Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-03 / 2. szám
2003. Január 3., Péntek Kék Tükör ■ Éhezted a férjét ■ Megmentett „templomtornyok” ◄ Kiállítás a drogról 9. OLDAL 10. oldal 16. oldal 16. oldal Vallotta gyilkos Tatabánya Rendkívüli eseménnyel zárult az óesztendő utolsó napja Tatabányán. Bár a történet sokkal korábban kezdődött, a tragédia tisztázása, felderítése ezúttal az ünnep óráit vette igénybe. Kutyáját sétáltatta egy férfi a város határában. A nyolcasi félsor közelében, a gazzal benőtt területen gyanús „leletre” bukkant: egy térdkalács látszott ki 'a földből. Mindez december 31-én, a déli órákban történt. Az állampolgári bejelentést követően a helyszínre vonult a járőr, majd a megyei forró- nyomos felderítőcsoport. A holttestet kiásták a földből. Első körben azt állapították meg, hogy az elhunyt egy 30-40 év körüli férfi, akit plédbe csomagoltak, és minden valószínűség szerint bűncselekmény áldozata lett. Erre utaltak az arccsontján, nyakán, bordáin keletkezett sérülések. A hatóság azonban nem elégedett meg ennyivel, és további akcióba lépett. Ennek eredményeképpen azonosítani tudták a holttestet, F. László 1965-ös születésű helybeli fiatalembert. Rendkívül gyors munka után látókörbe került a gyanúsított is: B. Péter 1959-es születésű tatabányai férfi, akit élettársával együtt az őrszobára kísértek. Megjegyzendő, hogy őket mintegy hat óra leforgása alatt, tehát már este fél hétkor kézre kerítették. A kihallgatás késő éjszakáig tartott. Az elhangzottak alapján kiderült, hogy az áldozat jól ismerte az élettársakat. Egyelőre tisztázatlan, hogy azon a napon miért történt meg a tragédia. Az őrizetbe vett férfi saját bevallása szerint baltával követte el a szörnyű tettet. Ezután takaróba csavarták F. Lászlót, és kivitték a város határába, ahol elföldelték. Mint a tények mutatják, nem végeztek alapos munkát... A megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya folytatja az eljárást. m. TÓTH SÁNDOR Feljelentés név nélkül Kecskemét Kétezer bűncselekményt derítettek fel a telefontanú- program segítségével az elmúlt két évben. Azóta csaknem negyvenezren hívták az ingyenes rendőrségi számot. A Telefontanú program Magyarországon 2001. január 15- én kezdte meg működését. A telefonálók a 06-80-555-111-es ingyenes zöldszámon tehették és tehetik meg név nélküli bejelentéseiket. 2001-ben és 2002-ben negyvenezren hívták a zöldszámot valamilyen bűncselekménynyel kapcsolatban, de voltak olyanok, akik csak beszélgetni akartak - hangzott el a programról tartott nemzetközi konferencia sajtótájékoztatóján. Ferenczi László, az ORFK bűnmegelőzési főigazgatója azt mondta: eddig több mint 2200 bűncselekményt sikerült felderíteni a telefonos bejelentések alapján. Két év alatt országosan 67 körözött személyt fogtak el, és 25 ellopott autó is előkerült. A zöldszámon elsősorban vagyon elleni és kábítószerrel kapcsolatos jogsértésekről érkezett bejelentés. A jövőben bővítik a telefonvonalak számát, több rendőrtiszt fogadja majd a hívásokat. Elkészül a telefontanú internetes honlapja is, és utána akár e-mailen is lehet bűn- cselekményekkel kapcsolatos bejelentéseket tenni. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon is működik hasonló szolgáltatás Bizalom Vonal néven. A 76-481-424-es szám éjjel-nappal hívható. 2000- ben tizenegy, 2001-ben 25, míg tavaly 20 bejelentés érkezett. Az érdeklődés azért ilyen csekély, mert sokan levélben vagy inkább személyesen keresik fel a rendőrséget __________ BARTA ZSOLT Jégpálya volt az országút Budapest Számos koccanásos ütközést és balesetet okozott a tegnapi ónos esőzés. Az Országos Meteorológiai Szolgálat további csapadékot jósol, jelentős javulás nem várható. A mentők a szokásosnál jóval több embert szállítottak kórházba csonttöréssel. Egyedül a MÁV-nál nem okozott fennakadást az ónos eső. Az Út- inform jelentése szerint főként az ország északi megyéiben volt síkos az útburkolat, bár Bács-Kis- kunból is jelentették, hogy több mellékút jégbordás. Különösen Nógrád megyében, Pest megye északi felében, a Jászságban, valamint Edelény környékén nehezítette a közlekedést a fagyos eső. Győr-Sopron megyében a csúszós utakon egy súlyos baleset és több kisebb