Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-21 / 17. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2003. Január 21., Kedd W (8 Hírek HIÁNYZIK A LIFT. Hiányzik az iskolalift Lábodon. Az általános iskolába kerekes székkel közleke­dő tanuló is jár, s a mozgása csak körülményesen oldható meg az emeletes épületben. A hatodikos diák közlekedését a'lépcsőn most kézi emeléssel vagy egyéni esz­közzel segítik, ennek a bérleti dí­jához hozzájárul az önkormány­zat is. A mozgáskorlátozottak se­gítését azonban az intézmény akadálymentesítésével kívánja megoldani, ehhez pályázott tá­mogatásért is. (bm) VÉRADÁS. Mintegy 25 liter életmentő vérrel gyarapodott a megye vérkészlete a vöröske­reszt andocsi és tengődi alap­szervezete által szervezett vér­adáson. A két településen össze­sen hatvanhatan adtak vért (kj) ULTIVERSENY. Ötödik alka­lommal rendezett ultiversenyt a Csurgói Hegyigazdák Egyesüle­te. Idén női résztvevők nélkül zajlott a rendezvény, 48 - kistér­ségi, valamint budapesti, kapos­vári és keszthelyi - versenyző­vel. A vándorserleget az első he­lyezett csurgói Szél János vihet­te haza, második lett a csurgói Varga Tamás, harmadikként a liszói Böjti József végzett, (va) KEVESEBB GYEREK. Mint egy húsz százalékkal csökkent Batéban a gyerekek száma, s ennek arányában az iskola és az óvoda kihasználtsága is, így kevesebb az állami normatíva, az önkormányzatnak pedig többe kerül az intézmények fenntartása. A településen fo­lyamatban van a költségvetés összeállítása, s a polgármester szerint a forráshiány az idén megközelíti a tizenötmillió fo­rintot. Ennek pótlására pályá­zatot adnak be. (szá) KAMIONOS KARAMBOL. Teg irap a 7-es út balatonszárszói sza­kaszán egy Opel személygépko: esi kamionnal ütközött. Az autó vezetője súlyosan megsérült. Ka­posváron, egy Tóth Árpád utcai ház kéménye megrepedt, s félő volt, hogy leomlik. Ennek lebon­tását a kaposvári tűzoltók végezték el, míg a Rippl-Rónai utcában veszélyes jégcsapokat vertek le. (hm) __ ■ Tö bb támogatás a munkahelyekért A munkaerőpiac átalakulása azt jelenti, hogy a multinacionális cégek ugyan kiviszik a ter­melés egy részét, de helyette szakképzettséget igénylő munkahelyeket teremtenek Magyar- országon. Ezt Kiss Péter foglalkoztatáspoliti­kai és munkaügyi miniszter mondta lapunk­nak a munkaerőhelyzet kilátásairól. A kormány idén 4 milliárd forintos megpályázha­tó keretet különít el új munkahelyek teremtésére. Egy új munkahelyre egymillió forintos támoga­tást lehet elnyerni, de a hátrányos helyzetű térsé­gekben ezt 20 százalékkal megtoldják. A különö­sen hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoz­tatásához további 20 százalékos támogatást kap­hat a pályázó. Kiss Péter elmondta: a közmunka­programra idén kétszer annyi jut, mint tavaly, te­hát 5,6 milliárdos keret áll rendelkezésre. Az 500 hátrányos helyzetű kis településnek a kormány könnyít a pályázati feltételeken. Például akkor is támogatáshoz juthatnak, ha az eddig meghatáro­zott 100 főnél kevesebb embernek létesítenek munkát és ezt nem kell előre finanszírozniuk. So­mogybán ez négy kistérséget érint. A miniszter nagy lehető­ségeket lát a távmunka és a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésében, ezt igazolják az igények is: ezer munkahelyre 3500 pályázat érkezett. A miniszter reális célnak látja a vállalt 2-300 ezer új munka­hely létesítését. Ehhez viszont tanulni kell. A kormány 12-13 milliárd forintot költ a képzés, átképzés támogatására, s mint a szaktárca vezető­je