülő csak az előírt mennyiségű vízzel hígítsa az orvosságot, és ne feledkezzen meg az alapos kavarás- ról. Antibiotikumot csak akkor szedjen a gyerek, ha az orvos így rendeli. Hibás gyógymód A németországi Hannoverben végzett boncolások során kiderült: 17 ezer halott közül minden hetediket félrekezeltek. Különösen feltűnő a szakszerűtlenség az idősotthonokban. Gyakori probléma a helytelen táplálkozás, pedig olykor csupán arra lenne szükség, hogy a magas korú ápoltak több folyadékot fogyasszanak. ■ Krumplilé - lábfájásra Az elgyötört lábak védelme nagyanyáink receptje alapján Az idei csizmadivat - a hegyes orr és a magas sarok - igazán formás lábat csinál, de próbára teszi a láb ízületeit. A csinos, vékony talpú modellek kiemelik a láb szépségét, de az, aki rendszeresen és huzamosabb ideig ilyen lábbelit visel, bőrkeményedéssel, valóságos kérgesedéssel, csontjainak deformálódásával számolhat. A divat azonban fittyet hány az ortopéd szakorvosok véleményére. Mit tehetnek a divatot követő hölgyek a későbbi lábproblémák elkerülése érdekében? A szűk és „emeletes” cipőket különösen ajánlatos váltócipőre cserélni a munkahelyen, de aki mindig magasabb sarkú lábbelit visel, papucsban se a teljesen laposat keresse. Ha a lábat sanyargató cipőben nemcsak megjelennünk, hanem egész nap mennünk, táncolnunk is kell, akkor a régi csodaszer, a krumplilé segít. Nagyanyáink a fáradt, törődött lábukat negyedórára a hámozva főzött burgonya langyos vízében áztatták. Éz a keményítőben gazdag lé annyira felfrissítette, hogy utána máris * rophatták volna to vább a táncot. ■ Veszélyes a horkolás Becslések szerint a lakosság egynegyede horkol, és az éjszakai hangoskodással megkeseríti partnere nyugalmát. A zajos alvás művelőinek nem elhanyagolható hányadára ráadásul komoly veszély leselkedik. A magas vérnyomás nálunk is a legelterjedtebb népbetegség ma, ami nagy szerepet játszik lakosságunk egészségi állapotának kedvezőtlen helyzetében, az európai összehasonlításban igen rossz megbetegedési, halálozási, keresőképtelenségi és egyéb mu-