koccanás, árokba csúszás történt. A 85-ös főút Rábaközi szakaszán egy Fiat Ducato kisteherautó nagy sebességgel fának ütközött, vezetője súlyos sérülésekét szenvedett. Pest megyében 60 sószóró gép járta az utakat, s a déli órákig 240 tonna sót hintettek az aszfaltfelületre, hogy megakadályozzák a jegesedést. Egy óra alatt 15 koccanásos balesethez hívták a mentőket. A Volánbusz fődiszpécserétől kapott tájékoztatás szerint a menetrend szerint közlekedő autóbuszok a jegessé vált utak miatt fokozatosan leálltak Zsámbék, Rákoskeresztúr és Érd térségében. A Kisalföld Volán helyközi járatain 20-30 perces késések voltak. A Fővárosi Közterület-fenntartó Gyalog sem volt könnyű Rt. 70 munkagéppel sózta Budapest 1200 kilométernyi fő- és tömegközlekedési útját, főként a hegyi utakat, a felüljárókat és hidakat. A síkossá vált utak a budai kerületekben okoztak gondot a közlekedőknek. A XIII. kerületben, a Lehel úton egy személygépkocsiját vezető 70 éves férfi lett rosszul, elvesztette eszméletét, autója viszont eközben elütött egy fiatal férfit, aki az út szélén tehergépkocsiba rakodott. A mentősök sikeresen újraélesztették az idős embert, az elütött fiatalember súlyos medencetáji töréseket szenvedett. Az Ml-es autópálya 44t> kilométerénél nyolcán sérültek meg, amikor több autó karambolozott. Két személy súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben. Az M7- es autópálya 23. kilométerénél három karambol történt, négy sérültet kellett ellátnia a mentőszolgálat munkatársainak. Mínusz kettő és mínusz 7 fok közötti hőmérséklet mellett egy centiméteres a hótakaró a Mátra FOTO: EUROPRESS/KEREK ÁGNES Ónos esőben a többszörösére növekedhet a féktávolság, a megszokottnál óvatosabban, nagyobb körültekintéssel kell közlekedniük az autósoknak. Az autó kanyarodáskor is megcsúszhat. Nyári gumikkal elindulni felelőtlenség, érdemes növelni a követési távolságot. Nem szabad blokkolva fékezni. "ti Pénteken a reggeli órákban még számíthatunk ónos esőre, az előrejelzés szerint azonban enyhébb idő lesz megerősödő északnyugati széllel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 6-11 fok között alakul. útjain. A hegyvidéki szakaszokon a mellékutak burkolata letaposott havas, a főutak hókásásak, sónedvesek; a megye sík vidéki útszakaszain sónedves az utak burkolata. MTI/EUROPRESS Rendőri vezetők beiktatása Budapest Több rendőri vezető, így például a fővárosban két kerületi és a Tolna megyei főkapitány is megkezdte munkáját csütörtökön - tudatta internetes honlapján a rendőrség. Budapesten a XX.-XXIII. kerületi kapitányság munkáját Turcsik István őrnagy vezeti, míg a VI.- VII. kerületi kapitányság vezetője Nagy-Juhák István ezredes lett. A belügyminiszter január elsejei hatállyal Kustra József ezredest nevezte ki a Tolna Megyei Rendőr- főkapitányság vezetőjévé. Az ORFK vezetője január elsejei hatállyal Kovács Mihály alezredest bízta meg a szegedi kapitányság vezetésével, míg a Csongrád megyei főkapitányság nyomozó osztályának vezetését ugyancsak január 1-től Márton István alezre- des látja el. ____________■ Ba ptista imaházat rongáltak meg Kiskunlacháza Rongálás vétségével eljárás indult az ellen a hat kiskunlacházai fiatal ellen, akik szilveszter estéjén feldúlták a helyi baptista imaházat, randalíroztak, az ott talált Bibliát összetépték és meggyújtották - közölte Módis Ágnes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön. Elmondta: egy járókelő értesítette a ráckevei rendőröket,akik a helyszínen tetten érték a vandál akcióban résztvevő 14-15 év körüli iskolásokat. Hozzátette: a fiatalok betörtek az épületbe, a szószéket ledobták az emelvényről, az utcai ablakokat kővel bezúzták, az énekeskönyveket széttépték és kidobálták az utcára, s a harmónium két billentyűjét is letörték. A falon függő keresztet levették és néhány házzal arrébb feldobták egy tetőre, de megrongálták a térítőkét és a képeket is. A rendőrségi vizsgálat szerint a fiatalok nem voltak ittas állapotban, kábítószert sem fogyasztottak, s romboló akciójuk nem az egyház ellen irányult. ______ ____■ ÜG YELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig DARABOLÓS. A Szombathelyi Városi Bíróság emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt elrendelte egy vépi lakos előzetes letartóztatását. A darabolós gyilkosként elhíresült gyanúsított vallomása szerint összevitatkoztak a vele együtt lakó sértettel, majd egy tárggyal fejbe verte és megölte a férfit, akit csaknem egy héten át rejtegetett a lakásában. Az egykori szakács a holttestet feldarabolta, zsákokba tette, az emberi testrészeket Vép és Tanakajd között szétszórta, mti EMBERCSEMPÉSZ. Az új év első napján embercsempészt kerítettek kézre a nyírábrányi bűnügyi felderítő szolgálat nyomozói. A határőrök a magyar férfit több mint 100 esettel gyanúsítják, elfogása óta a debreceni rendőrkapitányság fogdájában őrzik. KRÓNIKA VÍZBE UGROTT. Szemtanúk szerint a Dunába ugrott valaki az Árpád híd pesti hídfője környékén csütörtök délután. A Fővárosi Tűzoltóság átvizsgálta a Duna Árpád híd és Lánchíd közötti szakaszát, azonban mindössze egy széldzsekit találtak, mti MOTOROSHALÁL. Csütörtök délután halálos baleset történt a 441. számú úton Nyársapát és Nagykőrös között egy vasúti átjárónál. V. Sándor 26 éves nyársapáti lakos Simson Robogó típusú motorkerékpárjával Nyársapát felől Nagykőrös felé közlekedett. A vasúti átjárónál a fénysorompó tiltó jelzése ellenére a már csukott fél sorompónak ütközött. A vasúti pályatestre hajtva a férfit elütötte a Cegléd felől Nagykőrös irányába haladó vasúti szerelvény. A motorkerékpáros a helyszínen életét vesztette, europress EUROMÁSOLÁS. Január 1-jén egy férfi kukázás közben talált bankjegyet akart Nyíregyháza egyik nagyáruházának pénzváltójában beváltani. Az ötszáz euróért azonban nem kapott pénzt, már csak azért sem, mert a „bankjegy” mindkét oldalán „FAC-SIMILE” (másolat) felirat olvasható. A városi rendőrkapitányság lefoglalta a kérdéses papírlapot és eljárást indított. EUROPRESS PRÓBÁLKOZÁS. Január else jén az esti órákban Zala- karoson a Freya Hotel parkolójának kerítését ismeretlenek kibontották, ezen keresztül próbálták meg elvinni az egyik vendég Audi A6 típusú gépkocsiját. A tettesek az autóval azonban megrekedtek egy vízelvezető árkon, és amikor az arra járók segíteni akartak, hogy tovább tudjanak menni, kiugrottak a gépkocsiból és elfutottak. EUROPRESS AUTÓLOPÁS. Ugyancsak Zala- karoson az év első napján sikerült egy német vendég autóját eltulajdonítani. Nem sokkal este tíz óra előtt jelezte egy helybeli hölgy, hogy német vendégeinek Audi a4-esét, amelyet kora este állítottak le .az udvaron, ellopták. A külföldi tulajdonos kára 9 millió forint, europress PORTÁSHALÁL. Egy 86 éves portás vesztette életét január 1-jén a kora délutáni órákban Szegeden. A férfi munkahelyén feltehetően elcsúszott a lépcsőn, és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A helyszíni szemlebizottság idegenkezűségre utaló nyomot nem talált. A haláleset körülményeit a rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja, europress ■ BOLTBAN AZ ÚJSÁG! Somogyi Hírlap H l VASÁRNAPI | nMaHI Somogyi Hírlap fcfröjSSS színes havi- és hetilapok. Lapjainkat az újságárus helyeken kívül a következő üzletekben is megvásárolhatják: KAPOSVÁR: ATTALA Ügyfélszolgálati Iroda, Kontrássy u. 2/a Boróka vegyesbolt, Petőfi u. 24. Aramis iámpabolt, Nemzetőrsor 3. BALATONLELLE Kinizsi itp-i ABC, Kinizsi ltp. 12. Kis ABC, Munkácsy M. u. 31. Kis ABC, Füredi u.14. CSOKONVAVISONTA Kis ABC, Kenese tér 1 /a. Hugi ABC, Széchenyi u. Pince eszpresszó, Pázmány P. u. 35. GOLLE Vegyeskereskedés, Gr. Apponyi A. u. 49. Homyák ABC, Árpád u. 112. Padosné kis ABC, Kenese téri/a GYÉKÉNYES: Pomeg ABC, Zaranyi itp. i/a. Kotró ABC Egészségügyi Főiskola büfé, Szt. Imre u. KÉTHELY Sec-Perc Bt, Füredi u. 14. Diszkont, Hunyadi u. 53. Vegyesáru bolt, Pécsi u. 43. MARCALI Nyomda Büfé, Fő u. 101. Ez+AZ mini ABC, Kossuth u. 46. Fornetíi látványpékség, Füredi u. 24. Dóra élelmiszer, Sport u. Minimarket, Füredi u. 85. BARCS Gazdabolt Béla kir. u. 86. Járműalkatrész Áruház, Élelmiszerüzlet, Pécsiu. 128. Bajcsy-Zs. u. 16. Gyakorló Iskola Büfé, Béke u. 75. NAGYATÁD ZEUSZ zöldségbolt, Fő u. 48. Gelencsér Üzletház. Piactér ZEUSZ zöldségbolt, Béke u. 97. NAGYBAJOM: Szivárvány Zeneház, Noszlopy G. u. Micimackó Kereskedés, SIÓFOK Kossuth L. u. 44. Limit Üzletház, Sziget u. 3. Szigel ABC, Sziget u. 1.