bejelentette, az Európai Unióból ennél jóval több, 170 milliárdos pályázati támogatás érkezik a humán erőforrások fejlesztésére. Komoly fel­adatot jelent a felkészülés. A legkisebb település­nek is képessé kell válnia arra, hogy sikeresen pá­lyázzon meg európai pénzeket. A kormányzat új támogatási formákat vezet be: az év felétől példá­ul álláskeresési támogatást fizet és felmérés ké­szül a szakképzés piacképessé tételéről is. GÁLDONYI MAGDOLNA A gondoskodáshoz is pénz kell (Folytatás az 1. oldalról) Szabó János, a kaposvári családse­gítő központ vezetője szerint a mostani normatívákkal lehetetlen­ség lépést tartani a növekvő felada­tokkal és igényekkel. A legna­gyobb probléma, hogy a pénzhi­ány miatt nem lehet feltölteni a szükséges létszámot. A családsegí­tőben dolgozó szociális munkások így kétszer-háromszor annyit dol­goznak, mint amennyi optimális lenne. Ennek ellenére igyekeznek felkészülni a törvény változásaira. Siófokon valamivel szerencsé­sebbek a szociálisan rászorulók. Kaszáné Nagy Zsófia, a családsegí­tő vezetője szerint ez annak kö­szönhető, hogy az önkormányzat az átlagnál nagyobb figyelmet és pénzt fordít a területre és annak is, hogy pályázatokból megszerzik a hiányzó forintokat. így az idei évtől kötelező családterápia, ifjúsági és drogtanácsadás már évek óta mű­ködik. A családsegítőnek főállású jogásza és pszichológusa is van. Barcson 276 családdal és kilenc­ven gyerekkel van rendszeres kap­csolata a szociális központnak. Be­nedek Imre, a központ vezetője el­mondta: csak a törvényben előírt kötelező feladatokat tudják ellátni, ezt azonban az ideális létszámmal tehetik. A szakmai ajánlásokban szereplő szociális munkás dolgo­zik a központban. Ezenfelül úgy tudnak más területeken is helytáll­ni, hogy a városban működő egész­ségügyi, szociális és karitatív intéz­ményekkel és civüekkel folyamato- san együttműködnek, fábos erika Erősítenék a tehenészetet Segesd Szabadságon vannak a segesdi té- eszmunkások. Az utóbbi évekre jellemző időszakos elbocsátások helyett a szabadság terhére oldot­ta meg a szövetkezet a téli kény­szerpihenőt.- A mezőgazdaságban télen nem tudunk mindenkinek mun­kát adni, de most senkinek sem kell munkanélküli-segélyen él­nie. Igyekszünk elkerülni az ilyen kényszermegoldást, mert a rövid elbocsátások is egyre súlyosabb gondot okoznak a dolgozóknak. Sok a 45 évesnél idősebb alkal­mazott, akik másutt nem találná­nak munkát - mondta Zakócs Gyula, az Új Élet Szövetkezet el­nöke. - Van egy természetes el­vándorlás a jobban fizető ipari üzemekbe vagy az útfenntartás­hoz, és megerősödtek a magán- termelők is. Az alkalmazottak száma 20 százalékkal csökkent egy év alatt, s nyolcvan körül állandósult, de még ez is soknak számít a szövet­kezet fogyatkozó méretéhez. A korábbi négyezer-kétszáz hektár­ból csak ezernégyszáz hektár maradt, azon gazdálkodik a té- esz, itt megtermeli a takarmányt a 280 tehenes állattenyésztő telep számára.- A tehené­szetben látjuk a jövőt, szeret­nénk az állat- állományt és a minőséget is fejleszteni - mondta az el­nök. - Abban bízunk, hogy meg­áll a szövetkezeteket ellehetetlení­tő gazdasági folyamat, s mi is hoz­zájutunk a mezőgazdasági terme­lőket segítő és munkahelymegtar- tó támogatáshoz. ______bíró mária Ép ül a gázvezeték Nagykőn yi-Törökkoppány A januári hidegek ellenére jó ütemben halad a Nagykónyi- Törökkoppány közötti szakaszon a földgázvezeték építése. A kivite­lező siófoki Kőolajvezeték-építő Rt szakemberei a tíz kilométeres szakaszból nyolc kilométer hosz- szan már kiásták az árkot... Szarka Dénes, a részvénytár­saság építési igazgatója elmond­ta: az árokásók mögött mindösz- sze száz méterre lemaradva ha­lad a csőfektetés is. Mint mondta, a január 31-i átadási határidőt tar­tani tudják, így a beruházó El Paso Magyarország Kft és a Dél­dunántúli Gázszolgáltató Rt elvá­rásainak is meg tudnak felelni. A munkát - csakúgy, mint az acél­csövek hegesztését - Nagy-kóny- itól Törökkoppány irányába vég­zik, ezért a gépek egy részét visz- szatelepíttették a Tolna megyei falu határába. Jelenleg tizenhat munkagéppel dolgoznak a terü­leten. A Törökkoppány határában fúrt kút közelében az El Paso Kft gázelőkészítő üzemet épít. A ki­termelt földgáz ugyanis csak tisztítás után juthat a hálózatba. Megépül egy nyomásszabályozó állomás is, ezt a Mól Rt üzemelte­ti majd. KRUTEK JÓZSEF Szótár az Európai Unióhoz Sorozatunkban szeretnénk megkönnyíteni olvasóink szá­mára az eligazodást a ma még szokatlan uniósnyelv-haszná- latban. A szótárt a kaposvári EU.Pont bocsátotta rendelkezé­sünkre. Jogharmonizáció. Az a tevékeny­ség, melynek keretében az EU tag­országai a nemzeti jogszabályai­kat közelítik egymáshoz, illetve az EU jogszabályaihoz. A joghar­monizáció minden csatíakozni kí­vánó ország számára kötelező. Jogszabálytípusok. Az Európai Unióban a három pilléren belül el­térő a döntéshozatal, így a kibo­csátott jogszabályok is különbö­zőek. Az Európai Közösséget lét­rehozó Római Szerződés felhatal­mazza a Tanácsot és a Bizottságot arra, hogy feladataik teljesítése ér­dekében irányelveket, rendelete­ket és határozatokat alkossanak. E három, kizárólag az első pillérben alkalmazott jogszabály közötti kü­lönbséget az adja, hogy kit és milyen mértékben kötelez a jogszabály. A rendelet (regulation) köte­lező jogszabály: minden tagor­szágra általánosan érvényes, anél­kül hogy a nemzeti jogba külön át kellene emelni (közvetlen hatály). Az irányelv (directive) a Tanács vagy a Bizottság által kiadott jogsza­bály. Általában valamennyi tagállam számára előír bizonyos kötelezettsé­get, de a teljesítés módját a tagor­szág belső jogszabályalkotására bíz­za. Az irányelvek szabályait a tagál­lamoknak be kell építeniük a nem­zeti jogszabályokba. Ez azt jelenti, hogy az irányelvnek megfelelő jog­szabályt kell alkotni, vagy pedig a nemzeti jogszabályokat módosítá­sokkal hozzá kell igazítani a közös­ségi normákhoz. (Folytatjuk) A LENGYELTÓTI ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ eladásra meghirdeti az alábbi ingatlanokat:- Somogyvár, Kossuth L. u. 15. sz. alatti 50 m2 boltépület- Somogyvár, Kossuth L. u. 8. sz. alatti 130 m2 épület +4330 m2 szántó. Eladó továbbá 1 db 300 tonna teherbírású hídmérleg. Részletes felvilágosítás a 85/530-007, 530-006, 330-409-es* telefonszámokon, vagy személyesen az ÁFÉSZ Irodán (Lengyeltóti, Bem u. 2.) Ingatlanpiac KOSA INGATLANIRODA-KÓSA KATI INGATLANFORGALMAZÁS-ÉRTÉKBECSLÉS Pécs, Konzum Irodaház I. em. 135. ajtó Tel.: 72/212-277/157 mellék, Mob.: 20/9645-482 Keresünk készpénzes vevőink részére eladó tégla- és panellakásokat KÍNÁLATUNKBÓL- Bogádon 70 nm-es, kétszintes tégla-gázos szép lakás eladó 8,6 M Ft- Pécsett, Rózsadombon 51 nm-es, bejáratott üzlet eladó 6,8 M Ft- Pécsett a Jókai utcában 95 nm-es tetőtéri tégla-gázos lakás eladó 14 M Ft- Pécs-Újpatacson 5 éves, 270 nm-es, kétgenerációs családi ház eladó 27 NI Ft- Pécsett a Lánc utcában fűtött garázs eladó 2 M Ft- Pécsett a Bassamalom utcában telephelynek is alkalmas családi ház 18 000 nm területtel eladó v. kiadó 13 M Ft + 2300 Ft/nm a telek- Pécsett a Jakabhegyi út elején kétszintes, 90 nm-es családi ház 2400 nm-es területtel eladó 26 NI Ft- A Jurisics úton háromszobás, 69 nm-es fszt-i panellakás eladó 9,2 NI Ft- Pécsett a Rigó utcában 2 szoba + nappalis, felújított, gázfűtéses családi ház eladó ' 10,9 NI Ft- Pécsett a Magyarürögi út környékén a Holló-dűlőben összközműves, 1200 nm-es, építési telek eladó 8 M Ft- Kertvárosban, az Esztergályos utcában 54 nm-es, kétszobás, felújított panellakás eladó 5,9 NI FI- Orfűn, kétszintes faházas nyaraló teljes berendezéssel eladó 6 NI Ft-PANORÁMA LAKÓPARKBAN (Pécsújhegyen a Palahegy utcában) 52 és 72 nm-es társasházi lakások garázzsal 176 000 Ft/nm áron és sorházi lakások leköthetők!- Hunyadi úton, épülő 110 nm-es lakások, dupla garázzsal 250 000 Ft/nm- Szoc. pol, Áfa, támogatott hitelek teljes körű ügyintézése MURETTO Bt. 7624 Pécs, Bartók B. u. 44. Nyitva: H-P. 8.30-16 óráig Tél.: 72/222-247,72/333-451, 20/3622-202,30/316-8318 f:& CANDY \ gir GROUP HP*" KFT. Pécs, Irgalmasok u. 5., Konzum Irodaház I. em. 113. Tel.: 72/479-661, 72/212-277/122, 70/212-5683 * Eladó pécsi lakásokat, családi házakat, nagyobb értékű ingatlanokat keresünk ügyfeleink részére. Regisztráció díjmentes! Adatfelvétel telefonhívás után a helyszínen. Értékbecslés, személyes ^közreműködés a hét minden napján!/ Nem tudja eladni ingatlanját, üzletét? Nincs rá fizetőképes kereslet? Cégünk több millió külföldi befektetővel, hazatelepülővel és magyar vevővel hozza össze. www.hungarianrealty.com Tel.: 70/275-7884 ADomus-invesI 7815 Harkány, Táncsics M. u. 2. Tel.: 72/221-179 Harkány központjában 2003. őszi átadással épülő 8 lakásos társasházban 35-55 nm-es lakások még leköthetők. Érd.: 20/9538-514-PANORÁMA LAKÓPARKBAN (Pécsújhegyen a Palahegy utcában) 52 és 72 nm-es társasházi lakások garázzsal 176 000 Ft/nm áron és sorházi lakások leköthetők!- Hunyadi úton, épülő 110 nm-es lakások, dupla garázzsal 250 000 Ft/nm- Szoc pol, Áfa, támogatott hitelek teljes körű ügyintézése MURETTO Bt. 7624 Pécs. Bárt óh B. u. 44. Nyitva: H-P. 8.30-16 óráig Tel.: 72/222-247, 72/333-451, 20/3622-202,30/316-8316 ................................Iliim ARCHITECHN0 MÉRNÖKI IRODA eladó ingatlanjai:- garázs, Liszt F. u. 20. 1.650.000 Ft-86 nm polgári lakás Rákóczi u. 51. 11.000.000 Ft- földszinti üzlet v. iroda Felsővámház u. 1. 33 nm 7.500.000 Ft 72/333-684,20/9428-695 Pécsett, o Közraktár utcában 4600 m2-es összközműves ingatlan családi ház jellegű épülettel 2 új építésű fűtött raktárral (225 és 280 m^s), irodákkal és szociális helyiségekkel eladó vagy külön is bérbe adó bármilyen Ipari, kereskedelmi tevékenységre. Kamionforgalomra is alkalmas. Tel.: 72/210-549 Kaposvárott a Németh István fasorban épülő 59 és 75 m2-es társasházi lakások eladók! Tér és Forma Kaposvár Kft. Kaposvár, Szent Imre u. 14. Tel.: 82/512-350 Pécs, Zsinkó utcában épülő' társasházban kulcsrakész lakások, garázsok eladók évvégi átadással. ARCHITECHN0 MÉRNÖKI IRODA 72/333-684, 06/20/9-428-695 Zöldövezetben, panorámás tégla-gázos lakások (1-2-2.5-3-3,5-4-5 szobás) igény szerinti kialakítással 2003. évi átadással a MAGNUM LAKÓPARKBAN! Tárolók, liftek, belső park, teremgarázs... Támogatott hitel, megemelt szoc.pol és áfa, illetékmentesség igénybevételével és teljeskörű ügyintézéssel várjuk irodánkban. Pécs, Tildy Z. u. 10. Tel,: 72/315-821 —• MÍlGNUM Mobil: 20/390-8196 | | Sl/ ■■•■■■■■ ..... : ...... WW W.p6ntZ.hll ItHtATlAmOSVeTfTÓ KfT

Next

/
Thumbnails
Contents